Orbán Viktor: Magyarország az EU fekete báránya, Brüsszel rémálma
Orbán Viktor a franciaországi Montargis városában szólalt fel a Patrióták pártcsalád rendezvényén. A miniszterelnök beszédében többek között Magyarország és Brüsszel kapcsolatáról, a migrációról, valamint a háborúról is beszélt.
Úgy fogalmazott: „A magyar jó muskétás alapanyag, ha egyszer nekiindulunk, a végsőkig kitartunk.”
A beszéd során kitért a magyar történelemre is, és azt mondta, a brüsszeli bürokraták nem értik, mit jelent harcolni a hazáért. Úgy véli, a világ jelenleg a szakadék felé rohan, a globális cégek kifosztották az országokat, civil szervezetek és médiahálózatok uralkodnak, miközben – mint mondta – gúnyt űznek a családból és a kereszténységből. Kiemelte, hogy migránsok érkeztek Európába, akiket állítása szerint Soros György és Brüsszel támogatott.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy új alkotmányt hoztak létre, amelybe beleírták, hogy az apa férfi, az anya pedig nő. A migráció kapcsán azt mondta:
„ami most zajlik, az nem migráció, hanem szervezett népességcsere”.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus, nincs erőszak, nincsenek utcai zavargások, és „Magyarország a magyaroké”.
A háborús helyzettel kapcsolatban Orbán úgy fogalmazott: „Tűzszünet kell, béke kell, tárgyalások kellenek.
Végül Marine Le Penhez fordulva így zárta beszédét: „Én azt tanultam, hogy a gyengék elesnek, az erősek győznek – ha összefogunk, győzni fogunk. Marine, vezess minket!”
(via 24.hu)