44 éves korában meghalt Haberland Attila, az Artificial Group vezetője – írja a Kreatív.
Kollégái azt írják:
„Élete 44 éve során nagyon ritkán adott interjút, mert mindig azt gondolta, hogy nem a személye érdekes, hanem a produktum, amit létrehozott.”
Hozzáteszik: „19 évesen alapította első vállalkozását az Art Modelst. Az általuk felfedezett modellek számtalan nemzetközi magazin címlapjain és kifutóin voltak láthatóak. Később stylistként hazánk legelismertebb divatfotósaival dolgozott együtt.”
„Az Artificial Group-ot 20 éve alapította társaival, ami egy 4 fős kreatív stúdióból mára a hazai kreatív ipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált”
– írják.
„Értett a számokhoz, de mindig az embereket nézte. Azt mondta, hogy nem reklámügynökséget szeretne építeni, hanem egy erős, összetartó közösséget, ahol tehetséges alkotók egymást inspirálva hoznak létre olyan dolgokat, amik tényleg hatással tudnak lenni az emberekre. Csak a végeredmény számít és a konzisztens minőség. Ez lett a közös értékrend.”
„Üzletember, aki sosem tévesztett fókuszt: imádta a feleségét, akit élete szerelmének tartott, és a srácait, akikért bármit megtett volna”
Hetek óta buzdítja a kormány a magyarokat, hogy vegyenek részt a VOKS2025 elnevezésű kvázi-nemzeti konzultáción, „járjuk a vidéket, fórumokat tartunk, interjúkat adunk” – írta Facebook-oldalánOrbán Viktor.
Ez alkalommal arról kérdezik az embereket irányított kérdésben, hogy szeretnék-e, ha Ukrajna az Európai Unió tagja lenne. A kormány válasza természetesen nem kérdés: az össze lehetséges fórumon arról írnak, milyen nagy veszély lenne ez Magyarország számára.
Most a miniszterelnök arról ír, hogy bár a megtámadott ország felvétele messzinek tűnhet, mégis számunkra nemzeti sorskérdés.
„Az ajtó megint résnyire nyitva: az Európai Uniót bővíteni, a tagállamok közösségét bővíteni és megerősíteni nemes gondolat. Évtizedek óta dolgozunk is rajta, például a Nyugat Balkán országaival” – írja. Hozzáteszi:
„Ebbe a résbe akarják a brüsszeli bürokraták benyomni Ukrajnát - kihasználva az európai polgárok jóhiszeműségét. A brüsszelieknek az ukrán csatlakozás létfontosságú kérdés: politikai kármentés és jó üzlet egy vesztes háború közepette.”
Szokatlanul hosszú posztjában ugyanakkor hozzáteszi: „az üzlet az európai családok bőrére megy. Ukrajna elszívna minden egyes eurót, forintot és zlotyt, amit eddig az európai családok, az európai gazdák és az európai ipar megerősítésére költöttünk.”
Szerinte „mi a magyar családokért, a magyar vállalkozókért és a magyar gazdákért tartozunk felelősséggel. Tíz év múlva nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel sem magam, sem az unokáim, sem az ország előtt, ha nem tennék meg most mindent, hogy Magyarországot és az Európai Uniót megóvjuk az ukrán csatlakozás brüsszeli lázálmától.”
Nem tudni, a visszaküldött válaszok megfelelnek-e a kormány által vártaknak, de úgy tűnik, szükség van a biztatásra, mert Orbán Viktor posztja végén azt írja: „Ezért hiába a kánikula, és hiába jön a szünidő, nekünk most a VOKS-ról kell beszélnünk. Minden nap minden órájában, hogy minél több magyar elmondja a véleményét arról, milyen országban és milyen unióban akar élni a következő évtizedekben.”
Hetek óta buzdítja a kormány a magyarokat, hogy vegyenek részt a VOKS2025 elnevezésű kvázi-nemzeti konzultáción, „járjuk a vidéket, fórumokat tartunk, interjúkat adunk” – írta Facebook-oldalánOrbán Viktor.
Ez alkalommal arról kérdezik az embereket irányított kérdésben, hogy szeretnék-e, ha Ukrajna az Európai Unió tagja lenne. A kormány válasza természetesen nem kérdés: az össze lehetséges fórumon arról írnak, milyen nagy veszély lenne ez Magyarország számára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Puzsér Róbert nagy dobásra készül: Ács Dániel először szólal fel tüntetésen, Lovasi András is ott lesz
A Kossuth térre hívják a civileket és a nyugatos Magyarország híveit június 10-én este. A szervezők szerint most dől el, merre fordul az ország sorsa: Európa vagy Eurázsia.
Június 10-én, kedden este hatkor tüntetés lesz a budapesti Kossuth téren. Az eseményt Puzsér Róbert hirdette meg, aki szerint „ha ma nem véded meg az európai identitásod, holnap már az Eurázsiai Unióban ébredsz”.
Puzsér úgy fogalmazott, hogy „nincs hova hátrálnod: cselekedj”, és szerinte „1848 és 1956 szelleme téged is kötelez”.
A demonstráció társszervezője Lampé Ágnes újságíró, az ATV korábbi műsorvezetője.
Felszólal majd Ács Dániel, a 444 újságírója is, aki korábban még sosem szerepelt tüntetésen. Azt mondta, most úgy érzi, muszáj megszólalnia, mert szerinte a magyar sajtószabadságért folyó küzdelem egyik utolsó állomásához érkeztünk.
„Ha mi nem állunk ki az olvasóinkért, akkor az emberektől sem várhatjuk el azt, hogy kiálljanak értünk” – mondta Ács. Azt is elárulta, hogy bár újságíróként vesz részt az eseményen, saját nevében fog felszólalni. Beszél majd arról is, mi az újságírók szerepe a csökevényes magyar demokráciában.
Puzsér hétfőn azt írta: „egyre kevesebb átléphető határ van Fehéroroszországig”.
„Jövő kedden a Kossuth téren a hazai civil társadalomnak és a nyugatos történelmi fejlődés iránt elkötelezett polgároknak erőt kell mutatniuk, hogy Orbán Viktor megértse: a magyarság nem akarja és nem engedi az Európai Uniót Eurázsiai Unióra váltani”.
A tüntetésen felszólal Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is, és jelen lesz több ismert közéleti szereplő: Dévényi István, a Magyar Hang újságírója, Illés Helga, Lányi András, Pankotai Lili, Radics Péter és Stumpf András. Fellép Lovasi András is.
A megmozdulást az a törvényjavaslat váltotta ki, amelyet május 13-án nyújtottak be az Országgyűlésnek. A „közélet átláthatóságáról” szóló javaslat szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzékbe vetetné azokat a szervezeteket, amelyek szerintük külföldi forrásokból veszélyeztetik Magyarország szuverenitását.
Ha egy szervezet felkerül erre a listára, nem fogadhat el adó 1 százalékos felajánlást. A már felajánlott összegeket is elvennék tőlük, és egy kijelölt szervezetnek adnák.
Június 10-én, kedden este hatkor tüntetés lesz a budapesti Kossuth téren. Az eseményt Puzsér Róbert hirdette meg, aki szerint „ha ma nem véded meg az európai identitásod, holnap már az Eurázsiai Unióban ébredsz”.
Puzsér úgy fogalmazott, hogy „nincs hova hátrálnod: cselekedj”, és szerinte „1848 és 1956 szelleme téged is kötelez”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott a holland miniszterelnök, miután a szélsőjobboldal kilépett a kormánykoalícióból
Dick Schoof szerint a Szabadságpárt kilépése megfosztotta a négypárti kormánykoalíciót a többségi támogatástól a holland parlament alsóházában, így „nem maradt más választás, mint feloszlatni a kormányt”.
Kedden bejelentette lemondását Dick Schoof holland miniszterelnök.
A döntés néhány órával azután született meg, hogy jobboldali populista Geert Wilders, a legnagyobb kormánypárt vezetője kilépett a kormánykoalícióból.
A holland kormányfő – akit az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál idézett – közölte, hogy a Szabadságpárt kilépése megfosztotta a négypárti kormánykoalíciót a többségi támogatástól a holland parlament alsóházában, a Tweede Kamerben, így – mint fogalmazott –
„nem maradt más választás, mint feloszlatni a kormányt”.
Emlékeztetett arra, hogy mind a négy koalíciós pártvezetőt többször figyelmeztette, hogy a kabinet bukása szükségtelen, felelőtlen és veszélyes. Hollandia ugyanis komoly kihívásokkal néz szembe mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A jelenlegi globális környezetben elengedhetetlen az erőteljes és azonnali cselekvés – mondta.
Schoof megerősítette, hogy azonnal felajánlja Vilmos Sándor királynak valamennyi PVV-s miniszter lemondását. A koalíció többi pártjának – a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD), az Új Társadalmi Szerződés (NSC), valamint Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) – miniszterei ügyvivőként maradnak hivatalukban.
A holland kormányfő közölte, a kabinetje 336 napos eddigi hivatali ideje alatt „keményen dolgozott” a lakhatással, a megélhetés biztonságával, a közbiztonsággal, a migrációval és a kibocsátáscsökkentéssel foglalkozó koalíciós megállapodás megvalósításán, amely – mint mondta – a kormányprogramban is tükröződött.
Ha azonban az egyik párt esetében hiányzik az akarat a folytatáshoz, nem lehet előrelépni – jelentette ki Schoof.
„Ügyvivő kabinetként mindent megteszünk az ország népének érdekében a parlament által megengedett kereteken belül”
– tette hozzá.
Wilders már egy ideje fenyegetőzött ezzel a lépéssel, amit egyébként azzal indokolt, hogy nem kapott azonnali támogatást a teljes menekültügyi tilalomra vonatkozó tízpontos tervéhez.
Kedden bejelentette lemondását Dick Schoof holland miniszterelnök.
A döntés néhány órával azután született meg, hogy jobboldali populista Geert Wilders, a legnagyobb kormánypárt vezetője kilépett a kormánykoalícióból.
A holland kormányfő – akit az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál idézett – közölte, hogy a Szabadságpárt kilépése megfosztotta a négypárti kormánykoalíciót a többségi támogatástól a holland parlament alsóházában, a Tweede Kamerben, így – mint fogalmazott –
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elkezdődtek a Korond-patak elterelési munkálatai a bányakatasztrófa sújtotta Parajdon. A sóbányából kijutó sós víz környezetvédelmi problémákat okozhat – közölte kedden a Digi24-nek nyilatkozva Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető a hírtelevíziónak elmondta, hogy a székelyföldi település elárasztott sóbányájából kijutó sós víz környezetvédelmi problémákat okozhat, mivel a mérések a víz sótartalmának „riasztó növekedését” mutatják.
A sóbánya felett folyó Korond-patak elvezetése ezért – a talajsüllyedés késleltetése mellett – amiatt is sürgőssé vált, mivel a patak a sós vizet a Kis-Küküllőbe szállítja.
A miniszter szerint kedden a Kis-Küküllő vízének kloridtartalma tízszerese volt a május 29-én mért literenkénti 51 milligrammnak. A térségbeli víztisztító állomások literenként 250 milligramm sókoncertrációig képesek tisztítani a vizet, magasabb értéknél a víz ihatatlanná válik – húzta alá.
A folyó vizének sótartalma kedden kétszerese volt a megengedettnek, ezért Maros megye16 településén ihatatlanná vált a vezetékes víz, és a hatóságok 30 napos veszélyhelyzetet hirdettek.
Bogdan Ivan gazdasági miniszter a hírtelevíziónak elmondta: elkezdődtek a sóbánya sós vizét a Kis-Küküllőbe szállító Korond-patak elterelési munkálatai, miután a szakemberek megtalálták erre a műszaki megoldást.
A miniszter szerint hétfőn este felszerelték a szkennereket, melyekkel a turisztikai részleget és a régi bányát figyelik, hogy megállapítsák, mekkora kárt okozott a víz a bányaszerkezetben, és miként lehet eltávolítani. Az adatokat négyóránként elemzik a szakemberek.
Aláhúzta: nincsenek olyan adatok, melyekből a bánya turisztikai részlegének a beomlására lehetne következtetni.
A miniszter szerint a hétfőn észlelt szuffózió délután nem terjedt tovább, és kedden kora délutánig sem történt változás, ami jó jel. Kiemelte: a veszélyeztetett terület a régi bánya fölött van, amit nem használtak.
Nyágrus László parajdi polgármester úgy nyilatkozott, hogy bizakodók, de meg kell várni a következő napok méréseinek eredményeit és a szakértői véleményeket. A veszélyeztetett terület környékén élők kilakoltatása érvényben marad, a vasárnap felépített védőgátat sem bontják el.
A román állami tulajdonban lévő Salrom által működtetett parajdi sóbányába múlt hét elején tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részlegét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.
A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.