Reagáltak ellenzéki politikusok Kövér László szavaira, amit tavaly februárban mondott a nemzetbiztonsági szakszolgálatok vezetőinek egy zárt rendezvényen. Itt az ellenzéki pártokat nevezte meg legfőbb nemzetbiztonsági kockázatnak, sőt a "kezelésben" segítséget is kért tőlük.
Szél Bernadett arról írt, hogy „Kövér László számára láthatóan nem történt meg a rendszerváltás. Ugyanazokat a pártállmi reflexeket produkálja, mint a kommunista rezsim funkcionáriusai”. A független parlamenti képviselő szerint Kövér László méltatlan arra, hogy Magyarország parlamentjének házelnöke legyen, és azt is leírta, hogy a demokrácia mellett elköteleződött állampolgárok tűrhetetlennek tartják, hogy „Kövér és a Fidesz Magyarországot ismét egyetlen párt kizárólagos hatalmának akarja alávetni”.
"Kövér szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ellenzék. Remélem, hogy van még orvos, aki tud a házmesteren segíteni!"
- írta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa szűkszavúan, de annál élesebben.
Szabó Tímea posztja sem túl visszafogott, ebben Kövér Lászlónak címezve leírta:
„nem az ellenzék jelenti a legnagyobb veszélyt az országra, hanem ti, senkiházi tolvajok!”.
Szabó szerint Kövérnek inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy „a kabinetfőnökéhez kötődő alapítvány miért lopott el 300 millió forintot a határon túli magyaroktól”. Ezen túl említi a megfigyelést is, aminek Szabó szerint meglesz a böjtje.
Jakab Péter pontokba szedte a mondandóját Kövér beszédével kapcsolatban. A Jobbik elnöke azt írja, hogy „erre a nemzetre a legnagyobb veszélyt mindig is a széthúzás jelentette. Mi azzal, hogy képesek voltunk összefogni épp a nemzetet szolgáljuk. Minden korábbinál jobban. És csak egyvalamire vagyunk veszélyesek. A Fideszre. A Pártra. Ön csak azt félti, nem a nemzetet”. Arról is beszámolt, hogy megfigyelik őt, ahogy más ellenzéki politikusokat is. A posztot azzal zárta, hogy jövőre véget vetnek a "pártállamnak" és az "Orbán-rendszernek".
Reagáltak ellenzéki politikusok Kövér László szavaira, amit tavaly februárban mondott a nemzetbiztonsági szakszolgálatok vezetőinek egy zárt rendezvényen. Itt az ellenzéki pártokat nevezte meg legfőbb nemzetbiztonsági kockázatnak, sőt a "kezelésben" segítséget is kért tőlük.
Szél Bernadett arról írt, hogy „Kövér László számára láthatóan nem történt meg a rendszerváltás. Ugyanazokat a pártállmi reflexeket produkálja, mint a kommunista rezsim funkcionáriusai”. A független parlamenti képviselő szerint Kövér László méltatlan arra, hogy Magyarország parlamentjének házelnöke legyen, és azt is leírta, hogy a demokrácia mellett elköteleződött állampolgárok tűrhetetlennek tartják, hogy „Kövér és a Fidesz Magyarországot ismét egyetlen párt kizárólagos hatalmának akarja alávetni”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Kaposváron kezdte a nyílt fórumait, rengeteg rendőr, valtonos biztonságiak és a tetőkön mesterlövészek biztosították a rendezvényt
A miniszterelnök a migrációs paktum végrehajtását a választás fő tétjének nevezte. „Több tízezres menekülttábort építenek júliusban, ez a tét” - mondta Orbán. Az eseményen a kormányfő gazdasági ígéreteket is tett, és bírálta a Tisza Pártot.
Több tízezres menekülttáborral riogatott Orbán Viktor miniszterelnök Kaposváron, országjárásának első állomásán. A kormányfő hétfő este egy teljesen hagyományos, színpadi keretek között zajló választási beszédet mondott, amelyen kérdezni nem lehetett tőle, noha a somogyi megyeszékhely főterén párszor kritikus bekiabálás is hallatszott.
A Telex szerint a kaposvári Kossuth tér már a 18 órára meghirdetett fórum előtt megtelt. A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy tömörüljenek a színpadhoz közel, hogy minél többen elférjenek ott. A színpadot kordon vette körbe, de viszonylag közel lehetett menni. A Valton emberei és rendőrök biztosították biztosították a teret.
Az RTL híradója szerint szinte az utolsó pillanatig a tér negyede egy fekete szalaggal le volt zárva. A szervezők először azt mondták, hogy oda nem mehet majd senki, ám a beszédek előtt nem sokkal egy párszáz fős csoport jelent meg, akik egy beléptetőkapun keresztül mégis az elzárt részre mehettek. A csapat tagjain karszalag volt. Nagyon erős biztonsági intézkedések mellett zajlott a rendezvény, rengeteg rendőrt lehetett a helyszínen látni, a tetőkön mesterlövészek voltak. A helyszínre érkezett Hajdú János, a TEK főparancsnoka is. A tér éppenhogy megtelt, a műsor tízperces késéssel indult.
A szervezők fáklyákat és zászlókat osztogattak a résztvevőknek. A kordonokkal lezárt teret a Valton emberei és rendőrök biztosították. A Fidesz Somogy vármegyei képviselőjelöltjei és aktivistái a március 15-i Békemeneten bemutatott „Nem leszünk ukrán gyarmat” feliratú molinóval vonultak a fórum helyszínére – írta a 24.hu. A tömeget a várost 32 éve vezető fideszes polgármester, Szita Károly köszöntötte.
Beszédében a miniszterelnök a migrációs paktumot tette a választás fő tétjévé. „Több tízezres menekülttábort építenek júliusban, ez a tét. Én viszont vállalom, hogy Magyarországra egyetlen migráns sem teheti be a lábát, ha győzünk” – hangsúlyozta Orbán. Szerinte Ukrajna követeléseket fogalmaz meg Magyarországgal szemben: „Azt akarják, hogy engedjük be őket az Unióba, és váljunk le az olcsó olajról.” Az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumának végrehajtása egyébként június 12-én kezdődik; a szabályozás szolidaritási mechanizmust ír elő a tagállamoknak, ami a menedékkérők áttelepítését vagy pénzügyi hozzájárulást jelent.
„Az unióban óriási nyomás alatt vagyunk, hogy engedjünk az ukrán követeléseknek” – folytatta a kormányfő, aki szerint Brüsszelben „olyan kormányt akarnak, amely teljesíti Ukrajna követeléseit”. Orbán a Tisza Pártról azt mondta, annak egyetlen célja, hogy Magyarországon a nemzetközi nagytőke gyarapodjon. A Tisza Párt ezzel szemben azt kommunikálja, hogy nem támogatnak sem migrációs kvótát, sem paktumot, és fenntartanák a határkerítést. A kormánypárti érvelés szerint ugyanakkor a párt európai parlamenti képviselői a paktum végrehajtását segítő költségvetési javaslatokat szavaztak meg.
A miniszterelnök a nemrég tartott Békemenetre utalva a mozgósításról is beszélt: „A tegnapi Békemenet óta más a leányzó fekvése, tegnap óta mindenki számára világos, hogy mi vagyunk többen”. A beszéd kitért a helyi ígéretekre is. Orbán kiemelte, hogy Kaposvár „lesz az első város, ahol elektronikus lesz a közösségi közlekedés” Magyarországon. A városban valóban zajlik a közlekedés villamosítása, márciusig több ütemben állítottak forgalomba elektromos buszokat. A kormányfő elmondása szerint 2010 óta 52 nagyberuházás és 200 milliárd forint érkezett a városba, ahol jelenleg egy 400 fős munkahelyteremtő beruházás zajlik. Orbán országos célként említette, hogy a ciklus végére az átlagfizetés elérje az egymillió forintot, a foglalkoztatottak száma pedig a jelenlegi 4,7 millióról négy év múlva 5 millióra nőjön.
A miniszterelnök előtt Eperjes Károly szavalt, a beszédet pedig a helyi Fidesz-jelölt, Gelencsér Attila vezette fel, aki arról beszélt, hogy tiszás ellenfele mennyi kárt okozna a városnak, ha a parlamentbe kerülne.
Több tízezres menekülttáborral riogatott Orbán Viktor miniszterelnök Kaposváron, országjárásának első állomásán. A kormányfő hétfő este egy teljesen hagyományos, színpadi keretek között zajló választási beszédet mondott, amelyen kérdezni nem lehetett tőle, noha a somogyi megyeszékhely főterén párszor kritikus bekiabálás is hallatszott.
A Telex szerint a kaposvári Kossuth tér már a 18 órára meghirdetett fórum előtt megtelt. A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy tömörüljenek a színpadhoz közel, hogy minél többen elférjenek ott. A színpadot kordon vette körbe, de viszonylag közel lehetett menni. A Valton emberei és rendőrök biztosították biztosították a teret.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jámbor András egy Fidelitas-vezetőig és egy trollhálózatig követte az ukrán zászlós provokáció szálait a Tisza-meneten
A politikus egy fotóval bizonyítja az összefonódást, ami egy hírhedt trollhálózathoz is elvezet. Az akciót a kormányközeli média kamerái előtt hajtották végre.
Jámbor András képviselő egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a március 15-i Tisza Nemzeti Meneten feltűnt ukrán zászlóról. A politikus szerint a rendezvény után a kormánypárti média egyetlen képet kezdett el körbeosztani, egy ukrán zászlót a tömegben.
„Ezt próbálták bizonyítékként használni arra, hogy a Tisza rendezvénye valójában »ukrán háborús menet«” – írja.
Jámbor szerint azonban ha megnézzük, mi történt valójában, egészen más kép rajzolódik ki. Azt állítja, beszámolók és felvételek szerint egy kis csoport egyszerűen benyomult a tömegbe, kifeszítette az ukrán zászlót, majd szinte azonnal eltűnt.
„Nem a menet résztvevői voltak – inkább egy gyors, látványos akciót hajtottak végre. És itt jön a csavar. Az egyik résztvevőről később előkerült egy fotó, amelyen egy Fidelitas-vezetővel áll együtt ugyanabban az épületben, ahonnan korábban Tisza-ellenes molinókat is kifeszítettek. Ez az a kör, amely kapcsolatban áll a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökséggel, a szervezettel, amelynek trollhálózatáról már korábban is írt a sajtó.”
A képviselő posztjában felteszi a kérdést: nem spontán jelenet volt, hanem egy előre felépített provokáció? Jámbor András szerint a történet egyik kulcspillanatát végül éppen a kormányközeli média felvételei segítettek tisztázni. Úgy véli, ha egy ilyen akció tényleg szervezett volt, akkor az nem egyszerű politikai trollkodás, hanem tudatos manipuláció.
A Tisza Párt március 15-én tartotta meg Nemzeti Menetét Budapesten, amely a Deák tértől a Hősök teréig tartott. A rendezvény előtt a szervezők arról számoltak be, hogy a kormány légtérzárat rendelt el a menet útvonala fölé, korlátozva a drónos felvételek készítését. A kormányközeli sajtótermékek már hetekkel az esemény előtt az ukrajnai háború témájával keretezték az ünnepi megemlékezést és a Tisza-rendezvényt.
A közösségi médiában terjedő beszámolók szerint a Deák téri gyülekezőn egy kisebb csoport valóban kifeszített egy ukrán zászlót, majd rövid idő után eltűnt, miközben kormánypárti stábok készítettek felvételeket az esetről. Független sajtóanyag egyelőre nem azonosította egyértelműen a zászlót felmutató személyeket, és nem igazolta, hogy szervezett provokáció történt. A Jámbor által említett Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványról a Telex írta meg nemrég, hogy finanszírozási nyomai egy korábban leleplezett Facebook-trollhálózathoz köthetők. A cég tagadta az érintettséget. A március 15-i zászlós incidens és ezen szervezet közötti konkrét kapcsolatra jelenleg nincs nyilvános, független bizonyíték.
Jámbor András képviselő egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a március 15-i Tisza Nemzeti Meneten feltűnt ukrán zászlóról. A politikus szerint a rendezvény után a kormánypárti média egyetlen képet kezdett el körbeosztani, egy ukrán zászlót a tömegben.
„Ezt próbálták bizonyítékként használni arra, hogy a Tisza rendezvénye valójában »ukrán háborús menet«” – írja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fővárosi Törvényszék fellázadt a kormány ellen, a szolidaritási hozzájárulás perei ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult
A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az eljárást a szolidaritási pereket lezáró kormányrendelet ügyében. Az eljárásokat a testület 90 napon belüli döntéséig nem folytatják, azt indítványozzák, hogy a testület mondja ki a kormányrendelet alkotmányellenességét.
„Márpedig egy alkotmányos jogállamban egy kormányrendelet nem állhat az Alaptörvény rendelkezései felett” – hangzott el hétfőn a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében, ahol a bíróság a kormányrendelet ellenére sem volt hajlandó megszüntetni a főváros által indított pereket. A bíróság ehelyett az Alkotmánybírósághoz fordult, és az eljárást felfüggesztette.
A kormány február elején, egy háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendeletben mondta ki, hogy az önkormányzatok által fizetendő szolidaritási hozzájárulás ügyében nincs helye bírósági jogvédelemnek. A visszamenőleges hatályú rendelkezés arra utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg az összes folyamatban lévő pert, amelyet a főváros, több kerület és település indított a Magyar Államkincstár ellen. A kormány azzal érvelt, hogy az Alkotmánybíróság egy korábbi végzése már megerősítette a hozzájárulás alkotmányosságát, így a jogvitákat le kell zárni.
A Fővárosi Törvényszék háromtagú tanácsa, Tóth-Lakos Fruzsina tanácselnök vezetésével azonban a hétfői tárgyaláson nem szüntette meg a főváros által indított két pert
A bíróság egyedi normakontrollt kezdeményezett az Alkotmánybíróságnál, azt indítványozva, hogy a testület mondja ki a kormányrendelet alkotmányellenességét.
A bíró hosszan sorolta az indokokat, Montesquieu-t idézve a hatalommegosztás elvéről. Kiemelte, hogy a kormány a rendelettel közvetlenül és visszamenőleges hatállyal avatkozott be a bírósági eljárásokba, miközben alperesként maga is érintett a perekben. A bíróság szerint a rendelet sérti a jogállamiság, a bírói függetlenség és a jogbiztonság elvét, a hátrányt okozó visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, valamint a tisztességes eljáráshoz és a bírósághoz fordulás jogát. A bíróság a rendeletet úgy értékelte, mint „a jogállamiság érvényesülésének normatív tagadását”.
Nem ez az egyetlen bíróság, amely szembement a kormányzati utasítással. A Budapest Környéki Törvényszék Szigetszentmiklós perét nem szüntette meg, hanem elhalasztotta május 19-re, és felkérte a felperest, hogy 30 napon belül kérjen alkotmányossági normakontrollt.
A rendeletet jogi szakértők, a Magyar Ügyvédi Kamara és az Országos Bírói Tanács is élesen kritizálta, utóbbi szintén az Alkotmánybírósághoz fordult a jogszabály megsemmisítéséért. Karácsony Gergely főpolgármester az Európai Bizottsághoz fordult, a testület pedig már vizsgálja a jogszabályt.
Az Alkotmánybíróságnak 90 napja van dönteni a Fővárosi Törvényszék indítványáról. Addig a felfüggesztés csak azokra a perekre vonatkozik, amelyek ennél a bírói tanácsnál indultak. A bíróság kiemelte, hogy az ügy túlmutat a szolidaritási hozzájáruláson, hiszen ha az állam peres félként bármikor megszüntethet folyamatban lévő bírósági eljárásokat, azzal alapvető jogállami garanciák sérülnek.
„Márpedig egy alkotmányos jogállamban egy kormányrendelet nem állhat az Alaptörvény rendelkezései felett” – hangzott el hétfőn a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében, ahol a bíróság a kormányrendelet ellenére sem volt hajlandó megszüntetni a főváros által indított pereket. A bíróság ehelyett az Alkotmánybírósághoz fordult, és az eljárást felfüggesztette.
A kormány február elején, egy háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendeletben mondta ki, hogy az önkormányzatok által fizetendő szolidaritási hozzájárulás ügyében nincs helye bírósági jogvédelemnek. A visszamenőleges hatályú rendelkezés arra utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg az összes folyamatban lévő pert, amelyet a főváros, több kerület és település indított a Magyar Államkincstár ellen. A kormány azzal érvelt, hogy az Alkotmánybíróság egy korábbi végzése már megerősítette a hozzájárulás alkotmányosságát, így a jogvitákat le kell zárni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pócs János mellett állva parodizálta ki Orbán Viktort a jászberényi polgármester – így reagált a fideszes politikus
A jobbikos Budai Lóránt a jászberényi kolbásztöltő fesztiválon egy színlelt telefonhívással parodizálta ki a kormányfő fenyegetésekről szóló videóját. A térség fideszes képviselője láthatóan nem örült ennek, később egy Facebook-posztban üzent a várovezetőnek.
A kolbásztöltő fesztivál színpadán parodizálta ki Orbán Viktort Jászberény ellenzéki polgármestere, miközben mellette állt a térség fideszes országgyűlési képviselője, Pócs János. Budai Lóránt, a város jobbikos vezetője köszöntőbeszédét egy színlelt telefonhívással szakította félbe – vette észre a Telex.
„Bocsánat, a kislányom az, fel kell venni. Szia kincsem, köszi, hogy visszahívtál, csak azért kerestelek volna, mert, tudod, lehet, hogy látni fogod a hírekben, a kolbásztöltő fesztiválon vagyok. Igen, idén töltünk is, igen pálinkát is kell innom, Hogy miért? Mert megfenyegettek. De ígérem, állom a sarat, ne aggódj értem, ha figyelni fogod a híreket, akkor tudni fogsz mindent”
– mondta a mikrofonba Budai.
A performansz alatt a háttérben álló Pócs János eleinte érdeklődve figyelte a jelenetet, majd amikor felismerte, hogy a polgármester a miniszterelnököt parodizálja, láthatóan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Budai a beszédét azzal a mondattal zárta:
„Ne hagyjátok, hogy rajtatok kívül más is nevessen a végén”.
A polgármester később a Facebook-oldalán egy videót is közzétett az esetről, posztjában pedig azzal indokolta a paródiát, hogy a térség országgyűlési képviselője korábban kampányt csinált a kifejezetten politikamentes eseményből.
„Ez meghozta az ihletet. Gondoltam én is üzenek, csak én ennek a gőgös, a választókat rettegésben tartó hatalomnak. Szerintem átjött. Gondolom ezt abból, hogy a köszöntőmet óriási ováció fogadta, Pócs János pedig fülét-farkát behúzva, köszönés nélkül hagyta el a rendezvény helyszínét és valószínűleg a város határát is”
– írta a videóhoz.
Pócs János szintén megosztott egy hangulatvideót a rendezvényről, de abból a paródia kimaradt. Később egy Facebook-posztban reagált a polgármester akciójára.
„A politikát nem én kevertem bele a köszöntőbe – ezt az Ön videója alátámasztja. A helyszínről pedig nem »elmenekültem«, hanem mentem tovább az aznapi programjaimra. Önnel ellentétben nekem nem szokásom egész nap saját magammal foglalkozni” – írta a fideszes politikus. Ezután Budai lányáról írt hosszan, azt állítva, hogy eddig nem is állt szóba az apjával.
Budai Lóránt performansza Orbán Viktor egy héttel korábbi videójára utalt, amelyben a kormányfő telefonon értesíti családtagjait arról, hogy fenyegetések érték. Pócs János maga is ismert a politikai performanszairól. Országos visszhangot váltott ki korábban az a videója, amelyen egy levágott disznó tetemére az volt írva, hogy „Ő volt a soros”, de az is, amikor halottak napján egy temetőben, kisgyerekkel készített kampányvideót a 14. havi nyugdíj bevezetéséről.