A brit humor kvintesszenciája: a Philomena Cunk szerint az élet című film minden pillanata kincs
Aki szereti az angol humort, az figyeljen, mert egy aranybányára leltünk! Philomena Cunk nem a legélesebb kés a fiókban, de mostantól bármiben ő lesz a műsorvezető, én nézni fogom!
Philomena Cunk egy brit humorista, író, rendezőnő kitalált alteregója. Diane Morgan már 2013 óta játssza a karaktert különböző BBC-s műsorok keretein belül. A vöröshajú nevettetőt úgy kell elképzelni, mint Sasha Baron Cohen női verziója (ő volt Borat és Ali G).
Van egy karaktere, akit faarccal eljátszik mit sem sejtő emberek előtt.
A Cunk esetében annyi az extra benne, hogy Angliában őt már nagyon sokan ismerik, így nincs az interjúalanyok részéről megbotránkozás, mint amikor Cohen elszabadul, de ez nem vesz el az értékéből.
A Cunk-zsáner dokumentumfilm vagy -sorozat. Vagyis inkább egy alfaja, mockumentumfilm, egy hamis ismeretterjesztő műsor, ami nem a tudás átadását tűzi ki magának célul, hanem a szórakoztatást. Ennek pedig ékes példáját mutatja cikkünk tárgya: Philomena Cunk szerint az élet című mockumentaryfilm.
Eddig csak a Netflixen elérhető 2022-es Philomena Cunk szerint a világot ismertem a Cunk-filmográfiából, így nekem üdítően frissen hatott a tudatlan, okoskodó, mindent félreértő kérdező hölgy.
A világtörténelmen átívelő 5 részes kalandját most egy 70 perces filmmel váltotta ki, és esküszöm jobban áll neki ez a feszes tempó, mint a nyújtott tészta sorozat volt 2022-ben.
Ez persze abból is adódik, hogy sok poén épít az előző etapra, például a teljesen random felbukkanó Pump up the Jam is csak akkor lesz igazán vicces, ha láttuk a Philomena Cunk szerint a világot. Ám ezen az egy poénon kívül teljesen élvezhető a film.
Sőt! Szerintem sokkal viccesebb lett az új kaland, mint a sorozat volt 2022-ben.
Annyira töményen és ügyesen állították össze, hogy a Philomena Cunk szerint az élet minden pillanata kincs. Ez a brit humor kvinteszenciája, egy olyan kivonat, amit a zsáner szerelmesei piedesztálra fognak emelni. Akik viszont nem kedvelik az angol humort, azok messziről kerüljék el a streamingszolgáltató kínálatában a filmet.
A felállás változatlan az előző etaphoz képest: Cunk idióta kérdéseket tesz fel különösen okos szakembereknek és tudósoknak. Jelen esetben találkozunk a kvantumfizika doktorával, kulturális szakértőkkel, a részecskefizika professzorával, filozófusokkal, orvosokkal és vallási szakértőkkel.
Ez az illusztris társaság pedig egy olyan személytől kapja a röhejesénél is bénább kérdéseket, aki azt se tudja (persze tettetve), hogy gömbölyű a Föld (tudom geoid… de így jobban jött ki a mondat).
Diane Morgan minden nézése arany. Egyszerűen már a jelenlétével képes kellemetlen hangulatot teremteni, a kérdései pedig csak tetézik ezt. Katasztrófaturisták imádni fogják a hölgy pusztító kérdéseit.
Imádom az apró részleteket, főleg, ha elrejtenek a néző számára érdekes, vicces apró kis szösszeneteket, amik csak azoknak szólnak, akik igazán figyelnek. A Philomena Cunk szerint az élet pedig tele van ilyenekkel. Például a távoli felvételeken főszereplőnk állandóan megbotlik.
Látunk egy gyönyörű képet az afrikai szavannán éppen lemenő napról, és a helikopter felvételén Cunk tisztán láthatóan megbotlik, majd visszanéz, hogy megnézze min esett el majdnem. Ez az apró helyzetkomikum végigköveti a teljes 70 percet.
Ez így leírva nem tűnhet annyira viccesnek, pedig a megvalósítás miatt tényleg az. Távoli nagytotál = botlás valamikor + visszanézés, majd az egész az ismétlődéstől még viccesebb, főleg amikor csavarnak az ismert egyenleten. Annyira eltalálták az egész film hangulatát!
Ráadásul, ha kivennénk Cunkot a képletből, ez egy korrekt dokumentumfilm lenne. Zseniálisan okos, értelmes emberektől kérdeznek fontosakat, olyan témákban, amikben vitathatatlanul szakértők. Gyönyörű felvételeket látunk, minden részlet, a szerkezet, a tempó stimmel. Csak ott ez a szerencsétlen nő és „tönkreteszi” az egészet. Annyiban más ez, mint egy Sasha Baron Cohen ökörség, hogy itt mindenki beavatott, mert Philomena Cunk ismert már az angol köztudatban, így senki se vette komolyan.
Márpedig itt erősen hozzányúl például a valláshoz is Philomena. Nemcsak a biológiai értelemben vett életről van szó, hanem a teológia is előtérbe kerül, legyen az keresztény vagy mohamedán. Márpedig, ha végignézünk a történelmen, a vallás sokszor még háborúkat is kirobbantott. Cunk kérdései pedig erősen tömegpusztítófegyver-hatásúak lennének egy témára érzékeny személy számára.
Philomena Cunk egy brit humorista, író, rendezőnő kitalált alteregója. Diane Morgan már 2013 óta játssza a karaktert különböző BBC-s műsorok keretein belül. A vöröshajú nevettetőt úgy kell elképzelni, mint Sasha Baron Cohen női verziója (ő volt Borat és Ali G).
Van egy karaktere, akit faarccal eljátszik mit sem sejtő emberek előtt.
A Cunk esetében annyi az extra benne, hogy Angliában őt már nagyon sokan ismerik, így nincs az interjúalanyok részéről megbotránkozás, mint amikor Cohen elszabadul, de ez nem vesz el az értékéből.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mi történt? Egy korábbi részt adott le a TV2 a Kincsvadászokból, a nézők felháborodtak
A pénteki esti epizódban a műsorújság szerint új részt várhattak a nézők, de a csatorna keresztbe tett az elvárásoknak. Sokan azonnal észrevették a cserét, és nemtetszésüket fejezték ki az online térben.
A port.hu szerint péntek este 19.50-kor a Kincsvadászok II. évadának 30. része került volna adásba – írja a 24.hu. Ehelyett azonban
a csatorna a reality első évadának egyik epizódját vetítette.
A nézők közül többen is észrevették, hogy a műsorban korábban látott szereplők tűntek fel. Egy Reddit-fórumon több hozzászóló megjegyezte, hogy az eladók ismerősek voltak a tavalyi adásokból. Felmerült az is, hogy Kelen Anna műtárgyszakértő, aki az idei évad forgatásakor várandós volt, a péntek esti epizódban nem volt az.
Egy hozzászóló szerint már a csütörtök esti előzetesből látszott, hogy nem új epizód kerül adásba. A nézők közül többen a Kincsvadászok hivatalos Facebook-oldalán is jelezték nemtetszésüket, mert a TV2 nem adott előzetes tájékoztatást az ismétlésről.
A port.hu szerint péntek este 19.50-kor a Kincsvadászok II. évadának 30. része került volna adásba – írja a 24.hu. Ehelyett azonban
a csatorna a reality első évadának egyik epizódját vetítette.
A nézők közül többen is észrevették, hogy a műsorban korábban látott szereplők tűntek fel. Egy Reddit-fórumon több hozzászóló megjegyezte, hogy az eladók ismerősek voltak a tavalyi adásokból. Felmerült az is, hogy Kelen Anna műtárgyszakértő, aki az idei évad forgatásakor várandós volt, a péntek esti epizódban nem volt az.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ez nem csak pofátlan, hanem cinikus is” - Tarr Béla Orbán Viktorról, aki szerint az a filmes is jól jár, aki nem rájuk szavaz
A neves magyar filmrendező a Klubrádiónak beszélt a magyar film helyzetéről annak kapcsán, hogy életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Tarr szerint a magyar film kényszerpályán mozog.
Életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén Tarr Béla. A rendezéstől 2011-ben visszavonult művész a magyar film jelenlegi helyzetéről azt mondta, hogy a magyar film kényszerpályán mozog. „Tudom, hogy a több mint egy évtized után újraindult Magyar Filmszemle sokaknak euforikus örömet okozott, ez azonban szerinte valójában csapda” – fogalmazott a Klubrádiónak.
Tarr visszautalt Orbán Viktor január végi beszédére, amit a fóti stúdió megnyitásán tartott. A miniszterelnök szerint a kormány beruházásával az a filmes is jól jár, aki nem rájuk szavaz. Tarr szerint ezzel azt mondta: „Hogy mi a francnak adjunk mi erre pénzt, hogyha így is, úgy is megoldják a fiúk. Na most, hát nem így van. Ez nemcsak, hogy pofátlan szöveg volt, mert ahhoz már szokva vagyunk, hanem hogy egyszerűen cinikus. Fiúk, ha meg tudjátok oldani, akkor csináljátok. Na most, hát nem így van. Mert azért a film még mindig a hetedik művészet, és a magyar kultúra része, és mint ilyet, köteles támogatni a mindenkori kormányzat és segíteni és megteremteni a normális munkafeltételeket.
A csapda az, hogy most elhiszik, hogy van film, és közben nincs is film igazából, merthogy ezek kényszerű módon jöttek létre. Ezek dadogva, kínlódva, tényleg kínlódva jöttek létre"
– mondta Tarr Béla, aki 2011-ben hagyta abba a filmezést. Akkor mutatták be A torinói ló című filmjét. Később elhagyta az országot, és úgy ítélte meg, a tanítványai sem tudnak ebben a rendszerben forgatni. Szarajevóban a film.factory néven ismert filmiskoláját vezette. 2021 óta Budapesten több fiatal tanítványának segített a filmjeik elkészítésében: vállalt egy workshopot a Freeszfe Egyesületben, amelynek elnöke is volt – olvasható a Klubrádió összeállításában.
Életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén Tarr Béla. A rendezéstől 2011-ben visszavonult művész a magyar film jelenlegi helyzetéről azt mondta, hogy a magyar film kényszerpályán mozog. „Tudom, hogy a több mint egy évtized után újraindult Magyar Filmszemle sokaknak euforikus örömet okozott, ez azonban szerinte valójában csapda” – fogalmazott a Klubrádiónak.
Tarr visszautalt Orbán Viktor január végi beszédére, amit a fóti stúdió megnyitásán tartott. A miniszterelnök szerint a kormány beruházásával az a filmes is jól jár, aki nem rájuk szavaz. Tarr szerint ezzel azt mondta: „Hogy mi a francnak adjunk mi erre pénzt, hogyha így is, úgy is megoldják a fiúk. Na most, hát nem így van. Ez nemcsak, hogy pofátlan szöveg volt, mert ahhoz már szokva vagyunk, hanem hogy egyszerűen cinikus. Fiúk, ha meg tudjátok oldani, akkor csináljátok. Na most, hát nem így van. Mert azért a film még mindig a hetedik művészet, és a magyar kultúra része, és mint ilyet, köteles támogatni a mindenkori kormányzat és segíteni és megteremteni a normális munkafeltételeket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
L.L. Junior és Azahriah péntek este egy különleges meglepetéssel rukkolt elő a rajongóknak. A népszerű énekes és a rapper közös dala, amelyben Farkas Pisti is közreműködik, már elérhető a YouTube-on.
Péntek este debütált a ZHA MAJ DUR című szám klipje a videómegosztón. L.L. Junior az Instagram-történetében osztotta meg a hírt, hogy megjelent az új dal. Azahriah a közös fotójuk mellé ezt írta:
„Ez a Valentin-napi ajink nektek.”
Azahriah, azaz Baukó Attila az elmúlt években villámgyorsan vált a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb alakjává. Tavaly ősszel bejelentette, hogy egy időre visszavonul, most viszont úgy tűnik, újra aktívan dolgozik.
L.L. Junior neve szintén nem ismeretlen a hazai közönség számára. A '90-es évek végén Fatimával és Beattel közösen megalapította a Fekete Vonatot, amely hatalmas sikereket aratott: két platinalemezt és egy aranylemezt is kiadtak. Később Junior szólókarrierbe kezdett, és azóta is meghatározó szereplője a magyar könnyűzenének.
A ZHA MAJ DUR klipjének története egy szórakozóhelyen indul, majd egy templomban folytatódik. A premier után egy órával már közel 12 ezren nézték meg a videót.
L.L. Junior és Azahriah péntek este egy különleges meglepetéssel rukkolt elő a rajongóknak. A népszerű énekes és a rapper közös dala, amelyben Farkas Pisti is közreműködik, már elérhető a YouTube-on.
Péntek este debütált a ZHA MAJ DUR című szám klipje a videómegosztón. L.L. Junior az Instagram-történetében osztotta meg a hírt, hogy megjelent az új dal. Azahriah a közös fotójuk mellé ezt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Előbb lőttek meg, mint ahogy az első sört megihattam volna legálisan” – A Sólyom végveszélyben igaz története dokumentumfilmen
A Netflix készített egy remek kis dokumentum-sorozatot, ami nem csak az amerikai oldalról mutatja be az eseményeket, és még Ridley Scott 2001-es Sólyom végveszélyben című filmjét is befejezik nekünk!
Idén lesz a szomáliai hadműveletek 32. évfordulója, erre a Netflix, Ridley Scott produceri tevékenysége mellett, elhozta nekünk A Sólyom végveszélyben: A mogadishui csatát. Egy háromrészes dokumentumsorozatot az 1993. október elején történt eseményekről. Előzményekről annyira nem beszélnek, de aki látta a címben is szereplő háborús filmet, az pontosan tudja, mi okozta a konfliktust. Szomáliában több törzs küzdött a hatalomért, ami miatt kirobbant egy polgárháború.
A legnagyobb támogatása Mohamed Farrah Aididnak volt, aki szinte személyi kultuszt épített ki.
Aidid hadúr követőinek és a polgárháborúnak köszönhetően ENSZ-erők érkeztek a régióba, és „békefenntartói” szerepet végeztek. Az ENSZ Amerika segítségét kérte, és megérkeztek a Delta Force és a Ranger speciális erők a régióba. A Delta Force az amerikai hadsereg krémje volt, a legjobbak között is a legjobbak, a Rangerek pedig a „testőrök” szerepét játszották a speciális kommandósoknak. A konfliktus akkor kezdett eldurvulni, amikor az amerikai erők különleges hadműveleteket hajtottak végre az ENSZ tudta nélkül. Amerika el akarta fogni vagy megölni Aididot bármi áron.
A sorozat több interjúból áll, ahol nemcsak Rangereket és Delta Force katonáit kérdezik, hanem Aidid csapatai közül is több harcos visszaemlékezését hallhatjuk. Sőt, még helyi civilek is nyilatkoznak, több ártatlan család is megszólal, akik az összecsapások áldozatává váltak. Az érdekesség, hogy Amerika megérkezése után gyorsan elmérgesedett a helyzet a megszálló katonák és a helyiek között. Ugyanis a katonai akcióknak sajnos gyakran ártatlan áldozatai is voltak, aminek következtében rengetegen csatlakoztak Aidid milíciájába. A szikra, ami belobbantotta az utcai harcokat, az 1993. október 3-ai speciális akció volt.
Két csapat Delta Force katonának kellett elfognia Aidid katonai vezetését, akik épp egy megbeszélést tartottak egy épületben.
A Rangerek követték a Delta Force-ot, és biztosították nekik a helyszínt, majd egy terepjáró konvoj indult a túszokért a város külső kerületéből. Arra viszont nem számított az amerikai vezetés, hogy szinte az egész város ellenük fordul. Nem sokkal a katonák megérkezése után elszabadult a pokol. Rögtön több fegyveres lőni kezdett a katonákra, a terepjáró konvoj is eltévedt, és több helikoptert is lelőttek a szomáliai erők. A jelen lévő amerikaiakra szinte az egész város rárontott, összefogott mindenki ellenük.
Egyik első személy, akivel közelebbről megismerkedünk, Randy Ramaglia Ranger lesz, aki a Delta Force kísérő erőit szolgálta a harcban. Miután megismerjük a volt katona hátterét, húsba vágóan mesél a tapasztalatairól. Leírást kapunk a konvojjal történtekről Brad Thomas Ranger szájából, aki két jó barátját is elveszítette az anarchiában. Majd egy Delta Force kommandós, Tom Satterly is elmeséli, hogyan harcoltak egy teljes napon át egy szomáliai család házából.
Gyakorlatilag végigkövethetjük a 2001-es Sólyom végveszélyben történetét. A 2001-es Ridley Scott által rendezett háborús film tökéletes időben érkezett az amerikai nemzet életébe. A szeptember 11-ei támadások után az országnak szüksége volt egy hazafias drámára, amit Scott filmje tökéletesen megadott nekik.
Emellett a film meglepően pontosan adta át a történelem ezen részletét. A drámai csúcspontok tényleg úgy zajlottak, ahogy azokat a brit rendező megmutatta nekünk.
A Rangerek és a Delta Force alakulat harca a hihetetlen túlerő ellen, miközben az egész város rájuk támad. Közben a fejetlen csirke módjára kapkodó amerikai vezetés próbálta kihozni az embereit, inkább kevesebb sikerrel. Minden hasonlóan alakult, de amit sose tudtunk meg a filmből, hogy mi történt a második helikopter lezuhant pilótájával, akit elvittek a helyiek. Pont a dokumentumsorozat előtt néztem meg a filmet újra, és feltűnt, hogy Mike Durant története félbemarad a Scott-filmben. Nos, most megtudjuk az igazat a katonáról, sőt, még nyilatkozik is a pilóta.
Technikailag szinte hibátlan a sorozat. Az „újrajátszások” néha kicsit puritánok és ismétlődő jellegűek, de aki erre kíváncsi, az nézze meg a filmet. Erős vágóképekkel dolgoznak, hatásos zenével. A szörnyűségeket főleg a helyi civilek szájából hallani. Sokan az egész családjukat elveszítették, vagy maradandó sérülést szenvedtek, mert épp rossz helyen voltak, rossz időben. Az archív felvételek, hangfelvételek nagyon hatásosak. A híradások, fényképek sokkoló részleteket osztottak meg velünk, amiket lehet, hogy nem is akartunk tudni. Kicsit jobb rálátást kínál az egész konfliktusra, mint a film.
Az előzményeket nem igazán emeli ki a széria, tényleg csak a mogadishui harcra koncentrál, pedig a helyi civilek igen kemény szenvedésnek voltak kitéve Aidid polgárháborúja alatt.
Ezt Scott drámai nyitánya jobban átadja. Cserébe viszont a politikai hátteret és következményeket a doksinak köszönhetően jobban átláthatjuk. A helyiek szemszöge nagyon érdekes, vannak, akik még mai napig is utálják az amerikaiakat, úgy, hogy az Aidid-diktatúra alatt éheztek és szenvedtek. A sorozat szerkezete pont úgy épül fel, mint a Sólyom végveszélybené. Több látószögből kapjuk az információkat, követjük a konvojt, a Rangereket és a Delta Force erőit, majd az első helikopter kilövése utáni mentőakciót. A folytatásban pedig a lelőtt helikopter utáni pánikot ismerjük meg. A harmadik rész felénél véget ér a mogadishui harc, onnantól a következményeket láthatjuk.
Jól leírja az eseményeket az interjú Randy Ramaglia Rangerrel. Azt mondta, hogy előbb lőtték meg, mint hogy az első sörét megihatta volna legálisan. Ebből is látszik, hogy az USA oldaláról is sok tapasztalatlan fiatalt vetettek be, míg a milícia oldalán sok háborús veterán volt a szomáliai lázadók között, nemcsak gyerekkatonák és átlagemberek. Az igazság, hogy Amerika mindig is azt gondolta, hogy bármit megtehet. Amikor pedig visszanyal a fagyi egy vietnámi háborúval vagy egy szomáliai kivonulással, akkor a sebeiket nyalogatják és drámai háborús filmeket gyártanak a vereségekből.
Ez a doksi talán kicsit felnyithatja a szemeket, hogyan lehetséges, hogy 18 amerikai katona meghalt és 73 megsebesült, a szomáliai halottakat pedig 200 és 1500 fő közé becsülik, és mégis ez az USA drámája marad.
Ráadásul az áldozatok között nemcsak a lázadó milícia embereit, de a kereszttűzbe került ártatlanokat is megtalálhatjuk. Így mégse hangzik annyira pátoszos hősi történetnek, mint ahogy azt bemutatták Scotték. Illetve az se hangzik túl biztatóan, hogy Szomáliában újra polgárháború van, 2009 óta még a mai napig tart. Ki tudja, mennyi ártatlan áldozatnál járhatnak most?