KÉK HÍREK
A Rovatból

„Borzalmas az egyik legjobb barátomat keresni a vízen” – Péter két napja keresi a hajótragédia áldozatait, hiába

Az egyik barátnőjük elmondta, utolsó reményük, hogy a túlélő olasz férfi, aki jelenleg rossz állapotban van, jobban lesz, és el tudja majd mondani, mi történt.


Hétfőn is folytatták a verőcei hajós balesetben eltűnt fiatalok keresését.

„Borzalmas az egyik legjobb barátomat keresni a vízen”

- mondta az RTL Híradónak a hajótragédiát szenvedett társaság egyik ismerőse.

Egy másik pedig arról beszélt, hogy nem értik mi történt szombaton este, mert a motorcsónak tulajdonosa tapasztalt vezető volt. Az eltűntek között van az ő testvére és egy szerelmespár is. A túlélő olasz férfi az utolsó reményük, hogy kiderüljön mi történt pontosan Verőcénél.

Egy közeli ismerősük elmondta:

„Dunakeszin aludtak volna, Nagymarosról indultak. Ennyit tudunk. Elméletileg még Vác lehetett úticél, de már nem értek oda. És indulástól szinte azonnal baleset érte őket. Próbáltuk őket elérni, illetve a helymeghatározásuk ilyen 10 óra 17-kor vette őket utoljára".

A barátai közül kettőnek is volt hajós jogosítványa, a tulajdonos tapasztalt volt, de a többiek is jól ismerték a vizet - mondta el.

„Sokat hajóztunk együtt. Imádott hajózni. Tapasztalt sofőr volt, érthetetlen ami történt. Ha lassan történik az esemény, akkor biztos vagyok benne, hogy ők ugranak. Hozzá vannak szokva, még akinek nincs is jogsija - ugye mi hajó után wakeboardozunk is és fánkozunk is, tehát a vízi sportokhoz hozzá vagyunk szokva, ugrunk a vízbe, ismerjük a vizet, tudjuk, hogy veszélyes is"

- tette hozzá.

Azt nem tudja, hogy ki volt a nyolcadik utas, aki a partra tudott úszni. Abban bíznak, hogy minél hamarabb felépül és segít nekik megérteni, hogy mi történt.

„Várjuk, hogy hátha az olasz férfi fog tudni mondani valamit. Egyelőre annyit tudunk, hogy rossz állapotban van, és nem emlékszik arra sem, hogy hogyan szállt be a hajóba vagy hogyan úszott ki. Ő az utolsó reményünk talán, hogy el tudná mondani, hogy mi történt".

A nő elmondása szerint 25-30-an vannak jóbarátok, akikkel együtt járnak bulizni, sportolni. A baleset óta is kapcsolatban vannak, többen segítenek a keresésben is.

Egyikük, Péter épp a vízen volt, mikor az RTL Híradó utolérte. Elmondta:

„Borzalmas az egyik legjobb barátomat keresni a vízen.

Lejöttünk egészen Makádig. És mind a két parton, az egyik oldalon lefelé mentünk, a másik oldalon felfelé. A többi barátunk, azok pedig nagyjából azon a részen, ahol eltűntek, ott gyalogosan nézik át a partot. Meg kenuval, meg minden eszközzel igazából amivel csak tudjuk" - mondta el.

A nyolc utasból az egy túlélőn kívül két holttestet találtak meg, a hajó tulajdonosát és fiatal szomszédját.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hajmeresztő videón, ahogy egy terepjárókból álló konvoj egyszer csak szembefordul a forgalommal az M7-esen
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kamerája rögzítette a veszélyes jelenetet. A sofőrök kétszer is megfordultak, de szerencsére baleset nem történt.


Március végén egy nem mindennapi jelenetet rögzített az autópálya-kezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. forgalomfigyelő kamerája. A hétfőn közzétett felvételen egy terepjárókból álló menetoszlop látható, amely a határ felé haladt.

A járművek a tereléshez érve az átterelt sávot választották. Röviddel később azonban visszafordultak a kihelyezett útelválasztók között, majd a terelésnél még egyszer megismételték a manővert.

A konvoj egy hosszabb szakaszon a menetiránnyal szemben közlekedett. Az autópálya-kezelő közölte, hogy az eset balesetet nem okozott.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az általuk kezelt szakaszon átlagosan tíz kilométerenként található egy csomópont, ahol biztonságosan és szabályosan vissza lehet fordulni. Az MKIF-nek külön pont jár a jelenethez választott kiváló zenei aláfestésért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset az M1-esen: kirepültek az emberek egy árokba csapódott autóból, hárman meghaltak
Herceghalom közelében egy autó előbb szalagkorlátnak ütközött, majd árokba csapódott. Három ember meghalt, egy férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 27.



Három férfi a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán vasárnap történt balesetben Herceghalomnál - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel vasárnap délután.

A baleset helyszínére mentőautókat és két mentőhelikoptert is riasztottak. A mentők egy 50 év körüli férfit fejsérülés és mellkasi zúzódás miatt szállítottak stabil állapotban kórházba - írták.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint

az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 26-os kilométernél ütközött szalagkorlátnak, majd csapódott nagy sebességgel az árokba egy személyautó. A járműben négyen ültek, ketten kirepültek a kocsiból.

Az Útinform a honlapján azt írta, a baleset miatt lezárták a sztráda Zsámbék-Herceghalom felé vezető lehajtó ágát, a bámészkodók miatt a pályán több kilométeres sor alakult ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrendítő: 50 késszúrással öltek meg egy muszlim férfit egy francia mecsetben – videóra vették a haldoklását
Az elkövető menekülés előtt videóra vette a vérző áldozatot, miközben az iszlámot szidalmazta. A hatóságok nagy erőkkel keresik a gyilkost.


Pénteken egy tragikus esemény rázta meg a dél-franciaországi La Grand-Combe falut, ahol egy mecsetben ötven késszúrással megöltek egy huszonéves muszlim férfit – számolt be róla az MTI. Az áldozat rendszeresen látogatta a mecsetet, a támadás idején csak ő és az elkövető tartózkodott az épületben.

Az elkövető a telefonjával videóra vette a haldokló áldozatot, miközben szidalmazta az iszlám vallást.

Közben észrevette, hogy a mecsetben működő térfigyelő kamera is rögzíti a történteket. A videót később elküldte valakinek, aki közzétette az interneten, de utóbb törölte.

A hatóságok nagy erőkkel keresik a szökésben lévő gyanúsítottat. Abdelkrim Grini, Ales város ügyésze szombaton közölte, hogy a terrorellenes ügyészség (PNAT) jelenleg vizsgálja, átveszi-e az ügyet.

François Bayrou miniszterelnök az X közösség felületen azt ígérte, hogy

mindent megtesznek a tettes kézre kerítése és megbüntetése érdekében.

A helyi ügyészség tájékoztatása szerint az elkövetőt a biztonsági kamerák felvételei alapján korábban nem látták a mecset környékén. A meggyilkolt férfit akkor találták meg, amikor a hívek gyülekezni kezdtek a pénteki imára.

Az ügyész hangsúlyozta: „Nagyon komolyan vesszük a kérdést, nagyon súlyos bűncselekmény történt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csapdába esett egy kislány az '56-os emlékműben, tűzoltók mentették ki – videó
A kislány szombat este szorult be az 1956-os forradalom emlékművébe Budapest XIV. kerületében. A tűzoltók gyorsan a helyszínre értek, és sikeresen kiszabadították.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. április 27.



Szombat este egy kislány szorult be az 1956-os forradalom emlékművébe Budapest XIV. kerületében, a Városliget szomszédságában – írja a hirado.hu. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán számolt be arról, hogy a tűzoltók percek alatt a helyszínre érkeztek.

A szakemberek dugólétra segítségével másztak fel az emlékmű oszlopainak tetejére. Egyikük létrán ereszkedett le a kislányhoz, majd kötélbiztosítással együtt feljutottak a létrán. Ezután egy másik tűzoltó odakísérte a gyermeket a nagymamájához.

Az 1956-os forradalom emlékműjében rekedt szombat este egy kislány Budapest XIV. kerületében, a Városliget mellett. ?A tűzoltók percek alatt a helyszínre érkeztek és dugólétra segítségével felmásztak az oszlopok tetejére, ahonnan egy tűzoltó létrán keresztül lemászott a kislányhoz, majd kötélbiztosítás mellett a dugólétrán együtt felmásztak.?‍?? Ezt követően egy másik tűzoltó odakísérte a kislányt a nagymamájához.

A mentést nagyban segítette, hogy a gyermek nagyon bátran viselkedett és pillanatok alatt bizalmába fogadta a lánglovagokat, követte az utasításokat. A sikeres mentést követően az egyik tűzoltónak megjegyezte: „apukámnak is pont ilyen szemei vannak, mint neked”.?

Nem egyedülálló eset ez:

2023. november 4-én Budapesten az Ötvenhatosok terén szintén egy 1956-os emlékmű szűk oszlopai közé szorult egy kisfiú. A tűzoltók gyors munkájának köszönhetően, mentőkötél segítségével szintén kiszabadították a gyermeket.

Videó: FKI

Közzétette: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – 2025. április 26., szombat

A közleményben kiemelték, hogy

a mentést nagyban segítette, hogy a kislány nagyon bátran viselkedett, gyorsan bizalmába fogadta a tűzoltókat, és követte az utasításaikat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság emlékeztetett arra is, hogy nem ez volt az első hasonló eset: 2023. november 4-én Budapesten, az Ötvenhatosok terén egy kisfiú szorult az 1956-os emlékmű szűk oszlopai közé, akit szintén gyors beavatkozással, mentőkötél segítségével szabadítottak ki a tűzoltók.


Link másolása
KÖVESS MINKET: