Azahriah művész, sztár, vagy csak egy szorongásokkal teli kamasz? Megnéztük a Mi Vagyunk Azahriah című filmet
Ha van olyan filmzsáner, amiben a magyar rendezők jók, akkor az a koncertfilm, illetve a zenei dokumentumfilm. Említhetem A koncertet Koltay Gábortól vagy Kapitány Iván Báj báj Loksiját, bár a csúcsot kétségtelenül Zsombolyai János féle Varázslat – A Queen Budapesten jelenti. Valahogy nagyon egyedien tudják vegyíteni a koncertfelvételeket a dokumentarista és játékfilmes elemekkel, mindenki ízlése szerinti kombinációban és arányban.
Az első nagyfilmjét jegyző Mazzag Izabella Azahriah filmje is ebbe a sorba illik, de miközben egyfelől folytatja a legjobb hagyományokat, szintet is lép.
Nála egyenrangú, párhuzamos szállá válik a Puskás Stadionban rendezett tripla koncert létrehozása, a Baukó Attila életét feldolgozó, archív privát felvételekkel operáló dokumentumfilm és a teljesen fiktív, egyfajta művészi belső utazásra invitáló kisjátékfilm.
Látjuk a 12 éves Attila első gitárpróbálkozásait, Azahriah mélyinterjúban mesél ars poeticájáról, a szüleivel való viszonyáról, közben megismerjük mindazokat a menedzsereket, producereket és kommunikációs szakembereket, akik ugyanúgy fontos elemei az Azahriah-jelenségnek, mint maga Baukó Attila, és beindul egy már-már sci-fibe illő történet egy párhuzamos univerzumról, ahol L. L. Junior a polgármester, és ahol Azahriah csábító lehetőséget kap: itt nem ismeri senki. Dönthet: visszatér a hírnévbe és a vele járó összes kellemes és nyomasztó következményhez, vagy megmarad ismeretlen, csóró, de felelősségektől mentes utcazenésznek. Persze a választás csak látszólagos, hiszen a párhuzamos univerzumban abban a pillanatban, hogy Azahriah zenélni kezd, ugyanúgy a figyelem középpontjában kerül.
Az író, Előd Máté és a rendező Mazzag Izabella mindezt úgy tálalja elénk, hogy egy pillanatra sem tűnik nyálasnak, erőltetettnek vagy propagandisztikusnak. A legneccesebb jelenetben Azahriah egy gyermekotthonba érkezik, ahová az egyik koncertje bevételéből vásárolt sporteszközöket viszi ajándékba. A hasonló jeleneteknél az ember általában kínosan feszengeni kezd.
Ezúttal azonban semmi ilyesmit nem éreztem mégpedig azért, mert Baukó Attila az excentrikus dolgaival ellenére képes természetesen viselkedni.
A film szerethetőségéhez nagyban hozzájárul a humora. Nincs giccsesen túlvicceskedve, de végig lehet röhögni. Sok az önironikus kikacsintás: amikor kezdene átcsapni túlságosan lilagőzös művészkedésbe, a film szándékosan átfordul önmaga paródiájába.
Természetesen feltűnnek Azahriah életének fontos szereplői. Nemcsak alkotótársa, Desh szólal meg, de a menedzsmentje is: Tóth Gergő, Tóth Kristóf és a koncertek előtt nem sokkal tragikusan fiatalon elhunyt Ferich Balázs, akinek egyben szép emléket is állít a film. De feltűnik a film producere, a sokoldalú Lévai Balázs is, akit többek között a Nyugati nyaralás és a Nagykarácsony rendezőjeként ismerhetünk, valamint ő álmodta meg az Egy életem című standup sorozatot.
A Mi Vagyunk Azahriah-t cameók is színesítik, a névsor maga is jelzi, hogy milyen eklektikus ez az alkotás: Thuróczy Szabolcs, Mucsi Zoltán, Puzsér Róbert és Pintér Tibor is feltűnik egy-egy villanásra, nem kis derültséget okozva a nézőknek.
Összességében a film pont olyan, mint az Azahriah-jelenség. Nehéz hova tenni. Sokféle skatulyába be lehetne préselni, de valahogy egyikbe sem fér résmentesen. A magam részéről eddig nem sokat tudtam Baukó Attiláról azon kívül, hogy hallottam néhány dalát, és volt közte, ami tetszett. A film mindenképp közelebb hozta nemcsak a sztárt, de a szorongásokkal teli kamaszt is. Mert ne felejtsük, a tudomány mai álláspontja szerint a serdülőkor 25 éves korig tart, Azahriah még maga is javában fejlődésben van nemcsak művészileg, de emberileg is.
