HÍREK
A Rovatból

Üzent a MÁV: nem bírják a többnyire túlkoros vasúti kocsik és a benne utazók sem a hőséget, a sínek is púposodnak

Azt ígérik, hogy igyekeznek pótolni a kieső járatokat, vagy javítani a klímákat, de szerintük, aki érzékeny a nagy melegre, inkább ne induljon útra vonattal, vagy csak klímás járművön utazzanak.


Az extrém hőségben gyakrabban meghibásodhatnak a többnyire túlkoros vasúti járművek, berendezések és a sínek - figyelmeztetett a MÁV Zrt. Azt kéri, hogy indulás előtt az utasok tájékozódjanak a menetrendről, az aktuális forgalmi helyzetről, az esetleges fennakadásokról.

A vasúttársaság azt írja: a MÁV-Volán-csoport minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy kezelje a rendkívüli forróság okozta problémákat, fenntartsa a vasúti közlekedés folyamatosságát és biztosítsa a megfelelő körülményeket az utazáshoz.

"Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával, hanem úgynevezett légjavító-berendezéssel felszerelt, ezek a korábbi készülékek azonban a 35 fokos vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak. A több napon át tartó rendkívüli forróság közepette történő maximális kihasználtság mellett pedig - az időszakos karbantartás ellenére is - növekszik a meghibásodás esélye"

- jelezték. Arra kérik a kritikus hőségre érzékeny, egészségileg veszélyeztetett utasokat, hogy a hőségriasztás ideje alatt csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak. Akik számára pedig a Volánbusz helyközi buszai párhuzamos megoldást kínálnak, használják ki a vármegye- és országbérletek előnyeit, az érintett buszok 84 százalékán ugyanis klímaberendezés működik.

Fontos, hogy az utasok mindig elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útnak - javasolták. Napközben a forgalmasabb busz- és vasútállomásokon továbbra is vizet osztanak a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt.

A vasúttársaság üzemirányítói igyekeznek minél gyorsabban reagálni, ha a rendkívüli időjárási körülmények miatt operatív beavatkozásra van szükség. Lehetőségükhöz képest intézkednek szerelvénycserével, másik szerelvény vagy pótlóbusz beállításával. Emellett folyamatosan vizsgálják a járművek klímaberendezéseinek beállítását, a klímákon rendkívüli tisztításokat végeznek és lehetőség szerint soron kívül javítják a rendkívüli terhelés miatt bekövetkező meghibásodásokat.

A klíma miatti panaszok kivizsgálása után legtöbbször az derül ki, hogy a kérdéses készülékek működtek, csak a technikai korlátjaik miatt nem voltak képesek olyan mértékben lehűteni a levegőt, hogy az az utasok többségének komfortos legyen.

Utazásra a reggeli és esti órákat javasolták, és felhívták a figyelmet arra: az újabb gyártású IC-, EC-kocsikban, a többcélú teres bisztró- és prémiumkocsikban, valamint a klímás motorvonatokban (FLIRT, KISS, Talent, Uzsgyi, Desiro) a klímaberendezések hatásfoka jellemzően az igényeknek megfelelő.

A síneket is deformálhatja a hőség. Ha ennek előjelei mutatkoznak, akkor a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet be.

A felsővezetékek a nagy meleg hatására megnyúlnak, így nő a felsővezeték-szakadás, az áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata. A MÁV karbantartó szakemberei folyamatosan készen állnak arra, hogy elhárítsák a vasúti hálózatban keletkező hibákat - áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
44 évesen meghalt Haberland Attila
A neves reklámszakember, az Artificial Group vezetője 25 éve alapította első vállalkozását.


44 éves korában meghalt Haberland Attila, az Artificial Group vezetője – írja a Kreatív.

Kollégái azt írják:

„Élete 44 éve során nagyon ritkán adott interjút, mert mindig azt gondolta, hogy nem a személye érdekes, hanem a produktum, amit létrehozott.”

Hozzáteszik: „19 évesen alapította első vállalkozását az Art Modelst. Az általuk felfedezett modellek számtalan nemzetközi magazin címlapjain és kifutóin voltak láthatóak. Később stylistként hazánk legelismertebb divatfotósaival dolgozott együtt.”

„Az Artificial Group-ot 20 éve alapította társaival, ami egy 4 fős kreatív stúdióból mára a hazai kreatív ipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált”

– írják.

„Értett a számokhoz, de mindig az embereket nézte. Azt mondta, hogy nem reklámügynökséget szeretne építeni, hanem egy erős, összetartó közösséget, ahol tehetséges alkotók egymást inspirálva hoznak létre olyan dolgokat, amik tényleg hatással tudnak lenni az emberekre. Csak a végeredmény számít és a konzisztens minőség. Ez lett a közös értékrend.”

„Üzletember, aki sosem tévesztett fókuszt: imádta a feleségét, akit élete szerelmének tartott, és a srácait, akikért bármit megtett volna”

– búcsúznak munkatársai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem – a lovak érdekében – nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem
Tuzson Bence még kompromisszumos helyszínt javasolt a Pride-nak, de Lázár János már teljes tiltásról beszél. A miniszter szerint a szükséges törvények már megvannak.


Tuzson Bence igazságügyi miniszter még úgy gondolta, a belváros helyett a Kincsem Park lenne megfelelő helyszín a rendezvénynek.

Lázár János viszont ezt is túl megengedőnek tartja.

Az építési és közlekedési miniszter a fiával közösen készített videóban beszélt arról, mit gondol a Pride-ról. Azt mondta, a kormány már meghozta az összes szükséges jogszabályt, hogy ne lehessen megrendezni a felvonulást.

„Ezért aztán nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem. Most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat. Bátorságot kérek és kívánok mindenkitől”

– fogalmazott a miniszter.

A videóban azt is elmondta, Mezőtúrra indul, „azokhoz az emberekhez, akiknek elegük van a pride-ozásból, sokkal inkább érdekli őket az ország sorsa és jövője”.

Az Országgyűlés március 18-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely a gyerekek védelmére hivatkozva tiltaná be a Pride-ot. A jogszabály szerint nem lehet olyan gyűlést tartani, amely „népszerűsíti a homoszexualitást”. A szervezőkre és a résztvevőkre akár 200 ezer forintos büntetést is kiszabhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Cigisdoboz nagyságú jég esett Tapolcán – károkat okozhatott a hatalmas vihar Nyugat-Magyarországon
Fákat tépázott meg és a mezőgazdaságban is gondot okozott a hatalmas jég és az erős szél.


Ahogy arról délután beszámoltunk, nyugat felől két szupercella is érkezett az országba, jelentős viharokat okozva elsősorban a Nyugat-Dunántúlon.

Miután az ítéletidő letarolta Szentgotthárd és Körmend térségét, tovább húzódott, és Tapolca vonalában is nagyot aratott. Ahogy az Időkép írja, a jégeső megtépázta a fákat, és a mezőgazdaságban is károkat okozhatott.

Tapolcán elég komoly jégverés volt, néhol diónál nagyobb jég esett, amely kárt tett a fákban, veteményesekben, folyamatosan hullottak a falevelek az utakon.

Cigisdoboznyi jég is esett:

Fotó: Brigi Ta / Időkép

5-6 centis jégdarabok hullottak:

Fotó: Jakabné Bocz Alexandra / Időkép

Pacsán is komoly jégeső esett:

Fotó: Csocso9999

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elon Musk durván nekiment Trumpnak, „undorító förtelemnek” nevezte az elnök költségvetési törvénycsomagját
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.


Elon Musk ismét hangot adott a dühének, ezúttal a Trump-féle költségvetési törvény miatt. Az X-en élesen bírálta a csomagot, amit szerinte teljesen elfogadhatatlan formában fogadtak el

„Sajnálom, de ezt már nem tudom tovább tűrni. Ez a hatalmas, felháborító, zsíros koncessziókkal telepakolt kongresszusi költségvetési törvény undorító förtelem. Szégyelljék magukat azok, akik megszavazták: tudják, hogy rosszat tettek. Tudják”

– idézi a világ leggazdagabb emberét a 444.

A törvényjavaslat a képviselőházon már átment, most a szenátuson a sor. Trump eközben igyekszik nyomást gyakorolni a republikánusokra, hogy szavazzák meg a csomagot.

Musk szerint a törvénycsomag hatalmasra növelné a költségvetési hiányt, egészen 2,5 billió dollárra. Azt állítja, hogy ez elviselhetetlen, fenntarthatatlan adósságot jelent majd az amerikai állampolgároknak.

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt is reagált Musk szavaira. Azt mondta: „Nézze, az elnök pontosan tudja, hogy Elon Musk hogyan viszonyult ehhez a törvényhez. Ez nem változtat az elnök véleményén. Ez egy nagy, gyönyörű törvény, és ő kitart mellette.”

A tervezet több fontos pontot tartalmaz: meghosszabbítaná a 2017-ben bevezetett adókedvezményeket, növelné a védelmi költségvetést, fedezetet adna a tömeges kitoloncolási tervekhez, és emelné az adósságplafont 4 ezer milliárd dollárra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: