FOCI EB

Elképesztő céges karácsonyi ajándék - a dolgozók nem hittek a szemüknek

Egy marylandi ingatlanközvetítő cég akkora ajándékot adott dolgozóinak, hogy jó eséllyel világrekordot döntöttek. Az átlagos piros boríték többet rejtett, mint amiről a munkatársak álmodni mertek volna.

Link másolása

A St. John Properties ingatlaniroda dolgozói gyanútlanul egy átlagos céges bulira érkeztek, de valószínűleg életük legnagyobb meglepetésével távoztak - írja a CNN.

A vállalat ugyanis úgy döntött, 14 év alatt összegyűlt profitjukat szétosztják 198 dolgozójuk között - ez pedig nem kevesebb mint 10 millió dollárt (3 milliárd dollár) jelentett.

Az egy főre jutó év végi bónusz így 50 ezer dollárnak, vagyis körülbelül 15 millió forintnak felel meg. A pénzt azonban nem egyenlő arányban osztották szét: a gyakornokok, és

a cégnél nemrég óta dolgozók néhány száz vagy ezer dollárral lettek gazdagabbak, míg a legnagyobb kiosztott jutalom 270 ezer dollár, kb. 81 millió forint volt.

A dolgozók legtöbbje szóhoz sem jutott az ajándék láttán

A CNN-nek nyilatkozó, szinte még sokkos állapotban lévő dolgozók közül többen elmondták, mire költik a váratlanul jött vagyont: van, aki adósságait szeretné törleszteni belőle, míg mások tanulmányaikat finanszíroznák belőle.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FOCI EB
„Nem vagytok angol szurkolók, nem kelletek” - ezt üzeni Harry Kane a csapattársait ért rasszista sértésekre
Az angol csapatkapitány határozottan állt ki fiatal játékostársai mellett, szerinte támogatást érdemelnének, nem gyalázkodást.

Link másolása

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy rasszista szóbeli támadások érték a labdarúgó-Európa-bajnokság három fiatal angol játékosát, akik a döntő büntetőpárbajában tizenegyeseket hibáztak.

Most Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya üzent a gyalázkodóknak Twitteren. Mint írja:

Három legény, akik egész nyáron briliánsak voltak, bátran előléptek, és elvállalták a büntetőket, amikor a legnagyobb volt a tét. Amit érdemelnek, az a támogatás, nem pedig a hitvány rasszista mocskolódás, amit azóta kapnak. Ha valakit a közösségi médiában gyaláztok, nem vagytok Anglia szurkolói, és nincs szükségünk rátok.

Marcus Rashfordnak, Jadon Sanchónak és Bukayo Sakának egyaránt nagy teher nehezedett a vállára, amikor Gareth Southgate szövetségi kapitány őket jelölte ki a később sordöntőnek bizonyult tizenegyesek elvégzésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FOCI EB
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem ünnepelt a mindent eldöntő védés után az olasz kapus az Eb-döntőben
Gianluigi Donnarumma egyszerűen elszámolta magát.

Link másolása

Egyáltalán nem azért sétált egykedvűen a pálya széle felé a mindent eldöntő büntető kivédése után az olasz válogatott kapusa, mert annyira higgadt, írja a Metro. A torna legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma elárulta, hogy ennél sokkal prózaibb oka volt viselkedésének.

A 22 éves kapus egész egyszerűen elszámolta magát, és még azt hitte, hogy hátravan egy olasz tizenegyes a párbajból. Akkor döbbent rá, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot, amikor meghallotta az időközben az örömtől szabályosan felrobbanó olasz szurkolókat, és hallotta a felé rohanó lábak dobogását:

A torna alatt a Milanból a PSG-be igazoló kapus nem sokkal később arról is majdnem lemaradt, hogy az UEFA őt választotta az Eb legjobb játékosának. Az egymás mellett felsorakozó olaszok közül a sor végén elmélázó Donnarummának a mellette álló Bernardeschi szólt: rajta kívül már az egész világ tudja, hogy ő lett a torna legjobbja. A kapus ezután gyorsan felrohant a pódiumra a különdíjért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Csatatér lett az olasz öltöző az Eb-döntő után, az angol játékosok bánatukban pizzát ettek
Az olasz edzői stáb egyik tagja hason csúszott egy sörrel fellocsolt asztallapon.

Link másolása

Óriási kuplerájt hagyott maga után a Wembley öltözőjében az Eb-győztes olasz válogatott, írja a The Sun. A féktelen ünneplés után távozó olaszok szanaszét dobált papucsokat, törölközőket, zoknikat és alsónadrágokat hagytak mindenhol, a földön és az asztalokon pedig pezsgős- és borosüvegek, valamint összegyűrt sörös dobozok gyülekeztek. A német Bild egyenesen "csatatérnek" nevezte az olaszok távozása után az öltözőt.

A vasárnapi döntő után már a pályán megkezdődött a buli, miután Olaszország a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően végül büntetőkkel legyőzte Angliát. Az edzői stábból Daniele De Rossi egy sörrel fellocsolt asztallapon csúszkált:

A játékosok telefonjairól kiszivárgott többi videón is jól látszik, hogy Chielliniék egyáltalán nem fogták vissza magukat vasárnap este:

Eközben jóval szerényebb hangulatban telt az este hátralévő része a szomszéd öltözőben, ahol az angol válogatott tagjai némileg érthetetlen módon néhány pizzával próbáltak túllépni a kínos vereségen. Gareth Southgate csapatának szomorúságát jól leírja a katonás rendben egymásra tornyozott néhány pizzás doboz is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FOCI EB
Vilmos herceg is üzent az Eb-döntőben vereséget szenvedett angol válogatottnak
A herceg is nagyon sajnálja az elszalasztott esélyt a győzelemre, de próbált lelket önteni a nemzeti csapatba.

Link másolása

Mint arról már beszámoltunk, Olaszország nyerte a foci Európa-bajnokságot, miután vasárnap este a rendes játékidőben lejátszott 1-1-es döntetlent követő hosszabbítás után büntetőpárbajban legyőzte Angliát.

A mérkőzést a helyszínen nézte végig Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné, valamint legnagyobb gyerekük, György herceg is. A család nagyon örült, amikor az angol csapat már a második percben megszerezte a vezetést, aztán láthattuk a közvetítésben, ahogy kissé szomorúan figyelik az eseményeket a vereség után.

A herceg a meccs után nem rejtette véka alá, hogy csalódott az eredmény miatt, ugyanakkor próbálta vigasztalni is a nemzeti csapatot.

"Szívszorító. Gratulálok az olasz válogatottnak a nagyszerű győzelemhez. Angolok, nagyon sokáig eljutottatok, de sajnos ez ma nem a mi napunk volt. De mindannyian büszkék lehettek magatokra! Tudom, hogy lesz még ennél jobb is"

- üzente a Katalinnal közös hivatalos Instagram-oldalukon.

Természetesen egész Anglia nagyon csalódott volt, amiért ezúttal sem sikerült győznie a válogatottnak. Nem túlzás azt állítani, hogy forrnak az indulatok, a szurkolók pedig igencsak durva stílusban kritizálják azt a három angol játékost, akik hibáztak a büntetőknél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: