KÉK HÍREK
A Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában mentette fel a 2009-es gyilkosság vádlottját. Az ügyészség fellebbezett, így az ítélet nem jogerős, a holttest pedig továbbra sincs meg.
KÉK HÍREK
A Miniszterelnöki Kabinetiroda irataiból kiderült, hogy a reklámköltség bruttó 8,29 milliárd forint volt. A kampány alapját adó Index-cikket a bíróság azóta helyreigazításra kötelezte.
KÉK HÍREK
A minisztérium a bíróságon ismerte el, hogy a kijevi nagykövetségen „technikai okokból szünetel” a befogadás. A rendszer egyetlen helyszínre korlátozza a menedékkérés lehetőségét.
KÉK HÍREK
A politikus jelképes sérelemdíjat kért, a bíróság 1,2 millió forintot ítélt meg neki. A pénzt, és a jövőbeni pereken nyert összegeket is rászorulóknak adja.
KÉK HÍREK
Az Indexet első fokon helyreigazításra kötelezték a TISZA-adóról szóló cikk miatt. „A 600 oldal minden betűje hazugság. A rajta lévő aláírások hamisítványok ” - írta Magyar.
KÉK HÍREK
Tóth Bertalan MSZP-s politikus perelte be a történész alapítványát, mert nem akarták kiadni a szerződéseiket. A Fővárosi Ítélőtábla döntése viszont kötelezi őket erre, miután másodfokon is elvesztették a pert.
KÉK HÍREK
A másodfokú bíróság szerint a kirúgás nem volt szükséges és arányos. A Vörösmarty és az Eötvös Gimnázium tanárait a TASZ képviselte a per során.
KÉK HÍREK
A külügyminiszter 36 hivatalos repülőútján minden alkalommal katonai repülőgépet használt. A magángépes utak a bírósági ítélet után szűntek meg.
KÉK HÍREK
Az őt brutálisan bántalmazó volt párjára kiszabott enyhébb ítélet sokként érte, legszívesebben mesterséges kómában vészelné át a következő hetet. Szerinte ahhoz, hogy ne történjenek ilyen esetek, mindenekelőtt ratifikálni kell az Isztambuli Egyezményt.
KÉK HÍREK
A rapper nem tudott ott lenni a bátyja tárgyalásán, mivel épp külföldön forgat, a közösségi oldalán azért üzent a családjának.
KÉK HÍREK
Marine Le Pen az ellene hozott ítéletről: Nem nyugszom bele ilyen könnyen a demokrácia megtagadásába
A francia szélsőjobboldali politikust bűnösnek mondta ki első fokon a bíróság uniós források elsikkasztásában.
KÉK HÍREK
Nem sokkal azután, hogy a bíróság bűnösnek találta Le Pent, a francia politikus nagy szövetségese, Orbán Viktor egy posztban fejezte ki támogatását felé.
KÉK HÍREK
A francia politikust azzal vádolják, hogy több mint hárommillió euró uniós forrást pártalkalmazottak kifizetésére használt fel.
KÉK HÍREK
A filmproducer bűnösnek bizonyult költségvetést károsító csalásban és pénzmosásban. A fiktív számlázási rendszerrel milliókat mozgattak meg, hogy jogtalanul igényeljenek vissza adót és támogatásokat.
KÉK HÍREK
Az ausztrál lány anyakönyvi kivonatát is meghamisították, hogy ne tűnjön fel, milyen szörnyen alultáplált. A szülők, akik nem hagyták felnőni gyereküket, börtönbe kerültek.
KÉK HÍREK
K. Zoltán, Sz. Vivien és P. Szilvia ellen kerítés bűntette miatt indult eljárás, mert a vád szerint ismerősi körükből közvetítettek ki nőket úgynevezett hoszteszmunkákra belföldre és külföldre is. Az ügyben ismert magyar celebek neve is felmerült.
KÉK HÍREK
Az MMA-harcos a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban beszélt arról, hogy bár mindig a sport volt az élete, előfordult, hogy az utcán is ütött.
Népszerű
Ajánljuk