KÉK HÍREK
A Rovatból

Hasba szúrta fiát a négygyerekes apa – letöltendő börtönre ítélték

A két évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményért a borsodi férfit első fokon két év felfüggesztettre ítélték, ezen súlyosítottak most.


A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a borsodi négygyermekes apára, aki két évvel ezelőtt hason szúrta egyik fiát – tájékoztat a 24.hu.

A fellebbviteli főügyészség közleményéből ismerhető, hogy az iszákos, agresszív természetű elkövető házasságából négy gyermek született, azonban a szülők elváltak. A válást követően a férfi két nagykorú fiával maradt a közös lakásban, és egyikükkel mindig veszekedtek, de semelyikőjük sem vetette meg az italozást.

Egy nap italozás közben történt az eset: az apa és a fia összevesztek, az apa dühében felkapta a bicskáját az asztalról, és hasba szúrta vele a fiát. A férfi élettársa elvette az apától a kést, a fiút pedig kórházba szállította.

A megkéselt fiút kritikus állapotban került a kórházba, ahol sikerült az életét megmenteni. Az eset után a férfi két év felfüggesztettet kapott, ám az ügyészség súlyosabb büntetésért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint megállapítható a bírósági iratokból, hogy az apa legalább egy évtizede alkoholizáló életmódot folytat, és ittasan agresszívvá válik, elsősorban a családtagjaival szemben.

A Főügyészség úgy hiszi, csakis a letöltendő szabadságvesztéssel érhetőek el a büntetési célok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.

A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.

„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.

A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.

„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”

– mondta.

A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.

A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ez maga volt az alávetés” – 50 hónap börtönre ítélték a szexuális visszaélésekkel vádolt P. Diddyt
A bíróság több, mint 4 év szabadságvesztésre és 500 ezer dolláros bírságra ítélte a rappert két nő bántalmazása miatt. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.


Sean Combs, ismertebb nevén P. Diddy, 50 hónapos börtönbüntetést kapott, emellett 500 ezer dolláros pénzbírságot is meg kell fizetnie – írja a BBC. A bíróság bűnösnek találta két volt barátnőjével szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt.

Az ítélet kihirdetése előtt Combs bocsánatot kért a volt barátnőjétől és a családtagjaitól, és azt mondta: számára már az is büntetés, amin keresztülment. Azt ígérte, ilyen soha többé nem fordul elő, és kegyelemért esedezett.

Arun Subramanian bíró szerint az ítélet méltányos, figyelembe véve a bűncselekmények súlyát és az enyhítő körülményeket.

Úgy fogalmazott, Combs „bántalmazta őket, fizikailag, érzelmileg és pszichológiailag”. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.

Hozzátette azt is, hogy

a zenésznek megvolt a pénze és a hatalma ahhoz, hogy megtegye, amit tett. „Ez maga volt az alávetés”

– mondta. A bíró elutasította a védelem azon állítását, hogy Cassie Ventura és a másik áldozat, akit Jane álnéven emlegettek, beleegyezett volna a történtekbe.

Combsot tavaly szeptemberben tartóztatták le, miután a neve felmerült egy szexkereskedelem miatt indított nyomozásban. Ezután egyre súlyosabb vádak jelentek meg.

Cassie Ventura súlyos bántalmazásokról beszélt. Egy másik nő arról számolt be, hogy Combs „drogokkal etette”, és „folyamatos kismedencei fájdalmakat” tapasztalt. Tanúskodott egy férfi prostituált is, akit a producer bérelt fel, és elmondta, hogy milyen sok babaolajat használtak.

A hatóságok Combs otthonában több mint 1000 üveg síkosítót és babaolajat találtak.

Kid Cudi rapper is vallomást tett. Azt állította, Combs meg akarta ölni. Vallott a producer volt asszisztense is, aki azt mondta, Combs megtámadta és megerőszakolta őt.

Egy volt szövetségi ügyész, Mark Chutkow szerint a hatóság valószínűleg csalódott. Úgy nyilatkozott: „A bírónak voltak kemény szavai Combsszal szemben, de az ítélet nem igazán tükrözi ezt.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: