SZTÁRVILÁG
A TV2 műsorvezetője a csütörtök reggeli adásban jelentette be, hogy szünetet tart a munkában. A távozásának oka a második várandóssága, a következő időszakot a családjának szenteli.
SZTÁRVILÁG
A tiszaújvárosi Mol-üzemben történt halálos robbanás áldozatának felesége egy közös családi fotóval emlékezett meg férjéről. A vállalat és a kormány is támogatásáról biztosította a gyászoló családot.
SZTÁRVILÁG
Idén is több százezer hívőt várnak a csíksomlyói pünkösdi búcsú szombati nagymiséjére. A zarándoklat biztonságát a hatóságok medvehajtással és komoly forgalmi lezárásokkal garantálják.
SZTÁRVILÁG
Az Apatigris című sorozatban a lányait alakító színésznők személyes posztokban emlékeztek meg a kedden elhunyt Scherer Péterről. Michl Juli, Rujder Vivien és Schmidt Sára is közös fotókkal és videóval búcsúzott a 64 évesen meghalt színésztől.
SZTÁRVILÁG
Szinetár Dóra a Facebookon emlékezett meg a 64 éves korában elhunyt Scherer Péterről. Posztjában a Centrál Színház Pletykafészek című előadására utalt, ahol beugróként játszott vele.
SZTÁRVILÁG
Csuja Imre elmesélte, hogy sokat dolgoztak együtt Scherer Péterrel, együtt kezdtek filmezni is, voltak közös munkáik színházban és szinkronban, és követték egymás szakmai útját.
SZTÁRVILÁG
„Generációknak hozott nevetést és mély, elgondolkodtató pillanatokat” - írta a Társadalmi kapcsolatokért és kulturáért felelős miniszter, Tarr Zoltán. „Budapest szerelmese volt, ahogyan Budapest is szerette az ő Pepéjét” - így búcsúzott Karácsony Gergely.
SZTÁRVILÁG
„Ő volt a nagy nevettető, aki páratlan humorával, utánozhatatlan karakterformálásaival és végtelen emberségével évtizedeken át derűt hozott a mindennapjainkba. Nemcsak a színpadot és a filmvásznat töltötte meg élettel, hanem a szíveket is” - írták a színész-rendezőről.
SZTÁRVILÁG
Tóth József festőművész egy interjúban idézte fel a színésznő utolsó napjait a kórházban. A visszaemlékezésből kiderül, hogyan búcsúztak el egymástól és hogyan tartja életben a színésznő emlékét.
SZTÁRVILÁG
A humorista megköszönte a parlamentből távozó képviselő korrupcióellenes munkáját. A politikust a „Kárpát-medence Polipjának rettenthetetlen Cattani felügyelőjeként” jellemezte.
SZTÁRVILÁG
Az újságíró egy Facebook-posztban kommentálta azt, hogy Orbán Viktor nem vesz részt az utolsó EU-csúcsán. Magyari szerint „Európa önjelölt fenegyereke” nem búcsúzik, „csak eltűnik csendben.”
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök a 86 éves korában elhunyt színész halálhírére egy fekete-fehér összeállítást tett közzé. A felvétel a harcművész 2018-as budapesti látogatásán készült.
SZTÁRVILÁG
Megbocsátásról és elfogadásról beszélt Kontra György gyászoló édesanyja, miközben a szíve megszakad a fia elvesztése miatt.
SZTÁRVILÁG
„Annyira szörnyű” – így beszélt halálos betegségéről a Grace klinika most elhunyt sztárja, Eric Dane
A színész a diagnózisa után az ALS-kutatás szószólója lett, halálakor családja is mellette volt. A sztárt felesége, Rebecca Gayheart és két lánya, Billie és Georgia gyászolja.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő felidézte a hajnalig tartó beszélgetéseiket és a közös színpadi pillanatokat. A posztból kiderül, a mentor-tanítvány kapcsolatnál sokkal több volt köztük.
SZTÁRVILÁG
„Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!” – így búcsúznak a hírességek Fenyő Miklóstól
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója, akit januárban tüdőgyulladással kezeltek. A művészvilág és a politika szereplői is személyes hangú posztokban búcsúznak a legendától.
SZTÁRVILÁG
Lestár Ágnes a Tények Plusz kamerái előtt idézte fel a hasnyálmirigyrák elleni küzdelmet. A család a végsőkig a csodában reménykedett, de a színész már nem tudott megbirkózni a súlyos betegséggel.
Népszerű
Ajánljuk