HÍREK
A Rovatból

Rákosi Mátyáshoz hasonlították Orbán Viktort Hadházy Ákos keddi tüntetésén, majd a Városházához vonultak a demonstrálók

A demonstrálók egy perces néma csenddel tisztelegtek a napokban elhunyt rendőrnő előtt. A színpadon kemény politikai üzenetek és durva hasonlatok is elhangzottak.


Zenés felvezetéssel indult az e heti keddi demonstráció a Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos hívására gyűlt össze néhány ezer ember, hogy tiltakozzanak a Budapest Pride tervezett betiltása és az „átláthatósági törvény” ellen.

Elsőként Hadházy lépett színpadra, és megemlékezett a napokban elhunyt rendőr alezredesről, Kutsera-Juhász Bettináról. Egy perces néma csenddel tisztelegtek az emléke előtt. Ezután Hadházy bejelentette, hogy a jövő héten Puzsér Róbert Kossuth téri tüntetésén folytatják a küzdelmet.

A demonstráció első felszólalója Bíró Dénes dramaturg volt. Azt mondta, a magyarokat könnyű becsapni, illetve könnyű kicsalni a pénzüket. A tömeg erre lelkesen skandálta: „Nem hagyjuk abba!”

Paizs Miklós, azaz Sickratman is mikrofonhoz lépett, és sorban kiabálta jelmondatait: „Tiszteletet és igazságot Ukrajnának! Éljen a sajtószabadság! Legyen legális a marihuána! Legyenek nyilvánosak az ügynökakták! Lépjünk be az Európai Ügyészségbe! Lépjünk vissza a Nemzetközi Büntetőbíróságba! Pride!” Azt is mondta: „Az erkölcstelenség rendszerében élünk!”

Videóüzenetben csatlakozott Juhász Péter is, aki megköszönte a részvételt, és azt mondta: „Nagyon egyetértek azzal, hogy kitartóan kell küzdeni.” Elmesélte saját tapasztalatait a lejáratókampányokról, és hozzátette, hogy „az orbáni hatalom retteg, mert az emberek bizalma elveszett irányukba”. Szerinte a helyzet olyan, mint az 50-es években, ahol „Lánczi Tamás ma az ÁVH vezetője, Orbán Viktor pedig maga Rákosi”.

A színpadon Nagy Zsolt színész is felszólalt, aki azt mondta: „Nem gondoltam, hogy 89 után ismét azt kell mondanom: demokráciát!” Azt is hozzátette, hogy kíváncsi lett volna, milyen lett volna az igazi Harcosok Klubja, ahol Orbán Viktor összeveri valamelyik miniszterét, majd a végén megölelik egymást és visszautalják az emberek pénzét.

A rendezvény végén Hadházy Ákos ismét a színpadra lépett, és arra kérte a résztvevőket, hogy menjenek vele a budapesti városházához. Azt mondta: „Hiszen az elmúlt napok egyik leggyalázatosabb híre az volt, hogy 10 milliárd forintot leemeltek a város pénzéből.” Ezután a tömeg útnak indult.

(via Blikk, Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tarjányi Péter: Ha Ukrajnát Trump arra kényszeríti, hogy adjon át területeket, akkor Oroszország győzött
Trump a Fehér Házban beszélt a területcseréről, ami szerinte mindkét félnek kedvezne. Tarjányi szerint ez veszélyes precedenst teremthet.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy Oroszország győzelmét jelentené, ha Volodimir Zelenszkij aláírná a tervezett békemegállapodást, amelynek része az ukrán területek átadása.

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban arról beszélt, hogy az ukrajnai békemegállapodás része lehet „bizonyos területek cseréje”, és ez „mindkét fél javára” történne. Hozzátette: „Zelenszkijnek fel kell készülnie arra, hogy aláírjon valamit.”

Tarjányi szerint ez azt jelentené, hogy olyan területekről születne alku, amelyekért három és fél éve véres harc folyik, és ahol sok orosz és ukrán katona vesztette életét.

A szakértő Facebook-posztjában emlékeztetett arra, hogy a háború lezárása kapcsán

a 2014 óta zajló orosz invázióról, Ukrajna területének 20 százalékának elvesztéséről, hivatalos adatok szerint közel 19 ezer, erőszakkal Oroszországba hurcolt ukrán gyermekről, valamint körülbelül 1,3 millió halott és sebesült katonáról van szó mindkét oldalon.

A területátadás tervére reagálva úgy fogalmazott: „a történelem már megmutatta, hová vezet ez a gondolkodás”. Felidézte, hogy 1938-ban Münchenben területeket adtak át Hitlernek „a béke érdekében”, de egy év múlva világháború tört ki, mert „az agresszor ilyenkor nem megnyugszik, hanem erőt merít”.

Zelenszkij álláspontjával egyetértve hangsúlyozta: a béke nem az erőszak jutalmazásából születik.

Hozzátette: „ha Ukrajnát Trump arra kényszeríti, hogy aláírjon egy ilyen elfogadó nyilatkozatot, és megegyezik Moszkva és Washington Kijev „feje felett” úgy, hogy például Zelenszkijék aláírtak egy 500 milliárd dolláros USA befektetési megállapodást, illetve ha a Kreml következő lépésben eléri, hogy az Oroszország elleni szankciók is lazuljanak,

akkor Putyinnak megérte ezt a háborút kirobbantani, és Oroszország győzött.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Lépni fogunk” - üzente Pogány Indulónak a drogügyi kormánybiztos
Horváth László szerint a rapper a Sziget nagyszínpadán nyíltan droghasználatra buzdított. A politikus úgy véli, ez nem művészi szabadság, hanem bűnrészesség, és lépéseket ígér.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 09.



Horváth László drogügyi kormánybiztos a Facebookon osztott meg egy felvételt Pogány Induló szigetes koncertjéről. Úgy fogalmazott, lépéseket terveznek, mert szerinte a zenész nyíltan népszerűsíti a droghasználatot.

A rapper a Sziget nagyszínpadán a szokásos kérdésével fordult a közönséghez: „Szívtatok ma rendesen?” Horváth László szerint ezzel „drogkereskedőknek épít piacot, miközben ezzel jól is keres”, így szerinte nem számíthatnak rá a kábítószer elleni küzdelemben.

A kormánybiztos úgy látja, Pogány Induló pénteki koncertjén egyértelművé vált, hogy a jól fizető showbiznisz része a tudatos drogpromóció.

„Hiába próbáltuk, az értelmes szó nem volt elég. Lépni kell, ezt nem hagyhatjuk ennyiben. És lépni is fogunk”

– üzente.

Pogány Induló, polgári nevén Szirmai Marcell, korábban is többször került vitába a drogügyi kormánybiztossal, aki szerint a zenész számaiban is nyíltan népszerűsíti a droghasználatot. „Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség” – írta róla egy korábbi bejegyzésében.

A rappert gyulai fellépése után a város fideszes polgármestere védte meg, mondván, aggasztó és a hetvenes éveket idézi, ahogy támadják. Horváth László ezt követően is posztolt róla, és helyeslően osztotta meg azt a véleményt, hogy a rappert cenzúrázni kellene, mert rossz üzeneteket közvetít.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz így búcsúzott a kiképzés közben meghalt szakaszvezetőtől
A mátrai menetgyakorlaton történt tragédia után a volt vezérkari főnök részvétét fejezte ki a családnak és a bajtársaknak. Egy főtörzsőrmester is életét vesztette a napokban.


Ruszin-Szendi Romulusz közösségi médiás posztban búcsúzott a napokban elhunyt szakaszvezetőtől. A volt vezérkari főnök, aki ma már a Tisza Párt aktív politikusa, a fiatal katona halála kapcsán írt megható sorokat. A szakaszvezető kiképzési foglalkozáson lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint az elmúlt napokban két katona is meghalt. Egy főtörzsőrmester Szarajevóban, egy szakaszvezető pedig egy mátrai menetgyakorlat során vesztette életét.

„Mély fájdalommal búcsúzunk D. D. szakaszvezetőtől, az MH BG 2. Felderítő Ezred tagjától. Egy bajtárs elvesztése – különösen kiképzési foglalkozáson – olyan mély nyomot hagy mindenkiben, amit csak azok értenek igazán, akik életüket valóban a haza szolgálatára ajánlják fel. Mi együtt sírunk és együtt nevetünk. Ezek a napok sajnos nem a nevetésről szólnak! Szakaszvezető Úr! Köszönjük a szolgálatot!”

„Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak és az elhunyt szakaszvezető bajtársainak. Nyugodjon békében!” – írta Ruszin-Szendi Romulusz, aki az ellenzéki Párt nevében búcsúzott az ifjú katonától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina az EESZT leállásáról: Hol van Orbán Viktor, amikor 24 órája nem jutnak az emberek a gyógyszerükhöz?
A humorista szerint elfogadhatatlan, hogy a patikákban csak kézzel írt recepteket adhatnak ki, miközben az ország vezetése nem reagál a fennakadásokra. A nyári hőségben sokan órákat várnak a gyógyszereikre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 09.



Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy péntek óta nem működik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), de akadozott a Magyarorszag.hu oldal működlése is. Előbbi egyben azt is jelenti, hogy a patikák csak kézzel írt recepteket tudnak kiadni.

Az EESZT Információs portálon megadott számon azt mondták, hogy akinek sürgősen kéne gyógyszert kiváltania, az a 1812-es egészségvonalat felhívva tudja intézni ezt.

Az üggyel kapcsolatban posztolt a Facebookon Pottyondy Edina is.

„A nyári szünet kellős közepén 24 órája nincs EESZT, nincs felhő, én sem tudom kiváltani a gyógyszerem. A legjobb tanács eddig az volt, hogy menjek be a SOTE-ra, ott van ügyelet” - olvasható a bejegyzés elején.

„Azon gondolkodom, hogy mi a nagyobb szívás. Nem bevenni a gyógyszert, és vállalni az ezzel járó egészségügyi kockázatot, vagy a kislányommal átmenni a város másik felébe, x órát várakozni a hőségben, mert gondolom a szerencsétlen ügyeletes orvos arra nincs felkészülve, hogy fél Budapest nála kajtat majd papír alapú receptért” - tanakodott a posztban a humorista.

„Tényleg! Hol van ilyenkor Orbán Viktor? Hol az ország miniszterelnöke, amikor 24 órája nem jutnak az emberek a gyógyszerükhöz. Amikor áradás van, akkor kint pózol a gátakon. Most miért nem látjuk, ahogy mondjuk informatikusoknak segít? Például hogy azt üvölti nekik, hogy Hajrá Magyarország! Hajrá magyar informatikusok! Éljen a digitális honfoglalás!

És közben már biztos készül a kormányzati kampány a mocsok ukránokról, akik elrontották a felhőt” - olvasható Pottyondy bejegyzésében.

Az EESZT leállásával kapcsolatban korábban megszólalt Magyar Péter is:


Link másolása
KÖVESS MINKET: