SPORT
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.
SPORT
A Szaúdi Olimpiai Bizottság és az Ázsiai Olimpiai Tanács elhalasztotta a 2029-es Ázsiai Téli Játékokat a szaúdi NEOM-ban. A döntés az 500 milliárd dolláros gigaprojekt akadozását jelzi, ahol a lakossági célt is csökkentették.
SPORT
A spanyol sajtó szerint a portugál szupersztár mindent megtenne, hogy bebiztosítsa gólrekordját. Ehhez pedig még a 218 milliárd forintos szaúdi fizetését is feladná az Inter Miamiért.
SPORT
Az oknyomozó portál információi szerint Orbánék külön kérték a szaúdiakat is, hogy ne kommunikáljanak a találkozóról, de még a magyar kormányon belül sem készültek ilyenkor szokásos belső jelentések.
SPORT
Szerdán több mint 90 percet beszéltek telefonon. Már az is kiderült, hogy hol kerülhet sor az első találkozójukra - bár időpont egyelőre nincs.
SPORT
A torony 1000 méteres magasságával minden épületet le fog pipálni, de eddig csak egyharmada készült el. A munkálatok 2018 elején álltak le.
SPORT
A helyzet tovább romolhat a klímaváltozás miatt, ahogy a hadzs időpontja a nyári csúcsidőszakra tolódik az elkövetkező évtizedekben.
SPORT
Az egyetlen rivális pályázó, Ausztrália még a döntés kihirdetése előtt visszavonta a jelölését. A 2026-os játékokat Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok tartja, a 2030-as játékokat pedig Marokkó, Spanyolország és Portugália.
SPORT
Aviana Rahl férje magyar, nem pedig egy arab olajmágnás, mint ahogyan azt sokan feltételezik. Azért költöztek ki Szaúd-Arábiába, mert ott kapott jó munkát.
SPORT
A férfi először összeverte, majd megfojtotta édesapját, később pedig egy másik embert is megpróbált megölni.
SPORT
Azzal vádolták őket, hogy egy másik országban kaptak fegyveres kiképzést, és terrorcselekményeket akartak végrehajtani. 2023-ban már 36 embert végeztek ki a királyságban.
SPORT
Újra egymás ellen léphet pályára Cristiano Ronaldo és Lionel Messi, ha igazak a francia hírügynökség értesülései.
SPORT
Az argentin futballzseni inkább a közel-keleti országot választotta a csapat edzése helyett, május 21-ig nem léphet pályára a bajnokságban. Sokak szerint a PSG színeiben már soha nem is fog.
SPORT
A jövő kórházában már a betegek időpontfoglalását is mesterséges intelligencia készíti. Az Oncompass Medicine kutatási igazgatója a LEAP technológia világkiállításon járt, és meggyőződéssel állítja, hogy az új eszközök átformálják a világot.
SPORT
Egyelőre nem tudni, mi volt az oka a konfliktusnak. Kairót és Larnakát közbeiktatva érkezett meg a gép végül délután Budapestre.
SPORT
A Nyugatot eddig sem zavarták az emberi jogsértések, márpedig a szaúdi diktatúra ebben az elsők közt van a világban.
Népszerű
Ajánljuk