KULT
A Rovatból

A Park is egy ilyen utolsó előtti lépcsőfok - ez egy nagyon nagy dolog a zenekar életében – Interjú a 4S Streettel

A pop-rockot játszó gyergyószentmiklósi zenekar már több díjat is elnyert, az igazi robbanást azonban a Mesélek a bornak című dal hozta meg számukra, amely hatalmas sláger lett, már 38 millióan hallgatták meg a YouTube-on.


„A legkedvesebb zenekar! Fénylő üstökösként szárnyalnak egyre magasabbra a magyar zeneiparon belül!” - Általában így szokták jellemezni a 4S Street zenekart a kollégáik és a rajongók is. De miben más ez a csapat, mint a többi azonos stílusban alkotó előadó? Erről beszélgettem velük.

Ha véletlenül valaki nem ismerné a bandát, helyezzük el őket térben és időben. A pop-rockot játszó 4S Street 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson, és már abban az évben megnyerték a Legszebb Magyar dalnak járó díjat 25 év alatti kategóriában az Egyszer fenn című szerzeményükkel. Az igazi robbanást azonban a Mesélek a bornak hozta meg számukra, amely hatalmas sláger lett, valamint több mint 38 millióan hallgatták meg a YouTube-on. A csapat több, igencsak nívós elismerésben részesült, többek között ők lettek Az év zenekara 2022-ben, amiért megkapták a Petőfi zenei díjat, valamint Fonogram-díjat kaptak 2023-ban és 2024-ben is.

Egy héttel az interjú előtt találkoztam velük az egyik Balaton melletti koncertjükön, és a helyzet az, hogy igaz volt a városi legenda. Egy teljesen közvetlen, humoros, kedves és laza csapatot ismerhettem meg személyükben. Na de kik is ők valójában? Miért érezzük rögtön azt az első találkozásnál, hogy velük akarunk grillezni és iszogatni a hétvégén? A zenekar énekesével, Alin Nicuta-val és a gitáros Fülöp Loránddal beszélgettem.

- Az a hír járja rólatok, hogy ti vagytok a legaranyosabb zenekar a magyar zeneiparban. Ezt egyre több helyről hallom. Mit csináltok, amitől ennyire jófejnek tartanak titeket? Miben vagytok ti mások?

Fülöp Loránd: Amikor azt hallom, hogy „aranyos", akkor mindig egy szép lány vagy egy kisgyerek jut eszembe. 30 éves zenész férfiemberek körében ez egy kicsit furcsa jelző. Mi az első perctől kezdve becsületesen és hitelesen működünk, próbálunk önmagunk lenni a színpadon és azon kívül is. Ez megmutatkozik a dalainkban és a koncertjeinken is, úgyhogy szerintem innen jöhet.

- Az egész zenekar itt lakik együtt, egy hatalmas házban. Eleve már a koncertezés és a turnézás során is előfordul, hogy elege lesz az egyiknek a másikból, az együttélés pedig sokszor még a házasságokat is kikezdi. Hogy van ez nálatok? Vannak súrlódások, vagy jól kijöttök egymással?

Alin Nicuta: Már nincs súrlódás. Az elmúlt hét évet konkrétan együtt töltöttük a buszban, és amikor nem ott, akkor Airbnb-ben (helyesen: airbnb-ben → Airbnb-ben), vagy közös nyaralásokon. Úgyhogy ez csak hab a tortán, hogy itt lehetünk.

Fülöp Loránd: Volt olyan, hogy éppen szanaszét voltunk, én pedig pont stoppoltam Gyergyótól Szárhegyig, erre valamelyik tag vett fel, hogy hazavigyem. Ha nem akarunk együtt lenni, előbb-utóbb valahol akkor is találkozunk, mert relatíve kicsi közösségben vagyunk, egymásra vagyunk utalva sok szempontból.

- Mi a különbség a magyarországi és az erdélyi koncertjeitek között? Van bármi, amit másképp csináltok?

A.N.: Nem igazán. Maga a színpad egy olyan burok, ami mindenhol ugyanaz. Ugyanazok az emberek vannak a színpadon, ugyanaz a stáb kísér minket, éppen ezért abszolút nem tekintünk másképp a közönségünkre. Mindenhol jó emberek várnak minket, úgyhogy 100 százalékosan próbálunk teljesíteni. Akármilyen probléma van, a színpad az a hely, ahol kiteljesedik az ember. Lóri régebben a koncert után elment sétálni, haszontalannak érezte magát.

F.L.: Ez máig így van. Onnantól kezdve, hogy leszálltam a színpadról, már érvényét veszítette a napom, mert onnantól kezdve nincs sok dolgom. Szerintem néptáncos koromból jön, amikor kicsi voltam, akkor is így volt. Onnantól kezdve nincs sok kedvem a dolgokhoz.

Hogy írjunk slágert?

- És mi a helyzet a közönséggel? Ott sincs különbség?

A.N.: Nagyságrendileg van, és decibel szempontjából is szokott lenni. Attól függ igazából, hogy milyen hangulatban van a közösség, milyen az időjárás, ki hogy kelt fel aznap reggel, de már majdnem mindenhol ugyanúgy fogadnak minket, sőt, konkrétan szerintem 99 százalékban ugyanúgy fogadnak minket. Azt az egy százalékot meghagyjuk az ilyen vis maior jellegű dolgoknak, időjárás vagy akármi más, ami közrejátszhat ilyenkor.

- A zenétek alapvetően slágeres, de tartalmaz folkos, népzenei motívumokat, elemeket. Ez elsőre tudatosnak tűnik, de tényleg az? Szándékos ez a fajta slágeresség? Vagy pedig egyszerűen ez jön, amikor leültök és elkezdtek zenélni?

F.L.: Ha tudatos lenne, akkor mindenkinek nagyon könnyű lenne slágereket írni. Ez nem lehet tudatos, hanem valójában ez egyfajta metszéspont aközött, amit mi képviselünk, és ami tetszik az embereknek. Hogyha ez a kettő találkozik, akkor lesz sláger. Az, hogy valaki tudatosan slágert írjon, szerintem nem létezik. A folkos elemekre visszatérve,

hogyha hitelesen alkotunk, akkor megkerülhetetlen, hogy az a közeg, ahol felnőttünk, valamilyen formában hasson ránk, és hogy ez megjelenjen a dalainkban. Ebből eredhet az, hogy van egy sajátos dallamvilág a zenekarban.

- Kik azok az előadók, akik leginkább hatottak rátok? Akár az elején, akár azóta, hogy szerves részei vagytok a magyar zeneiparnak.

A.N.: Ez mindenkinél teljesen más. Azért is tud ilyen színes lenni a zenei világunk, mert mindenki más közegből jön, és a sajátosságát próbálja belerakni. Én nagyon szeretem a lírai- és a slágeres hangzású dalokat. Lóri és Laci a rock vonalon mozogtak inkább, azt is hallgatják. Andor is nagyon színes, a Sleep Token-től a reggae-ig mindent szeret. Ő a zenekar Shazamja. A sokszínűség akkor tud belekerülni, amikor már hangszerelünk. Az elején még kerestük az utunkat, az első nagylemeznél, a Fellegvárnál, ott például nem nagyon voltak ízes, rockos gitárhangszínek. Azután, hogy mindenki elkezdett kiteljesedni, már érezhető, hogy ki mit hallgat, és hogy mivel azonosul. És ez így a legjobb, amikor mindenki bele tudja tenni saját magát.

- 2018-ban alakultatok, és azóta úgy haladtok fölfele, mintha a világ legkönnyebb dolga lenne. De mikor volt az a pont, amikor azt éreztétek, hogy kezd komolyra fordulni a sztori?

F.L.: Mi az első pillanattól kezdve komolyra fordítottuk, de persze eltelt némi idő, ameddig ténylegesen, a külvilág számára is érzékelhetően is komolyra fordult.

Az elejétől fogva úgy álltunk hozzá, hogy ez legyen mindenkinek a megélhetése, a közös álma és a saját álma is egyszerre.

Mi ezt tudatosan kezdtük építeni 2018-ban, aztán jött egy nehezebb másfél év, ami nyilván nemcsak nekünk volt nehéz, hanem mindenkinek, de az az időszak nagyon sok mindenre megtanított. Akkor születtek nagyon jó dalok, 2020-ban pedig az első igazán sikeres lemezünk. 2021 áprilisában megjelent a Hova tűntél, onnantól éreztük, hogy léptünk egy lépcsőfokot felfelé, majd jött a Mesélek a bornak, és gyökeresen megváltoztak a napjaink. Ekkor hároméves volt a zenekar, és elkezdtük érezni a közönség számában, a megtekintésekben, a visszajelzésekben szakmai részről.

VIDEÓ: Mesélek a bornak

- Ezek szerint nézitek a megtekintéseket.

F.L.: Soha… (nevet). Igen, persze, hazudna, aki azt mondaná, hogy nem.

- Csalódottak vagytok, ha egy dal, amihez nagy reményeket fűztök, gyengébb számokat produkál? Egyáltalán előfordult már veletek ilyen?

F.L.: Sokszor van olyan, hogy belülről úgy ítéljük meg, hogy valamiből nagy sláger lesz, imádjuk, aztán valahogy úgy alakul, hogy nem. Szerencsére fordítva is igaz, például

nem gondoltuk volna a Mesélek a bornakról, hogy valaki hallgatni fogja, közben mindjárt 40 millió megtekintésnél jár.

Tehát ez két irányba működik. Hogyha csak az előző fordulna elő, akkor az elég keserédes lenne, de mivel nagyon sok jó történik, inkább csak leszűrjük a tanulságokat, és dolgozunk azon, hogy azokat a hibákat még egyszer ne kövessük el.

- Kellett áldozatot hoznotok a csapatért és a karrierért?

A.N.: Folyamatosan. Már az első évtől kezdődően. Amikor alakult a zenekar, nekem volt munkahelyem, de volt, aki suliba járt, aki tervezett dolgokat, aki egyetemre járt. Nem könnyű felmondani egy munkahelyen az első években, belemenni a bizonytalanságba. Bizalmat szavaztunk valami olyannak, amiről magunkból kiindulva tudtuk, hogy jó lesz, de nagyon sok külső tényező határozza meg a jövőben, hogy sikeres tud-e lenni valami, és milyen formában. Alapvetően nagyon fontos, hogy a megélhetőségünket megteremtsük, és ha az nincs meg, az nyomasztó tud lenni. Mi hálásak vagyunk, hogy meg tudtuk magunknak teremteni abból, amit a legjobban szeretünk, viszont nagyon sok áldozattal is járt folyamatosan, de ezek olyan dolgok, amiket bevállalunk, és mindig előre nézünk. Másképp abszolút nem lehetne ezt csinálni.

F.L.: Pont megfogalmazódott bennünk a napokban, hogy mi egy olyan zenekar vagyunk, akik nem azért zenélünk, hogy pénzt keressünk, hanem azért keresünk pénzt, hogy zenélhessünk. Tehát, nem egy civil munkahelyre kell bemenni, és majd szabadidőben színpadra állni, hanem hál’ istennek meg tudtuk teremteni az anyagi feltételeit annak, hogy ne kelljen mással foglalkoznunk. Így sokkal több időnk marad a zenére, ami szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy bizonyos színvonal fölött teljesítsen az ember.

Sztárélet, vagy könnyed hétköznapok?

- A környezetetek támogatott titeket ebben? Akkor, amikor úgy döntöttetek, hogy feladtok minden mást, és csak a zene marad?

A.N.: Én például személyesen azt tudom mondani, hogy a szüleim támogattak az elején, de volt olyan, hogy azt éreztem, hogy nem bíznak a dologban. Apukám rendőr volt, anyukám tanító néni, ők minden hónap közepén megkapták a fizetést, és tudtak tervezni. Nálunk a tervezési fázissal baj volt. Nem tudhattuk, hogy mikor jön be egy koncert, ezért például nem tudtunk nyaralást sem szervezni. Párkapcsolati szinten is eléggé nehéz, meg kell találni azt a személyt, aki ezt elfogadja, aki ezt meg tudja emészteni.

- Van ilyen?

A.N.: Van, persze, de folyamatos útkeresésben vagyunk.

F.L.: Voltak lemorzsolódások is. Amúgy mondhatnám, hogy vegyes volt a támogatás, de alapvetően ehhez szkeptikusan állnak otthon. Nem egy hétköznapi dolog az, hogy valaki ilyen formában zenélésből éljen meg, tehát otthon ez nagyon-nagyon idegen. A közvetlen környezetünk nagyon gyorsan beállt mögénk, elkezdett támogatni, viszont a baráti kör, meg mondjuk a szomszédok, vagy az ismerősök nehezen fogadták. Tudod, nálunk az a bevett szokás, hogy az igazi munka az, amikor valaki reggel felkel, bemegy a civil munkahelyére, délután hazajön. Az, hogy valaki sportból, zenéből vagy színészetből keresse a kenyerét, ez nálunk otthon a konzervatív gondolkodás miatt eléggé furcsa dolog. Vékony burokban élünk zenészként, egy nagyon áldott állapot, hogy a pár évvel ezelőtti hobbink, meg gyerekkori álmaink valóra válnak a színpadon.

- Alin, te később csatlakoztál a zenekarhoz, a többiek már előtte is együtt zenéltek. Érződik még ez bármilyen szituációban, vagy egyáltalán nem?

A.N.: Nagyon sokszor. Nekik volt egy régebbi zenekaruk, ahol négyen voltak. Nagyon fontos a színpadon a megszokás, hogy ismerjük egymást a színpadon, a mozdulatokat, a kiállásokat. Bennük ez megvolt, és amit ők képviseltek zeneileg, az én adottságaimmal lélekileg még jobban tudtuk közvetíteni kifele. Volt egy csatorna, amin keresztül ők is meg tudtak szólalni, nem beszélve, hanem rajtam keresztül. Amikor én hozzászólok a közönséghez, akkor az nem én vagyok, hanem az mindegyikünk hangja. Vannak olyan konfok, amikor nem pont magamra gondolok, hanem pont valaki másnak a lelkiállapotára, és úgy konferálok. És ez nagyon fontos, hogy legyen meg a közönség számára is az összkép. Nagyon fontos, hogy amikor ránk néznek, egy egységet lássanak, ne pedig egy énekest és mellette a zenészeket.

F.L.: Ez egy külön kihívás a mai világban, mert régebben, amikor volt egy zenekarnév, bármi legyen az, tudtad, hogy ha valakinek nem a kereszt- és vezetéknevéből állt, akkor az egy zenekar. Tehát ez így működött hosszú évtizedekig. Most egy olyan világot élünk, hogy valaki elnevezi magát bárminek, mindenkinek a fantáziájára bízom, és ő mégiscsak egy egyéni előadó. Ez egy számomra érthetetlen helyzet, és ez rajtunk úgy csapódik le, nem Alin ellen szólva, hogy „Szia, 4S Street, gratulálok, nagyon tetszenek a dalaid.” Ez nem csak ránk nézve rossz, egyszerűen csak felismertük, hogy egy olyan rohanó világban élünk, ahol konkrétan nehéz képviselni azt, hogy egy zenekar az nem egy emberből áll.

- Hogy néznek ki a hétköznapjaitok, amikor nem koncerteztek, vagy nem épp a stúdióban vagytok? Mit csináltok?

A.N.: Ez változó. Van, amikor egy héten keresztül próbálunk, végig a műsorral foglalkozunk, de néha van időnk pihenni, amikor haza tudunk menni. Például most már két hónapja nem voltunk Erdélyben. Ezen kívül próbálunk saját magunkkal is foglalkozni, kilépni kicsit a komfortzónánkból, sportolni, amikor lehetőségünk van rá, minőségi időt együtt tölteni. Elmentünk koncertre, focimeccsre, és foglalkozunk minden olyannal, ami önmagunkat, mint embert elsősorban épít, és persze a zenekar egységét is. Nagyon fontos a folyamatos csapatépítés. Alapból az, hogy egy házban élünk, ez egy végtelen mókuskerék, egy végtelen csapatépítő, viszont azon belül is megvan mindenkinek a magánszférája, az intimitása, és ez így van rendjén. Tehát amikor bemegyünk egymás szobájába, bekopogunk. Belépsz valahova, ahol az az ő világa.

- „Szex, drog, rock and roll” - így szól a szentháromság a könnyűzenei iparban. Ti jófiúk vagytok, vagy ha buli van, akkor mehet, ami a csövön kifér?

F.L.: Mindig figyeltünk arra, hogy jó hangulatban teljenek a hétköznapjaink, első perctől kezdve a mai napig. Ez csak annyiban változott, hogy egyre jobban telnek. (nevet)

- Pár napja jelent meg a Köszi, hogy eljöttél című legújabb dalotok. Ez kicsit eltér az eddigi hangzásvilágotoktól. Együtt dolgoztatok Horváth Gáspárral, azaz Jumodaddyvel. Ez most egy új irány, amin haladtok majd tovább, vagy csak egy kikacsintás az eddigiből?

A.N.: Elsősorban egy kikacsintás, és nem utolsósorban egy új irány. Most úgy érezzük, hogy van két stabil ember, akivel együtt tudunk dolgozni. Bagossy Laci az egyik, akivel otthon szoktunk felvenni, viszont Gáspárral nagyon hamar megtaláltuk az összhangot. Emberileg és zeneileg is felnézünk rá. Eleinte elhittük neki, amiket mondott, most meg már bízunk benne.

- Hogy jött a közös meló? Hogy találtátok meg egymást?

A.N.: Az MVM Dome-ban, a Republic-koncerten találkoztunk. Egyből megtaláltuk a közös hangot, és amikor elkezdtünk szakmailag is együttműködni, akkor éreztük rajta, hogy érzi azt, ami a fejünkben van. A kémia a legfontosabb, akárcsak a párkapcsolatban. Hogyha nem jó a szex, akkor lehet, hogy hosszú távon nem lesz jó. Na, nálunk a zenei életben a szex az a stúdiózás, meg az alkotás folyamata.

F.L.: Igen, meg alapvetően úgy akar megváltoztatni, hogy nem akar megváltoztatni. Bízik a mi alkotói készségeinkben, meg azokban a dolgokban, amiket bele akarunk vinni a munkába. Pont abba a 10 százalékba nyúl bele, amit csak a külső fül hall.

- Hogy írjátok a dalokat? Együtt, vagy külön hoz valaki egy ötletet, ami szinte teljesen kész, és hozzáteszitek a magatokét?

A.N.: Folyamatosan írunk, jegyzeteljük az ötleteket, rengeteg dalrészlet lapul a telefonomban, mindig igyekszünk figyelni arra, hogyha jön az inspiráció. Minden alapötlet azután ölt formát, amikor a zenekarral elvonulunk pár napra a próbaterembe. Általában az első nap az egymásra találás, amikor egymásra hangolódunk, a második nap, amikor addig játszottunk, hogy érezzük, hogy ki mit szeretne, hova szeretnénk elkanyarodni. Az a szép benne, hogy nincsen recept, nincs konkrétan megírva, hogy ezek hogyan történnek, teljes mértékben szabad kezünk van mindenben. És ugye nincsen külsős dalszerző, szövegírónk, úgyhogy 100 százalékos a szabadságunk, ami nagyon nagy erőt és biztonságot ad. A közönség és a szakma visszajelzése is igazolja azt, hogy bizalmat szavaztak nekünk, így még bátrabban tudunk alkotni, még bátrabban tudjuk közvetíteni azt, ami bennünk van.

Túlzás a vörös szőnyeg

- Igazi nagyszínpados előadók lettetek, de eddig „csak” előzenekarként játszottatok a Budapest Parkban vagy a Papp László Budapest Sportarénában. Most viszont készültök az első önálló parkos koncertetekre, ahova 9 ezren férnek be. Ez egy álomnak a megvalósulása, vagy már a gépezet része, hogy jönnek a nagyobb helyszínek?

F.L.: Gépezetnek nem nevezném. Álomnak olyan szinten lehet nevezni, hogy aki útnak indul egy zenekarral, az valamikor nagyszínpadokon szeretne majd játszani. Szép lassan, egyesével megléptük ezeket a lépcsőfokokat, ami az A38-at és az Akváriumot vagy a Kobucit illeti. Ezek olyan helyszínek, ahol először valaki előtt játszottunk, de aztán visszatérhettünk önállóan. A Park is egy ilyen, fogalmazzunk úgy, utolsó előtti lépcsőfok, még van, amit említettünk az előbb, de még félve mondjuk ki azt, egyelőre most erre koncentrálunk. Ez egy nagyon nagy dolog a zenekar életében, de azt gondolom, hogy felelősséggel is jár. Nemcsak a színpadok nőnek nagyra, hanem előttünk is egyre többen állnak. Ez azt jelenti, hogy egyre több emberre hatnak a dalaink, egyre több ember számára vagyunk fontosak, akár egységként, akár a dalaink által, és mi igyekszünk ezt felelősséggel kezelni, méltó módon felkészülni, és méltó módon teljesíteni. (A Budapest Parkos koncert Facebook-eseménye ITT található.)

- Kik a ti célközönségetek?

A.N.: Mindenki. De ezt igazából ők válogatják. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy párkapcsolatot. Első körben mi szavazunk bizalmat magunknak és egymásnak. Ezzel a párkapcsolatban megtettük az első lépést. A szerelem az ott van bennünk. A közönségünk ennek a kapcsolatnak a másik fele, akik elfogadják és tiszteletben tartják az érzéseinket, majd megjelenik bennük is a szeretet. Ha ez a kettő középen találkozik, és szeretetből halad előre, akkor jönnek az olyan helyszínek, mint az A38, a Kobuci vagy a Budapest Park. Ha gyarapodik a közönség, az azt jelenti, hogy a szeretet is nő, és akkor elkerülhetetlen a végtelenig tartó utazás. És ugyan helyszínek terén vannak Magyarországon határok, de belül nincsenek.

- Gyergyószentmiklóson alakult a zenekar. Amikor hazatértek, akkor ti vagytok a helyi sztárok, vagy gond nélkül le tudtok menni a boltba tejet venni?

F.L.: Mi vagyunk a helyi sztárok, minden utcában, ahova megyünk, vörös szőnyeget terítenek le. (Nevet) Nem, egyrészt igyekeztünk megmaradni ugyanazoknak, akik voltunk, és hát a saját hazánkban mi sem lettünk próféták, ami valahol szerintem helyén is van. A szomszéd néninek mi ugyanazok a gyerekek vagyunk, amikor hazamegyünk, akik 10 évvel ezelőtt voltunk. Nem zenészekként tekintenek ránk, hanem ugyanolyan emberként, mint bárki másra. Őszintén szólva ez megnyugtató érzés, és nem is szeretnénk, ha valaha változna.

VIDEÓ: 4S Street - Köszi, hogy eljöttél


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Punkból ment át szépségkirálynőbe, a szexbotrány ellenére Hugh Granttel maradt, és zabigyereket szült egy milliárdosnak – Elizabeth Hurley 60 éves
Bár mindig is az volt a vágya, hogy táncosnő, színésznő és modell legyen, mégis inkább a magánéleti botrányaival vált a bulvárlapok sztárjává.


Elizabeth Jane Hurley 1965. június 10-én született az angliai Hampshire-ben található Basingstoke-ban Angela Mary Titt és Roy Leonard Hurley kisebbik lányaként. Van egy Kate nevű nővére és egy Michael nevű öccse. Apja a Királyi Hadsereg Oktatási Testületének őrnagya volt, míg anyja a Kempshott Junior School nevű iskola tanárnőjeként dolgozott, vagyis a kis Liz nem született bele a showbizniszbe.

A húga, Kate (akivel a mai napig szoros kapcsolatban áll) szerint Liz gyerekkora óta eltökélten próbálta elérni, hogy mindig ő legyen a figyelem középpontjában, és képes volt kemény hisztiket rendezni, ha ezt nem kapta meg. Szerinte tehát már eleve bele volt kódolva a hírnév.

Míg a testvérei viszonylag távol tartják magukat a nyilvánosságtól, Hurley már 12 éves korában eldöntötte, hogy táncosnő akar lenni, és a reflektorfényben szeretne élni.

Egy balettre szakosodott magán bentlakásos iskolába járt, majd ösztöndíjat kapott a tánctanulmányaihoz, nem sokkal később azonban egy New Age Travellers nevű brit hippi csoportban találta meg a helyét.

Tinédzserként megismerkedett a punk szcénával, amelynek hatására rózsaszínűre festette a haját, és orrpiercinget viselt. „Amikor 16 éves voltam – ez 1981-’82 körül volt –, a punk volt a divat Basingstoke-ban, a városban, ahol felnőttem” – emlékezett vissza ő maga.

1983-ban érettségizett angolból, szociológiából és pszichológiából, majd táncot és színházat tanult a London Studio Centre-ben. Az alternatív szcénában töltött időt ekkor hirtelen felváltotta a klasszikus szépségkirálynős életmód, miután megnyerte egy helyi újság „Az év arca” versenyét. Ennek eredményeként 12 hónapos szerződést kapott egy neves londoni modellügynökségnél.

Jöhetnek a kamerák!

Első nagy áttörése a színészi karrierjében 1987-ben következett be, amikor szerepet kapott az Ária című szkeccsfilmben, amelyben olyan neves rendezők készítették az egyes szegmenseket, mint Robert Altman, Jean-Luc Godard, Bruce Beresford, Derek Jarman, Nicolas Roeg vagy Ken Russell (Hurley Beresford kisfilmjében szerepelt). A film még abban az évben bemutatásra került a cannes-i filmfesztiválon.

Egy évvel később Liz már főszerepet játszott a Christabel című brit sorozatban, 1988 és 1995 között pedig számos kisebb szerepet kapott olyan filmekben, mint a Szél hátán, a Halálos hajóút, A hosszú tél, Az 57-es utas vagy a Veszett kutyák és angolok.
Híres volt már ekkor, de nem igazán a színészi karrierje miatt, sokkal inkább ismerték arról, hogy ő volt Hugh Grant barátnője (1987-ben jöttek össze). A világ akkor figyelt fel rá igazán, amikor 1994-ben Grant mellett jelent meg a Négy esküvő és egy temetés című film londoni premierjén egy mélyen dekoltált, arany biztonsági tűkkel összetartott fekete Versace-ruhában. Utólag visszagondolva Hurley egyáltalán nem számított rá, hogy ez az összeállítás ikonikussá válik. „Teljesen felkészületlen voltam arra, ami aznap este történt. Sürgősen kellett találnom egy ruhát Hugh premierjére, és akkoriban fogalmam sem volt a divatról. Emlékszem, hogy bementem egy irodába, ahol szó szerint egy fehér műanyag zacskóból halásztak elő nekem egy darabot. Hazavittem, s megcsináltam a saját hajamat és sminkemet, miközben Hugh-val veszekedtem a tükörért, ami még csak nem is volt teljes testhosszúságú, a kis egy hálószobás lakásunkban.”

Liz a premier utáni egy éven belül már az Estee Lauder arca lett, ezt a szerepet pedig egészen 2001-ig töltötte be, miközben közeli kapcsolatot alakított ki a Versace családdal. „Gianni azt a ruhát egy magabiztos nőnek készítette, aki nem fél megszegni a szabályokat. Liz pedig mindezt rendkívüli módon megtestesítette” – nyilatkozta később Donatella Versace.

Rövid idő a csúcson

A színészi karrierje a ’90-es évek második felében pörgött fel és tetőzött. A csúcsidőszak egyértelműen azután kezdődött, hogy megkapta a női főszerepet az 1997-es Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynökében, ami után olyan, nagyobb szabású mozifilmekben játszott, mint a Kedvenc marslakóm (1999), az Ed TV (1999), a Kicsikém – Sir Austin Powers 2 (1999), az Örvénylő vizeken (2000) vagy talán legkultikusabb vígjátéka, A bájkeverő (2000). Hogy a karrierje ezután teljesen más irányba indult, jól példázza, hogy az utolsó filmje, ami a magyar mozik vásznaira is felkerült, az bizony a 25 évvel ezelőtti A bájkeverő volt…

Amikor Hugh Grant 1994-ben megalapította a Simian Films stúdiót, Hurley a cég két Grant-filmjének, a Halálos terápiának (1996) és A keresztapusnak (1999) is a producere lett.

2000-ben aztán nyilvánosan bírálták őt azért, mert megszakította az öt hónapos színészsztrájkot, hogy forgathasson egy Estée Lauder-reklámot, amiért a Színészek Szakszervezete 100 000 dolláros pénzbírságot szabott ki rá.

Hurley legnagyobb projektje az utóbbi 25 évben a Királyság! című brit-amerikai sorozat volt, amely 2015 és 2018 között négy évadot élt meg, s amelynek mind a 40 epizódjában játszotta a fikciós királyi család matriarcháját, Helenát. Illetve feltűnt 8 epizód erejéig a Marvel Runaways című sorozatában is 2019-ben. 2020 óta egyébként újra aktívabb színészként, bár kizárólag kevéssé ismert és többségükben igen gyenge filmekben (pl. Akkor jöttél te, Télapó visszatért, Paradicsomi karácsony) tűnik fel. Utoljára 2024-ben játszott, és producerként is közreműködött a Strictly Confidential című erotikus krimi-drámában, amelyet most 23 éves fia, Damian Hurley írt és rendezett, sok köszönet azonban a kritkusok szerint nem volt benne.

Grant és a prosti

A modell- és a színészi karrierje helyett Hurley magánélete sokkal inkább állt a közönség érdeklődésének középpontjában. 1987-ben a Szél hátán című spanyol film forgatásán találkozott Hugh Granttel, akivel nem sokkal később összejöttek. Miután pedig ikonikus Versace-ruhájával 1994-ben a címlapokra került, ők ketten az Egyesült Királyság egyik legbefolyásosabb házaspárjává váltak.

S bár látszólag tökéletes pár alkottak, a kapcsolatuk eléggé megrendült, amikor Grantet 1995-ben letartóztatták erkölcstelen magatartásért, miután állítólag felcsípett egy prostituáltat a Sunset Stripen, Los Angelesben.

A színész éppen Hollywoodban volt, hogy promózza új filmjét, az Áldatlan állapotbant, így ez lett élete leghírhedtebb utazása, miután rácsok mögé került, és egy őt még ma is kísértő rendőrségi fotó készült róla. A botrány ellenére Hurley nem szakított Granttel, mellette maradt még pár évig. Végül 2000-ben döntöttek a szakítás mellett, s mivel sosem házasodtak össze, nem várt rájuk a válási procedúra sem. A kapcsolatuk befejezésében mindenesetre ismerőseik szerint nagy szerepet játszott az 1995-ös szexbotrány is. Enne ellenére azonban a mai napig közel állnak egymáshoz. „A szex kifulladt, de most ő a legjobb barátom. Az első ember, akit hívok, ha bajban vagyok” – nyilatkozta Grant még 2015-ben. Hurley pedig arra a kérdésre, hogy valaha is összejönne-e újra Granttel, így válaszolt: „Nincs romantikus szikra, de nagyon szeretjük egymást. Szenvedélyesen szeretem őt, de úgy, ahogy a fiamat és a testvéremet, és ahogy régen az apámat.”

Apasági teszt és örökösödési balhé

Liz a 2000-es években többször is randizott a milliárdos Steve Binggel. 18 hónap után hivatalosan is szakítottak, de nem sokkal később Hurley rájött, hogy terhes tőle a fiával, Damiannel, akit egyedül nevelt, miután 2002 áprilisában megszületett. Bing sokáig tagadta, hogy övé lenne a gyermek, de egy apasági teszt 2017-ben megerősítette, hogy bizony ő az apa. Az üzletember nem sokkal később, 2020 júniusában hunyt el, miután állítólag öngyilkos lett. S így az is érthető, hogy Damian miért az anyja vezetéknevét kapta. Annak ellenére pedig, hogy kiderült, Bing volt Damian biológiai apja, mégis kizárták őt az elhunyt milliárdos végrendeletéből, mivel „házasságon kívül” született. Becslések szerint 330 millió dollárt kapott volna az apja vagyonából, ha Bing saját apja (vagyis Damian nagyapja) nem fellebbezett volna a bírósági döntés ellen.

Hurley ezután az indiai textilipari örökös és üzletember Arun Nayarral kezdett el járni, akihez 2007 márciusában hozzá is ment (ez volt az első és eddigi utolsó házassága is). Két esküvőt is tartottak: egy pompás hindu szertartást Indiában, amit egy keresztény szertartás követett az angliai Sudeley kastélyban. A frigy mindenesetre nem tartott sokáig, három év házasság után, 2010-ben váltak el.

Ezután következett a hírhedt ausztrál kaland, amikor Hurley a legendás ausztrál krikettjátékossal, Shane Warne-nal járt. 2011 októberében jegyezték el egymást, mindössze négy hónappal azután, hogy véglegesítették a válását Nayarral. Ők ketten azonban soha nem álltak az oltár elé, mivel 2013-ban szétmentek.

Állítólag Warne, bár szerette Lizt, nem tudta elviselni a kapcsolatukkal együtt járó médiafigyelmet, mivel folyamatosan újságírók és megszállott rajongók követték őket és a családját, akárhová mentek.

S bár Hurley-nek az élete során állítólag olyan hírességekkel is volt kapcsolata, mint pl. a színész Tom Sizemore (1992-ben) és Denis Leary (2000-ben), a kosaras Steve Nash (2001), vagy a szintén színész Justin Theroux (2019-ben), az utóbbi 5-6 évben nem lehetett hallani a pasiügyeiről. Egészen mostanáig, hiszen viszonylag friss hír, hogy Liz összejött Miley Cyrus édesapjával, a countryzenész Billy Ray Cyrusszal: állítólag április óta randiznak, és hatalmas a szerelem köztük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Frederick Forsyth
Többtucatnyi nagysikerű regényt publikált, amelyek 75 millió példányban keltek el. Első regényével, A Sakál napjával azonnal világhírű lett.


Elhunyt Frederick Forsyth, az egyik legnépszerűbb brit bestseller-szerző, A Sakál napja és Az Odessa-ügyirat írója. Forsyth életének 87. évében, rövid betegség után halt meg. Halálhírét menedzsere, Jonathan Lloyd jelentette be hétfőn, írja az MTI.

Frederick Forsyth többtucatnyi nagysikerű regényt publikált, amelyek 75 millió példányban keltek el. Újságírói, illetve irodalmi munkásságának kezdete előtt, az 1950-es évek második felében a brit királyi légierő (RAF) pilótájaként szolgált, és tíz évvel ezelőtt felfedte, hogy két évtizedig a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott.

Az 1960-as évek első felében a Reuters hírügynökség, majd a BBC brit közszolgálati médiatársaság újságírója és haditudósítója volt.

Íróként már első regényével, A Sakál napjával (The Day Of The Jackal) világhírnévre tett szert.

Az 1971-ben megjelent politikai krimi főszereplője egy angol bérgyilkos, a Sakál, akit az algériai francia uralom feladása miatt feldühödött szélsőjobboldali félkatonai szervezet, az OAS Charles de Gaulle francia elnök megölésével bíz meg.

Az OAS létező szervezet volt, és a regényben szereplő, Charles de Gaulle ellen végrehajtott sikertelen 1962-es párizsi merényletkísérlet is megtörtént, de A Sakál napja jórészt fiktív történet.

A könyvből 1973-ban szintén átütő sikerű film készült Fred Zinnemann rendezésében, a bérgyilkost játszó Edward Fox és az elfogására indított hajtóvadászatot irányító rendőrségi főfelügyelő alakítója, Michael Lonsdale főszereplésével.

Frederick Forsyth 1938. augusztus 25-én született a délkelet-angliai Ashfordban.

A francia politikához már újságírói munkája során szoros szálak fűzték: a Reuters tudósítójaként először Párizsban dolgozott. Haditudósítóként 1967-ben, Nigériában mutatkozott be, amikor a központi kormány és Biafra tartomány közötti harcokról adott tudósításokat a BBC-nek.

Saját későbbi beszámolója szerint azonban összeveszett a BBC-vel, miután a brit közszolgálati médiatársaság közölte vele, hogy nem tart igényt a biafrai polgárháborúról szóló további rendszeres beszámolóira.

Forsyth távozott a BBC-től, és később saját szakállára, szabadúszó újságíróként visszatért a polgárháborús térségbe. Tíz évvel ezelőtt megjelent önéletrajzi írásában fedte fel, hogy itt vált az MI6 informátorává, és kapcsolata a brit hírszerzéssel több mint húsz évig tartott, jóllehet ezért a tevékenységéért nem részesült javadalmazásban.

A Sakál napja után egy évvel,

1972-ben jelent meg újabb sikerkönyve, az Odessa-ügyirat (The Odessa File), amelyben a Kennedy-gyilkosság után egy újságíró ered a nácikat védő szervezet nyomába.

Az 1974-ben kiadott A háború kutyái (Dogs of War) egy angol üzletemberről szól, aki zsoldosokat felbérelve puccsot szervez egy afrikai országban, hogy megkaparintson egy újonnan felfedezett platinalelőhelyet.

A nyolcvanas évek közepén fejezte be A negyedik jegyzőkönyv (The Fourth Protocol) című könyvét, amelynek sikere A Sakál napjáéval vetekedett. A történet szerint a szovjet titkosszolgálat, a KGB atombombát akar robbantani Londonban, és ezt a brit kémelhárítás csak az utolsó pillanatban tudja megakadályozni.

Forsyth a 2010-es évek közepén bejelentette, hogy felhagy az írással, ám amikor megismerkedett az amerikai kormányzati számítógépes rendszereket feltörő két brit hacker, Gary McKinnon és Lauri Love ügyével, úgy döntött, feldolgozza a történetet. Ebből született meg 2018-ban utolsó regénye A Róka (The Fox) címmel.

Az írónak II. Erzsébet királynő 1997-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki címét (CBE) adományozta irodalmi munkásságának elismeréseként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A világ leggazdagabb emberei egy luxuskéróban hülyülnek, miközben a világ összeomlik miattuk – A Mountainhead egyszerre vicces és félelmetes
Egó-kaland, avagy Musk, Zuckberberg és Bezos megdumálják az emberiség életének alakulását: az Utódlás alkotójának kamaradrámája pazar színészekkel és pattogós párbeszédekkel.


Jesse Armstongot eddig főként forgatókönyvíróként lehetett ismerni, például ő is vastagon benne volt többek között a csodálatos Egy kis gubanc (2009) című politikai szatíra szkriptjében, vagy a Négy oroszlán (2010) című krimi-komédiáéban is, ugyanakkor olyan sorozatokból is kivette a részét, mint a Fekete tükör vagy Az alelnök. Eddigi legfőbb munkája azonban természtesen a 2018 és 2023 között négy évadot megélt Utódlás, amely összesen 19 Emmy-díjat és 9 Golden Globe-ot kapott, utóbbin három évben is a legjobb drámai tévésorozat lett.

Armstrong a legújabb projektjében pedig az Utódláshoz hasonlóan ismét a szupergazdagok életére koncentrált, sőt, ezt a tematikát az ütközésig tolta, a Mountainheadben ugyanis a világ leggazdagabb embereiből ereszt össze néhányat egy hegyvidéki luxusapartmanban.

Természetesen techgurukról van szó, és ha végignézünk filmbeli főszereplőinken, könnyen eszünkbe juthat, hogy mintha Elon Musk, Mark Zuckerberg, Jeff Bezos és mondjuk Larry Ellison (Oracle) vagy Sam Altman (OpenAI, ChatGPT) ruccantak volna össze egy pasis, pókeres víkendre. Persze kitalált személyekről van itt szó, de az összevetés adja magát.

A fiktív kvartett közül a leggazdagabb Venis „Ven” Parish (a feltörekvő Cory Michael Smith), a világ legnagyobb közösségimédia-felülete, a Traam alapítója, de ott van még köztük Jeff Abredazi (Ramy Youssef), a Bilter nevű mesterséges intelligenciára szakosodott vállalat tulajdonosa, Randall Garrett (Steve Carell), a csoport idősebb tagja és mentora, aki nemrégiben gyógyíthatatlan rákdiagnózist kapott, valamint a luxuskéró tulajdonosa, a csapat „csórója”, Hugo „Konyhás” Van Yalk (Jason Schwartzman), aki 521 millió dolláros nettó vagyonával jelentősen elmarad a sokszoros milliárdos haverjaitól. És bár ők négyen csak azért gyűlnek össze kb. két napra, hogy kártyázzanak és lazuljanak, valójában szinte mindenki akar valamit a másiktól. Ven például megvenné Jeff AI-ját, hogy a Traambe intergrálva még nagyobb lehetőségeket aknázhasson ki, a halálos beteg Randall arra pályázik, hogy ezzel a fúzióval Venék képesek lesznek pár éven belül létrehozni egy „transzhumán” technikát, amellyel a tudatát feltölthetik a felhőbe, Hugo pedig arra ácsingózik, hogy a többiek befektessenek a meditációs szuperappjába.

S miközben ezek az arrogáns, istenkomplexusos pénzeszsákok jókat röhögcsélnek, és kicsinyes szócsatákat vívnak egymással, a világ körülöttük éppen kezd összeomlani (zavargások, háborúk, gazdasági krachok) az általuk létrehozott technikák miatt.

Egészen elképesztő, de a Mountainheadet idén márciusban forgatták, két hónappal később pedig már fel is került a kész film a Max kínálatába. A villámgyors produkciós munkálatok persze azért is jöhettek létre, mivel egy majdnem teljes egészében egyhelyszínes kamaradráma pereg a szemeink előtt, szinte végig a luxusházban játszódnak a verbális csörték, csak egyszer-kétszer lépünk ki onnan. Ettől függetlenül ez a sebesség még mindig egy kifejezetten ritka és bámulatos teljesítmény.

Jesse Armstrong ezúttal egyedül jegyzi a szkriptet, egyben pedig ez a rendezői debütálása is, ezelőtt csak két rövidfilmet dobott össze. A témaválasztása nyilván abszolút aktuális, ezért is volt szükség a minél korábbi premierre, amikor az AI, a dezinformáció, a fake képek és videók egyre nagyobb térnyerésének (és annak a film szerint a jövőre nézve elkerülhetetlen és borzalmas következményeinek) időszakát éljük.

A Mountainheadben igazából csak négy fickó kakaskodik, a mellkasdöngetéseik pedig megmosolyogtatóak, valójában azonban épp ezért rettentő félelmetesek is: ezeken az embereken múlik a világ sorsa, alakulása.

Egyetlen (főként a nyerészkedésre alapuló) döntésük emberek millióinak, milliárdjainak életére lehet, nem feltétlenül pozitív hatással.

Azt pedig tudjuk, hogy egy kamaradráma mire támaszkodik leginkább: a párbeszédekre és a színészi játékra. Ezekkel nincs is semmi gond, Armstrong jól megírt szövegeit és kellőképp felépített karaktereit mind a négy színész kifogástalanul hozza. Színészileg talán Steve Carell és Cory Michael Smith kapták a hálásabb szerepeket, és szerencsére élnek is ezzel, ugyanakkor a főként komédiaközegből érkező Ramy Youssefet és Jason Schwartzmant sem érheti kritika.

Jesse Armstrong azonban most sem tudta levetkőzni a rá jellemző szatirikus hozzáállást, minek következtében a Mountainhead a második felére kap egy, a korábban látottakból kevésbé következő, kissé olcsóbb feketekomédia-szálat.

S bár vannak ennek a szegmensnek is szórakoztató pillanatai (például a filmtörténet talán legbénább gyilkossági kísérleteinek sorozatát említhetnénk), valamennyire komolytalanná teszi az addigi drámaibb mederben zajló cselekményt.

Lehet azonban, hogy szükség is volt erre a kifutásra, hogy egy kicsit fellélegezhessünk, és azt gondolhassunk, ilyesmi nem történhet meg a valóságban, és hogy ez az egész csak fikció, nem ilyen embereken múlik több milliárd ember élete. Ugye, nem?

Természetesen Armstrong, mint oly sokan, inkább csak figyelmeztet és szembesít, válaszokat, megoldást nem ad, hogy is tudna adni? A Mountainhead így inkább egy szórakoztató és rendkívül félelmetes, az Utódlástól azonban messze elmaradó, viszont nagyon is komolyan veendő szatíra (?) lett, ami után Hugóhoz hasonlóan nekünk, nézőknek is szükségünk lesz egy meditálásra: belégzés, kilégzés…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a visszatérő Azahriah koncertjére, pedig az igazi értékesítés még el sem kezdődött
Volt egy elővételi lehetőség, amire a szemfüles és jólértesült rajongók azonnal lecsaptak. Az énekes-dalszerző-gitáros így duplázik, október 18-án is színpadra áll az MVM Dome-ban.


Azahriah október 17-én tér vissza a színpadra, miután 2024-ben határozatlan idejű pihenőt jelentett be. Ahogy a hónap elején kiderült, a szünet egy évig tart, a koncert helyszíne pedig az MVM Dome lesz.

A jegyértékesítést eredetileg június 12-én, délután 2 órakor indították volna, de azok, akik megőrizték a tavalyi koncerteken kapható repoharakat, már június 11-én, kedden megvásárolhatták a belépőiket a poharakon található QR-kód segítségével. Az elővásárlási lehetőségnek köszönhetően a jegyek pillanatok alatt elfogytak.

Nem sokkal szerda este 9 óra előtt jelentették be, hogy a koncert teltházas lett. „Elképesztőek vagytok, köszönjük!” – írta Azahriah menedzsmentje az Instagramon.

A bejegyzésben azt is közölték, hogy a pénteki fellépés után Azahriah másnap, október 18-án is színpadra áll az MVM Dome-ban. A szombati koncertre június 13-án, délután 1 órától lehet jegyet váltani.


Link másolása
KÖVESS MINKET: