HÍREK
A Rovatból

Újabb pofon Joe Bidennek: a hollywoodi nagyágyúk is aggódnak, úgy néz ki, hogy a színészek is elzárják a pénzcsapot

Több híresség mérhetetlen aggodalmát fejezte ki az elnökjelölti vitában vereséget szenvedett éppen regnáló amerikai elnökkel kapcsolatban. Sokan addig nem adományoznak a Demokrata Pártnak, amíg Biden az elnökjelölt.


Nem csillapodnak a Joe Biden elnökjelöltégével kapcsolatos aggodalmak, egyre több demokrata támogató jelzi, hogy nem adományoz többet az elnöki kampánynak, amíg Biden a jelölt, ami a Demokrata Párt egyik legfontosabb pénzcsapját, Hollywoodot is érinti – írja a BBC-re hivatkozva a Telex.

George Clooney amerikai színész a New York Times című napilapban szerdán megjelent vendégcikkében kérte az elnökjelöltségtől való visszalépésre Joe Bident. Clooney szerint egész életében a Demokrata Párt támogatója volt, és szenátorként, alelnökként és elnökként is kedvelte Bident, ugyanakkor a két leendő elnökjelölt június végi televíziós vitája után szerinte világossá vált: az idővel folytatott küzdelmet Joe Biden nem fogja tudni megnyerni.

„Homokba dughatjuk a fejünket, és imádkozhatunk a csodáért novemberben, vagy pedig kimondhatjuk az igazságot”

– írta Clooney, aki arra jutott, hogy a regnáló elnök egy hős, aki 2020-ban azzal mentette meg a demokráciát, hogy győzött, most pedig azzal kell megmentenie, hogy visszalép.

A színész egyébként nem maradt egyedül a véleményével Hollywoodban, korábban Ayelet Waldman izraeli-amerikai regény- és forgatókönyvíró is jelezte, hogy nem adományoz többet a liberális és demokrata jelölteknek, hogy ezzel fejezze ki a „zsigeri pánikot”, amit érez. Ő Damon Lindelof forgatókönyvíró és producer (többek között a Lost – Eltűntek, A Hátrahagyottak és a Watchmen című sorozatok, valamint a Star Trek filmek producere) július elejei felhívását követte. Lindelof a Deadline című filmes szaklapban közzétett írásában arra szólította fel a hollywoodi donorokat, hogy ne adjanak több pénzt a demokratáknak, amíg Biden az elnökjelölt.

Az elmúlt hetekben a közösségi médiát ellepték hollywoodi sztárok hasonló tartalmú üzenetei. Abigail Disney producer, John Cusack színész, Stephen King író és Rob Reiner színész-rendező is aggodalmát fejezte ki Joe Biden jelöltségével kapcsolatban.

„George Clooney barátom világosan megfogalmazta, amit sokan mondunk már egy ideje. A demokrácia egzisztenciális fenyegetéssel néz szembe. Szükségünk van egy fiatalabb vezetőre, aki képes visszavágni. Joe Bidennek félre kell állnia”

– írta Reiner az X-en.

Abigail Disney a CNBC-nek adott interjújában kijelentette, hogy nem adományoz Biden kampányának, amíg ő a jelölt.

Michael Douglas a BBC-nek elmondta, hogy áprilisban még adománygyűjtést szervezett Bidennek, de a júniusi elnökjelölti vita után nagyot csalódott, mert Biden nem tudott érdemben reagálni „Trump összes hazugságára”.

„Aggódom” – mondta Douglas, hozzátéve, hogy nehezen tudja elképzelni, hogy Biden végig tudná szolgálni a teljes ciklusát, ha nyerne.

A sztárok nyilatkozatai azért is különösen érzékenyen érinthetik Biden kampánystábját, mert az A-listás hollywoodi celebek mindig is a Demokrata Párt stabil támogatóinak számítottak. Az pedig, hogy ezek a hírességek sorban fordulnak el Bidentől, nemcsak az elnökjelölt imázsán ront, hanem a kampánykasszáján is megérezheti.

A BBC szerint Biden korábban egyértelmű adománygyűjtési előnnyel rendelkezett Trumppal szemben, de az elmúlt két-három hónapban a különbség jelentősen csökkent, és a republikánus elnökjelölt sokkal több támogatást gyűjtött össze, mint a demokrata riválisa.

A párton belülről és kívülről érkező aggodalmak és felszólítások ellenére Biden és stábja többször is megerősítette, hogy az elnök nem akar kiszállni a kampányból, és eltökélt abban, hogy a novemberi választáson legyőzze Trumpot. Ezt csütörtök este a NATO-csúcson is megerősítette Biden, ám a jelek szerint ez nem győzte meg a demokraták támogatóit, különösen, hogy a 81 éves elnök két kínos névcserébe is belebotlott: először Volodimir Zelenszkijt nevezte Vlagyimir Putyinnak, majd Kamala Harrist keverte össze Donald Trumppal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
44 évesen meghalt Haberland Attila
A neves reklámszakember, az Artificial Group vezetője 25 éve alapította első vállalkozását.


44 éves korában meghalt Haberland Attila, az Artificial Group vezetője – írja a Kreatív.

Kollégái azt írják:

„Élete 44 éve során nagyon ritkán adott interjút, mert mindig azt gondolta, hogy nem a személye érdekes, hanem a produktum, amit létrehozott.”

Hozzáteszik: „19 évesen alapította első vállalkozását az Art Modelst. Az általuk felfedezett modellek számtalan nemzetközi magazin címlapjain és kifutóin voltak láthatóak. Később stylistként hazánk legelismertebb divatfotósaival dolgozott együtt.”

„Az Artificial Group-ot 20 éve alapította társaival, ami egy 4 fős kreatív stúdióból mára a hazai kreatív ipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált”

– írják.

„Értett a számokhoz, de mindig az embereket nézte. Azt mondta, hogy nem reklámügynökséget szeretne építeni, hanem egy erős, összetartó közösséget, ahol tehetséges alkotók egymást inspirálva hoznak létre olyan dolgokat, amik tényleg hatással tudnak lenni az emberekre. Csak a végeredmény számít és a konzisztens minőség. Ez lett a közös értékrend.”

„Üzletember, aki sosem tévesztett fókuszt: imádta a feleségét, akit élete szerelmének tartott, és a srácait, akikért bármit megtett volna”

– búcsúznak munkatársai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem – a lovak érdekében – nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem
Tuzson Bence még kompromisszumos helyszínt javasolt a Pride-nak, de Lázár János már teljes tiltásról beszél. A miniszter szerint a szükséges törvények már megvannak.


Tuzson Bence igazságügyi miniszter még úgy gondolta, a belváros helyett a Kincsem Park lenne megfelelő helyszín a rendezvénynek.

Lázár János viszont ezt is túl megengedőnek tartja.

Az építési és közlekedési miniszter a fiával közösen készített videóban beszélt arról, mit gondol a Pride-ról. Azt mondta, a kormány már meghozta az összes szükséges jogszabályt, hogy ne lehessen megrendezni a felvonulást.

„Ezért aztán nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem. Most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat. Bátorságot kérek és kívánok mindenkitől”

– fogalmazott a miniszter.

A videóban azt is elmondta, Mezőtúrra indul, „azokhoz az emberekhez, akiknek elegük van a pride-ozásból, sokkal inkább érdekli őket az ország sorsa és jövője”.

Az Országgyűlés március 18-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely a gyerekek védelmére hivatkozva tiltaná be a Pride-ot. A jogszabály szerint nem lehet olyan gyűlést tartani, amely „népszerűsíti a homoszexualitást”. A szervezőkre és a résztvevőkre akár 200 ezer forintos büntetést is kiszabhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Cigisdoboz nagyságú jég esett Tapolcán – károkat okozhatott a hatalmas vihar Nyugat-Magyarországon
Fákat tépázott meg és a mezőgazdaságban is gondot okozott a hatalmas jég és az erős szél.


Ahogy arról délután beszámoltunk, nyugat felől két szupercella is érkezett az országba, jelentős viharokat okozva elsősorban a Nyugat-Dunántúlon.

Miután az ítéletidő letarolta Szentgotthárd és Körmend térségét, tovább húzódott, és Tapolca vonalában is nagyot aratott. Ahogy az Időkép írja, a jégeső megtépázta a fákat, és a mezőgazdaságban is károkat okozhatott.

Tapolcán elég komoly jégverés volt, néhol diónál nagyobb jég esett, amely kárt tett a fákban, veteményesekben, folyamatosan hullottak a falevelek az utakon.

Cigisdoboznyi jég is esett:

Fotó: Brigi Ta / Időkép

5-6 centis jégdarabok hullottak:

Fotó: Jakabné Bocz Alexandra / Időkép

Pacsán is komoly jégeső esett:

Fotó: Csocso9999

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elon Musk durván nekiment Trumpnak, „undorító förtelemnek” nevezte az elnök költségvetési törvénycsomagját
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.


Elon Musk ismét hangot adott a dühének, ezúttal a Trump-féle költségvetési törvény miatt. Az X-en élesen bírálta a csomagot, amit szerinte teljesen elfogadhatatlan formában fogadtak el

„Sajnálom, de ezt már nem tudom tovább tűrni. Ez a hatalmas, felháborító, zsíros koncessziókkal telepakolt kongresszusi költségvetési törvény undorító förtelem. Szégyelljék magukat azok, akik megszavazták: tudják, hogy rosszat tettek. Tudják”

– idézi a világ leggazdagabb emberét a 444.

A törvényjavaslat a képviselőházon már átment, most a szenátuson a sor. Trump eközben igyekszik nyomást gyakorolni a republikánusokra, hogy szavazzák meg a csomagot.

Musk szerint a törvénycsomag hatalmasra növelné a költségvetési hiányt, egészen 2,5 billió dollárra. Azt állítja, hogy ez elviselhetetlen, fenntarthatatlan adósságot jelent majd az amerikai állampolgároknak.

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt is reagált Musk szavaira. Azt mondta: „Nézze, az elnök pontosan tudja, hogy Elon Musk hogyan viszonyult ehhez a törvényhez. Ez nem változtat az elnök véleményén. Ez egy nagy, gyönyörű törvény, és ő kitart mellette.”

A tervezet több fontos pontot tartalmaz: meghosszabbítaná a 2017-ben bevezetett adókedvezményeket, növelné a védelmi költségvetést, fedezetet adna a tömeges kitoloncolási tervekhez, és emelné az adósságplafont 4 ezer milliárd dollárra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: