Az történt Donald Trumppal, amiért kigúnyolta Joe Bident: majdnem orra esett az elnöki repülőgép lépcsőjén
Donald Trump is megbotlott az Air Force One lépcsőjén – a pillanatról készült videó máris milliókhoz jutott el a közösségi oldalakon, írja a USA Today.
Trump még vasárnap beszélgetett újságírókkal New Jersey-ben, majd felszállt a Camp Davidbe tartó elnöki gépre. A lépcsőn felfelé menet rövid időre elvesztette az egyensúlyát. Mellette Marco Rubio külügyminiszter is hasonlóan járt, ő is megbillent a lépcsőzés közben.
A két politikus botlását itt lehet megnézni:
Biden 2021. március 19-én esett el az Air Force One lépcsőjén. Akkori szóvivője szerint a szeles időjárás okozta a balesetet.
Trump kampánya ezt a felvételt több reklámban is felhasználta, például a „Jugular”, a „Who Is Laughing Now” és a „Not A Young Guy” című videókban.
Joe Biden jelenleg 82 éves, leköszönésekor ő volt az Egyesült Államok legidősebb hivatalban lévő elnöke. Trump most 78 éves, vagyis ciklusa végére ő is betölti a 82. életévét.
Biden a 2024-es választási versenytől visszalépett, miután egy televíziós vitában nehezen tudott érthető válaszokat adni. Nemrég előrehaladott rákot állapítottak meg nála. Egyes vélemények szerint a Fehér Ház rendre megpróbálta eltitkolni Biden állapotromlásának jeleit.
Trump nemrég vizsgálatot kezdeményezett Biden állítólagos „szellemi leépülése” ügyében. Emellett azt is állította, hogy Joe Biden adminisztrációja visszaélt az elnök aláírásával. Biden ezeket a vádakat hamisnak és figyelemelterelésnek nevezte.