prcikk: Keleti Éva legszemélyesebb fotókiállítása végre Budapesten | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Keleti Éva legszemélyesebb fotókiállítása végre Budapesten

A híres művészekről készült fotók mellett elolvashatod Keleti Éva személyes vallomásait is.


Végre Budapesten is látható Keleti Éva legszemélyesebb fotókiállítása. A Szubjektív című tárlaton olyan jeles művészekről is láthatsz fényképeket, mint Béres Ilona, Gálvölgyi János vagy Pogány Judit.

Mi már megnéztük a kiállítást az Eötvös10 Művelődési Házban. Mutatjuk a legkülönlegesebb fotókat.

Keleti Éva egy igazi művész óriás, Kossuth-, Balázs Béla- és Prima Primissima díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész, aki pályája során a művészvilág színe-javát lefotózta, és fotózza a mai napig.

A 92 éves fotóművész új alkotásait a Gödöllői kiállítás után most először láthatod Budapesten. Negyven művészről csaknem hetven igazán személyes kép készült erre az alkalomra.

A tárlaton megtudtuk azt is, miért adta Keleti Éva a Szubjektív címet a kiállításának:

Régóta él bennem, hogy megvalósítsam: úgy fotózom le a szereplőimet, ahogy én látom őket, amit én gondolok róluk.

Most jött el az ideje, hogy megvalósítsam ezt az álmom, talán most lettem elég bátor ahhoz, hogy megtegyem."

A kiállításon kiderült az is, mi alapján válogatja ki Keleti Éva a fotóalanyait:

“Természetesen többüket évtizedek óta ismerem, bátran mondhatom, a barátaim. Az elmúlt évek alatt több száz fotó készült róluk, jobban ismerem a vonásaikat, mint saját maguk. Vannak akiket szívesen nézek színházban, televízióban. Vannak, akik felkeltik az érdeklődésemet a személyiségükkel. És természetesen ott vannak a fiatalok, a jövő reménységei, akikben látom a csillogást, az izgalmat, a különlegességet.”

A kiállított alkotásokon olyan jeles művészeket láthattunk, mint Gálvölgyi János, Molnár Piroska, Kulka János, Pogány Judit, és a Vígszínház számos művésze.

A tárlat egyik különlegessége, hogy a fotók mellett elolvashattuk Keleti Éva személyes vallomásait is, amik még intimebbé teszik a fotók hangulatát.

“Félve hívtam Mariannt a kérésemmel… Szeretném megörökíteni őt úgy, hogy Györgyi is velünk legyen. Érezzük a fotón a jelenlétét. (...) Minden egyes percben éreztük őt. Ott volt velünk végig a fotózásnál, és tudom, hogy itt van velünk. Még ha a kerekesszéke üresen is áll.”

"Íme hazánk legnagyobb és leghíresebb bohóca! Csodás képességekkel bír, bármikor bárkit képes megnevettetni. (...) Ha lekerül a piros orr és a festék, akkor megláthatjuk őt is. Ha engedi."

A kiállítás talán legszebb alkotásai azok a képek, amiket Béres Ilonáról készített Keleti Éva.

E kiállításra újrafotózta az idős színésznőt, akivel annak idején felejthetetlen napokat töltött Párizsban.

“Oh Párizs! Bolondozásunk kora. Alig volt pénzünk, és azt is nagyon gyorsan elköltöttük. De fiatalok voltunk és boldogok. Emlékszel? (...) Ez volt a mi kis párizsi kiruccanásunk. Ezen az úton készült rólad ez a sorozat, amit eddig soha nem mutattunk meg senkinek. Itt volt az ideje elővenni.”

A személyes kedvencem az a fotó, amin Kulka János piros sportcipőben elgondolkodva fekszik egy fürdőkádban.

“Erre a fotóra évek óta készültem. Talán most jött el az ideje. Kulka János ruhástól a kádban. Belement. Szó szerint. Meghökkentő? Talán igen. Érthető? Talán nem...”

“Rohan az idő. Mintha csak tegnap lett volna, amikor Hernádi Judit kislánya, Tarján Zsófi megszületett. Pici pólyás volt, amikor a kezemben tartottam…”

A tárlaton bepillantást nyerhettünk az alkotás folyamatába is. Werkfotókon keresztül nézhettük meg, hogyan fotózta Keleti Éva a tárlat képeinek alanyait.

A kiállítás létrejöttében L. Péterfi Csaba és Gordon Eszter fotóművészek is segédkeztek. A tárlatot november 2-ig ingyenesen nézheted meg az Eötvös10 Művelődési Ház pincegalériájában. A tervek szerint ezt követően a képek az ország számos pontján láthatóak lesznek majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk