HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Orbán Viktor végképp elveszítette a kapcsolatát a valósággal

Szerinte a miniszterelnök az indiai luxusnyaralása alatt totálisan a saját hazugságai alá került. A megöregedett kommunistákhoz hasonlította Orbánt.


Orbán Viktor hazatért az indiai nyaralásáról és péntek reggel már a Kossuth Rádió reggeli műsorában adott interjút. A kormányfő kitért a Rogán Antal elleni szankciókra, Trump beiktatására, illetve újra elismételte, hogy idén fantasztikus éve lesz Magyarországnak.

Nem sokkal az interjú után már érkezett is Magyar Péter bejegyzése, amiben többek között azt írta: Orbán Viktort már egyáltalán nem érdekli a magyar családok elkeserítő helyzete.

„Orbán Viktor több hetes indiai luxus nyaralásán totálisan a saját hazugságai alá került. A miniszterelnök végképp elveszítette a kapcsolatát a valósággal. Olyan volt, mint a megöregedett kommunisták a 1980-as évek végén,

miután tönkretette és eladósította a hazánkat, most fényes jövőről papol” - írta a bejegyzésében a TISZA Párt elnöke.

Szerinte miközben a kormányfő az illegális migráció elleni harcról beszélt, „egy szót sem szólt arról, hogy ő maga engedett ki 2290 elítélt embercsempészt a magyar börtönökből vagy, hogy Rogánék köre 10 milliárdokat zsebelt be a letelepedési kötvényekből”. Ahogy szerinte azt sem említette, hogy „a testvére hány ezer ázsiai gazdasági migránst hozott be Magyarországra és hány milliárdot keresett ebből”.

Magyar ezután tételesen felsorolta, hogy szerinte miről nem beszélt a kormányfő „az értelmetlen zagyvaságok mellett”:

  • Arról, hogy nem repülőrajtot vett a magyar gazdaság, hanem minden fontos adat tovább zuhant.
  • Arról, hogy micsoda megélhetési válságba sodorták a magyar emberek millióit.
  • Arról, hogy míg a saját 6,2 millió forintos fizetését havi 750 ezer forinttal emeli, aközben az átlagos nyugdíjemelés ennek a százada.
  • Arról, hogy újra elszálltak az élelmiszerárak.
  • Arról, hogy az utóbbi négy évben az uniós átlag két és félszerese volt a magyar élelmiszerinfláció.
  • Arról, hogy 2020-hoz képest egy négy tagú családnak havonta majd 100 ezer forinttal kell többet fizetnie az élelmiszerekért.
  • Arról, hogy több, mint duplájára nőtt a fehér kenyér, a tej, a tojás, egyes húsok ára.
  • Arról, hogy hazánkban már az uniós átlagnál is drágábbak az élelmiszerek.
  • Arról, hogy Orbánék vezették be a rekord 27%-os ÁFA-t és mellé még a 4,5 %-os kiskereskedelmi különadót és 8 új adót, ami drágítja az élelmiszereket.
  • Arról, hogy míg Spanyolországban 0 %, Lengyelországban 4%, Romániában 5% a zöldségek és a gyümölcsök áfakulcsa, addig nálunk 31,5 % adó terheli ezeket.

    „A leendő TISZA-kormány egyik legsürgetőbb feladata, az Orbánék által okozott megélhetési válság enyhítése. Azonnal 5 százaléákra csökkentjük a zöldségek és gyümölcsök áfakulcsát. Majd az egészséges és később minden alapélelmiszer áfáját. Szigorú ellenőrzéseket vezetünk be, hogy a kereskedők ne tudják lenyelni az árkülönbözetet” - írta Magyar a bejegyzésben. Azt is hozzátette, hogy emelett több, az élelmiszereket terhelő adó csökkentését, illetőleg kivezetését is tervezik.

    „Láthatóan Orbán Viktort már egyáltalán nem érdeklik a magyar emberek és a magyar családok elkeserítő helyzete. Ő már az űrben politizál és képzelt szellemekkel harcol”

    - zárta a bejegyzését a TISZA Párt elnöke.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Olyan sok az elhagyott kisbaba a Heim Pál Gyermekkórházban, hogy más intézményektől kell segítséget kérni az elhelyezésükhöz
    Az elhagyott csecsemők problémája továbbra is súlyos gondot jelent Magyarországon. Miközben egyre több baba reked a kórházakban, az önkéntesek szeretnének segíteni, de jelenleg várniuk kell.


    Szeptemberben a Gyermekjogi Civil Koalíció adatai szerint 280-300 csecsemő volt a magyar kórházakban, akiket szüleik szociális okok miatt hagytak ott. Az RTL Híradó most megszerzett egy levelet, amit az Országos Kórházi Főigazgatóság küldött nyolc fővárosi és Pest megyei kórházigazgatónak január végén.

    A levél szerint a Heim Pál Gyermekkórház jelezte, hogy 14 csecsemő tartózkodik náluk „szociális indok miatt” a csecsemő és a koraszülött intenzív osztályon.

    A kórház arról számolt be, hogy „a gyermekek elhelyezésének ügyintézési folyamata nagyon hosszadalmas”, ezért „a helyükre akut beteget felvenni/kezelni nem tudnak.”

    A kórházfenntartó arra kérte az intézményvezetőket, hogy segítsenek a gyerekek elhelyezésében, „a Főváros és Pest Vármegye akut gyermekellátásának biztosítása érdekében.” Információk szerint azóta a Heim Pál Kórházban lévő csecsemők felét már sikerült más intézményekbe áthelyezni.

    Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak vezetője elmondta, hogy a kórházban hagyott csecsemők ügye országos probléma. Hangsúlyozta, hogy továbbra is rengeteg megkeresés érkezik hozzájuk elhelyezés iránti igénnyel, mert babáknak keresnek nevelőszülői férőhelyeket az ország különböző részein.

    Az SOS Gyermekfalvak a Nevetnikék Alapítvánnyal együtt országos önkéntes hálózatot hozna létre, hogy az elhagyott csecsemőket dajkálják. Emellett választ várnak az országos kórház főigazgatóságtól arra, hogy a kórházak engedélyezhetik-e önkéntesek foglalkoztatását.

    Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem cáfolta a levél tartalmát, de nem közölte, hogy a Heim Pál Kórház említett 14 csecsemője hol van most. Kiemelték, hogy „az intézmények között az ilyen jellegű együttműködés rutinszerűnek tekinthető,” és a kórházban hagyott gyerekek száma naponta változik.

    Az önkéntesek egyelőre nem kezdhetik meg a dajkálást, mert az influenzajárvány miatt türelmet kértek tőlük. A kulturális minisztérium közölte, hogy egy nyári szabályozás eredményeként 59 kórházban hagyott csecsemő vált örökbefogadhatóvá.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Az oroszok „patkányának” nevezik az ukránok azt a hírszerző ezredest, akit személyesen a titkosszolgálat főnöke fogott el
    A gyanú szerint Dmitro Kozjura ukrán ezredest az oroszok még 2018-ban, Bécsben szervezhették be.


    Az ukrán hírszerzés (SBU) terrorellenes központjának kabinetfőnökét, Dmitro Kozjura ezredest azzal gyanúsítják, hogy orosz ügynökként tevékenykedett. A férfit az SBU vezetője, Vaszil Maljuk tartóztatta le, bilincsben kísérték el. A helyi sajtóban közzétett felvételek is megörökítették a letartóztatást.

    Az SBU szerint a gyanúsított legalább 14 alkalommal gyűjtött és továbbított információkat az oroszoknak.

    A nyomozás során hang- és videofelvételeket készítettek, valamint hozzáfértek a gyanúsított mobiltelefonjaihoz és számítógépeihez. „Titkosított programok segítségével hozzáfértünk az áruló eszközeihez – mobiltelefonokhoz és számítógépekhez” – mondta Maljuk egy videóüzenetben, amelyet az SBU honlapján tettek közzé. Hozzátette: „Alapvetően együtt éltünk vele, hang- és videómegfigyeléseket végeztünk. A nyomozás során hatékonyan tudtuk dokumentálni, hogyan gyűjtött és továbbított az áruló információkat az ellenségnek.”

    Az SBU állítása szerint Kozjurát az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) még 2018-ban, Bécsben szervezte be. A kapcsolatot néhány évre megszakították, de tavaly decemberben újra aktiválták. Maljuk közölte, hogy az SBU a nyomozás során dezinformációt juttatott el Moszkvába.

    „Az SBU önmagát tisztítja meg. Akárhogy is próbál az ellenség beférkőzni a soraink közé… nem járhat sikerrel. Mert időben felismerjük, dokumentáljuk őket, és letartóztatjuk őket”

    – fogalmazott az SBU vezetője. A közlemény szerint Maljuk közvetlenül Volodimir Zelenszkij elnöknek jelentette a nyomozás eredményeit.

    (via BBC)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter: Egy nap alatt 400 új rendszerváltókártya-előfizetőnk lett
    A politikus arról is beszámolt, hogy a tegnapi nagyinterjúja után nem sokkal megalakult újabb 30 Tisza sziget, több mint 100 taggal.


    Szerda este nagyinterjút adott Magyar Péter a Partizán YouTube-csatornáján. Az apropó az volt, hogy éppen egy évvel azelőtt, 2024. január 11-én ugyanott adta első interjúját a NER-rel való szembefordulás után Varga Judit volt férje, aki azóta egyértelműen Orbán Viktor első számú kihívójává vált.

    A Tisza Párt elnöke és Gulyás Márton közti beszélgetés számos kritikát kapott. A szimpatizánsok szerint Gulyás túlságosan ellenséges stílust vett fel, míg sokan éppen azt bírálják, hogy Magyar és hívei ismét az újságírókat minősítik. De többen rótták fel azt is, hogy a politikus továbbra sem beszél konkrét terveiről, és néhány emberen kívül csapata tagjait sem mutatja be a nagy nyilvánosságnak.

    Ezekre a vádakra reagált ma esti Facebook-bejegyzésében Magyar Péter. Mint írja:

    „Tegnap meghallgathattuk, hogy csökken az érdeklődés a TISZA iránt. Ehhez képest az interjú a mai legnézettebb hazai videó lett, már majdnem 700 ezren látták.”

    Hozzáteszi: „Ma az egész propagaganda és troll hadsereg azon pörgött néhány “független” elemzővel karöltve, hogy az interjú végre megállította a TISZA áradását. És mi a valóság?

    Egy nap alatt 400 új rendszerváltó kártya előfizetőnk lett (köszönjük!), hamarosan elérjük a 25 ezres bűvös határt. És szintén ma, rekord számú (több, mint 30) TISZA Sziget alakult, több száz taggal.”

    A Tisza szigetekről Magyar Péter nem sokkal korábban is posztolt. Akkor többek között felsorolta, hogy a párt helyi csoportjai milyen akciókban vettek részt: „árvízi védekezés, adventi jótékonyság, tűzifa osztás és egyéb közösségi munka”. Szerinte ezeknek a szigeteknek köszönhetően pezsdült fel a közélet sok vidéki városban és kisközségben is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Váratlan fordulat: az ATV vezérigazgatója szerint még sincs kitiltva Deák Dániel a csatornától
    A döntés állítólag csak a vita hevében hangzott el Egri Viktor szájából. Deákot továbbra is várják vissza a stúdióba, és még a YouTube-ra feltöltött adás címét is megváltoztatták.


    Ahogy arról szerdán mi is írtunk, parázs vita alakult ki az ATV stúdiójában a Csatt című műsor felvételén. Főleg Dévényi István a Magyar Hang újságírója és Deák Dániel megafonos influenszer esett egymásnak, amit Egri Viktor műsorvezető sem hagyott szó nélkül.

    Egri a szünet előtt próbált rendet tenni: „Keresse meg mindenki az elgurult gyógyszerét!” – javasolta.

    A szünet után sem csillapodtak az indulatok. A vita a második részben is folytatódott, és a műsor végére Egri Viktor egyértelművé tette Deák Dániel számára:

    „Egyetlen mondatot nem hagytál az elmúlt 48 percben végig mondani… A szerkesztő engedélye nélkül, de ígéretet teszek, hogy miután szétverted az egész műsort, hogy ide nem jössz többet.”

    Az adás után sokan kritizálták az ATV-t, mondván, kitiltották Deák Dánielt – igaz a kommentszekcióban többségben voltak, akik ezt a döntést üdvözölték.

    Az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd azonban a Media1-nek elmondta, hogy Deákot továbbra is szívesen látják, ahogyan a hétfői adás összes többi résztvevőjét is. Hangsúlyozta, hogy korábban is voltak hasonló konfliktusok más műsorokban, de soha nem tiltottak ki senkit.

    „A videó címe hamisan keltette azt a látszatot, hogy Deák Dánielt a csatorna kitiltaná, holott ez csak a vita hevében elhangzó megjegyzés volt Egri Viktor részéről, az ATV-nek pedig nincs ilyen szándéka”

    – nyilatkozta Németh S. Szilárd. A vezérigazgató hozzátette, hogy a műsorokban előfordulnak heves viták, de ezek a konfliktusok általában rendeződnek, és a vendégek a későbbiekben is részt vesznek a csatorna adásaiban. Németh azt is elmondta, hogy nem terveznek felelősségre vonást az eset kapcsán.

    Egri Viktor több posztot is közzétett az üggyel kapcsolatban, ám ezeket később törölte, és csak egy ironikus megjegyzést hagyott meg, amiben azt írja:

    „Szeretnék elnézést kérni a követőimtől, hogy akaratom ellenére átmenetileg elvontam a figyelmet a Direkt36 filmjéről, és annak témájáról, az Orbán-család gazdagodásáról.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk