HÍREK
A Rovatból

Frontérzékenyek készüljenek: hidegfront, majd kánikula, extrém UV-sugárzás, narancs és sárga riasztások – ez vár ránk a következő napokban

Pár nap alatt lesz részünk mindenben: hőség, lehűlés, szél, zápor és zivatar, erős napfény és frontok. Érdemes felkészülni rá.


Bár nyárias meleggel indul a június, nem lesz eseménytelen a következő pár nap sem. Kedden hidegfront, majd újra hőség, vasárnap megint front érkezik. Közben a napsütés is extrémm erős lesz. A zivatarok és a hőség miatt pedig az egész országra figyelmeztetést adtak ki.

És hogy mi vár ránk?

Kedden egy hidegfront vonul át felettünk szép lassan záporokkal, zivatarokkal. Kezdetben a déli, délnyugati, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél lesz élénk, erős, zivatar környezetében viharos. A front előtt és mögött kisüt a nap. Marad a meleg, délután 28 fok körül alakul a hőmérséklet, de a front mögött visszaesik majd - írja az Időkép.

A postál extrém UV-sugárzára is figyelmeztet. Hetekre vagyunk a nyári napfordulótól, egyre magasabb a napállás, ráadásul délnyugat felől egyre melegebb levegő áramlik fölénk. Mindezek együttes hatásaként az UV-sugárzás már ma többfelé eléri a 8-as szintet, ami az extrém fokozat alsó határát jelenti. Vigyázat, nagyon könnyen leéghetünk. Ilyen mértékű UV-sugárzás esetén az érzékenyek bőrtípusúak pár perc alatt leéghetnek, de még a normál bőrtípusú embereknél is bőrpír keletkezhet, ha 10-15 percig közvetlenül a napon tartózkodnak. Szerdától még fokozódik is a kánikula, így a 11 és 16 óra közötti időszakban országszerte nagyon erős, többfelé extrém erős lesz az UV-sugárzás. Ha tehetjük, ebben az időszakban kerüljük a közvetlen napfényt, ha pedig ezt nem tehetjük meg, viseljünk szalmakalapot, napszemüveget, illetve használjunk magas faktorszámú fényvédő krémeket.

Keddre a met.hu

veszély előrejelzése szerint az ország legnagyobb részén készülni kell komolyabb viharokra, villámlásra, szélre és akár jégesőre is. Ezért a legtöbb megyében sárga, három nyugati megyében narancs riasztást adtak ki. A nagy meleg miatt pedig négy dél-keleti megyében lesz sárga figyelmeztetés.

Szerdán egy-egy zápor, zivatar már csak néhol északkeleten fordulhat elő. Kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz felettünk, sok napsütés várható. A délnyugatira forduló szél többfelé élénk, a Dunántúlon erős lesz. A csúcshőmérséklet 28-35 fok között valószínű.

Az elvonuló front vége szerda reggel hagyja el az országot, így néhány keleti megyében lesz sárga figyelmeztetés. A magas hőmérséklet miatt pedig a déli és keleti megyékre adtak ki riasztást.

Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb néhol alakul ki egy-egy futó zápor, esetleg zivatar. Élénk, helyenként erős marad a nyugati, délnyugati szél. Napközben 29-36 fok közötti maximumokra van kilátás. A kánikula miatt három dél-keleti megyére narancs, míg a többire sárga riasztás lesz érvényben.

Pénteken és szombaton ragyogó napsütés ígérkezik említésre méltó csapadék nélkül. Futó zápor csupán néhol fordulhat elő. Marad a szeles idő, a kánikula 29-36 fok között tetőzik.

A következő front vasárnap érkezhet viharosra forduló széllel, zivatarokkal, néhány fokos lehűléssel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hadházy Ákos: „Orbán szülinapi propaganda videója maga buktatja le a miniszterelnököt”
A politikus szerint: „Ez a szülinapi videó persze csak egy nyilvánvaló bizonyíték arra, amit mindenki tud: Orbán Győző csak a fia strómanja”.


Hadházy Ákos a közösségi oldalán osztott meg néhány fotót Orbán Viktorról és szüleiről. A miniszterelnök hazalátogatott, és erről be is számolt. A képeket nézve pedigg a független országyűlési képviselő arra jutott, hogy az Orbán-szülők nem az édesapa nevére bejegyzett birtokon élnek. A bejegyzésében Hadházy azt írta:

"Csak szólok: Orbán szülinapi propaganda videója maga buktatja le a miniszterelnököt.

A videón az látszik, hogy egyáltalán nem Hatvanpusztán, hanem a székesfehérvári, átlagosnak mondható házukban látogatja meg a szüleit. Azaz a papa csak papíron tulajdonosa a bizarr kastélykomplexumnak.

A politikus hozzáteszi:

"Pedig a jelek szerint Pusztaverszáj most már tényleg készen van, ide teszek egy egészen friss felvételt arról, hogy most már tényleg levonult minden munkás. (Tudom, már korábban is mondtam ilyet, de belsős infók szerint Lévai Anikó szeret sokszor átépíttetni dolgokat, ha valami nem tetszik neki).

Hadházy szerint: "Ez a szülinapi videó persze csak egy nyilvánvaló bizonyíték arra, amit mindenki tud: Orbán Győző csak a fia strómanja".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Perrel fenyegeti Molnár Áront Vasvári Vivien férje, mert szerinte a színész megalázta a feleségét
Vasvári Vivien egy videóban osztotta meg a véleményét Ukrajna uniós csatlakozásáról. Erre jött Molnár Áron válasza, amire most megérkezett Bodnár Zsigmond válasza.


Vasvári Vivien nemrég egy videóban osztotta meg véleményét Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásáról. Úgy fogalmazott, hogy nem ért a politikához, különösebben nem is érdekli, de szerinte „egy olyan ország, ahol háború van és a mindennapi élet bizonytalan”, nem csatlakozhat ilyen formában az EU-hoz. Azt mondta: „Ez most tényleg komoly?” Hozzátette, hogy ez nem pártkérdés, hanem a jövőről, a gyerekeinkről és a magyar emberekről szól.

A videóban azt is elárulta, hogy már leadta a szavazatát, és erre buzdította követőit is. Posztjában ezt írta:

„Most van itt az idő, hogy felelősen gondolkodjunk, szavazzunk! Ez a jövőnket határozza meg!”

A videó Molnár Áronhoz is eljutott, aki paródiát készített az influenszer szerepléséből. Ebben többek között azt mondta: „Ez most tényleg komoly? Hogy ez baszta ki a biztosítékot nálad? 15 év Fidesz-kormányzás után?” (eredetileg: Fidesz kormányzás) Hozzátette: „A Fidesz kreált egy hazugságot, hogy elterelje a figyelmet a valós problémákról az országban, és te nyitott szájjal belesétáltál ebbe a faszerdőbe.”

A színész arról is beszélt, hogy Vasvári kijelentése után vajon kiáll-e majd a listázott újságírók és civil szervezetek mellett, illetve hogy érdemes lenne szakértők véleményét is meghallgatnia. Úgy fogalmazott: „Tudod, mi érint minket, magyarokat? Az, hogy a magyar gazdaság öt éve nem nőtt, a NER oligarchái viszont folyamatosan gazdagodnak a mi pénzünkből.”

Vasvári véleménynyilvánítására így reagált: „Szuper! Nyilvánítsd ki, Vivi! Állj Iványi Gáborék mellé! Szólalj fel a cenzúratörvény ellen! Kérd számon a rendszert a gyermekvédelem kudarca miatt!” A videó végén pedig azt mondta: „Nagyon remélem, hogy 2026-ban demokratikus úton, szavazatok mentén meg lehet buktatni ezt a geci rendszert, aminek te is beszélő feje lettél. Remélem, hogy ebből a pénzből, amit ezért kaptál, te is papucsot veszel 4,5 millió adófizetői forintért. Gratulálok, Vivi!” A felvételt a középső ujja felmutatásával zárta, posztjának címe pedig ez volt: „Üzenet a Szerelmemnek, Vasvári Viviennek..”

Azóta Vivien férje, Bodnár Zsigmond is megszólalt az ügyben. Az üzletember egy Instagram-videóban állt ki a felesége mellett, és arról beszélt, hogy nem maradhatott csendben. Úgy fogalmazott:

„Ez nem politikáról szól. Ez arról szól, hogy egy hatgyerekes családanyát – egy feleséget – nem alázunk meg ország-világ előtt, pusztán azért, mert ki merte mondani, amit gondol.”

Bodnár szerint az, ahogyan Molnár a feleségéről beszélt, túlmutat a kritikán. Azt mondta: „Ez nem vélemény, ez aljasság. Főleg, hogyha mindezt a lájkokért teszed.” Hangsúlyozta, hogy felesége soha nem kapott egyetlen forintot sem politikai pártoktól, és abból él, hogy cégek hirdetnek a tartalmain keresztül.

Kiemelte, hogy szeretik a kultúrát, sokat járnak színházba és moziba, és gyerekeik magyar színészeket tartanak példaképnek. Hozzátette: „Évek óta támogatjuk a kultúrát különböző formákban.” Úgy érzi, Molnár most átlépett egy határt, amit nem lett volna szabad: „Márpedig te most olyan dologgal támadtad a Vivit, ami nem, hogy nem volt igaz, de nemcsak rá nézve, hanem az egész családomra nézve baromi tiszteletlen volt.”

Az üzletember szerint fontos lenne, hogy legyen vita, de az tisztelettel történjen: „Legyen mindenkinek véleménye, fontos, ütköztessünk, értsünk egyet, ne értsünk egyet, ez a demokrácia.”

Bodnár a videó végén bejelentette, hogy jogi lépéseket is tervez:

„Egy jó nagy kártérítési pert fogok indítani ellened, azért, mert hiszek abban, hogy muszáj tennünk valamit. Ez nem mehet így tovább.”

Hozzátette: ha nyer is a peren, a pénzt jótékony célra ajánlják fel.

Azt is felajánlotta, hogy személyesen találkozzanak: „Találkozzunk, üljünk le! Férfiként beszélgessünk! Mutassuk meg az embereknek, hogy lehet így is, tiszességgel.”

A felvételt ezzel zárta: „De ha ezt nem is teszed meg, nagyon szépen kérlek, tartsd meg azt a határvonalat, ne lépd át, ami a tiszteletnek és az emberségnek a határvonala.”

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanács: Fel kell készülnünk arra, hogy a háború elhúzódik, és Magyarországot kétszeres erővel fogják megtámadni
A miniszterelnök szerint „soha nem volt ekkora szakadék a Trump vezette békepárti erők és a háború folytatását akaró brüsszeli és kijevi vezetők között”.


Orbán Viktor hétfő délután a közösségi oldalán jelentette be, hogy összehívta a Védelmi Tanácsot. A miniszterelnök szerint az orosz-ukrán háborús helyzet miatt van erre szükség.

Bejegyzésében azt írta:

"Az elmúlt napokban történt katonai akciók azt vetítik előre, hogy a háború hosszabb és brutálisabb lesz annál, mint amire az év elején számítottunk.

Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a transzatlanti egység élesen megbomlott. Soha nem volt ekkora szakadék a Trump vezette békepárti erők és a háború folytatását akaró brüsszeli és kijevi vezetők között" - közölte.

Orbán úgy vélte, hogy a Brüsszellel folytatott vitái hangosabbak lesznek, mert Magyarország a béke oldalán kell maradjon. Majd felsorolta, mi mindenre kell felkészülni:

"Fel kell készülnünk arra, hogy a háború elhúzódik, ennek minden biztonsági és gazdasági következményeivel együtt.

Fel kell készülnünk arra, hogy Magyarországot kétszeres erővel fogják megtámadni, mert Magyarország Trump elnök szövetségese, és Magyarország békét akar és nem a háború folytatását.

Fel kell készülnünk, hogy a Magyarország ellen bevetett titkosszolgálati műveletek, a lejárató kampányok és a háborús propaganda akciók az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatódnak.

Felkészülünk és megvédjük Magyarországot és a magyar családokat!" - közölte a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb, szívszorító fotók: Egyre mélyebbek a süllyedések a parajdi sóbánya felett
A fotókon látni, hogy tovább nőttek és mélyültek a beomlások és repedések a bánya tetején. Mindez aggodalomra ad okot, mivel bármikor beszakadhat a teljes boltozata a bányának.


Hétfő reggel a parajdi beszámolók arról szóltak, hogy újabb beomlás nem történt, viszont a korábbi lyukak egyre nagyobbak. A helyzetről drónfelvételek is készültek. A közösségi oldalon megosztott képeken látni, hogy mekkora kráterek vannak már a régi tárna fölött.

A fotókhoz azt írták:

"Egyre mélyebbek a süllyedések a parajdi sóbánya felett. A parajdi bánya fölötti területről készült friss drónfelvételek tanúsága szerint egyre kiterjedtebbé válnak a kráterek:

tovább nőnek és mélyülnek azok a gödrök és repedések, amelyek aggodalomra adnak okot, mivel bármikor beszakadhat a teljes boltozata a bányának.

A felvételeken több, jól kivehető, szabálytalan alakú mélyedés látszik a Dózsa-bánya fölötti területen, azon a részen, ahol korábban a Korond-patak vize betört a föld alá".

A legfrissebb felvétel:

Vasárnap délután és este a helyiek a vízügyesekkel, és más szakemberekkel közösen védőgátat építettek ki a településen, hogy egy esetleges áradástól megvédjék a házakat. Fennáll annak a veszélye, hogy amennyiben a födém egyszerre omlik le, a bányában lévő víz cunami-szerűen önti el az alatta lévő részeket. Ezért folyamatosan ellenőrzik a területet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: