KULT
A Rovatból

„Amikor egy szerepről gondolkodom és a színpadon állok, akkor az nem az én testemről szól” – Interjú Márkus Luca színésznővel

A Vígszínház tehetségével őszintén beszélgettünk halálról, színpadi vetkőzésről, szorongásról, elmondta, milyen votl Liam Neesonnal dolgozni, és milyen nagynevű magyar rendezőkkel fog együtt dolgozni a következő évadban.


Márkus Luca még nincs harminc éves, de máris impozáns pályafutás áll mögötte. A nagy klasszikusok, Csehov, Shakespeare és Schiller mellett a kortárs és énekes szerepek is jól állnak neki. A sokoldalú művésznővel az Ármány és szerelem bemutatója kapcsán beszélgettünk.

– Egy interjúban arról beszéltél, hogy azért hiszel valamennyire a halál utáni életben, mert nem tudod elképzelni, hogy megszűnjön az éntudatod. Ez nagyon megragadott, mert egyrészt nagyon hasonlóan gondolkodom, de azért is, mert azt mutatja, hogy foglalkoztatnak az „élet nagy kérdései”.

– Persze, vannak ilyen nagy, megfejtendő dolgok az ember életében, amikhez folyamatosan próbál közelebb kerülni. Aztán az is lehet, hogy soha nem jut el a megfejtésig. De én inkább azt szeretem, ha történik velem, ami történik. Teljes nyitottsággal, odaadással teszem a dolgomat és szeretem az embereket, akik körülvesznek. Nem agyalok túl olyasmiket, amiket még nem tapasztaltam meg és nem tudom, mikor következnek be az életemben.

Nyilván vannak elképzeléseim a jövőmet illetően, de nem azzal töltöm a napjaimat, hogy ezen rágódom. Inkább a mai nappal foglalkozom, eddig ez bevált.

De örülök, hogy ezt mondod. Azért tudok hinni valamennyire abban, hogy van valamiféle élet a halál után, mert ahogyan érzékelem, hogy ez az én testem, az én tudatom, ezek az én érzelmeim, nem tudom elképzelni, hogy ez a fajta viszonyítás egyszer csak megszűnik. Ezen tényleg szoktam gondolkodni, hogy hogy is van. De majd meglátjuk, és talán majd a következő életünkben beszélgetünk róla, más-más testbe csomagolva. (nevet)

– Sok mindenben láttalak az elmúlt néhány évben, de amiben igazán a rajongód lettem, az a Krum volt. Meg kellett nézem, ki játssza Doopát, mert konkrétan nem ismertelek fel.

– Ezt a szerepet eredetileg nem is én játszottam volna, csak egyeztetési problémák miatt alakult így. Nagyon örültem a feladatnak, mert mint látható, ha egy rendező vagy igazgató gondolkodik erről a szerepről, első körben nem rám osztaná.

Pedig nagyon izgalmas kilépni azokból a körvonalakból, amik alapján az ember szerepeket kap. Persze nem mindig van így, hogy az ember bekerül egy skatulyába, és mindig ugyanazt kell csinálnia különböző darabok kapcsán, és úgy hiszem, az én esetemben sincs így. Úgy érzem, hogy sokféle feladatom van a Vígszínházban.

Mindenesetre én szeretem ezeket a tőlem távolabb eső karaktereket megformálni, mert valahogy mégis csak magamból kell megfogalmazni őket. A mélyén ott van a személyiségem, erre kell olyan rétegeket ráhúzni, amitől aztán meg tud születni a karakter.

Izgalmas volt egy ilyen harmincas nőt játszani, akinek tulajdonképpen semmiféle sikerélménye és értékelhető kapcsolata nincs az életben. A nőiségét semmilyen szinten nem élte meg eddig, és nem is gondol úgy magára, mint aki ezt elértheti.

Kihívás, mert van annyi egészséges önképem, hogy tudjam, alapvetően én nem ezt jelentem a színpadon.

Innentől pedig elkezdődik egy komoly meló magammal, a kinézetemmel, a saját frusztrációimmal, hogy hogyan lehet összefonni ezeket a szálakat. Szerintem ezek a legizgalmasbab munkák.

– Amikor a rendezők azt mondják, hogy neked főleg a drámai főhősnők állnak jól, abban az ítéletben hány százalék a személyiséged, az energiáid, és hány százalék a külsőd?

– Szerintem elsősorban a belső energiák számítanak. Az Ármány és szerelemben például Luise Miller egy fiatal, 16 éves lány. Aki egyébként szerintem nem naiv, bár szeretjük a nagy szerelmi történetek főhősnőit naivnak ábrázolni. De én azt gondolom, hogy aki egy ilyen történetet végig tud vinni a hátán, a végsőkig kitart, tartja a szavát és közben megingathatatlan erővel megy bele a legnehezebb helyzetekbe a szerelme miatt, az nem egy gyönge, naiv karakter.

Mégis, hagyományosan naivaként szokták ábrázolni, amihez úgy gondolom, nem feltétlenül passzol az én külsőm. Ezért sem hiszem, hogy ez alapján döntenének. Az elmúlt évek alapján talán már látják, hogy milyen energiákkal tudok dolgozni, és azt milyen feladatokhoz tudják párosítani.

– Ez már a második munkád David Doiasvilivel. Az első a Sirály volt. A grúz rendező eléggé megdolgoztatja a színészeit. Szaladni kell, felmászni, leugrani, csúszdázni… Zokszó nélkül bevállaltatok mindent, vagy előfordult, hogy vitába szálltatok vele?

– Aki dolgozott már valaha David Doiasvilivel azt tudja, hogy nem nagyon tudsz ellenkezni vele. Egyszerűen olyan magával ragadó a személyisége, a jelenléte, ahogyan a színházról gondolkodik, ahogyan felépíti ezt a formát, amit képvisel. Akkor is így van, ha nézőként sok kollégám úgy látja, hogy számunkra ez egy nagyon távoli és kevésbé komfortos nyelv, amiben nem egyszerű színeszként közölni, és megtartani a nézői figyelmet. Ha találkozik vele az ember, egészen másképp fog gondolkozni a színházáról.

Valóban nem nyújt egyszerűen kódolható, hátradőlős színházi élményt.

Nagyon expresszív, sokféle vizuális effekttel, akusztikai elemmel bombázza a közönséget, és sokszor párhuzamosan kell bonyolult képleteket megoldani a nézőknek, ami nem egyszerű, de azt gondolom, hogy nagyon izgalmas, és szükség van az ilyen fajta színházra is a sok másféle felfogás mellett.  Szeretem, ha ezek megférnek egymás mellett.

– Ha valakinek ennyire lehengerlő a személyisége, mint ahogy Doisaviliről mondod, annak meglehet az a veszélye, hogy utólag esetleg azt érzed, ebbe mégse kellett volna belemenni.

– Az ő temperamentuma és lendülete azért meg van alapozva egy olyan elemzéssel, szellemi munkával, ami végigkíséri az egész próbafolyamatot. Itt nem arról van szó, hogy van egy nagyon szenvedélyes ember, aki fanatizálja a színészeit, hanem elképesztően okos gondolatai vannak a darabokról, és olyan rétegeket tud feltárni, amikre én soha nem jönnék rá. A főpróbahéten már nincsenek kérdőjelek a fejemben, és soha nem merül fel, hogy ezt vagy azt miért csinálom.

– Merészen bánik a jelmezekkel is. Az Ármány és szerelemben is elég merész az öltözetetek a partnereddel, Medveczky Balázzsal. A Sirályban pedig vannak egészen „bátor” pillanataid is a színpadon, amikor meglehetősen kendőzetlenül állsz a közönség előtt. Van egy belső értékrended arról, mi fér bele és mi nem, vagy egyszerűen a színésznek meg kell tennie, amit a rendező kér, mert ez a munkája?

– Ez egy nagyon érzékeny téma, nyilván mindenkinek másutt vannak ebben a saját határai, amit tiszteletben is kell tartani. Ha egy színpadi helyzet megkívánja, emeli az adott pillanatot, hozzátesz, ad egy új réteget neki, akkor helyénvalónak találom, nincs problémám azzal, ha meg kell mutatnom magam.

Amikor egy szerepről gondolkodom és a színpadon állok, akkor az nem az én testemről szól. Tudom függetleníteni saját magamtól és nem jövök zavarba.

Nem azt mondom, hogy ez a legkényelmesebb dolog a világon, de izgalmas tud lenni ennyire lemeztelenedni egy ezerfős nézőtér előtt. Ha azt érezném, hogy egy dekorációs elem, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy meg lehet oldani máshogy. De valójában szerintem nem ez a legintimebb része a szakmánknak, hanem az, hogy a saját érzelmeimet mutatom meg, a saját élményeimből táplálkozom.

– Kicsit Medveczky Balázs miatt is vártam ezt a bemutatót, mert pont előtte nem sokkal láttuk a Pinceszínházban az Élet-ritmusra című egyszemélyes előadását, és nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz nagyszínpadon egy ilyen klasszikusban. Mesélj arról, milyen volt Balázzsal dolgozni.

– Nagyon jó. mi nem próbáltunk együtt még korábban. A padlásban játszunk együtt, de az mindkettőnk részéről átvett szerep.

Nagyon jól lehet Balázzsal együttműködni. Olyan színész, aki folyamatosan foglalkozik a szerepével. Nem rak pontot, amikor lemegy a premier. Nagyon szeretem, amikor lehet együtt gondolkozni előadásról előadásra, átbeszéljük, mi az ami jó volt, mitől működhetet jobban egy adott jelenet, mint korábban, vagy épp mitől nem. Abszolút partner, és magánemberként is remekül kijövünk.

– Május 1-én mutatták be a színházban az intézmény történetét bemutató Víg125 című dokumentumsorozatot, amely ősszel lesz látható az M5 csatornán. Ebben a társulat minden tagja, feltűnik kisebb-nagyobb szerepekben, így te is. A filmben sokat emlegetik, milyen volt a régi nagy legendákkal találkozni, együtt játszani. Röpködtek a nagy nevek – Ruttkai, Tolnay, Darvas, Várkonyi, hosszan lehetne sorolni. Nekem pedig az jutott eszembe, hogy ma is vannak itt legendák. Neked, mint fiatal színésznőnek milyen élmény Kernnel, Hegedűs D. Gézával, Kútvölgyi Erzsébettel vagy épp Nagy-Kálózy Eszterrel színpadra lépni?

– Amikor először találkozhattam ezekkel a színészekkel, és először játszottam velük, abban volt persze valami fura, zavarba ejtő. Az ember nagyokat pislog, hogy olyan embereket nevezhet kollégának, akiket csodálattal nézett gyerekkorában. De aztán mégis csak egymás partnerei leszünk, próbálunk, vannak jó próbák, rossz próbák. Együtt ülünk le a büfébe megenni valamit, együtt éljük meg ezeket a pillanatokat. Elmosódnak a határok. Persze megmarad az alapvető tisztelet – bár szerintem ez nem kor függvénye. Mindegy, hogy valaki 30 éves vagy 60 éves, ugyanúgy tisztelem. De egy idő után nem lehet ezzel foglalkozni, nem is egészséges. Kialakul egy olyan kollegiális viszony, ahol nem az jár a fejemben, hogy úristen, a Hegedűs D. Géza ül mellettem. Ő ráadásul a tanárom volt, ami még speciálisabb helyzet. Persze attól is függ, hogy az az idősebb kolléga milyen labdát dob neked.

Valaki nagyon laza és azonnal magához húz, és el tudja oszlatni ezt a fura zavart. Valakit viszont egyáltalán nem érdekel, hogy egy fiatalabb kolléga ne érezze magát zavarban.

– A jövő évadban milyen új feladatok várnak rád?

Alföldi Róberttel fogok dolgozni az Egy nő anatómiája című Mundruczó Kornél film színpadi változatában. Nagyon örülök neki, mert még nem dolgoztam vele, és mindig örülök, amikor új emberekkel találkozhatok. Ráadásul az egyik kedvenc filmemről van szó. Ez októberi bemutató lesz. Utána pedig a Rémségek kicsiny boltjában lépek színpadra, amit ugyancsak várok, mert Novák Eszterrel sem dolgoztam még. Nagyon izgalmas zenei feladat lesz, amit különösen szeretek.

– Feloldódtak az énekléssel kapcsolatos korábbi gátlásaid?

– Oldódgatnak. De nem tudom, hogy valaha megszűnik-e teljesen ez a probléma. Viszont már megszoktam magamat és együtt tudok ezzel élni. Sokat dolgozom rajta és szerencsére vannak olyan pozitív, megerősítő élmények, mint a tavalyi Szegedi Szabadtéris bemutatóm, az Ezeregy éjszaka meséi, ahol 4000 ember előtt énekeltem egyedül a színpadon. Nagyon féltem tőle, betegen, szteroidokkal telenyomva csináltam végig a premiert, úgyhogy a szokásos mintázat megint kirajzolódott. De utána ott álltam és azt gondoltam magamban: ettől féltem? Hisz ez csodálatos érzés! Meg tudom csinálni! Ilyenkor talán kicsit közelebb kerülök ahhoz, hogy legközelebb egy héttel a bemutató előtt is el tudjam ezt hinni.

– Mesélj kicsit Liam Neesonról.

– Róla túl sokat nem tudok mesélni, bármennyire szeretnék. Nyilván találkoztam vele és együtt forgattunk két napon keresztül Antal Nimród Retribution című akciófilmjében. Kezet fogtam vele és nagyon udvarias volt. De nekem elsősorban nem vele kellett dolgozni abban a jelenetben, amit én forgattam a filmben. Nagyon nagy élmény volt a forgatás és hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, milyen egy ekkora stábbal dolgozni. Már önmagában az is csodálatos, hogy találkozhattam Antal Nimróddal. Nagy formátumú rendező, aki nem utolsó sorban nagyszerű ember is.

– Nagyon más egy ilyen hollywoodi stábba becsöppenni ahhoz képest, amit itthon tapasztalsz?

– Össze sem lehet hasonlítani. Az embernek vannak elképzelései erről. Szájtátva figyeltem a történéseket. Sokszor egészen zavarba ejtő volt az a figyelem, amivel felém fordultak. Mi egész másképp szocializálódunk itthon. Volt például egy csomó olyan helyzet, amire azt mondtam, hogy ezt én is meg tudom oldani magamnak. De mindenki hangsúlyozta, hogy nem, én azért vagyok ott, hogy abban az öt percben a lehető legjobb legyek, amikor kamera elé kerülök. Minden, ami ezen kívül esik, az más emberek felelőssége, azt majd ők intézik.

Ez a fajta figyelmesség, hogy a játékomon kívül tényleg semmi mással nem kellett törődnöm, az elképesztő érzés volt.

Fotó: Dömöly Dániel, Emmer László, Gimesi András, Gordon Eszter, Vígszínház

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Zöld ketchup, mérgező tampon és kölcsönözhető szexbaba: megnéztük a bukott innovációkat bemutató Kudarcok Múzeumát
Budapestre is megérkezett a Museum of Failure, ahol olyan termékeket mutatnak be, amik vagy a rossz tervezés miatt buktak el, vagy egyszerűen a vásárlók szeszélyeinek estek áldozatul. Most összeszedtük a legmeghökkentőbb találmányokat, és eláruljuk azt is, melyik városban volt óriási bukás maga a Kudarcok Múzeuma.


Megnyitotta kapuit Budapesten a Museum of Failure (MOX) kiállítás, ami olyan bukott innovációkat mutat be, mint a kávé ízű kóla, a 3D tévé vagy az azbeszt tartalmú cigaretta.

Vannak termékek, amik a rossz stratégia és tervezés miatt buktak el, míg mások egyszerűen a vásárlók szeszélyeinek estek áldozatul. A kiállításon találkozhatsz digitális katasztrófákkal és orvosi balesetekkel is. Mi már láttuk a tárlatot. Mutatjuk, mi vár rád, és azt is eláruljuk, melyik városban volt óriási bukás a Kudarcok Múzeuma.

A Museum of Failure bemutatkozó szövege szerint a múzeum a sikertelen termékek bemutatásával egyedülálló betekintést nyújt az innovációba.

A tévedés része az innovációs folyamatnak, és minden fejlődés a múltbeli kudarcokból és hibákból való tanulásra épül.

A Kudarcok Múzeuma a világ minden tájáról származó, kudarcot vallott termékek és szolgáltatások vándorkiállítása, ami minden évben új műtárgyakkal bővül. 2017-es indulása óta a világ 12 városába utazott, többek között Washingtonba, New Yorkba, Párizsba, Sanghajba, Hollywoodba és Los Angelesbe is.

A Budapesti tárlat egy jól megközelíthető helyre, a Múzeum körútra költözött, pont a Nemzeti Múzeummal szembe.

A kiállítás egyik legérdekesebbnek tűnő része a rossz ízeket bemutató szekció. A megbukott ételek nagy részét hűtőben állították ki.

Láttunk zöld ketchupot a Heinz-től, a gyerekekből undort kiváltó Deluxe hamburgert a McDonald’s-tól, és kávé ízű Coca-Colát is.

A kiállításon természetesen helyet kapnak a tech óriások kudarcai is, például az érintőképernyőt elutasító Blackberry Storm és a futurisztikus Google Glass is. Ez utóbbinak nem csak az volt a hibája, hogy nem igazán működött, hanem az is, hogy „rejtett” kamerája adatvédelmi aggályokat is felvetett. Azokat, akik ragaszkodtak a viseléséhez, „Glassholes”-nak nevezték.

Az viszont meglepett, hogy a tárlat politikai, történelmi kudarcokat is bemutat. A Berlini fal egy darabját is kiállították, amit nem igazán értettem, mert természeténél fogva egyáltalán nem illett a kudarcra ítélt arcmaszkok és vízforralók közé. Illetve ilyen erővel bármely megbuktatott hatalom tárgyi emléke kikerülhetett volna a polcokra.

Külön szekció foglalkozik Donald Trumppal és a politikus/üzletember nevével fémjelzett termékekkel is.

A kiállításon érdekes módon olyan találmányokat is bemutatnak, amik annak idején nagyon is népszerűek voltak, bukásukat csak az idő okozta, illetve az, hogy nem tudták vagy akarták tartani a lépést a technológiai fejlődéssel és trendekkel. Erre jó példa a Blockbuster film- és videójáték-kölcsönző, ami 2004-ben 9000 üzlettel működött.

A DeLorean autó sokunk számára emlékezetes a Vissza a jövőbe című filmekből. A kiállításon megtudtuk viszont, hogy a típus az egyik leglátványosabb innovációs kudarc a történelemben. Luxus sportautóként hirdették, de rendkívül kis teljesítményű motorral rendelkezett, gyakran „kerekekkel rendelkező rémálomnak” nevezték.

A kedvenceim azok a termékek voltak, amiket orvosok javasoltak betegeiknek, és csak utólag derült ki, hogy súlyos mérgezést, sőt akár halált okoznak. Ilyen volt a Rely tampon, illetve a leszokás elősegítésére kifejlesztett cigaretta is.

Az egészségesnek reklámozott Kent Micronite cigaretta innovatív, titkos összetevője a rákkeltő azbeszt volt.

Szerintem nincs jobb játék a Lego-nál, így nagyon meglepett, hogy a kiállításon szembe találkoztam egy Technics helikopterrel. A leírásból kiderült, hogy a 90-es évek közepén a játékóriás a tapasztalt játéktervezőket fiatalabbakkal váltotta fel, akik nem vették figyelembe a gyártási költségeket. A Lego Fiber Optic-ot legyártani így többe került, mint amennyiért el tudták adni a készletet.

A kiállításon más bukott, sőt egyenesen morbid játékokat is láttunk. Barbie húgának Skippernek volt egy furcsa tinédzser verziója.

Ha a játék egyik karját elforgatták akkor megnőttek a mellei. Visszaforgatva pedig bizarr módon visszatért a serdülés előtti állapotba.

A szexualizált Barbie babánál talán csak az a kölcsönözhető szexbaba volt megdöbbentőbb, amit kifejezetten bérbeadásra hoztak létre. Minden kölcsönzés után fertőtlenítették és kicserélték az elhasznált, sérült részeiket, ám a szolgáltatást négy nappal a bevezetése után felfüggesztették hatósági nyomásra.

A kiállított kudarcok közt szerepel a Museum of Failure 2018-as hollywoodi kiállítása is. Mint írják, a helyiek elkerülték a turistaövezetben megnyitó múzeumot, a Hollywoodba látogatók pedig inkább filmsztárok viaszfiguráira voltak kíváncsiak „nem pedig a múzeumunk okos szellemi stimulációjára.”

És akkor itt essen szó a budapesti kiállítás pár saját kudarcáról is.

Alapvetően nagyon tetszik a kiállítás témája, hogy bemutatja a kudarcra ítélt találmányokat és azok történetét.

A kiállítási tárgyakat azonban csak számmal jelölték, nem volt mellettük információs tábla. A bejáratnál kaptunk egy 23 oldalas, összetűzött listát. Ezt lapozgatva tudtuk elolvasni a kiállított 181 találmány kudarcainak történetét, ami meglehetősen körülményes volt.

Több meghökkentő kinézetű tárgyat is láttunk a tárlaton. A kiállított innovációk nagy részét azonban nem forgalmazták Magyarországon, nem voltak ismerősek és a kinézetük sem figyelemfelkeltő, ezért sok felett átsiklott a szemünk, és nem vettük a fáradtságot, hogy kibogarásszuk a listából.

A találmányok között több szolgáltatás is szerepelt, amit nem sikerült vizuálisan jól megjeleníteni a tárlaton. A kihúzott kábelű monitorok ugyan szimbolizálhatják a megbukott technológiákat, de sokkal valószínűbb, hogy valami technikai probléma miatt nem kerültek áram alá a képernyők. Azt pedig már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a megbukott 3D tévé mellé nem a hozzá passzoló 3D szemüvegeket állították ki.

Nagyon meglátszik az épületen, hogy sebtében rendezték be a csütörtöki megnyitóra. Úgy tűnik, egy felmosás sem fért már bele az időbe. Az üvegek és padlók koszosak, több kiállítási tárgy is hiányzik a polcokról, és a kudarcról szóló motivációs idézeteket is igénytelenül helyezték ki.

Az egésznek nagyon lepukkant hatása van a hirdetéshez képest, ami még a korábbi, külföldi helyszíneken mutatja be a tárlatot.

Összességében bár tényleg érdekes a téma, az előző kiállítások installációit nézve csalódás a tárlat, pláne a 6450 forintos jegyárért.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a kiállítás, további infókat a Museum of Failure honlapján találsz – ami szintén hagy némi kívánnivalót maga után. A weboldalon a kiállítás pontos címét is csak hosszas keresgélés után találtam meg: Múzeum krt. 37. Ahogy egy informatikus kollégám megjegyezte: a Museum of Failure a saját weboldalt is kiállíthatná.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Azahriah a New York Timesnak adott interjút: „Furcsa és kényelmetlen a hatalom hízelgése, mert a rajongók nagy része utálja a Fideszt”
Az amerikai lap számára kérdéses, hogy a konzervatív magyar kormányfőnek miért Azahriah füvezésről szóló dala tetszik a legjobban.


Korábban a Le Monde méltatta a népszerű énekest, ennél fogva nem meglepő, hogy az amerikai New York Times egyik tudósítója hazánkba látogatott, elment Azahriah egyik teltházas puskásos koncertjére, ahol alkalma nyílt interjút készítenie a zenésszel.

A riport azzal kezd, hogy a 22 éves Baukó Attila, azaz Azahriah annyira népszerű, hogy még Orbán Viktor miniszterelnök is őt hallgatja, és hogy a füvezésről szóló Rampapapamot különösen szereti. A lap szerint érdekes választás ez, hiszen kérdéses, hogy ez az egész miként illeszkedik a magyar kormányfő konzervatív világnézetébe. Ahogy az is, hogy ennek tükrében vajon Orbán Viktor meghallgatta-e tényleg a dalt.

„Amióta látják, hogy sokan kedvelnek engem, úgy tűnik, barátságosak akarnak lenni”

– mondta Azahriah. Az énekes azzal folytatta, hogy a hatalom érdeklődése hízelgő kéne legyen, de valójában inkább csak „furcsának és kényelmetlennek érzi”, amikor a fiatal rajongói közül olyan sokan utálják a kormányzó Fideszt.

A New York Times arra is kitért, amikor októberben hirtelen elkeltek a jegyek Azahriah koncertjeire. Orbánék stábja nem volt rest, ők is kirakták, a miniszterelnök TikTok-csatornájára, hogy Orbán veszprémi beszéde is teltházas volt. A posztot viszont gyorsan törölték a rengeteg gúnyos komment hatására.

A cikk ezután felidézi Azahriah karrierjét, hogy az internetre feltöltött számaival hogyan vált egyre nagyobb szenzációvá hazánkban. A cikk kitért arra is, hogy hiába Azahriah tehetsége, a politika tehet róla, hogy nem mérethette meg magát Európa legnagyobb popversenyén, mert a Fidesz 2020-ban visszalépett az Euróvízión való indulástól – alighanem azért, mert a meleglobbi eseményének tartották.

A riportban feltűnnek a rapper rajongói is, akik szerint Azahriah rendes embernek tűnik, aki igyekszik átnyúlni a politikai és generációs szakadékokon.

Azahriah a politikai aktivitásáról is beszélt: szerinte a zenészeknek nem kötelező ilyen kérdésekről beszélniük, ha nincs mit mondaniuk. De ez egy szabad ország, és az nincs rendben, ha azért maradsz csendben, mert félted a karriered. Nem Oroszországban élünk – jegyezte meg a zenész.

A riportban kiemelték továbbá a kegyelmi botrány után megrendezett gyermekvédelmi „influenszertüntetést”, ahova Azahriah videóüzenetet küldött.

via 444

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nyílt levélben tiltakozik Alföldi Róbert, Nyáry Krisztián és Zsédenyi Adrienn is a szentesi drámatagozat ellehetetlenítése miatt
25 éve működő együttműködést mondtak fel a szentesi Horváth Mihály Gimnázium és a budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium között.


Május 14-én levélben tájékoztatta a szentesi dráma tagozatosok szüleit a Keleti István művészeti iskola igazgatója, Jakubeczné Illich Alíz, aki azt közölte, hogy a Horváth Mihály Gimnázium igazgatója, Sipos Kitti Lídia szeptembertől különösebb magyarázat nélkül megszakítja velük a több mint 20 éves együttműködést. Így a továbbiakban a Keleti már nem tudja támogatni a szentesiek dráma tagozatát „közös programokkal, tréningek tartásával, tanári továbbképzésekkel, ingyenes szállás biztosításával”

– írja a Telex.

A döntés miatt háborgó szülők egy szülői értekezleten igyekeztek választ kapni a kérdéseikre. De akadt olyan felbőszült szülő, aki rögtön a tankerülethez fordult.

A volt diákok által közzétett nyílt levélben szintén a döntés ellen tiltakoznak.

Azt írják, hogy a szentesi intézmény „irodalmi-drámai tagozata országos jelentőségű pedagógiai műhely, ahonnan színészek, előadóművészek, színházi, filmes és televíziós szakemberek, írók és alkotóművészek tucatjainak indult a pályája.” Az egész országban ismert képzési modellt országszerte ismerik és megbecsülik, most azonban „egy át nem gondolt, radikális változtatással ezt az örökséget nagyon gyorsan le lehet rombolni.”

Levelükben az áll, hogy évtizedek óta a képzés sikerének biztosítéka a HMG irodalmi-drámai tagozata és a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium együttműködése. Ezért a következő kérést intézik a döntéshozók felé:

„Mi, a HMG irodalmi-drámai tagozatának volt diákjai arra kérjük a döntéshozókat, hogy segítsenek felülvizsgálni a képzést ellehetetlenítő döntést, és a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsék elő, hogy a bevált modellben folytatódhasson az évtizedek óta sikeres pedagógiai program”

– olvasható a Facebookon is megosztott levélben.

Nyílt levelet írtak a szentesi iskola korábbi diákjai, köztük Alföldi Róbert, Gáspár Sándor, Náray Erika és Nyáry Krisztián, akik arra kérik az érintetteket, vizsgálják felül a döntést.

via Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Bemutatták Karsai Dániel színdarabját, és ő is ott lehetett a premieren
Az alkotmányjogász által írt darabot a 6Színben mutatták be, és Karsai Dániel személyesen jelen lehetett a premieren.


Úgy tűnik, Karsai Dániel, az alkotmányjogász állapota az utóbbi időben javul, legalábbis a testvére szerint jobb állapotban van, mint március végén, április elején, írta meg a Blikk. Ekkor derült ki az is, hogy az alkotmányjogász elkezdett egy színdarabot is írni, részben a saját életéről, részben az elmúlásról, a halállal való szembesülésről. A darab írásában Szenteczki Zita rendező segített neki. Hat színészt kértek fel, hogy játsszanak a darabjában való szereplésre: Török-Illyés Orsolyát, Lőrincz Katalint, Kurta Nikét, Gyabronka Józsefet, Vizi Dávidot és Nagy Márkot.

A hétvégén végül sor került a darab bemutatójára.

Bár Karsai korábban azt mondta, hogy elfogadja, ha már nem láthatja az előadást, ebben végül tévedett ráadásul el is tudott menni az bemutatóra. A 6Szín a hivatalos Facebook-oldalán tudatta, mekkora sikert aratott a premier.

„Kivételes, megrendítő és felemelő volt a tegnap esti bemutató a szerző, Karsai Dániel jelenlétében a 6színben. Köszönet az alkotóknak, a színészeknek, a közönségnek, valamennyi jelenlévőnek és az ügy minden támogatójának, azoknak is, akik tegnap csak lélekben lehettek velünk” – olvasható a bejegyzésben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: