HÍREK
A Rovatból

Leáll a vasúti közlekedés a Duna mellett, Ausztriába már nem is javasolják a vonattal utazást

A MÁV-VOLÁN-csoport felkészül a rendkívüli árvízi helyzetre, közölte a csoport vasárnap.


A közleményükben arra kérik az árvizek és a viharok által érintett területeken az utasokat, hogy a következő napokban ne megszokásból kezdjék meg utazásukat, kövessék figyelemmel a közlekedési szolgáltatók hivatalos tájékoztatását a MÁV honlapján, a MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV applikációban és a Volánbusz weboldalán, írja az MTI.

A vízszint napról napra nő, az árvíz hatásai a szárazföldi közlekedésre is kihatnak a párhuzamos szakaszokon. A vasúti és a közúti menetrendszerinti közlekedést nemcsak az áradó folyók, hanem a csapadékos időjárás is befolyásolja: az erős szél okozta fakidőlések, felsővezeték-sérülések miatt fennakadásokra kell számítani.

A vasúttársaság szakemberei folyamatosan egyeztetnek az árvízi védekezésben résztvevő szervezetekkel, hatóságokkal. A vasúti fennakadások esetén pótlóbuszok állnak készenlétben.

Kitértek arra is: Magyarországtól nyugatra több országban a vasúti közlekedés akadozik, több területen szünetel. Ausztria felé jelenleg a Budapest–Bécs közötti vonatközlekedés folyamatos,

Bécstől nyugatra az ÖBB adta jelenlegi információk szerint legalább hétfő délig szünetel a vonatforgalom, ezért keddig nem javasolt az utazás vonattal Ausztriába.

A Budapest-Bécs viszonylaton közlekedő nemzetközi vonatok esetleges kimaradása esetén a MÁV-START a vonatokat belföldön motorvonattal pótolja.

Vasárnap este a Budapestről Ausztrián át, Németországba, illetve Svájcba induló, illetve hétfő reggel onnan érkező Kámán Imre EuroNight (EN 462, EN 463) csak a magyaroroszági szakaszán, a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedik.

A tájékoztatás szerint az Ausztriába tartó utasok, akik szeptember 12-ig vásárolták meg jegyüket a szeptember 13-15. közötti időszakra, szeptember 12. és 18. között használhatják fel a jegyeiket. A későbbi utazást tervezők a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül visszakaphatják vagy kicserélhetik. A fenti időszakban bármelyik Ausztriát érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel,- járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állít ki a vasúttársaság.

Vasárnap délutántól a Komárom–Esztergom vonalon az S74-es vonatok helyett már pótlóbuszok közlekednek, mivel a vasútvonal egy szakaszon a parton halad, a vízügyi védmű részét képezi.

Ezt a részt így átadjuk a hatóságoknak, hogy az árvízi felkészüléshez szükséges óvintézkedéseket megtehessék.

A Szentendrei-szigetre (Szigetmonostorra) vezető kompok és révek kedden leállnak, ezeket a Volánbusz a tahi hídon át pótolja busszal, azaz a 894-es Tahitótfalu – Pócsmegyer – Tahitótfalu vonal járatai helyett 896-os jelzéssel, Tahitótfalu – Pócsmegyer – Szigetmonostor – Pócsmegyer – Tahitótfalu útvonalon közlekednek a buszok, az üzemidőt a rév menetrendjének megfelelően kibővítve.

A Duna esztergomi tetőzése a 111-es, 10-es és 11-es út forgalmának korlátozásával járhat, érintheti az erre közlekedő buszjáratokat. Győrben a helyijáratok a rakpart lezárása miatt már terelőúton járnak.

A vasárnap reggeli, délelőtti időjárás okozta, főleg a Dunántúlt érintő forgalmi változásokról a MÁVINFORM híradása folyamatosan frissül - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
44 évesen meghalt Haberland Attila
A neves reklámszakember, az Artificial Group vezetője 25 éve alapította első vállalkozását.


44 éves korában meghalt Haberland Attila, az Artificial Group vezetője – írja a Kreatív.

Kollégái azt írják:

„Élete 44 éve során nagyon ritkán adott interjút, mert mindig azt gondolta, hogy nem a személye érdekes, hanem a produktum, amit létrehozott.”

Hozzáteszik: „19 évesen alapította első vállalkozását az Art Modelst. Az általuk felfedezett modellek számtalan nemzetközi magazin címlapjain és kifutóin voltak láthatóak. Később stylistként hazánk legelismertebb divatfotósaival dolgozott együtt.”

„Az Artificial Group-ot 20 éve alapította társaival, ami egy 4 fős kreatív stúdióból mára a hazai kreatív ipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált”

– írják.

„Értett a számokhoz, de mindig az embereket nézte. Azt mondta, hogy nem reklámügynökséget szeretne építeni, hanem egy erős, összetartó közösséget, ahol tehetséges alkotók egymást inspirálva hoznak létre olyan dolgokat, amik tényleg hatással tudnak lenni az emberekre. Csak a végeredmény számít és a konzisztens minőség. Ez lett a közös értékrend.”

„Üzletember, aki sosem tévesztett fókuszt: imádta a feleségét, akit élete szerelmének tartott, és a srácait, akikért bármit megtett volna”

– búcsúznak munkatársai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem – a lovak érdekében – nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem
Tuzson Bence még kompromisszumos helyszínt javasolt a Pride-nak, de Lázár János már teljes tiltásról beszél. A miniszter szerint a szükséges törvények már megvannak.


Tuzson Bence igazságügyi miniszter még úgy gondolta, a belváros helyett a Kincsem Park lenne megfelelő helyszín a rendezvénynek.

Lázár János viszont ezt is túl megengedőnek tartja.

Az építési és közlekedési miniszter a fiával közösen készített videóban beszélt arról, mit gondol a Pride-ról. Azt mondta, a kormány már meghozta az összes szükséges jogszabályt, hogy ne lehessen megrendezni a felvonulást.

„Ezért aztán nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem. Most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat. Bátorságot kérek és kívánok mindenkitől”

– fogalmazott a miniszter.

A videóban azt is elmondta, Mezőtúrra indul, „azokhoz az emberekhez, akiknek elegük van a pride-ozásból, sokkal inkább érdekli őket az ország sorsa és jövője”.

Az Országgyűlés március 18-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely a gyerekek védelmére hivatkozva tiltaná be a Pride-ot. A jogszabály szerint nem lehet olyan gyűlést tartani, amely „népszerűsíti a homoszexualitást”. A szervezőkre és a résztvevőkre akár 200 ezer forintos büntetést is kiszabhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Cigisdoboz nagyságú jég esett Tapolcán – károkat okozhatott a hatalmas vihar Nyugat-Magyarországon
Fákat tépázott meg és a mezőgazdaságban is gondot okozott a hatalmas jég és az erős szél.


Ahogy arról délután beszámoltunk, nyugat felől két szupercella is érkezett az országba, jelentős viharokat okozva elsősorban a Nyugat-Dunántúlon.

Miután az ítéletidő letarolta Szentgotthárd és Körmend térségét, tovább húzódott, és Tapolca vonalában is nagyot aratott. Ahogy az Időkép írja, a jégeső megtépázta a fákat, és a mezőgazdaságban is károkat okozhatott.

Tapolcán elég komoly jégverés volt, néhol diónál nagyobb jég esett, amely kárt tett a fákban, veteményesekben, folyamatosan hullottak a falevelek az utakon.

Cigisdoboznyi jég is esett:

Fotó: Brigi Ta / Időkép

5-6 centis jégdarabok hullottak:

Fotó: Jakabné Bocz Alexandra / Időkép

Pacsán is komoly jégeső esett:

Fotó: Csocso9999

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elon Musk durván nekiment Trumpnak, „undorító förtelemnek” nevezte az elnök költségvetési törvénycsomagját
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.


Elon Musk ismét hangot adott a dühének, ezúttal a Trump-féle költségvetési törvény miatt. Az X-en élesen bírálta a csomagot, amit szerinte teljesen elfogadhatatlan formában fogadtak el

„Sajnálom, de ezt már nem tudom tovább tűrni. Ez a hatalmas, felháborító, zsíros koncessziókkal telepakolt kongresszusi költségvetési törvény undorító förtelem. Szégyelljék magukat azok, akik megszavazták: tudják, hogy rosszat tettek. Tudják”

– idézi a világ leggazdagabb emberét a 444.

A törvényjavaslat a képviselőházon már átment, most a szenátuson a sor. Trump eközben igyekszik nyomást gyakorolni a republikánusokra, hogy szavazzák meg a csomagot.

Musk szerint a törvénycsomag hatalmasra növelné a költségvetési hiányt, egészen 2,5 billió dollárra. Azt állítja, hogy ez elviselhetetlen, fenntarthatatlan adósságot jelent majd az amerikai állampolgároknak.

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt is reagált Musk szavaira. Azt mondta: „Nézze, az elnök pontosan tudja, hogy Elon Musk hogyan viszonyult ehhez a törvényhez. Ez nem változtat az elnök véleményén. Ez egy nagy, gyönyörű törvény, és ő kitart mellette.”

A tervezet több fontos pontot tartalmaz: meghosszabbítaná a 2017-ben bevezetett adókedvezményeket, növelné a védelmi költségvetést, fedezetet adna a tömeges kitoloncolási tervekhez, és emelné az adósságplafont 4 ezer milliárd dollárra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: