KULT
A Rovatból

„Na, ez az első, amit tök józanul írtam” – Ezek voltak a legunalmasabb, a legjobb, a legfurcsább lemezek a héten

Egy hét alatt a világon lemezek ezrei jelennek meg, annyit biztosan nem hallgatunk meg, cserébe 7-et igen, amit jó szívvel ajánlunk, de párat jobb szívvel kerülnénk.


Co Lee, Blaize: La Promenade

A hazai hiphopélet feltörekvő üdvöskéi, akik a belpestiséget talán nem is szitokszóként kezelik, óriási hype keretében hozták el a péntek reggelt, amikor megjelent a Wavy kollektíva két tagjának a lemeze. Nem vagyok nagy rajongója azoknak az előadóknak, akik minden évben új anyagot jelentetnek meg, ha pedig azt vesszük, hogy a Wavy lemezeket is számolva Co Lee-nak ez az ötödik, amihez a nevét adja, na ott már kijelenthetjük, hogy sokalljuk.

Emiatt a Promenade-ban rengeteg az önismétlés, és a lírai megoldásokban sincsen túl sok új a korábbiakhoz képest. Nagyon szép alapokon nyugvó szövegek, amik a rajongókat teljes egészében kiszolgálják, de újakat nem hoznak, valahol pedig bennragad az élmény, amit az új projektektől várunk, hogy “hűha, ő erre is képes!”. A Promenade nem lett egy rossz lemez, a Gyönyörű Reggel valószínűleg sok koncert csúcspontja lesz, de ugyanennyire felejthetően fog eltűnni 9 szám is a 15 dalból már másfél év távlatában is.

Az albumot itt tudod meghallgatni:

Hiperkarma: Szólni kell

Milyen vicces az, amikor Bérczesi Robi azzal hirdet egy lemezt, hogy “na, ez az első, amit tök józanul írtam”. Tényleg mintha egy focimeccsből kivenné az ember a labdát. Erre a Szólni kell egészen rácáfol, ugyanis egy teljesen hallgatható valami lett. Annyira csúnya lenne leírni, hogy bugyuta és naiv lemezről beszélünk, de valahol igen, ez pedig az előnye is a Hiperkarmának.

El nem tudom képzelni, hogy ezek élőben hogyan szólnak majd, főleg, hogy a régi számok egészen zúzósak voltak idén, mindenesetre a Szólni kell teljesen rendben van, Bérczesi pedig józanul is tud dalokat írni, talán így sokkal kevesebb a “hülyeség”, ami néha viszont tudott adni egy-egy dalnak. A költő életben marad, a művészete így ki tudja.

Az albumot itt tudod meghallgatni:

The Dare: What’s wrong with New York?

Ha valaki 15 évvel később hoz egy LCD Soundsystemből jövő gondolatot, hogy “végül is, miért ne hozhatnánk vissza a kanos szétmindenezős bulizós dalokat”, azt az embert joggal lehet őrültnek tekinteni. Harrison Patrick Smith viszont ezt kiváló ötletnek gondolta, amivel az egyetlen baj csupán, hogy senki nem érti, hogy miért történik mindez. Mindenesetre a Dare képes volt meglovagolni a Brat Summer végét, ami szintén ugyanezt a nihilt közvetíti.

Hát mit lehet mit tenni, ha valahol már MGMT-t, valahol 3OH3!-t hallunk, és közben jól érezzük magunkat, megváltást nem keresünk, szóval kereshetünk mi is a turkálóban egy öltönyt, aztán irány az éjszakába! Igazából vicces az egész lemez, mintha egy mém túlzottan valóságos lenne, hogy tényleg felhívtam magamhoz ezt a csávót, most meg tényleg elkezdett vetkőzni, mit művelek az életemmel, majd holnap rendbe rakom.

Az albumot itt tudod meghallgatni:

Boston Manor: Sundiver

Ez a banda már mindenkinek volt az előzenekara (két éve nálunk a Rise Against előtt pl.), most viszont jöhet a következő lépés, ehhez pedig a Sundiver szép beugró. Főleg amiatt is, mert ezzel a lemezzel annyira behatárolhatatlanok lettek, mintha tizenkilencre nem húznának, hanem felgyújtanák az egész paklit a francba. Vannak fura, Chino Morenóból jövő elképzelések, de tisztes sújtások is, úgyhogy innentől irány egy rendes EU-klubturné. Soha rosszabb lemezt.

Az albumot itt tudod meghallgatni:

London Grammar: The Greatest Love

A London Grammar szerintem Lana Del Rey volt azoknak, akik tényleg meg akartak halni, meg akik kettővel többet gondoltak a zenéről. Ők sajnos beleestek abba a “hibába”, hogy egyszerűen annyira jó lemezt csináltak 11 évvel ezelőtt, hogy azt azóta sem tudták megugrani, a hallgatóság pedig emiatt olyan lett, mint a Hurts-nél, hogy “micsoda, ezt is ők írták?” - mondatok hangzanak el állandóan.

A 2021-es lemezük nagyon tetszett, ebben viszont a koncepciót nem nagyon találom. Azt meg tudom mondani, hogy London Grammart hallgatok éppen, de ennél sokkal többet nem ad, és számomra teljesen feledésbe merül. Jó, a Rescue egy jó popszám.

Az albumot itt tudod meghallgatni:

Foxing: Foxing

Ez a banda a legjobb dolog, ami az emóval és az artpoppal történik jó ideje, de mostanra értek el oda, hogy (teljesen megőrüljenek) megtalálják a hangjukat, azt a dühöt, azt a rengeteg elfojtott dolgot, amit szinte kizúdítottak erre a lemezre. Olyan garázsból jövő hangzásvilágot kapunk, amitől a blahás Lidlben néniket löknénk fel, és biztos vagyok benne, hogy valamilyen tudatmódosítószereken a Carson Coma felidegesítve tökéletesen ugyanilyen lemezt csinálna. Ha valakinek be kéne mutatni, hogy mit is hallgatunk éppen, egészen meg lennénk lőve, de a legmelegebb szívvel ajánlanánk.

Az albumot itt tudod meghallgatni:

Suki Waterhouse: Memoir of a Sparklemuffin

Tipikusan az a lány, akiről mindenki beszél Amerikában, de nem hiszem el, hogy valóban sokan hallgatják, pedig a 10 millió Spotify-hallgató már bőven tényező státusznak minősül. Fogalmam sincs, minek sorolhatnám be, egyébként Taylor Swift előtt nyitott a Wembleyben, szóval hozzá van szokva a figyelemhez. Adott is a második lemeznek 18 számot (!!!), ami nagyon-nagyon sok. Így is csak 53 perc az egész, közben pedig átesünk az indiepop összes rétegén, a 80-as évektől a jövőbeli hangzásig kapunk mindent, amit bár nem kérünk, de ha már előttünk van, nem olyan rossz.

Az albumot itt tudod meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Csuja Imre a kelenföldi erőműben talál rá a klasszikus zenére – így újít a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.


Csuja Imre a kelenföldi erőműben csodálkozik rá a Liszt Ferenc Kamarazenekarra az együttes új imázsfilmjében. Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.

- A Liszt Ferenc Kamarazenekar imázsfilmjében a rozsdaövezetben feltárul egy ajtó, és megszólal Grieg magával ragadó zenéje. Mit üzentek ezekkel a képsorokkal?

- Ami a film képi világát illeti, a kelenföldi erőmű indusztriális környezete, a belső terek megkopott, de még mindig csodálatos art deco stílusa ragadott meg minket. A vezérlőterem az ólomüveg ablakokkal, a futurisztikus kapcsolóasztalokkal tökéletes helyszín volt a mi zenekarunknak. Remélem, hogy Grieg g-moll vonósnégyesének ez az energikus részlete, ami az imázsfilmben elhangzik, egy pillanat alatt életet visz a már nem működő erőmű falai közé, ahol valaha áramot termeltek. Csuja Imre egy portást alakít, aki a Sokol-rádión zenét hallgat, aztán a távolból hangokat hall, kinyit egy ajtót, és ott vagyunk mi, teljes létszámban. Ezzel a filmmel az új tagjainkat is szeretnénk megmutatni.

- Rendkívül sokat utazik a zenekar. Milyen visszajelzéseket kaptok a turnékon?

- Mindenhol, ahol az elmúlt években jártunk, szívesen fogadták és várják vissza a zenekart.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar vonzerejét – a szép játékon túl – a szokottól eltérő, kísérletező műsorpolitikája jelenti, úgy látom, a szervezők és a közönség is hálásan fogadja, hogy valami újat viszünk nekik ahhoz képest, amit a legtöbb kamarazenekar nyújtani tud.

Épp most készítettünk egy lemezfelvételt Pablo Barragán klarinétművésszel és Sárközy Lajos zenekarával a német Accentus kiadónál Szinergia címmel, ami máris pozitív visszajelzéseket kapott. Csaknem öt év telt el, mióta átvettem a zenekar művészeti vezetői pozícióját, és a legfontosabb mérföldkőnek tekintem, hogy kiforrott egy új repertoárunk, és ezt megmutathatjuk a világnak.

Már a harmadik éve rendszeres résztvevői vagyunk a Musik der Meister-sorozatnak a bécsi Musikvereinban. Az előző évi svájci utazásaink eredménye, hogy 2026-ban visszalátogathatunk Genfbe, és nem először járunk Kronbergben, ami párezres kisváros létére nagy találkozási pontja az európai klasszikus zenének Németországban. Ha minden jól megy, sikerült megszerveznünk egy kínai turnét is, hiszen az ázsiai országban nagyon erős és „versenyképes” koncertélet alakult ki az elmúlt bő évtizedben. De jártunk Dél-Amerikában – Chilében és Brazíliában – az elmúlt évben, ahol nagyon lelkesen fogadták a magyar zenét, valamint Norvégiában, ahová ritkán hívnak külföldi együttest. Hamarosan erdélyi körútra indulunk, november elején négy koncertet adunk.

A képen: Várdai István / Fotó: LFKZ Gordon Eszter

- Az új évadban indul a „60 percben” című koncertsorozat. Mi inspirált erre a koncepcióra?

- Ezek a szünet nélküli, egy órás hangversenyek megengedik, hogy egyetlen lendülettel megragadjunk egy-egy témát, zenei korszakot vagy motívumot. Mindenkinek ajánljuk, akár kezdő zenehallgatóknak is, bárkinek, aki nyitott a felfedezésre és szeretne többet tudni a zenetörténet korszakairól. A „60 percben” ötlete akkor merült fel bennünk, amikor a 45-50 perces gyerekkoncertek után visszahallottuk a fiataloktól, hogy szívesen eljönnének a hangversenyeinkre. Az első alkalomra október 19-én kerül sor a Pozsonyi úti református templomban, ahol barokk műveket adunk elő Bachtól Händelig, én pedig Vivaldi egyik csellóversenyét játszom. Később pedig a klasszika, a romantika és a kortárs zene kincseit mutatjuk be.

Fotó: LFKZ Kőhidai Szabolcs

- Ihlet és forma címet viseli az évad. Kiket lát vendégül a zenekar?

- Minden évben igyekszünk olyan szólistákat meghívni, akiket a hazai közönség talán még nem ismer, de mi már tudjuk, micsoda értéket képviselnek. Nagyon örülök minden egyes alkalomnak, amikor egy olyan darabban muzsikálhatunk, mint Schumann csellóversenye. Vendégünk lesz Roman Simovic, aki a Londoni Szimfonikus Zenekar koncertmestereként és szólistaként is fantasztikus muzikalitással rendelkezik, és a miénkhez hasonló izgalommal nyúl hozzá az olyan ritkaságokhoz, mint Sosztakovics hegedűszonátája, amit vonószenekarra és ütőhangszerekre szabott átiratban adunk elő. A meghívásunkra jár először Magyarországon a francia trombitaművész, Lucienne Renaudin Vary, akit üstökösként üdvözöltek pár éve a szakmában. Abouzahra Amira és Abouzahra Mariam hegedűművészek mellett régi ismerősünk, Dmitry Sitkovetsky is itt lesz az általa átdolgozott Goldberg-variációkkal. Várjuk a közös munkát az Anima Musicae Kamarazenekarral, Bartók Zenéje különleges feladat lesz. Az évad lezárásaként Fejérvári Zoltán a magyar zene egyik kevéssé ismert mestere, Veress Sándor Zongoraversenyével lép fel május 14-én. Muszorgszkij darabja, az Egy kiállítás képei pedig az Everest lesz számunkra, és úgy néz ki, saját átiratban adjuk elő.

Jegyvásárlás ide kattintva!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Kiderült, ki nyerte Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évadát
A végére Hevér Gábor maradt az egyetlen áruló. A színész nagyon gáláns volt az utolsó szavazásánál, de ez hibának bizonyult.


Csütörtök este az ártatlanok győzelmével ért véget Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évada. Hevér Gábor a végére egyedül maradt árulóként, végül őt is lebuktatták.

A szerdai adásban egy újabb árulót buktattak le az ártatlanok, Bíró Bea divatmodellt, így a játék végére Hevér maradt az egyetlen közülük.

Rajta kívül még hárman maradtak a kastélyban: Muri Enikő, Hadas Kriszta és Url Izabella. Árpa Attila még egy utolsó próbatétel elé állította a kastély megmaradt lakóit, ennek tétje pedig egy tőr volt, amely két szavazatot ér a kerekasztal-beszélgetésen.

A játékosoknak egy fáraót kellett felszabadítaniuk az átok alól, a feladat pedig több részből állt, és alaposan megdolgoztatta őket. Végül a megmaradt egyetlen áruló, Hevér Gábor nyerte el az értékes tőrt. Az elmúlt hetekben 15 millió 100 ezer forint halmozódott fel, már csak azt kellett kideríteni, hogy ezt ki, vagy kik vihetik majd haza.

A kerekasztal-beszélgetés után jöhetett is a szavazás, ahol

Hevér úgy döntött: nem használja az utolsó próbatétel során elnyert tőrt. Ez azonban hibának bizonyult, ugyanis a három ártatlan rá tette voksát, így ők vehettek részt a tűz ceremónián.

Muri Enikőnek, Hadas Krisztának és Url Izabellának már csak arról kellett szavaznia, hogy van-e köztük még áruló. ŐK kétkedés nélkül hozták meg a döntést, hogy érjen véget a játék, majd felfedték egymás előtt, hogy mindannyian ártatlanként élték túl a műsort.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Dalolászás az elmegyógyintézetben – A Joker: Kétszemélyes téboly merész, mocskos és gyönyörű, mégis sokaknak lesz csalódás
Nem azt kapjuk, amit várunk, Joaquin Phoenix és Lady Gaga őrült románcában azonban sokkal több van, mint ami elsőre látszik.


2019-ben bombaként robbant be a filmvilágba és a köztudatba Todd Phillips Joker című filmje a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Nem sokan számítottak arra, hogy a Másnaposok-trilógia, a Terhes társaság, a Cool túra, a Sulihuligánok és a 2004-es Starsky és Huch rendezőjének képregényfilmje megnyeri a fesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt. Ráadásul teljesen jogosan. A Joker ugyanis minden volt, csak nem egy konvencionális képregényfilm.

Inkább egy Martin Scorsese nyomdokain járó „psziché-thriller”, az emberi lélek – jelen esetünkben egy Arthur Fleck nevű, az édesanyjával a létminimumon élő, súlyos mentális problémákkal élő férfi (Joaqin Phoenix) – komoly és komor vizsgálata, ahogy új identitást felvéve menekülni próbál a való élet nyomasztó mindennapjai elől.

A Joker szinte mindent elért, amit egy film elérhet: 11 Oscar-díjra jelölték, amelyből kettőt meg is kapott (Phoenix lett a legjobb férfi főszereplő, és a film zenéje is szobrot kapott), ráadásul ahhoz képest, hogy a divatos Marvel-filmektől annyira különbözött, amennyire csak lehet, és egyáltalán nem próbálta kielégíteni a széleskörű nézői igényeket, óriási kasszasiker lett, több mint egymilliárd dolláros bevételre tett szert világszerte.

A film egyébként kerek egésznek tűnt, alapvetően nem igényelt folytatást, az ilyen Oscar-matériák története amúgy is ritkán kap továbbgördítést. A Jokerről sem feltétlenül gondoltuk, hogy lesz második része, de úgy tűnik, ez egy ilyen franchise, folyton meglep. Minden bizonnyal azért a Warner stúdió presszionálta Phillipséket, hogy dobjanak már össze még egy etapot ebből az egymilliárdos projektből. Az alkotók elmondása szerint pedig végül azért jött létre a Joker: Kétszemélyes téboly, Joaquin Phoenix pedig azért vállalt el a már több mint 40 éves karrierje során először egy folytatást, mert kiokoskodtak hozzá egy olyan felfogást, ami megért egy újabb menetet.

A fentiek tükrében pedig talán egyértelmű, hogy ez a szellemiség minden, csak nem tipikus. Méltó a Jokerhez.

Phillips és forgatókönyvíró-társa, Scott Silver ugyanis azt találták ki, hogy beemelik Arthur Fleck történetének elmesélésébe a musical műfaját is. A Kétszemélyes téboly tehát továbbra sem feltétlenül keresi a nézők kegyeit, sőt, talán még inkább megosztó lesz, hiszen egyrészt a musical jelen korunkban nem épp a legnépszerűbb zsáner, másrészt szinte az egész film az Arkham Elmegyógyintézetben (inkább börtön az) és egy tárgyalóteremben játszódik…

A sztori szerint az első részben a talkshow-házigazda Murray Franklint (Robert De Niro) élő adásban lelövő, és ezzel Gotham utcáin súlyos zavargást szító Arthurt letartóztatják, és az Arkhamba csukják. Éppen a tárgyalására vár, miközben persze továbbra is médiaszenzáció, sok rajongója akad, sőt, egy filmet is forgattak róla. Az intézetben láthatjuk a mindennapjait, többek között a nem túl kedves őrök (élükön Brendan Gleesonnal) ténykedéseit, akik saját szórakoztatásukra („Mondj egy viccet, kapsz egy cigit!”) használják Flecket. Az itteni körülmények persze erősen megviselik őt, ám találkozik a szintén bentlakó Lee Quinzellel (Lady Gaga), aki élénk érdeklődést mutat iránta, és hamarosan egymásba szeretnek. Majd jön a tárgyalás, amely kiemelt médiafigyelmet élvez, százak tombolnak a bíróság épülete előtt bohócmaszkokban/-sminkekben.

Vajon sikerül-e Arthurnak az oldalán Lee-vel megúszni a villamosszéket, az ellene dolgozó ügyész, bizonyos Harvey Dent (Harry Lawte) ugyanis halálbüntetést kért az öt gyilkosságért.

A Joker: Kétszemélyes tébolyról már most látszik, hogy többségében csalódást okoz a nézőknek és a kritikusoknak egyaránt. Senki nem ezt várta ugyanis a folytatástól. Ha egyáltalán várt valamit. Mert abban azért igazuk van, hogy alapvetően nem volt szükség rá. Illetve azzal vádolják még sokan, hogy az egész sztori lényege annyi, hogy az első rész történéseit magyarázza. Ebben is van valami. A Kétszemélyes tébolytól nagyjából azt várhatjuk, hogy Arthur megússza-e a halálbüntetést vagy nem, esetleg sikerül-e megszöknie Lee-vel, és átvenni az uralmat a gothami bűnbandák felett. Aki azonban csak ennyire számít, valóban csalódni fog

Ez a Joker továbbra sem az a Joker, akit a Batman-filmekből ismerhetünk. A Kétszemélyes téboly ezúttal is Arthur lelkivilágát helyezi a reflektorfénybe, a musicalbetétekkel pedig az ő elméjében zajkló lelkiállapotokat igyekszik érzékeltetni.

Joaquin Phoenix ismét parádésan alakítja őt, minden egyes rezdülése, a két énje, a visszafogott, akár gyámoltalannak és tehetetlennek is mondható Arthur és az elsöprő karizmájú Joker (akit igazán egy csodás tárgyalótermi jelenetben láthatunk, amúgy a film játékideje alatt nem túl sokat) közötti őrlődés, valamint az életnek nevezett poklából számára kiutat jelentő Lee iránti érzelmei egyaránt tisztán leolvashatók az arcáról. Lady Gaga pedig tökéletes partnere ebben.

Nehéz a Kétszemélyes tébolyt spoilerek nélkül elemezni, hiszen legfőbb ötlete és vélhetően elkészítésének legnyomósabb oka épp az utolsó snitt, amelynek a hátterében látható valami, ami jelentősen átformálja e franchise-ról alkotott képünket, felfogásunkat. Figyeljünk oda, mert nem érdemes lemaradni róla!

Phillips filmje tehát még annyira sem ismer kompromisszumot, mint az előd, nagy költségvetése tükrében pedig egy kifejezetten bátor és ambiciózus vállalkozásnak tekinthető, amit nem vesz majd be mindenki gyomra, pedig egy kifejezetten sokatmondó és metaforákkal teli, szépen megénekelt sztori többek között a média szenzációhajhász erőszakéltetéséről, és arról, hogyan romanticizáljuk a bűnt. Az egész egy feltartott középső ujj azoknak, akik félreértették az első részt, és menőnek gondolták mindazt, amit Arthur Jokerként véghezvisz. Reméljük, idővel megkapja azt a figyelmet és elismerést, amit megérdemel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Sztárbox vasárnapi meccseinek legerősebb képei
Óriási izgalmakat hozott a Sztárbox: a 6. versenynapon két negyeddöntőt és egy elődöntőt rendeztek. Noszály Sándor kiütéssel jutott tovább.


Ismét hatalmas izgalmakat hozott a Sztárbox: a 6. versenynapon két negyeddöntőt és egy elődöntőt rendeztek.

A férfi könnyűsúly negyeddöntőjében Pachert Balázs és Sánta Laci lépett ringbe. Utóbbi négy menetben egyhangú pontozással jutott ez elődöntőbe.

A férfi középsúlyban Herceg a negyedik menetben technikai KO-val búcsúztatta Király Viktort. Férfi henézsúly elődöntőjében Noszály Sándor Pulai Imrével mérkőzött meg. Kettőjük csatája az első menetben dőlt el, amikor Noszály Sándor kiütötte ellenfelét, így ő jutott tovább a Sztárbox november 3-i döntőjébe.

Íme a legerősebb képek az estéről.

Link másolása
KÖVESS MINKET: