Állótaps az ülőhelyeken - Budapesten nyitotta meg turnéját a Pentatonix
Pár perccel a koncert kezdete előtt már csak elvétve lehetett üres székeket találni az MVM Dome-ban. Nem csoda, hiszen április 7-én az acapella műfaj nagyágyúja, a Pentatonix készült színpadra lépni. Nem sokkal a tervezett 20:00-ás kezdés után elsötétült a nézőtér és megjelent az öt világsztár, akik három év után tértek vissza Budapestre.
Nem várakoztatták sokat a népet, azonnal belecsaptak a slágerekbe, egy rövid intro után már az egyik leghíresebb feldolgozásuk, a “Daft Punk” táncoltatta a közönséget. A táncoltatás azért is nagy szó, mert csak ülőhelyes jegyeket árultak a bulira, többen azonban egy percig sem vették használatba a széket.
Mivel a turné első koncertjét láthattuk, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a csapaton, hogy egy még nem bejáratott show-n veszünk részt. Be kell vallanom, hogy épphogy. A koreográfiát nem vitték túlzásba, főképp térformákkal dolgoztak, de ez nagyon jól mutatott a bulin. Mindig az éppen szólót éneklő tag került a középpontba és becsületesen kihasználták a színpad adta lehetőségeket. És ha már színpad. Talán itt lehetett egy kicsi hiányérzetünk, továbbra is egy sima dobogó került csak a deszkákra, de még így is nagyobb volt, mint a korábbi koncerteken.

A fények rendkívül jól aláfestették az éppen elhangzó dalokat, a drámaibbaknál hideg-, a szórakoztatóbb számoknál meleg fények világítottak. Mint minden profi produkciónál, itt is volt dress code. Az énekesek a fekete és fehér színekkel dolgoztak, ráadásul viszonylag hétköznapi ruhadarabokat választottak az estére. Mind a színpad, mind az öltözékek puritánsága is arra enged következtetni, hogy
A Pentatonixnak mindig is volt érzéke ahhoz, hogy melyik dalokhoz és milyen módon nyúljon hozzá, ez a képességük pedig egy műsor összeállításánál sem hagyja el őket. Tökéletes íve volt a koncertnek, az energikus kezdés után egy kicsit visszavettek a tempóból, majd jöttek az egyéni dalok, a közönségénekeltetés, a felfokozás és végül a katarzis. Örömmel konstatáltam, hogy most jóval több olyan dalt választottak, amelyben Mitch Grassi kontratenor énekelte a fő szólamot. A fickó ugyanis egészen egyedi hangszínnel rendelkezik és igazi kincs az énekes szakmán belül. A műsorban helyet kapott a már említett Daft Punk, a Creep, a kezdeti időket idéző White Winter Hymnal, a Halleluja, a Bohemian Rhapsody, a Sound of Silence és nálunk debütált a csapat legújabb dala, a Heaven on Earth is.
Az egyedüli negatívum az, hogy rövid volt. A bruttó kilencven perces műsorból elment tíz perc arra, hogy Scott Hoying, a csapat baritonja megtanítsa a három részre osztott közönségnek a “Let the Sunshine in” különböző szólamait, amit majd a csapat feltehet a TikTok-ra. Ez meg is történt egyébként.
@pentatonix What an EPIC way to kick off our Europe tour! Thank you, Budapest! ??
♬ original sound - Pentatonix
A szólódalok szintén elvittek 20 percet a buliból, de kaptunk egy rendkívül profi instrumentális dalt is, melyben a beatboxer Kevin Olusola elektromos csellón, a basszust éneklő Matt Sallee dobon játszott. Ezt leszámítva viszont csak az öt énekes hangja szólt, alkalmanként egy kis hd-val megtámogatva.
Az első öt dal után meglepődve jegyeztem meg magamban, hogy “azt a mindenit, végre jól szól a Dome!”. Na ez a kijelentés elhamarkodottnak bizonyult. A koncert negyedénél mintha kiment volna cigizni a hangosító. Hol a mélyebb frekvenciák, hol a magasabbak nem hallattszódtak, ráadásul a hd sokszor nem alátámasztotta a csapatot, hanem elnyomta. Ez több dalnál is igencsak zavaró volt, néha még azt sem lehetett kibogarászni, hogy milyen hangnemben énekel az öt főhős. A koncert végére szerencsére javult a helyzet, így a gigasláger “Halleluja”-t és a “Bohemian Rhapsody”-t már megint átszellemülve hallgathattuk.
A Pentatonix minden tagja kommunikált a közönséggel, rengeteget hálálkodtak, szívecskéket mutogattak, nevettek, Hoying pedig
Érezni lehetett, hogy mennyire jól érzik magukat a színpadon és tudják, hogy ezt a hallgatóknak köszönhetik.
Mindent összevetve egy lenyűgöző produkciót láthattunk, eszméletlen profin megvalósítva, Scott Hoying, Kirstin Maldonado, Mitch Grassi, Matt Sallee és Kevin Olusola pedig megmutatta, hogy a Pentatonix miért korunk vezető acapella csapata és hogy a magyar közönségnek is szüksége van az igényes zenére. Egy biztos, ha a jövőben újra Magyarországon lép fel az énekegyüttes, mi ott leszünk és a közönségből valószínűleg még elég sokan!