KULT
A Jászai Mari-díjas színésznő, a József Attila Színház örökös tagja márciusban töltötte volna be 82. életévét. Halálát megelőzően decemberben tüdőgyulladással kezelték kórházban.
KULT
A Széchenyi-díjas tudóst hosszan tartó betegség után, családja körében érte a halál. Az üzleti élettől már visszavonult, a cégcsoportot lánya vezeti.
KULT
A gyászhírt Karácsony Gergely főpolgármester és a kerület polgármestere is megerősítette. A Párbeszéd XVIII. kerületi szervezetét haláláig vezette.
KULT
A 61 éves színészre a szomszédja talált rá. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, de a halál oka egyelőre nem ismert.
KULT
A japán-amerikai Cary-Hiroyuki Tagawa csütörtök reggel kapott stroke-ot, halálát ennek szövődményei okozták. A tragédia Santa Barbarában, a családja körében érte.
KULT
A hírt zenésztársa, Wanted Razo közölte a Facebookon. Az Ökrös Károly néven született rapper régóta súlyos betegséggel küzdött.
KULT
A színész-rendező-énekes rövid lefolyású betegségben hunyt el – közölte a családja. A számos színházi és filmszereppel és a Beugró című műsorral országosan népszerűvé vált művész 55 éves volt.
KULT
Dr. Póka László végig ápolta súlyos beteg feleségét, majd az asszony halála után agyvérzést kapott. Lányuk szerint a férfi el sem tudta képzelni az életet élete szerelme nélkül.
KULT
A 31 éves Barbara Jankavskit 27 műtéten esett át, hogy egy élő Barbie babára hasonlítson. São Pauló-i otthonában találták meg, de a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni.
KULT
A színésznő pályafutása 80 évet ölelt fel, még gyerekszínészként kezdte. A NASA is elismerte munkásságát, civilként ritka kitüntetéssel díjazta.
KULT
A Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja 90 évesen hunyt el vasárnap.
KULT
51 éves korában hasnyámirígyrákban hunyt el a legendás R&B énekes, aki úttörő szerepet játszott a neo-soul néven ismert zenei műfaj megteremtésében.
KULT
A gimnazista lány hónapokig küzdött a betegségével, de szervezete végül feladta a harcot. Megható sorokkal búcsúzott tőle a színház és az iskolája is.
Népszerű
Ajánljuk