KÉK HÍREK
A Rovatból

„Brutális erővel csapódott az épület falába, úgy összepréselődött, mint egy papírdoboz” – nincs magyar áldozata és sérültje a lisszaboni siklóbalesetnek

A belvárosi Glória-vonalon történt ütközésnek legalább 15 halálos áldozata és 23 sérültje van. A Carris az előírt karbantartásra hivatkozik, a hatóságok a lehetséges okokat vizsgálják.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda este kisiklott Lisszabon egyik híres siklója, az Elevador da Glória. A balesetnek legalább 15 halottja és 23 sérültje van, közülük öt ember állapota súlyos. Az Expresso szerint a Santa Maria Kórházba vitt nyolc sérült közül a súlyos eseteket megműtötték, az állapotuk stabil. A többieket több környékbeli intézménybe szállították, róluk egyelőre nincs hír, derül ki a Telex összefoglalójából.

A portugál áldozatok mellett meghalt egy német férfi is. Hároméves fiát vele együtt vitték kórházba, a gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett. Az El País a madridi külügyminisztériumra hivatkozva két spanyol sérültről ír.

A jelenlegi adatok szerint nincs magyar áldozat vagy sérült.

A külügyi tárca szóvivője közölte, hogy a lisszaboni magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban áll a portugál hatóságokkal. A hivatalos tájékoztatás alapján a sérültek között nincs magyar állampolgár, és a nagykövetségre sem érkezett segítségkérés.

A baleset helyi idő szerint 18:05-kor történt az Avenida da Liberdade közelében, a belvárosban, a 140 éves Elevador da Glória vonalon. A hatóságok szerint még korai megmondani az okokat. A portugál Observador azt írja, hogy a vonal mentén meglazult egy kábel, emiatt a szerelvény irányíthatatlanná vált és egy közeli épületnek ütközött. Ezt szemtanúk beszámolói is alátámasztják. A SIC-nek nyilatkozó egyik szemtanú szerint

„brutális erővel csapódott az épület falába, úgy összepréselődött, mint egy papírdoboz. Egyáltalán nem fékezett.”

Még nem tudni, hányan voltak a kocsiban és a pálya közelében. A hatóságok több embert is kiszabadítottak a roncsok közül. A lisszaboni közlekedési cég, a Carris vezetője szerda este a helyszínre ment. A cég szerint elvégezték a négyéves és az időszakos kétéves karbantartást, valamint a napi, heti és havi ellenőrzéseket. Az ügyben vizsgálat indult, az ügyészség nyomozást rendelt el.

Lisszabon polgármestere, Carlos Moedas meglátogatta a kórházat, és „tragikus pillanatnak” nevezte a történteket. A portugál kormány nemzeti gyásznapot hirdetett. Az ország elnöke, Marcelo Rebelo de Sousa részvétét fejezte ki az érintett családoknak, írta a BBC.

Az MTI szerint Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétlevelében ezt írta José Pedro Aguiar-Brancónak: „Mély megrendüléssel értesültem a lisszaboni Elevador da Glória tragikus balesetéről, amely számos emberéletet követelt. Engedje meg, hogy a magyar Országgyűlés nevében őszinte részvétemet és együttérzésemet fejezzem ki Önnek, az áldozatok családtagjainak, valamint a portugál nemzetnek a gyász e pillanataiban. Kérem, Elnök Úr, fogadja legmélyebb részvétemet és őszinte nagyrabecsülésemet.”

Az Elevador da Glória Lisszabon három siklója közül a legnépszerűbb, évente mintegy hárommillió utas használja. A vonal a Restauradores tér és a Bairro Alto között fut, két kocsi közlekedik rajta, az egyik felfelé, a másik lefelé. A pálya 275 méter hosszú, és 17 százaléknál is meredekebb az emelkedő, ezért gyorsulhatott fel a kisiklott kocsi. 2018-ban már történt baleset ezen a vonalon: elmulasztott karbantartás miatt siklott ki az egyik kocsi, de akkor nem sérült meg senki. Lisszabon első siklóvonalát 1875-ben nyitották meg, vagyis 150 éve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

„A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

– nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

Ezt követően következett be a baleset.

A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük” – combját törte egy 2 éves gyerek, de nem hívtak hozzá mentőt, amit ezzel a mondattal indokoltak a nyíregyházi bölcsődében
A baleset júliusban történt az udvaron, a kisfiú azóta több műtéten is átesett, újra kellett tanulnia állni és járni. Édesanyja gondatlanság miatt feljelentést tett a rendőrségen.


Még mindig van, hogy fájlalja a lábát járás közben a 2 éves Dávid. Ilyenkor rögtön édesanyja ölébe kéredzkedik. A kisfiú júliusban sürgősségi műtéten esett át, miután eltört a combcsontja. A bölcsődében sérült meg: az udvaron játszott egy labdával, amikor elesett.

Édesanyja rohant a kórházba a gyerekkel, miután felhívták a nyíregyházi bölcsődéből, hogy a fiú sír a fájdalomtól, nem bír lábra állni.

Máig nem érti, hogy miért nem hívtak azonnal orvosi segítséget hozzá. Mire ő odaért, a gyerek lába már kétszer akkorára dagadt.

„Nem rám kellett volna várni, mert nem tudtak elérni, hanem orvost vagy mentőt kellett volna azonnal hívni hozzá!” – mondta Uligánics Annamária az RTL Híradónak.

Az anyuka a hívás után egy órával tudott csak odaérni. Addig a gyereket lefektették a bölcsődei dolgozók, lábát felpolcolták. Amikor számon kérte a nevelőket, miért nem hívtak mentőt, állítása szerint meglepő választ kapott.

„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük, nem láttak bele!”

– jelentette ki az édesanya.

A gyereknek combcsont rövidülése lett, amin csak rendszeres gyógytornával tudnak segíteni. Újra kellett tanulnia állni és járni. Az anya azt mondja, úgy érezte, nem akar foglalkozni az intézmény a történtekkel.

„Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, hogy pontosan mi történt. Mutattak nekem egy kamerafelvételt, amiért nagyon sokáig könyörögtem, hogy hadd lássam, mi történt a gyermekemmel”

– mondta az asszony, aki gondatlanság miatt tett feljelentést, az eljárást azonban most megszüntették.

Bár a rendőrség szerint a bölcsőde gyermek-balesetvédelmi szabályzata alapján „súlyos esetben orvosi ellátás biztosítása, mentő értesítése" kötelező, azonban ebben az esetben a dolgozók „a veszélyforrást azonnal megszüntették" és feladatukat „szakmai tudásuknak megfelelően ellátták." Így

nem történt bűncselekmény.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a súlyos sérüléseket a bölcsődei gondozóknak fel kell tudni ismerni, és haladéktalanul cselekedni kell.

„Nincs semmiféle olyan szabály, ami azt írná elő, hogy a szülőt meg kellene ezzel várni. A szülőt természetesen tájékoztatni kell, hogy a gyermekkel mi történt, illetve, hogy ők milyen segítséget kértek” – mondta a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet.

A balesetben érintett bölcsőde és a fenntartó egyházmegye nem reagált a híradó megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Menekülés közben elhagytak egy 1354 gyémánttal díszített koronát a Louvre tolvajai
A betörők speciális eszközökkel jutottak át az ablakon, a múzeum közvetlen közelében van a párizsi rendőrség központja.


A francia hatóságok megerősítették, hogy megtalálták azt a különleges 19. századi koronát, amely egykor III. Napóleon felesége, Eugénia császárné fejét díszítette. Az ékszert a párizsi Louvre múzeum előtt foglalták le, írta a france24.com.

Rachida Dati kulturális miniszter szerint

a koronát valószínűleg menekülés közben ejtették el a tolvajok. A különleges darabot 1354 gyémánt és 56 smaragd borítja, arany sasokkal díszítették.

Ahogy már írtunk róla, a rablás reggel fél tíz körül történt, alig fél órával a múzeum nyitása után. A négy elkövető célirányosan érkezett, és néhány perc alatt végrehajtotta a lopást.

„Láttunk néhány felvételt: négy perc alatt nyugodtan bejutnak, összetörik a vitrineket, elveszik a zsákmányt, majd elmennek. Semmi erőszak, a látogatókkal nem foglalkoztak, nagyon profik” – mondta Rachida Dati.

Laurent Nuñez belügyminiszter elmondta, hogy

a tolvajok egy teherautóra szerelt darut használtak a bejutáshoz, és az ablakot egy speciális vágóval nyitották ki.

Az Apolló-galériába ezen keresztül jutottak be. A miniszter felbecsülhetetlen értékű ékszerek eltűnéséről beszélt.

A múzeumot a rendőrség lezárta, a párizsi rendőrség központja egyébként alig nyolcszáz méterre található a Louvre-tól.

A hónap elején hasonló bűncselekmény történt a párizsi Természettudományi Múzeumban is, ahova sarokcsiszolóval jutottak be, és 600 ezer euró értékű aranymintát loptak el.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nemi erőszak miatt letartóztattak egy NAV-os kiképzőt
A férfit nőismerőse jelentette fel nemi erőszak és testi sértés miatt. A rendőrség eljárást indított.


Letartóztatta a rendőrség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik debreceni kiképzőjét, akit kapcsolati erőszak elkövetésével gyanúsítanak – írja a 24.hu.

A lap információi szerint a férfi a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének debreceni alkalmazottja volt, és az adóhatósági állomány számára tartott fegyverhasználati oktatást. Az 50-es éveiben járó férfi az utóbbi időben tartósan Szegeden teljesített szolgálatot.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy

a kiképzőt nőismerőse jelentette fel nemi erőszak és testi sértés miatt.

Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság folytat eljárást, azt azonban nem közölték, hogy pontosan milyen gyanúsítással.


Link másolása
KÖVESS MINKET: