Hét év börtönt kapott első fokon Fekete Dávid csalásért és sikkasztásért
Első fokon hét év börtönre ítélte a Győri Járásbíróság Fekete Dávidot csütörtökön, három és fél évig tartó eljárás és 59 tárgyalási nap után. A jelentős értékű csalással és sikkasztással vádolt énekest a 22 vádpontból négyben felmentették. A bíróság hét évre eltiltotta a közügyektől és a korábban betöltött foglalkozásától is, írta a Kisalföld. Az ítélet nem jogerős.
A büntetést börtönfokozatban kell letöltenie, amiből legkorábban a kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen. A bíróság ezen felül több mint 16 millió forintos vagyonelkobzást rendelt el, és 2,1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte az énekest. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, Fekete Dávidnak több mint 92 millió forint kártérítést és közel 4,4 millió forint eljárási illetéket is fizetnie kell.
A bíróság az ítélethirdetés után bűnügyi felügyeletet rendelt el, ami azt jelenti, hogy Fekete Dávid nem hagyhatja el Győr közigazgatási területét, és ha a döntés jogerőssé válik, újra nyomkövetőt kell viselnie. Az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője teljes körű fellebbezést nyújtott be, így az ügy másodfokon folytatódik.
A tárgyaláson Fekete Dávid az utolsó szó jogán nem személyesen, hanem két, összesen több mint félórás hangfelvételről beszélt, amit a bíró szokatlan módon engedélyezett. A felvételen az énekes tagadta a csalási szándékot.
– mondta. Arról is beszélt, hogy rossz üzleti döntések sorozata miatt került adósságspirálba, és életveszélyes fenyegetéseket is kapott.
Az ügyészség vádirata szerint az énekes 2017 és 2021 között magánszemélyeket, cégeket és bankokat is megkárosított. A vádak között szerepelt többek között az, hogy akkori felesége nevére 73 millió forintos hitelt vett fel, a csődbe ment autókereskedését pedig 30 ezer forintért egy haldokló férfi nevére íratta. Az ügyészség az előkészítő ülésen teljes beismerés esetére pont 7 év börtönt ajánlott, de Fekete Dávid akkor nem élt a lehetőséggel.
A hangfelvételen az énekes elismerte a hibáit. „Hülye voltam, azt hittem mindennel elbírok: autók adásvétele, szolárium, építkezés. Mindebben nem a pénz motivált, hanem az, hogy végre kiteljesedhessek” – magyarázta, majd hozzátette, megtanulta a leckét: „Sose szabad vakon megbízni senkiben, ezt az eljárás során megtanultam. Tanultam a régi hibáimból, nem követem el még egyszer.”
Dr. Szeredi András bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy a közvélemény gyakran előre ítélkezik. „Sokan harsogták, hogy Fekete Dávid bűnös, de azt elfelejtik, hogy addig senki sem bűnös, amíg arról nem születik jogerős ítélet” – fogalmazott. A bíró szerint a 20 éves pályafutása alatt még nem találkozott olyan üggyel, amelyben ennyi elektronikus levelezés, hang- és videófelvétel lett volna bizonyítékként. A bíróság abban a négy vádpontban mentette fel Fekete Dávidot, amelyekben nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani a pénzmozgások pontos részleteit.