News here
hirdetés

KULT

Oscar-rekorder, négyszeres édesanya, átváltozóművész – A 73 éves Meryl Streep 8 legjobb alakítása

Minden idők talán legnagyobb színésznője jelenleg szünetet tart a karrierjében, ezért úgy döntöttünk, megmutatjuk, mely filmekben imádtuk őt a legjobban.

Link másolása

hirdetés

Meryl Streep az egyetemes filmtörténelem egyik megkerülhetetlen alakja. Az 1949. június 22-én született színésznő 1975-ben, a Yale-en végezte el a drámaszakot, majd New Yorkban próbálta ki magát a színpadon. Első filmszerepe az 1977-es Júlia című filmhez kötődik, egy évvel később, 29 évesen pedig már A szarvasvadászban játszott, amelyért (tehát a második mozgóképes alakításáért) megkapta első Oscar-jelölését is a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, eddigi, 45 éves filmes karrierje során összesen 21-szer jelölték Oscarra, ezekből pedig hármat meg is kapott (az 1979-es Kramer kontra Kramerért, az 1982-es Sophie választásáért, valamint a 2011-es A Vasladyért), s bár négy szobrocskával Katherine Hepburn még mindig a legtöbbet díjazott színész, a nominációk tekintetében azonban abszolút Meryl a csúcstartó.

Streep 1978 szeptemberében ment hozzá a szobrászművész Don Gummerhez, akivel azóta is, (tehát lassan 44 éve) boldog házasságban élnek, és négy közös gyermekük született: Henry, Mamie, Grace és Louisa.

A színésznő eddig 65 mozfilmes és 17 tévés szerepet tudhat a háta mögött, így nehéz volt kiválasztani nyolcat a legjobb alakításai közül, mi azonban mégis megpróbáltuk a lehetetlent.

Kramer kontra Kramer (1979)

Streep az első Oscarját Joanna Kramer mellékszerepéért kapta meg, az anyáért, aki önmegvalósítás címén elhagyja a férjét és a kisfiát is, majd később mégis úgy dönt, kell neki a csemetéje, s bíróságra viszi az ügyet. S bár a színésznő csupán 10 percet töltött a vásznon, abban a 10 percben abszolút ellopta a show-t mindenki elől. Egyszerre hűvös, érzelmes és makacs, vagyis parádés.

hirdetés

Sophie választása (1982)

Streep második Oscarja (immár főszerepben, de ezúttal is anyaként) Zofia "Sophie" Zawstowski, a lengyel bevándorló szerepében, akinek apját egy német munkatáborban ölték meg. Ekkor derült ki végleg, hogy Meryl az akcentusok királynője, nagyjából bármilyen kiejtést képes tökéletesen elsajátítani. Persze nemcsak ezért fantasztikus a játéka ebben a nem éppen könnyed drámában.

Veszélyes vizeken (1994)

Próbáltunk nem csupán a drámák közül válogatni, hiszen a színésznő filmográfiája sokkal színesebb annál. Szerepelt ugyanis vígjátékban, musicalben, krimiben, thrillerben, fantasyben, valamint (ahogy jelen esetben) akciófilmben is. A Veszélyes vizeken családját védelmező vadvízi túravezető Gailjének karaktere meglepő volt a főként könnyes produkciókban feltűnő Streeptől, aki újfent bebizonyította, hogy ő tényleg minden egyes szerepében hihetetlenül hiteles.

A szív hídjai (1995)

A csurig ázós kiruccanás után Meryl visszatért a drámához és a romantikához, méghozzá Clint Eastwood rendezésében és partnereként a mester egyik legérzékenyebb filmjében. Streep itt a háziasszony Francescát alakítja, akinél férje és gyermekei távollétében kér négy napra szállást és idegenvezetést a National Geographicnak fotózó Robert Kincaid (Eastwood). Ennyi idő elég is egy életre szóló nagy szerelemre, Meryl pedig imádnivaló és szívszorító a vágyaival és bűntudatával küzdő Francescacként.

Az ördög Pradát visel (2006)

Vessünk egy pillantást akkor a színésznő sötétebb oldalára is! Bár szerepei nagy többségében a jó oldalon áll, azért nem egyszer bólintott rá negatív karakterek eljátszására is (pl. Kramer kontra Kramer, Nőstényördög, Adaptáció, A mandzsúriai jelölt, Az emlékek őre, Vadregény stb.). Ám mind közül a legikonikusabb talán Miranda Priestly, a menő divatmagazin főszerkesztője Az ördög Pradát viselben, amelyben Streep képes időnként egy kis szimpátiával kevert sajnálatot is ébreszteni a nézőkben amúgy utálnivaló figurája iránt. Zseniális!

Kétely (2008)

Abban biztosak voltunk, hogy a szigorú, konzervatív és mindenki által rettegett apáca szerepét Meryl kirázza a kisujjából, arra azonban nem voltunk felkészülve, hogy őt a megrontással vádolt pap (Philip Seymour Hoffman) ügyében nyomozó (kvázi) főhősként követhetjük végig a sztorin, akinek lehet drukkolni, és aki saját magával szemben is képes meghasonulni. Kétségtelenül Streep egyik legjobb alakítása.

Julie & Julia – Két nő, egy recept (2009)

Erre is csak Streep képes: a Kétely vaskalapos Aloysius nővére után átlényegülni a bohókás, harsány és zabálnivaló Julia Childdá, akinek fejhangon magyarázós főzős tévéműsora korának egyik legnépszerűbb tévé elé ültető indoka volt. Joggal érdemelte hát ki 16. Oscar-jelölését érte a legjobb női főszereplők közt, Nora Ephron édesbús filmjét pedig receptre kéne felírni.

Ne nézz fel! (2021)

Meryl Streep előjegyzésében jelenleg semmilyen egész estés tétel nem szerepel, csupán az Exploitations című sorozat egyik epizódja. Vagyis Adam McKay bombasztikus szatírája, a Ne nézz fel! az eddigi utolsó filmje, amelyben az Egyesült Államok nem éppen szimpatikus elnökét alakítja, méghozzá csodálatos nyegleséggel. Ő az egyik legviccesebb jelenség a műben, vagyis bátran kijelenthető, hogy Streep hetvenen túl is a csúcson van. Reméljük, még sokféle karakterré alakulhat át a továbbiakban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Balaton Sound 2022-ben, két év kihagyás után végre visszatér
Idén ismét megrendezik az egyik legmenőbb tóparti fesztivált, a Balaton Soundot. Összegyűjtöttünk mindent, amit érdemes tudnod, mielőtt beleveted magad a buli – és a Balaton – hullámaiba.

Link másolása

hirdetés

A Balaton Sound helyszíne

Európa egyik legnagyobb és legszínesebb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválja. A rendezvényt 2007 óta, minden év júliusában tartják Zamárdiban, a Balaton déli partján, közvetlenül a tóparton.

Esténként a leghíresebb és legizgalmasabb DJ és előadók lépnek fel, de a vízpart napközben is bőven nyújt szórakozási lehetőséget.A különféle Balatonsound jegyek már kaphatóak

Balaton Sound 2022 - időpont

A koronavírus-járvány miatti két éves kényszerkihagyás után idén nyáron június 29. és július 2. között ismét lesz Balaton Sound.

Balaton Sound 2022 fellépők és sztárok

A szervezők most is mindent megtettek, hogy színes, változatos legyen a program.

"A kezdetektől arra törekedtünk, hogy a szolgáltatások, a látvány és a zenei felhozatal egyaránt nemzetközi mércével mérve is a legjobbak közé sorolja a fesztiválunkat. Ennek jegyében a két kihagyott év után olyan visszatérést terveztünk, ami felejthetetlen lesz a fesztiválbeach történetében"

– mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője.

hirdetés

A fellépők között lesz több igazi nagyágyú, illetve visszatérnek régi kedvencek is. Eljönnek olyan nagy nevek, mint például Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike vagy Timmy Trumpet is, de láthatod például Sven Vath, Yellow Claw, Loco Dice, Marsmello, Alesso produkcióját is.

Idén is többen debütálnak a Soundon, többek között a kazah, vasúti mérnökből lett Grammy–díjas dj, Imanbek, a Dj Mag top 100 világranglistán negyedik helyéig menetelő Alok vagy a brit awards díjazott Becky Hill.

A hazai zenei világból pedig a Follow The Flow, Majka és Curtis, a Wellhello és Lofti Begi is képviselteti magát.

A fellépők részletes névsorát ITT olvashatod.a Balaton Sound 2022 fellépőinek listája

A színpadok napi bontását ITT találod.

A honlapon az egyes fellépőkről külön információt is találsz. Klipet nézhetsz tőlük, vagy a legkedveltebb számaikat is hallhatod. Az előadók hivatalos közösségi oldalait is összeszedték neked, így alaposan felkészülhetsz vagy ráhangolódhatsz egy-egy koncertre. Például Martin Garrix oldala így néz ki.

Balaton Sound jegyek 2022

Balaton Sound jegy árak

- Napijegyek: 28.900,- Ft

- VIP napijegyek: 57.900,- Ft

Balaton Sound bérlet árak

- 3 napos: 75.900,- Ft

- 3 napos: VIP: 111.500,- Ft

- 4 napos: 85.900,- Ft

- 4 napos VIP: 125.500,- Ft

VIP UPGRADE: 36.900,- Ft-tól

A kedvezményes árú jegyeket korlátozott ideig tudod megvenni.

A részletes árakat, szolgáltatásokat, camping- és fesztiváltranszfereket ITT találod.

A jegyekkel kapcsolatos kérdésekben sok hasznos tudnivalót ITT találsz

A 2022-es Balaton Sound szállásokhoz...

...hasznos és praktikus TIPPEK itt olvashatók.az idei Balaton Sound időpontja

Mit kínál még a Balaton Sound?

A zamárdi fesztivál exkluzív VIP helyszínei, a Main Stage VIP, a The VIP Shore és az Elrow VIP fantasztikus, exkluzív szolgáltatásokkal és bulikkal várnak és közvetlen rálátást biztosítanak a színpadra.

A különleges Boat Partyn a fantasztikus balatoni panorámával körbevéve bulizhatsz a külföldi sztár DJ-k zenéire.

A finom ételek kedvelőire is gondolnak, rengeteg ínycsiklandó finomsággal várnak a húsos ételektől kezdve a vegetáriánusig bármit megtalálsz.

Bővebb információk a Balaton Soundról ITT találhatók.

Ilyen volt a Balaton Sound fesztiválhangulat 2019-ben:

Az idei Balaton Soundra jegyek már kaphatóak

Balaton Sound - a díjnyertes fesztivál

Tudtad? A Balaton Sound színvonalát a szakma is elismerte, a 2012-es fesztivál 2013 elején elnyerte a rangos European Festivals Award kitüntetést a legjobb közepes méretű fesztivál kategóriában.

A látogatottsága is folyamatosan nőtt, 2016-ban 157 000-en, 2018-ban 165 000-en, 2019-ben pedig már 172 000-en buliztak a Soundon, és mindegyik újabb rekordot is jelentett a fesztivál eddigi történetében.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
A Király visszatér – Az Elvis-film egy izzadt, eszelős mestermű
Na ilyen életrajzi filmet sem láttunk még – Baz Luhrmann fogta a műfajt, bedarálta, és elénk szórta eddig nem látott, ékkövekként csillogó darabokban.

Link másolása

hirdetés

Las Vegas, Hound Dog, Jailhouse Rock, Graceland, flitter, barkó, lábrázás – Elvis Presley-t mindenki ismeri. Megkerülhetetlen jelenség az egyetemes zenetörténetben. Persze akadtak filmjei is, nem is kevés (1956 és 1969 között 31 mozifilmet forgatott), de a mozgóképes öröksége a nyomába sem ér a zeneinek.

Elvis egy jó 25 éves csodás karrier után 1977-ben, 42 éves korában hunyt el szívrohamban, a halál valódi okáról azonban vita folyik.

Egyesek szerint a szíve volt gyenge, mások a gyógyszerfüggőségére gyanakszanak, illetve akadnak olyanok is, akik szerint menedzsere, Tom Parker ezredes az oka annak, hogy a Király ilyen kevés ideig lehetett köztünk.

Ez utóbbi feltevést járja körül a 2013-as A nagy Gatsby óta először alkotó Baz Luhrmann (Kötelező táncok, Rómeó és Júlia, Moulin Rouge!, Ausztrália), az ő látomásában ugyanis Elvis (Austin Butler) és az ezredes (Tom Hanks) kapcsolata van a középpontban. És már itt elöljáróban fontos leszögezni, hogy Luhrmanntól senki ne várjon egy szokványos életrajzi filmet. Az Elvis nem olyan, mint pl. a Ray (2004), A nyughatatlan (2005), a Piaf (2007), a Bohém rapszódia (2018) vagy a Respect (2021), de még csak nem is olyan musicalmegközelítéses, mint a Rocketman (2019). A különbség, a mássága pedig nem a sztori kapcsán ütközik ki, hiszen az Elvis is egy semmiből érkezett tehetség felemelkedéséről, magánéleti és szakmai örömeiről és zűrjeiről, adott esetben bukásáról és nagy visszatéréséről szól.

A forma az, ami igazán különlegessé, egyedivé és reformerré teszi Baz Luhrmann filmjét. Ebben pedig egyértelműen a rendező személye a „ludas”, az ausztrál szakinak ugyanis messziről felismerhető stílusa van.

Bizony, akadnak direktorok, akiknek elég ránézni a filmjeire, és máris beazonosítható a készítője. Többek között Wes Anderson, Jean-Pierre Jeunet, David Lynch és Tim Burton is közéjük tartoznak, de Luhrmann is régóta tagja ennek a klubnak.

Ő nem elégszik meg azzal, hogy szimplán egymás után vágja a felvett jeleneteket, sőt azzal sem, hogy szimplán felvegye azokat.

hirdetés
Az ő extravagáns kamerakezelése, vágása, montázsai, áttűnései és dramaturgiája még egy karburátorfúvókák típusairól szóló előadást is sodróvá és izgalmassá varázsolnának, képzelhetjük, milyen hatást érnek el egy olyan, alapvetően érdekes sztorival, mint amilyen Elvis Presley élete.

Mert bizony Elvis élete sem volt fenékig tejfel, erre viszonylag rövid életútjából is következtethettünk, a Parker ezredessel való viszonyát azonban sokan nem ismerték. Tom Parker volt ugyanis az, aki sztárt faragott az énekesből, ő irányította a dolgokat a háttérből az egész karrierje alatt, ezzel együtt pedig Elvis életére is óriási hatással volt. A Király halála után azonban súlyos visszaélések derültek ki a menedzserrel kapcsolatban, (aki egyébként nem volt sem ezredes, sem Tom, de még Parker sem, csupán egy illegális holland bevándorló), aki Presley bevételeinek 50%-át lenyúlta.

A film egyértelmű kizsigerelőként mutatja be Parkert, a durván elmaszkírozott, megkövérített, szinte felismerhetetlen Tom Hanks pedig talán sosem játszott még ennyire antipatikus karaktert, de (nem túl nagy meglepetés) ezúttal is nagyot alakít, ott lesz a helye jövőre a legjobb férfi mellékszereplők Oscar-jelöltjei közt. Ahogyan a címszereplő Austin Butlernek is kijárna egy nomináció, aki igazi sztárcsináló szerepet fogott ki az Elvisszel. A 30 éves színész amúgy nem ismeretlen az iparban, hiszen olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel 2007-ben startolt pályafutása óta, mint pl. a Derült égből család, A zöld íjász, az Ufók a padláson, a Carrie naplója, A holtak nem halnak meg, de említhetjük eddigi leghíresebb szerepét is: ő volt Quentin Tarantino Volt egyszer egy... Hollywoodjának gyilkos hajlamú, Manson-szektás Tex Watsonja.

Butler pedig alaposan meghálálta a belé vetett bizalmat, széles spektrumon mozgó alakításával a nézők elé veti a Királyt minden hibájával és erényével együtt.

Olyan közel hozza hozzánk a rock and roll-császárt, amennyire csak lehetséges, a finálé-beli fellépésénél pedig ember legyen a talpán, aki kibírja könnyek nélkül.

Ha negatív kritika érheti az Elvist, az talán a játékidejével hozható összefüggésbe, a 160 percet ugyanis meg fogjuk érezni. Na nem az első kétharmadban, abban ugyanis kifogástalanul működik a Luhrmann-mágia, az ide-oda ugráló idősíkok, helyszínek és események cunamijában azt sem tudjuk, hova kapjuk a fejünket. A végére azonban megtörik a lendület, és komótosabb képsorokban nézhetjük Elvis leépülését. E lassabb szcénákat viszont végül helyre rakja a lezárás érzelmi töltete, így egészében egy kivételes élménnyel lehetünk gazdagabbak. Az Elvis méltán lehet majd ott 2022 filmes nagyjai közt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Eltűnt a Besúgó az HBO Maxról, de nem ez az egyetlen széria, ami elérhetetlen
Köddé vált az Aranyélet 3. évada, és több más európai, illetve amerikai gyártású sorozat is.

Link másolása

hirdetés

Áprilisban és májusban is a Besúgó volt az HBO Max legnépszerűbb tartalma itthon. Ennek ellenére szerdára minden előzmény nélkül kikerült a szolgáltató kínálatából a magyar gyártású sorozat - szúrta ki Kreatív.

A lap szerint azonban nem ez volt az egyetlen széria, ami elérhetetlenné vált,

ugyanerre a sorsa jutott többek között az Időbevándorlók két évada, a Szexi svédek és a szintén magyar gyártású Aranyélet 3. évada is.

Sőt, az európai gyártású produkciók mellett köddé váltak amerikai sorozatok is, mint például a Vinyl, a Run vagy a Mrs. Fletcher.

A Kreatív megkereste a Warner Bros. Discovery, az HBO Max tulajdonosának hazai PR managerét az ügyben. Pinczés-Pressing Ádám válaszában azt írta:

„Az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítéseként zajlik a két platform elemzése és a végső szolgáltatás kialakítása. Ennek a folyamatnak a része, hogy egyes tartalmak lekerülnek a felületekről.”

A lap megkereste a Besúgó alkotóit is, de ők nem akarták kommentálni az esetet.

hirdetés

A Kreatív szerint a lépés nem logikus, hiszen több olyan saját gyártású, friss sorozatról van szó, amelyeket az HBO Max és riválisai is kiemelten kezelnek, jó helyekre tesznek, hiszen ezek saját megrendeléseik, érdekükben áll a sikerük, nézettségük.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni a Múzeumok éjszakája rendezvényeit vasárnap hajnalig
Országszerte mintegy 430 helyszínen több mint 2500 programmal zajlik szombat délutántól vasárnap hajnalig a 20. Múzeumok éjszakája, amely idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül.

Link másolása

hirdetés

A rendezvénysorozat országos megnyitóján, a Néprajzi Múzeumban Csák János kulturális és innovációs miniszter emlékeztetett arra, hogy az intézmény nemrég költözhetett be világszínvonalú új otthonába.

Ez a múzeum egyfelől tárgyak gyűjteménye, hiszen Magyarország és a világ kulturális örökségéhez tartozó műalkotásokat őriz, de ennél több: egyben szórakozási lehetőség és kreatív hely is - jegyezte meg.

Csák János elmondta, a Múzeumok éjszakáján a látogatók együtt ünnepelhetik a kultúrát, csodálhatják meg a műalkotásokat és a technikai vívmányokat, továbbá a változatos programokon magukba szívhatják a régi korokkal való találkozás szellemiségét.

A Múzeumok éjszakája idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a klasszikus kultúra olyan képviselői, mint a múzeumok is, fel tudják venni a versenyt a könnyebben fogyasztható szórakozási lehetőségekkel - közölte a miniszter.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: ezen a napon több száz magyarországi múzeum kora délutántól késő éjszakáig színes eseményekkel várja az érdeklődőket.

hirdetés

Részletes programajánlónkat itt olvashatjátok:

A Néprajzi Múzeum májusban megnyílt új otthona először szerepel a Múzeumok éjszakája helyszínei között. Az épületet és a tetőkertet a tervező vagy a főigazgató vezetésével is fel lehet fedezni, a tárlatokat pedig a kurátorok mellett Taraczky Dániel látványtervező is bemutatja.

Külön is bemutatkoznak a Kerámiatér amerikai és afrikai kerámiái, ugyanitt korhatáros tárlatvezetésen is részt vehetnek a "karikás tartalmak" iránt érdeklődők. Meglepetésprogrammal készül a Willany Leó improvizációs táncműhely, Sőregi Anna népdalénekes, Lajtha László fonográfos gyűjtéseinek feldolgozói, valamint a Mugunghwa táncegyüttes. Ezen az éjszakán látogathatóvá válik a készülő állandó kiállítás látványos része, egy hatméteres adatszobor is.

A gyerekeket már 15 órától várja a múzeum. A nekik szóló programok sorát dzsesszjátszótér nyitja Dés Andrással és zenekarával, majd lampionkészítés, vajangbábok, fényfestés, népi játékok, mesterségek, manganaptár-készítés, filmvetítés, emlékfotó, beszélgetések is lesznek.

A Múzeumok éjszakája idei kiemelt helyszíne Szolnok, ahol több mint harminc helyen készülnek különleges programokkal.

Budapesten a programban részt vevő helyszíneket egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni, amely idén nem érvényes a tömegközlekedési eszközökön, csak a múzeumi körjáratokon.

A Múzeumok éjszakája teljes, országos programja a www.muzej.hu linken elérhető.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: