prcikk: Káoszt okozott egy influenszer, amikor ingyen ajándékosztást hirdetett meg Manhattan közepére | szmo.hu
KÉK HÍREK
A Rovatból

Káoszt okozott egy influenszer, amikor ingyen ajándékosztást hirdetett meg Manhattan közepére

A New York-i rendőrök a több ezres tömegből többeket előállítottak, majd a történtek miatt Kai Cenatot is őrizetbe vették.
MTI - szmo.hu
2023. augusztus 05.



A legmagasabb szintű készültséget rendelte el New York rendőrsége pénteken, miután egy közösségi médiasztár több ezer fős tömeget csődített össze ingyen ajándékokat ígérve.

A különböző közösségi médiaoldalakon több millió követővel rendelkező Kai Cenat szerdai élő bejelentkezésében hirdette meg, hogy péntek délután egy kamionból különböző műszaki eszközöket, köztük játékkonzolokat ad ingyen annak, aki a Manhattan közepén fekvő Union Square-re kilátogat, és válaszol néhány kérdésre.

A tömeg pénteken kora délután kezdett gyülekezni a belvárosi téren, emiatt a forgalmat el kellett terelni. A rendőrség először kettes fokozatú készültséget rendelt el, hogy biztosítsa a környék rendjét, majd a legmagasabb, katasztrófák esetére fenntartott négyes készültségre emelte, mozgósítva minden rendelkezésére álló egységet, amikor a tömeg több ezresre növekedett.

A nagyobb káosz elkerülése érdekében a metrók sem álltak meg a közeli állomáson.

Miközben a tömeg a téren várta, hogy kedvence megjelenjen, Cenat a Twitch nevű közösségi médiaplatformon élő bejelentkezésben úgy kommentálta a történéseket, hogy "háború van odakint". A 21 éves közösségi médiaszemélyiség később egy autóban elhagyta a helyszínt. Arról nem tudni, hogy az ígért ajándékokból bármelyik rajongó részesült volna.

A hírtelevíziók közvetítése szerint a rendőrök a tömegből többeket előállítottak, majd a hatóság később közölte, hogy a történtek miatt Kai Cenatot is őrizetbe vették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak elkezdtem sikítozni" - Borzalmas részletekről számolt be Sárisápon elrabolt 10 éves kislány
A kislányt az utcáról rabolta el egy férfi, aki meg akarta erőszakolni, majd fojtogatta is. Azonban a gyerek apja rájuk talált, hála a kislány mobiljára telepített nyomkövető alkalmazásnak.


„Azt mondta, hogy sajnos meg kell, hogy öljelek. Én odatettem a négy ujjamat, kifeszítettem a kötelet, hogy ne fulladjak meg." - így emlékezett vissza a szörnyű támadásra a 10 éves sárisápi kislány az RTL Híradó tudósítása szerint. A gyerek döbbenetes részletességgel beszélt arról, min ment keresztül, miután tavaly februárban iskolába menet elrabolta egy helyi férfi. Támadója egyszer sem nézett rá a bíróságon bemutatott videóra. Végig lehajtott fejjel, a földet bámulva hallgatta a gyereket.

2025 februárjában szabadult a börtönből, ahol több mint másfél évet ült lopás miatt. Hajléktalanként élt a faluban. Ekkor figyelt fel a kislányra, akit naponta többször is látott. Egy nap elhatározta, hogy közösül a gyerekkel, majd, hogy ne tudjon beszélni róla, megöli. A támadás napján az iskolához vezető úton várt áldozatára.

„A vádlott a sértett háta mögé ment, majd elkapta. Hátulról befogta a sértett száját – a sértett épp a barátnőjével videóhívást folytatott –, és felszólította, hogy tegye le a telefont, nem fogja bántani. A sértett eleget tett a kérésnek, a kapcsolat megszakadt." - idézte fel az ügyész.

A kislány kétségbeesetten próbált szabadulni. „Csak elkezdtem sikítozni, nem mondtam semmit; csak üvöltöztem, hátha valaki meghallja, de senki sem hallotta."

Az az osztálytársa értesítette a szülőket, akivel videón beszélt. Ők a polgármester segítségét kérték. Polgárőrök, rendőrök, önkéntes- és hivatásos tűzoltók kezdték keresni a kislányt. Mindent tűvé tettek érte, a falut és a környéket is átkutatták. Eközben a gyerek támadója borzalmas dolgokat művelt vele. Meg akarta erőszakolni, de mivel a kislány ellenállt, fojtogatni kezdte. Először a kezével, később a nála lévő zsinórral.

A gyerek halottnak tette magát, mire a férfi háromszor fejbe vágta, majd megragadta és elindult, hogy magával vigye az otthonába. Ekkor talált rájuk az apa és a polgármester, akik a kislány telefonján lévő követő alkalmazás segítségével bukkantak a nyomára.

„Amikor úgy döntött, hogy egyedül szeretne iskolába járni, mondtam, hogy jó, akkor kapcsoljuk be ezt a nyomkövető alkalmazást is, ami az alkalmazáson belül van. Így történt" - mondta az apa.

Az anyja a tárgyaláson arról beszélt: sosem fogja elfelejteni, miként kapta vissza gyermekét.

„Teljesen át volt fázva, remegett, kócos volt a haja. A szemei be voltak dagadva – nem tudom, a sírástól-e, vagy, ahogy később mondták, valószínűleg a fojtogatástól –, és lila pöttyök voltak az arcán."

Az ügyészség azt szeretné, hogy ha a férfi beismeri tettét, ítéljék 23 év fegyházbüntetésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Hét év börtönt kapott első fokon Fekete Dávid csalásért és sikkasztásért
A megasztáros énekes a vádirat szerint 2017 és 2021 között magánszemélyeket, cégeket és bankokat is megkárosított. A tárgyaláson szóba került egy hangfelvétel is.


Első fokon hét év börtönre ítélte a Győri Járásbíróság Fekete Dávidot csütörtökön, három és fél évig tartó eljárás és 59 tárgyalási nap után. A jelentős értékű csalással és sikkasztással vádolt énekest a 22 vádpontból négyben felmentették. A bíróság hét évre eltiltotta a közügyektől és a korábban betöltött foglalkozásától is, írta a Kisalföld. Az ítélet nem jogerős.

A büntetést börtönfokozatban kell letöltenie, amiből legkorábban a kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen. A bíróság ezen felül több mint 16 millió forintos vagyonelkobzást rendelt el, és 2,1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte az énekest. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, Fekete Dávidnak több mint 92 millió forint kártérítést és közel 4,4 millió forint eljárási illetéket is fizetnie kell.

A bíróság az ítélethirdetés után bűnügyi felügyeletet rendelt el, ami azt jelenti, hogy Fekete Dávid nem hagyhatja el Győr közigazgatási területét, és ha a döntés jogerőssé válik, újra nyomkövetőt kell viselnie. Az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője teljes körű fellebbezést nyújtott be, így az ügy másodfokon folytatódik.

A tárgyaláson Fekete Dávid az utolsó szó jogán nem személyesen, hanem két, összesen több mint félórás hangfelvételről beszélt, amit a bíró szokatlan módon engedélyezett. A felvételen az énekes tagadta a csalási szándékot.

„Nem volt bennem csalási szándék. Sokan azt hitték óriási pénzeket sikkasztottam, de ez nem így van. Végig imádkoztam, Isten nem hagyott el soha”

– mondta. Arról is beszélt, hogy rossz üzleti döntések sorozata miatt került adósságspirálba, és életveszélyes fenyegetéseket is kapott.

Az ügyészség vádirata szerint az énekes 2017 és 2021 között magánszemélyeket, cégeket és bankokat is megkárosított. A vádak között szerepelt többek között az, hogy akkori felesége nevére 73 millió forintos hitelt vett fel, a csődbe ment autókereskedését pedig 30 ezer forintért egy haldokló férfi nevére íratta. Az ügyészség az előkészítő ülésen teljes beismerés esetére pont 7 év börtönt ajánlott, de Fekete Dávid akkor nem élt a lehetőséggel.

A hangfelvételen az énekes elismerte a hibáit. „Hülye voltam, azt hittem mindennel elbírok: autók adásvétele, szolárium, építkezés. Mindebben nem a pénz motivált, hanem az, hogy végre kiteljesedhessek” – magyarázta, majd hozzátette, megtanulta a leckét: „Sose szabad vakon megbízni senkiben, ezt az eljárás során megtanultam. Tanultam a régi hibáimból, nem követem el még egyszer.”

Dr. Szeredi András bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy a közvélemény gyakran előre ítélkezik. „Sokan harsogták, hogy Fekete Dávid bűnös, de azt elfelejtik, hogy addig senki sem bűnös, amíg arról nem születik jogerős ítélet” – fogalmazott. A bíró szerint a 20 éves pályafutása alatt még nem találkozott olyan üggyel, amelyben ennyi elektronikus levelezés, hang- és videófelvétel lett volna bizonyítékként. A bíróság abban a négy vádpontban mentette fel Fekete Dávidot, amelyekben nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani a pénzmozgások pontos részleteit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Odahamisította a NAV, hogy korrupciós pénz - állítja az ukrán Oschadbank a reggel közzétett pénzszállítós videóról
Az ukrán Oschadbank szerint a NAV manipulálta a pénzszállítóikról készült videó feliratát. Dezinformáció miatt perelnek, mert a „korrupciós pénz” kifejezés szerintük nem hangzik el az eredeti felvételen.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 08.



Az ukrán állami Oschadbank azzal vádolja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy manipulálta a pénzszállítóikról készült videó magyar feliratát, ezért dezinformáció terjesztése miatt jogi lépéseket helyeztek kilátásba. A bank szerint a NAV következtetései egy mesterségesen hozzáadott kifejezésen alapulnak, amely a hangfelvételen nem is szerepel.

„A magyar közönség számára történő közzétételhez magyar feliratokat helyeztek rá, amelyekhez hozzáadták a hangfelvételen nem szereplő »korrupciós pénz« kifejezést is” – áll a bank közleményében, amelyről az ukrán Європейська правда is beszámolt.

A vita azután robbant ki, hogy a NAV szerdán közzétett egy videót, amelyen állításuk szerint a pénzszállítmányt felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy egy benzinkúti vécében hamisít iratokat, miközben társai korrupciós pénzről beszélnek. A hatóság közleménye szerint a lefoglalt eurós bankjegyek frissen nyomtatottak, azokat az olasz jegybank bocsátotta ki, a szállítások hátterében pedig az ukrán bank mellett egy lengyel és egy gibraltári pénzintézet is fellelhető.

Az Oschadbank szerint a NAV által bemutatott felvétel valójában archív, egy évvel ezelőtt, tavaly március 10-én rögzítették Bécs közelében.

Magyarázatuk szerint a jármű inverterének meghibásodása miatt kellett megállniuk, hogy ki tudjanak nyomtatni egy dokumentumot, amit a csoportvezető a helyszínen pecséttel hitelesített.

A bank szerint ez bevett gyakorlat. Az ukrán fél most az összes jogellenesen lefoglalt eszköz azonnali visszaszolgáltatását követeli, és bejelentették, hogy egy vezető nemzetközi auditáló céget is bevontak az eljárásaik megfelelőségének igazolására.

Az ügy március elején kezdődött, amikor a NAV és a Terrorelhárítási Központ munkatársai Magyarországon megállítottak két, az Oschadbankhoz köthető páncélozott pénzszállítót. A járművekben 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat találtak, amit pénzmosás gyanújával lefoglaltak. A páncélautókat később a hatóság visszaadta, de a készpénz és az arany továbbra is Magyarországon maradt.

Az ügyet Orbán Viktor miniszterelnök is kommentálta, aki szerint a nyomozás felderítette, hogy Ukrajnából dollármilliárdokat szállítottak Magyarországon keresztül nyugatra. A kormányfő úgy vélte, a pénzek nagy részét Amerikába utalták a demokratáknak, Donald Trump ellenfeleinek.

Szerinte „Volodimir Zelenszkij ukrán arannyal és dollárral fizet azoknak, akik támogatják Ukrajna háborúját”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Benzinkúti vécében hamisított iratokat az ukrán aranykonvoj egyik vezetője a NAV videója szerint - Az ügyvédjük azt mondja: a felvétel a 2023-as
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy videóval állt elő az aranykonvoj-ügyben, amelyen szerintük a szállítmányt felügyelő volt ukrán tábornok iratokat hamisít. A pénzmosás gyanújával zajló nyomozásban a hatóság európai nyomozási határozat kibocsátását is kérte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 08.



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal újabb részletekkel állt elő a Magyarországon lefoglalt ukrán arany- és készpénzszállítmány ügyében, miután szerintük a közelmúltban több valótlan információ látott napvilágot. A hatóság közleménye szerint a pénzmosás gyanújával indított nyomozás megállapította, hogy a páncélozott autókban lévő eurót az olasz jegybank nyomtatta, a szállítások hátterében pedig az ukrán Oschadbank mellett egy lengyel és egy gibraltári bank is fellelhető.

A hatóság szerint a páncélozott autókban „kizárólag frissen nyomtatott bankjegyek” voltak, amelyek korábban nem kerültek forgalomba.

A NAV egy videófelvételt is közzétett, amelyen szerintük az látható, ahogy a pénzszállítást felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy egy benzinkút mellékhelyiségében dokumentumokat hamisít, miközben társai korrupciós pénzről beszélnek. A nyomozás érdekében európai nyomozási határozat kibocsátását kérték Ausztria és Lengyelország felé.

Az ukrán bank jogi képviselete szerint azonban a hatóság lépései csupán a nyomozás eredménytelenségét leplezik. Horváth Lóránt vezető ügyvéd szerint a NAV által felsorolt tények egyáltalán nem alapozzák meg a pénzmosás gyanúját, hiszen ezek egy nemzetközi pénzügyi tranzakció részei.

„A közzétett videófelvétel 2023-ban készült, semmilyen kapcsolata nincs az elfogott szállítmánnyal, és a legénység kihallgatásakor fel sem merült ilyen kérdés a hatóság részéről.”

Az európai nyomozási határozatot az ügyvéd egyértelmű időhúzásnak tartja. „A NAV által az Osztrák Köztársaság és a Lengyel Köztársaság felé kibocsátott európai nyomozási határozat nem más, mint időhúzás, a nyomozás eredménytelenségének teljes beismerése” – fogalmazott Horváth Lóránt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Terrorelhárítási Központ kommandósai március 5-én tartóztattak fel két páncélozott pénzszállítót, amelyekben összesen 40 millió dollár, 35 millió euró és 9 kilogramm arany volt. A hét ukrán állampolgárból álló személyzetet előállították, majd másnap Záhonynál kiutasították az országból.

Az Oschadbank hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával tett feljelentést, a szállítmány visszatartását jogellenesnek tartva. Az ügyet tovább bonyolítják azok a nemzetközi sajtóhírek, melyek szerint a szállítmányt felügyelő volt ukrán titkosszolgálati tisztnek a The Guardian és az Euronews forrásai szerint igazságszérumhoz hasonló injekciót adhattak be, ami miatt életveszélyes állapotban kórházba került. A NAV ezeket az állításokat tagadta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk