Valószínűleg kevés szórakoztatóbb zenekar lehet Magyarországon a Ricsárdgírnél: a szentendrei gyökerű csapat fellépései inkább stand up comedybe oltott performanszokra emlékeztetnek, ettől függetlenül – vagy épp ezért – szinte megőrül a közönség a dalaikra.

Írtak számot Palvin Barbiról, Harrison Fordról és Ördög Nóráról is (utóbbit maga a műsorvezető is megosztotta), pár hónapja megjelent klipjük pedig már 150 ezer megtekintés körül jár.

Ebben egy Orbán Viktorra kísértetiesen hasonlító fiatal politikus érkezik egy időgéppel 1989-ből a jelenbe, és nagyon nem tetszik neki, amit lát. A videóról még az RTL Klub Híradója is beszámolt.

A Ricsárdgír hosszabb szünet után január végén koncertezik újra Budapesten, ennek apropóján beszélgettünk Mártondanival (gitár-ének), Zsirai Andrissal (basszusgitár) és Paál Lacival (szintetizátor).

– Abban minden bizonnyal egyetértünk, hogy ez a zenekar szimpla viccként, szórakozásként indult. Tavaly viszont már végigkoncerteztétek a nyarat, játszottatok csomó fesztiválon és klubban, sokszor telt ház előtt. Változott a hozzáállásotok?

MD: Egy nagyon bizarr, skizofrén állapot van egy éve a zenekarban. Hiszem hogy a Ricsárdgír nagyobb részben azért működhet, mert látványosan nem vesszük komolyan, hagyjuk hogy a színpadon derüljön ki melyik dalt nem tudjuk lejátszani, és egy jópofa hobbiként tekintünk még mindig az együttesre. Viszont körülbelül két éve egyre több ember jár ránk, tavaly több telt házas koncertünk is volt.

Na emiatt van ez a skizofrén állapot, mert bár a jegyárakat próbáljuk nagyon alacsonyan tartani, aki veszi a fáradtságot és a kabátját, esetleg a szandálját és eljön egy Ricsárdgír koncertre, ami mondjuk egy olyan helyen van, ahol 700 forint a sör és nincs szóda, akkor szemétség lenne még ki is cseszni velük a mi részünkről.

Persze azért még így is sikerül néha és pórul jár a közönségünk, mert változatlanul szét vagyunk esve... Mivel továbbra is évente csak maximum 10 próbánk van, így annyit tudunk csinálni, hogy józanul adunk koncertet. Amúgy sem bulizunk már annyit, többet járunk össze társasjátékozni, mint a Király utcába.

– Mikor tudatosult bennetek először, hogy már nem csak a haverjaitok járnak a a bulijaitokra? Hogyan csapódott ez le bennetek?

Andris: Az én barátaim igazából soha nem jártak, mert utálták az egészet.

MD: Körülbelül 3 éve, az Éndalom videoklip után, pár helyen az év végi kliplistákba belerakták és több emberhez eljutott a nevünk. A haverjaim csak akkor jönnek, ha beviszem őket ingyen.

– Milyen a tipikus Ricsárdgír rajongó? Szerintetek mi fogja meg az embereket a zenétekben?

MD: Először is a tipikus Gír rajongó humoros. Tapasztalataink szerint, akikkel mindig találkozunk egy koncert után, iszonyatosan viccesek és okosak. Sok mindenről lehet velük beszélgetni és izgalmas emberek.

Laci: Szerintem aranyosak nagyon.

– A második lemezetek sokkal jobban szól az elsőnél, és a dalok is kidolgozottabbak rajta. Sokat fejlődtetek zeneileg az évek során?

MD: Szerintem semmit nem fejlődtünk, és ezt mindenkire értem. Inkább csak az változik néha, hogy kinek mennyire van kedve és ideje foglalkozni egy dallal. Az első lemezt összesen 5000 forint körül készítettük, mindent egyben vettünk fel, meg sem lehetett keverni a dalokat, mert mindent egy sávra rögzítettünk. Azt hiszem, nálunk senki sem fejlődik, mert akkor nem tapasztalnánk ugyanazokat a hibákat minden koncerten vagy próbán.

Andris: A második lemezt már egy rendes stúdióban rögzítettük Cs. Szabó Zoltán segítségével. Az nem tűnt fel, hogy a dalok kidolgozottabbak lennének, mert szerintem nem fejlődtünk zeneileg semmit.

Laci: Dehogy fejlődtünk, sőt!

– Tudatos koncepció, hogy ennyi hírességről írtok számot? Palvin Barbi, Ördög Nóra, Tony Curtis és Harrison Ford után várható még más is?

MD: Ezek közül csak a Palvinbarbi volt tudatos, mert reméltük, hogy ha készítünk hozzá egy meztelen nős klipet, akkor sokan megnézik, szerencsénk is lett vele. Ahogy az a kínai mondás is tartja: “Több mell, több cici.”

Harrison Fordról azért énekelek, mert a legmenőbb pasi a világon. Ha 40 évesen úgy fogok kinézni, mint ahogy ő most kinéz 75 évesen, akkor szerencsém van.

Nem tervezzük, hogy más hírességekről írunk, ha eszünkbe jut valami biztos foglalkozunk vele, de addig nem erőltetjük.

– A Mindenki boldog klipje lassan 150 ezer megtekintésnél jár. Számítottatok ekkora hype-ra?

MD: Mi sosem számítunk nagy hype-ra magunkkal kapcsolatban, elég pesszimista az egész banda, ha a zenekarról van szó. Azért bíztunk benne, mert a rendező, Horváth Viktor nagyon erős koncepcióval állt elénk, és nagyon szeretjük a munkáit, szerintünk ő a legjobb kliprendező most itthon.

– Milyen visszajelzések jöttek rá? Volt köztük negatív, beszólogatós is?

Laci: Több negatív visszajelzésre számítottunk.

MD: Volt pár zsidrákozás, buzizás és sorosozás. Laci a zsidrákra azt hitte, valami kétéltű élőlény.

– Vannak még hasonló közéleti-politikai témák, amikről szívesen énekelnétek?

MD: A második lemezen egy-két dalban már szóba hoztunk közéleti témákat, akár az Éva otthonban, a Mi nem tudjukban, a Test falában, vagy a Sztár vagy szarban.

Természetesen vannak hasonló témák, írok is ezekről otthon, de a Ricsárdgír változatlanul nem egy lázadó zenekar, általában azt csináljuk amihez kedvünk van. Akkor éppen ahhoz volt kedvünk, hogy feldolgozzuk egy dalban a mi környezetünk általános véleményét a Mindenki boldogban.

Persze sok mindenről lehet énekelni, sőt rengeteg mindenről, mert Magyarország termeli a témákat, de arra vannak olyanok, akik ezt marha jól csinálják, például Krúbi.

– Szentendrén pár éve még elég sok zenekar működött, de tavaly-tavalyelőtt többen is (pl. Presszó Tangó Libidó, Sajnosbatár) abbahagyták. Milyen most a kulturális élet a városban, van utánpótlás?

MD: Igazából már nem annyira tudom, milyen ott a kulturális élet, mert kb. 5 éve Pesten lakom. Laci is 6 éve Pestre költözött, Bali váci, Andris az egyetlen, aki ott lakik. Ha kijárunk, akkor is csak anyukáinkhoz, vagy nagymamánkhoz. Fogalmam sincs, mi zajlik Szentendrén, de remélem minden a legnagyobb rendben van. Sajnálom, hogy ezek a zenekarok feloszlottak, sokat jártam rájuk. Az Ed Is On és a Blue Tips, amiben Andris basszerozik, ők koncerteznek sokat. Remélem születnek új zenekarok, nekem havonta volt mindig egy új zenekarom Szentendrén, mikor még gimisek voltunk.

Andris: Sajnos most ott tartunk, hogy az egyetlen koncerthely a városban nyár vége óta nem üzemel és nem is tudjuk pontosan, hogy mikor fog, mert állandóan változik a szervező személye. Pedig szerettünk volna még a télen fellépni, meg tervben volt, hogy hívunk ki pesti zenekarokat is. A helyi zenei élet visszafejlődését szomorúnak tartom.

Laci: Kiskoromban szerettem itt élni, de már sajnos csak a szüleim miatt járok haza.

– Nektek is több hullámvölgyetek volt az elmúlt években, amikor hosszabb-rövidebb időre abbahagytátok. Mi hozott végül mindig újra össze benneteket?

Laci: Igazából soha nem hagytuk abba, csak csináltunk kamu búcsúkoncerteket, hogy többen eljöjjenek, így lett meg az első teltházas bulink Szentendrén.

MD: Aztán a hajón is csináltunk egy búcsúkoncertet, akkor meg Pesten lett meg az első teltházas koncertünk.

Szerintem komolyabb hullámvölgyünk sem volt, bár egyszer amikor Békáson egy fesztiválon berepült egy darázs a számba, akkor elgondolkodtam, hogy megéri-e ez az egész.

– Nyár vége óta alig léptetek fel, tudatosan. Volt egy konkrét pont, amikor besokalltatok, vagy inkább egy folyamat eredménye?

Andris: Sok koncertünk volt tavasszal és a nyár során, úgy gondoltuk nem ártana egy kis szünet. Meg új számok írásával is akartunk foglalkozni.

MD: Augusztusban már úgy éreztük, hogy nekünk ez nehezen megy, A Bohemian Betyarsnak vannak olyan hetei, hogy kb. minden nap fellépnek valahol, ráadásul ők ezerszer több energiát használnak fel mint mi. Hallod Kakas hogy csináljátok?? Volt a 3 hónapos szünetben 4 próba, ezalatt írtunk 7 új dalt. Ez nálunk jónak mondható.

– Hiányzott azért a színpad?

Andris: Elég gyorsan elrepült ez az idő, de aztán az aurórás titkos koncertet már várta nagyon mindegyikünk.

MD: Furcsa érzés volt, hogy nincsenek koncertek, nem is nagyon telt úgy el egy hónap 2012 óta, hogy ne koncerteztünk volna.

– Mire számíthat a közönség a visszatérő bulin? Mi lesz más, mint eddig?

MD: A január 26-ai koncertre elég sok mindennel készülünk, új dalok, új vendégfellépők is lesznek.

Ráadásul komolyabb show elemeket is láthat, aki eljön, például engem most egy tánckoreográfus tanít, mert az egyik dalban táncolni fogok.

Csinálunk egy Ricsárdgír újságot a hajóra, aztán havonta lesz újságunk. Elő is lehet rá fizetni. Nagyon olcsó lesz. Nagyon várjuk már, főleg azt, hogy megmutassuk a közönségnek, milyen új dalokat írtunk. Lefogadom, hogy elsőre nem mindenkinek fog bejönni.

– Az idei évet is annyira megnyomjátok, mint az előzőt? Mit vártok leginkább tőle?

MD: Az idei évet azzal a gondolattal kezdtük el, hogy próbáljuk meg megnézni mik a zenekar határai, mi az amit még szeretünk csinálni. A 2017-es évben buliztunk, koncerteztünk, mókáztunk, 2018-ban is ez a cél, csak sokkal kísérletezőbbek leszünk, aztán vagy bejön vagy nem. Sokkal több vidéki koncertünk lesz, pesti pedig kevesebb. Amit már mondtam, lesz egy havonta megjelenő Ricsárdgír újság, lesz egy Ricsárdgír mobiljáték, egy feleslegesen hosszú, vastag könyv, szerintem ez a legviccesebb.

Dolgozunk a harmadik albumon, ami a The Dark Side of the Moon-nal ellentétben sokkal színesebb, vidámabb, bulisabb és könnyeddebb lesz. Videoklipek helyett pedig idén egy sokkal izgalmasabb dolgot találtunk ki: írtunk egy forgatókönyvet és a márciusban megjelenő EP-nk dalaihoz forgatunk klipeket, amiket egy kisfilmbe illesztünk. Trashmusical vagy inkább Klipfilm. Most próbálunk rá pénzt szerezni.

– Van egy határ, aminél már nem akartok több rajongót és nagyobb népszerűséget, vagy jöhet bármekkora sztárság?

Andris: Jöhet!

Laci: Persze, jöhet!

MD: Bármekkora jöhet. Maximum ha nagy a nyomás, felakasztom magam.