KULT
Hamarosan érkezik a Polytrip frontemberének első szólólemeze, ebből ad ízelítőt a „Nem kell” című dal, amit az Aurevoir. énekesével közösen írtak és adnak elő. Premier!
KULT
A miniszter szerint a döntés fő szempontjai a művészeti szakmai beágyazottság, a jó nemzetközi és hazai kapcsolatok, a művészeti koncepció, valamint az előadó-művészeti területen szerzett vezetői tapasztalat volt.
KULT
Jákob Zoltán kedves és humoros, a vagyonán túl is bőven tud mit adni egy hölgynek – kérdés, ki az a jelentkezők közül, akit a többi is érdekel.
KULT
A 21 éves zenész lesz az első magyar előadó, aki önálló koncertet ad az ország legnagyobb koncerthelyszínén jövő májusban.
KULT
Megjelent a Loki második etapja, végre megtudjuk, hogyan hozzák be az MCU-ba Kang, a hódítót. Hogyan folytatódik mindenki kedvenc csínytevő istenkéjének kalandja? Cikkünkből kiderül.
KULT
David Beckham volt az első igazi szupersztár futballista, aki kitaposta az utat a ma népszerű sportikonoknak. Nemcsak a pályán, de azon kívül is tudott bizonyítani, sikeres üzletember, családfő és mindemellett egy hangyányit hangyás is. Dokumentumfilm a Netflixen.
KULT
A Netflixen elérhető ez az alig egy órányi csoda Wes Anderson rendezőtől, mi pedig utánajártunk, a titokzatos Henry Sugar kicsoda valójában, és egyáltalán létezett-e.
KULT
A korábbi Fűrész-filmekhez képest milyen a Fűrész X? Közepes – nem mondanánk a leggyengébb epizódnak, de nem is érhet az első rész nyomába. Úgy gondolom, sikeres lesz, de ez nem a minőségének köszönhető.
KULT
A Viasat3 új társkereső realityje fogja a Nagy Ő alapötletét és csavar rajta egyet. Ezúttal 10 férfi verseng egy nőért, Tápai Andi személyi edzőért, Tápai Szabina húgáért. A tét húszmillió forint.
KULT
Nagyjából a semmiből érkezett a Disney+ kínálatába Brian Duffield filmje, amely a sci-fivel dúsított horror műfajában, azon belül is a „home invasion” szubzsánerében fogant, és egyből a pararajongók kedvence lett.
KULT
Folytatódik a 90-es éveket bemutató podcast-sorozatunk. A legújabb részben Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes mesél a korszak legkeményebb bűnügyeiről és elkövetőiről.
KULT
Nem gondoltam volna, de az Amazon Prime Video szolgáltatásán frissen felkerülő A Continental: John Wick világából sorozat nem rossz. Sőt, egészen élvezhető, egy kicsit limonádé, de hát mit várunk, hiszen a John Wick-ek se filmtörténeti atomvillanások.
KULT
Jake Abraham brit színész az év elején beszélt rákdiagnózisáról, hogy mások életét megmenthesse, mivel, ahogy mondta, „túl sokáig halogatta” a vizsgálatot. 56 éves volt.
Népszerű
Ajánljuk