KULT
A Rovatból

X-Faktor, 1. élő show: ByeAlex Freddy Krueger pulcsijában érkezett, Csobot Adél megkopasztott egy paradicsommadarat

Mardoll pedig pudlifejű ősasszonynak öltözött, de szerencsére jó éneklésből sem volt hiány. Kritika.

Link másolása

Ezt is megértük: elérkezett az első élő adás. Innentől felgyorsulnak az események, hiszen rögtön négyen ki is esnek, és a döntővel együtt mindösszesen csak öt élő adás lesz. Pozitívum, hogy ezek szerint a műsor készítői nem babonásak, mert akárhogy is számolom, az előválogatókkal együtt összesen 13 adás jön ki.

Annyira lefoglalt minket, hogy melyik tehetséges versenyző jut tovább és esik ki, hogy elfeledkeztünk egy nyugtalanító tényről:

a mentorok Miller Dávidot is magukkal vitték az élő showba.

Amúgy Miller Dávidot eddig kedveltem, de most dalra fakadt. Persze könnyű neki dalra fakadni, nem fogják kiejteni, és még szék sem kell hozzá.

Jó, csak gonoszkodok, Dávid nem énekel rosszul, és ha Istenes Bence és Csobot Adél promózhatta a válogatóban a Sowiesót, akkor ennyi Dávidnak is jár. A nagy bevonulás közben azon töprengtem, ki lehet a pudlinak öltözött versenyző. Aztán rájöttem: Mardoll, ki más.

A mentorok is úgy öltöztek fel, mint akiknek az éjszaka közepén atomtámadás érte a gardróbját, hetekig pucéran voltak kénytelenek járni, és most már mindegy nekik, mit, csak ruhát kapjanak.

Alexet talán a kedvenc filmjei ihlették meg: Grindelwald hajában és Freddy Krueger pulcsijában érkezett. Adél dzsinn lány frizurát csináltatott és megkopasztott egy paradicsommadarat, csodálom is, hogy a környezettudatos Peti szó nélkül hagyta.

Persze ő is figyelemre méltó öltözetben érkezett, Harry Potterbe oltott Kőhalmi Zoliként vonult be, de nekem még Dexter is eszembe jutott róla, a feltaláló kölyök. Laci volt a legvisszafogottabb, szerintem belátta, a mentor csapat elérte az őrületnek azt a fokát, hogy már csak a normalitással lehet kitűnni onnan.

A Harmonies kezdte a műsort. Amúgy az adás este 8-tól negyed 1-ig tartott, ami csak egy dolgot jelenthetett: bitang hosszú felvezető kisfilmeket (és sok reklámot).

Sajnos az egyes produkciók egyelőre nem elérhetőek az RTL hivatalos felületein, kénytelenek vagytok beérni a felvezető videóval, illetve kutakodni az internet bugyraiban.

Dua Lipa If You Don’t Wanna See Me című számát énekelték, picit beidézve Whitney Hustont is. Nem tudom, hogy csinálja ez a három lány, de miközben az este (és a verseny) során alig volt olyan énekes, aki ne betlizett volna, ők mindig tisztán énekelnek, még három szólamban is. A lányok természetesen széket kaptak.

A reklámszünetben teleszórták a színpadot dinókkal, és érkezett Mardoll, akiről kiderült, mégsem pudlinak öltözött, hanem ősasszonynak. (Gondolom, ez nem az a műsor és produkció, ahol értelme volna rámutatni, hogy a dinoszauruszoknak semmi köze az ősemberekhez.) Egyébként a dal (bár még mindig zavarban vagyok, amikor egy rapszámot dalnak nevezünk) fent van a youtube-on, angolul tudóknak ott a szöveg is.

Könyvdarálóknak nem ajánlom.

Legyen elég annyi, a „go full in, hit my tonsils” (kb. told fel a mandulámig) sor nem a gégészet szépségeire próbál rávilágítani.

Mardoll-lal kapcsolatban dilemmáztam, nem tudtam eldönteni, hogy ő egy nagyon érzékeny művész, akinek sok gondolata van a világról, vagy egyszerűen csak zizi. Most az utóbbira hajlok, de az biztos, hogy neki színpadon a helye. Nem feltétlenül azon a színpadon, ami előtt én ülök (esetleg állok), de színpadra született, az biztos. Nem meglepő, hogy leült.

Nagy Regina színpadra lépése előtt Peti hosszú monológot tartott arról, hogy a kommentelőknek bele kéne gondolniuk, miket írkálnak adott esetben gyerekeknek. Tök igaza van, de mind tudjuk, hogy teljesen reménytelen.

Viszont én is önkorrekciót tartok. Nekem Regina eddig nem tetszett annyira, mert hát szép hangja van, aranyos, de a Szécsi Pál dalok éneklése annyira nem tudott lázba hozni.

Na de most! A Nem vagy te Néró című dalt énekelte, amit valaha Késmárky Marika vitte sikerre (tudom, fogalmatok sincs, ki ő, guglizzatok rá), de Reginának olyan jól állt, mintha direkt neki írták volna. Magabiztos természeteséggel mozgott a színpadon. Le a kalappal, Marót Viki aggódhat, új retro királynő van születőben. (Regina produkcióját néztem újra a legtöbbször ebből az adásból.)

Három erős produkcióval indult tehát a show. Ekkor jött Roland, akiről Alex elmondta, nem alakult ki még a zenei egyénisége. Azt is felvetette, hogy Roland nem popénekes, inkább az alternatív stílusok illenek hozzá.

Ennek ellenére Justin Biebert adott neki, ami minden, csak nem alternatív. A korábbi versenyzőkhöz képest nem volt meggyőző, nem érdemelt (és nem is kapott) széket. Roland a felvezető kisfilmben elmondta, hogy nagyon megviselte a stressz, például köhögést okozott nála. Laci szerint alighanem az előadásán is ez érződött.

Imi Plaza az egyik kedvencem a műsorban, mert Mardoll mellett a másik nagy bohóc (jó értelemben), aki képes hatalmas show-t csinálni. Laci nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy elsüssön egy poént. Még a válogatón felvetette Iminek, hogy a Modern Talking You My Heart You my Soulját kellene elénekelnie – és lőn.

Petinek ez a poén nem esett le, teljesen értetlenül állt azelőtt, hogy miért ezt a dalt választották.

Amúgy kicsit én is csodálkoztam a dalválasztáson, mert Laci a mentorházban pont azt kifogásolta Imi produkciójában, hogy elhitte magáról, nagy énekes, miközben nem az. És bár a Modern Talking azon együttesek közé tartozik, akikre ma már nem vagyok büszke (mármint hogy anno rajongtam értük), azt nem lehet elvitatni, hogy Thomas Anders nagyszerű énekes, impozáns hangterjedelemmel.

Iminek viszont a fejhangok nem mentek zökkenőmentesen.

Bár nem mondták ki egyértelműen, félmondatokból azt szűrtem le, hogy magától Imi sosem énekelte volna el ezt a számot, és lehet, Laci jobban tette volna, ha hagyja a versenyzőjét a saját ízlése után menni. Nem sikerült jól a produkció, annak ellenére, hogy Imi nagyon szerethető figura, és remekül áll neki a színpad.

Nem biztos, hogy az éneklés az ő útja. Én az RTL potentátjai helyében kipróbálnám műsorvezetőként, simán el tudnám képzelni egy Talk Show hostjaként, ahol az is belefér, hogy néha dalra fakad – még Friderikusz is próbálkozott ilyesmivel, és az ő karrierje sem roppant bele, pedig... Végül csak Lacitól és Alextől kapott volna széket, így a veszélyzónába került.

Nem úgy, mint Mehringer Marci, akit eddig is nagyon szerettem, de most még jobban a szívembe zártam. A bevezető videójában ugyanis pár pillanatra felvillant egy home video, amin Marci kisfiúként Cseh Tamást énekelt. Nem tudom, Alex, olvasod-e ezt, de amióta vannak magyar zenei tehetségkutatók, azt várom, hogy valaki Cseh Tamást énekeljen.

Ha netán meglépnétek ezt, ígérem, hogy életemben először fogok sms-ben szavazni.

Mivel Marci most AWS-t énekelt, így érthetően nem is szavaztam (igaz, nem is volt rá szüksége, hiszen leült és fel sem állt a műsor végéig). Nekem azzal együtt tetszett az előadás, hogy az AWS munkássága eddig nem szippantott be. 4 igent kapott.

A Beneath My Skin előadása sajnos nem volt ilyen sikeres, ahogy meg is jegyezték a mentorok, szétesett a produkció. Nem kaptak széket.

Paulina is az évad legnagyobb felfedezettjei közé tartozik. Most is saját dalt hozott, ami a mentorokat megosztotta, nekem bejött. Szegény Paulinát felültették a magasba, talán ez is hozzájárult, hogy nem tudott olyan felszabadultan énekelni, ahogy kellett volna.

De még így is sokkal jobban vinni tudott magával, mint Mardoll vagy a Beneath My Skin.

Ennek a dalnak van már klipje, ezért ha az X-Faktoros produkciót nem is, a videót megnézhetitek.

Szerencsére a mentorok is úgy gondolták, hogy a kis megingás ellenére is széken a helye a lánynak, hiszen az egyik legjobb énekes és dalszerző a mezőnyben, így leülhetett. Viszont ezzel elérkezett az első helycsere ideje. Mivel mind a négy szék foglalt volt, a nézők szavazhattak, ki álljon fel. A Harmonies került a veszélyzónába.

A Palace sosem volt a kedvencem, és most sem lett az. Az általuk képviselt cukirock (vagy popmetal) alapjában véve sosem jött be. Vannak olyan átütő erejű előadók, akiktől még ezt is elfogadom (pl. Bon Jovi), de a Palace nálam nem ez a kategória. Talán Alex fogalmazta meg a legjobban: „A rock and rollhoz nem tej és kakaó kell, hanem vodka”. Word.

Szerencsére senkit nem érdekel, hogy én mit gondolok, a mentoroknak tetszettek a srácok. Laci odáig ment, hogy akár a döntőben is ott lenne a helyük. (Spoiler: ennek ellenére nem kaptak széket, és nem lesznek ott a döntőben, mert kiestek.)

Ne is vesztegessünk rájuk több szót, hiszen jött Kamilla, és leénekelte a fejünket. Pedig Lady Gaga is azon előadók egyike, akinek a dalaival rendszeresen elvéreznek a zenei tehetségkutatókban. De Kamilla kész, érett előadó, akinek nem kell semmi, csak egy színpad, egy mikrofon és a hangja, hogy varázsoljon. Ami ritka:

kicsit úgy tűnik, az összes mentor benne látja az idei X-Faktor győztesét.

Mardollt váltotta a székeken.

Alee kicsit éneklősre váltott. Bevallom, én nem érzem, hogy annyira más lett volna ez a produkciója, mint a Nincsen gond és egyetértek Adéllal, aki úgy érezte, hogy ennél volt már sokkal átütőbb is a srác.

Ezzel együtt szerethető, múlt heti klipje is már 650 000 feletti megtekintésnél tart. Drukkolok neki. Regina helyére ülhetett le.

Tabatabai Flóra lépett színpadra utoljára, aki a mentorok szerint önmagához képest gyengébb volt, de még így is elég jó ahhoz, hogy leülhessen. (Az éneklés után megtudhattuk Alextől, hogy Flóra betegeskedett a felkészülés alatt.)

A nézők meglepő módon Kamillát állították fel.

Így már biztos volt:

Paulina, Flóra, Alee és Marci ott lesz a második élő show-ban. Ezután Ruszó Tibi énekelt nekünk egyet – nagyon jól énekel a srác, megérdemelne valami jó dalt is a tucattermék szerelmes ömlengés helyett –, majd Dávid lezárta a szavazást.

A szavazás nem hozott nagy drámát. Bár sajnálom, hogy búcsút kell mondanunk Imi Plázának, de be kell látnom, a továbbjutottak közül senkit nem cserélnék le rá. Elköszöntünk Rolandtól, akinek talán még sok az X-Faktor, de reméljük, nem adja fel.

Szegény Adél járt a legrosszabbul a mentorok közül, hiszen a Palace és a Beneath My Skin is kiesett – de hát a zenekarok sosem tartozott a legnépszerűbb kategóriák közé. Arccal a jövő szombat felé!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: