SPORT
A Rovatból

Simán kikapott a magyar válogatott a svédektől, Dibusz óriásit hibázott az egyik gólnál

Sallai Roland többször is hatalmas helyzetet hagyott ki. A svédek harmadik gólját les miatt nem adták meg.


2:0-ra győzött Svédország a Puskás Arénában a magyar válogatott ellen felkészülési mérkőzésen. A második gólnál Dibusz Dénes óriásit hibázott:

a magyar kapus rossz helyre passzolt, amivel azonnal helyzetbe hozta Ayarit a 65. percben, aki nem is hibázott.

Előtte negyed órával Nygren szerezte a svéd válogatott első gólját. A meccs végén Svédország egy harmadik gólt is szerzett, de ezt végül les miatt érvénytelenítették. A magyar válogatott részéről Sallai Roland több nagy helyzetet is kihagyott a második félidőben.

Marco Rossi csapata ezzel a harmadik mérkőzését is elvesztette idén. Szoboszlai Dominikék nyolc gólt kaptak 2025-ben és egyet szereztek. A válogatott legközelebb június 10-én lép pályára ugyancsak felkészülési meccsen Azerbajdzsánban. Magyarország eddig hétszer találkozott az azeri válogatottal, és valamennyi mérkőzését megnyerte.

A magyar válogatott ősszel kezdi a világbajnoki selejtezőket, erre készül Rossi válogatottja. Szoboszlaiék egy csoportban küzdenek a kijutásért Portugáliával, Írországgal és Örményországgal. Magyarország legutóbb 1986-ban szerepelt világbajnokságon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Szoboszlai Dominik a pályán jelentette be, hogy apa lesz
A magyar labdarúgó válogatott sztárja a pályán és az életben is nagyot villantott. Felesége, Buzsik Borka már több hónapos terhes, nyáron érkezik a kis Szoboszlai.


Örömhírt jelentett be a pályán Szoboszlai Dominik hétfőn este. A magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpool–Brighton meccs első félidejének hosszabbításában hatalmas gólt rúgott, majd különleges gólörömmel jelezte, hogy gyermeket várnak.

A labdát a meze alá rejtette, és ujjszopást imitált, amit sokan a szülői örömök előhírnökeként értelmeztek.

Nem sokkal később felesége, Buzsik Borka is megerősítette a nagy hírt. Instagram-történetében megosztotta a gólörömről készült fotót egy szíves és egy kisbabás emoji kíséretében. A hónapok óta tartó pletykák tehát beigazolódtak.

A pár márciusban házasodott össze, és hamarosan bővül a családjuk. Lapinformációk szerint

Borka már több hónapos terhes, a baba érkezésére nyáron lehet számítani.

A közösségi médiát elárasztották a gratulációk. Szoboszlai klubja, a Liverpool is külön bejegyzésben örült a jó hírnek, amit Borka egy szívecskével köszönt meg. A világhírű sportújságíró, Fabrizio Romano is megerősítette az örömhírt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Csapattársával ütközött, belehalt a sérülésbe egy 18 éves cigándi focista
Az ütközés után még megműtötték, de az állapota súlyosbodott. A település és a közösség gyertyagyújtással emlékezik rá.


Tragikus baleset következtében életét vesztette Kiss Máté Bence, a Cigándi SE 18 éves futballistája, írja a Blikk. A fiatal sportoló a BTE Felsőzsolca elleni mérkőzésen sérült meg.

A lap úgy tudja, hogy

Kiss Máté Bence saját csapattársával ütközött. Rosszul lett, lecserélték, majd mentőt hívtak hozzá. Kórházba szállították, ahol megműtötték, de az állapota súlyosbodott, és végül életét vesztette.

A Cigánd SE mély fájdalommal osztotta meg a szomorú hírt közleményében. „Ma délelőtt elhunyt ifjú játékosunk, Kiss Máté, akit Cigánd Város Önkormányzata és a Cigánd Sportegyesület saját halottjának tekint. Az eset felfoghatatlan! Osztozunk a család fájdalmában, emlékedet örökké őrizni fogjuk. Nyugodj békében, Máté! Soha nem feledünk! Ma este 19 órától gyertyagyújtással emlékezünk meg fiatal játékosunkról a Városi Stadion előtt.”

A Felsőzsolca csapata szintén gyászol, és közleményt adott ki: „Fájdalommal a szívünkben tudatjuk, hogy a tegnapi napon megtartott BTE Felsőzsolca-Cigánd SE U19 mérkőzésen történt sérülés következtében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, 18 éves cigándi futballista. A szörnyű veszteség miatt a 2025. május 31-re tervezett évzáró egyesületi ünnepség elmarad.”

Máté iskolája, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium is megemlékezett róla. „Megtört szívvel, megdöbbenve és mély fájdalommal tudatjuk, hogy érettségiző, reál tagozatos diákunk, a jó barát, a kiváló sportoló, Kiss Máté örökre itt hagyott bennünket. A család, az osztály, a sporttársak, a barátok gyászában osztozunk, emlékét örökre megőrizzük. Soha nem feledünk! „… a szíveden a jel, ami a földről az égig emel”.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Fiatalon elragadta a halál – 19 évesen meghalt a kézis bíró, akiért az egész sportvilág imádkozott
Már 16 éves korában felnőtt NB II-es mérkőzéseken vezetett, társával, Buchesz Dáviddal együtt. Január 25-én szenvedett közúti balesetet, és négy hónapon át küzdött az életéért.
Fotó: 112 Press - szmo.hu
2025. május 27.



Szomorú hírről számolt be a Magyar Kézilabda Szövetség: Czenki Márk, az NB II-es játékvezető 19 éves korában elhunyt. Január 25-én szenvedett közúti balesetet, és négy hónapon át küzdött az életéért. Május 25-én a szervezete feladta a harcot.

A baleset részleteit a Mediabirodalom.hu ismertette. A Volkswagen egy erősen jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba, ahol egy MG csapódott az oldalába. A sofőrt válságos állapotban vitték kórházba, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A fiatal vezető használta a biztonsági övét, de az oldalirányú ütközésnél jobbra csapódott, ekkor szerezte a nagyon súlyos sérülését.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapja szerint Czenki Márk 14 évesen tett játékvezetői vizsgát Szombathelyen. Már 16 éves korában felnőtt NB II-es mérkőzéseken vezetett, társával, Buchesz Dáviddal együtt. „Évről évre sokat fejlődtek, társával, Buchesz Dáviddal, akivel nagy esélyük lett volna komoly játékvezetői karriert befutni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Érik az újabb magyar sportszenzáció: Kerkez Milos Szoboszlai csapattársa lehet a Liverpoolban
A magyar válogatott hátvéd szívesen csatlakozna az angol bajnokhoz, és már jól haladnak a tárgyalások. A Liverpool a hírek szerint a részletekben is közel jár a megegyezéshez.


Kerkez Milos a 2024/2025-ös szezonban 36 bajnokin játszott, ezeken két gólt szerzett és hat gólpasszt adott. Teljesítménye felkeltette Európa legnagyobb klubjainak érdeklődését, korábban a Real Madriddal és a Manchester Uniteddal is szóba hozták.

Most a Liverpool lehet a befutó. Fabrizio Romano szerint az angol bajnokcsapat már tárgyalásokat folytat a magyar válogatott védővel. A jól értesült olasz újságíró azt írta, hogy a Liverpool már közel jár ahhoz, hogy megegyezzen Kerkez Milossal.

Romano szerint a klubok közötti egyeztetések is előrehaladott állapotban vannak. A Liverpool és a Bournemouth már a pontos átigazolási összegről tárgyalnak.

A transzferek legnagyobb ismerője úgy tudja, hogy Kerkez Milos szívesen csatlakozna a Premier League győzteséhez.

Ha létrejön az üzlet, akkor a Liverpool újabb magyar játékossal erősödne. A mostani szezonban Szoboszlai Dominik is nagy szerepet játszott abban, hogy a klub megszerezze története 20. bajnoki címét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: