KÉK HÍREK
Egy korábban gyermekfelügyelőként dolgozó elmondta, hogy a speciális ellátást igénylő gyerekek intézményéből a fiatalok gyakran kijárnak, és ilyenkor bármihez hozzájuthatnak. A nevelők pedig tehetetlenek.
KÉK HÍREK
A 46 éves férfi három társával készített műsorokat, amelyekben a többiek rendszeresen ütötték, fojtogatták és megalázták őt.
KÉK HÍREK
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.
KÉK HÍREK
A coloradói rendőrök egy leeresztett matrac alatt találták meg a férfit, miután családja éveken át nem hallott róla. A házaspárt nem gyanúsítják emberöléssel.
KÉK HÍREK
A vádlott tagadja az állatokkal kapcsolatos vádakat, és azt állítja, hogy a mostohalányával és feleségével folytatott kapcsolatok beleegyezésen alapultak.
KÉK HÍREK
A nő biciklizés közben zuhant a mély árokba. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ami kórházba szállította a nőt.
KÉK HÍREK
Travis Decker három kislányát vitte el egy előre megbeszélt látogatásra, de soha nem vitte vissza őket. A férfi azóta bujkál, a rendőrök pedig most csökkentett erőkkel keresik.
KÉK HÍREK
A nő a látogatás alatt rendszeresen kötözte meg gyerekeit bilinccsel és kötéllel. A fiú csak azért kapott büntetést, mert nem akart kézzel felszedni kutyapiszkot.
KÉK HÍREK
A férfira a szállodai szobájában találtak rá, próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.
KÉK HÍREK
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.
KÉK HÍREK
A megbetegedés tünetei pár napon belül jelentkeznek, és kezelés nélkül gyorsan súlyosbodhatnak. A hatóságok állítása szerint 2007 óta ez volt az első alkalom, amikor emberéletet követelet a kórság.
KÉK HÍREK
A bíróság szerint nem baleset történt, hanem előre eltervezett mérgezés. A három halotton kívül egy férfi májátültetéssel élte túl.
KÉK HÍREK
Ha az utóbbi időben többet is tapasztaltál ezek közül, és furcsán kezdett viselkedni, akkor valószínűleg félrelépett a párod.
KÉK HÍREK
A férfi előbb ököllel támadt a nőre, majd azzal fenyegette, hogy megöli. A nő nem tudta magát megvédeni, mert egyik kezét egy baleset miatt amputálni kellett. Végül a szomszéd menette meg.
KÉK HÍREK
A párnak öt közös gyereke volt. Külön éltek, de a férfi néha megjelent a háznál és bánthatta is a családot. Az egyik szomszéd szerint a férfi készülhetett a gyilkosságra.
KÉK HÍREK
A gyerek koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, jelenleg kómában van. A támadó drog hatása alatt állt, a hatóságok emberölési kísérlet miatt nyomoznak.
KÉK HÍREK
A gyermek egy kenuban ült, miközben az apja halászott. A férfi súlyos fej- és testsérüléseket szenvedett, a kisfiú holttestét még nem találták meg, lehet, hogy nem is fogják.
Népszerű
Ajánljuk