HÍREK
A bíróság szerint senki sem kezdeményezte a cég felszámolását. Most egy nyírbátori közjegyző mégis végrehajtást rendelt el a társaságnál, amelynek az adóssága akár húszmilliárd forintra is rúghat.
HÍREK
A kormány garantálja a gazdák pénzét, de a bíróságon nyoma sincs a felszámolásnak. A cég ellen sikkasztás miatt is nyomoznak.
HÍREK
Elképesztő a hiány, több tízezer tonna gabonának és milliárdoknak kelt lába a mátészalkai cégnél. A cégvezető ügyvédjén keresztül csak annyit üzent, hogy sajnálják.
HÍREK
Gazdák várják a pénzüket a csőd szélén álló cégtől. A kormány most kárpótlást ígér a bajba jutott vállalkozóknak.
HÍREK
Zbigniew Ziobro hétfőn bejelentette, hogy feleségével együtt menedékjogot kaptak a magyar kormánytól. A vád szerint az általa vezetett szervezett bűnözői csoport több mint 150 millió złotyt, azaz közel 14 milliárd forintot sikkaszthatott el.
HÍREK
Az amerikai elnök szerint a francia politikus ellen is olyan boszorkányüldözés zajlik, mint korábban ellene.
HÍREK
A nő tudta, hogy nem adhatja el a gépet, mégis egy férfinak adta, aki 90 ezer forintért értékesítette. A nő ellen vádat emeltek.
HÍREK
Egy sanghaji technológiai vállalat HR-vezetője nyolc éven keresztül több százmillió forintot csalt ki a cégétől egy egyszerű, de hatékony módszerrel. A visszaélést végül egy gyanúsan tökéletes jelenléti statisztika buktatta le.
HÍREK
A váratlan esetre kért befizetésekről az iskola nem adott átvételi elismervényt, de azt ígérte, hogy ha nem kell a pénz, visszakapják. Az egyik igazgató-helyettes ellen nyomozás indult.
HÍREK
Az 57 éves férfi társaival egy keveset mindig lefejtett magának a szállítandó mennyiségből, amit aztán saját szakállára adott el. Sikkasztással és pénzmosással vádolják őket.
HÍREK
77 milliárdos csalással vádolják, életét az elmúlt években a tárgyalásokra készülés töltötte ki. Szerinte ügyéhez és megvádolásához a politikának is köze volt.
HÍREK
A független politikus úgy véli, hogy az ügy látszólag pitiáner dolog, de egyáltalán nem az, és ugyanúgy rendszerszintű problémára mutat rá, mint mikor Szarvas Róbert az uniós pénzből felújított szolgálati orvosi lakást foglalta el.
HÍREK
A vizsgálati anyagból az is kiderült, hogy a nyomdát a teljesen felesleges és méregdrága bérleti megállapodás előtt pár nappal vette át egy névtelen stróman, majd szerződött az uniós pénzekből fizető céggel.
HÍREK
Összesen 573 darabot kapart le, azonban nem mosolygott rá a szerencse. Ezt követően ráadásul még elvett 300 ezer forintot is a lottózó forgalmából.
HÍREK
A vádirat szerint a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből emelt el 36 millió forintot. Most sikkasztással és magánokirat hamisításával vádolják.
HÍREK
Simonka György ma már távol marad az országos közélettől, de azt mondja, őt és a családját nagyon megviselte az ellene folyó bírósági eljárás.
Népszerű
Ajánljuk