HÍREK
A Rovatból

Felszállt a füst: Mark Rutte lesz a következő NATO-főtitkár

A leköszönő holland miniszterelnökre esett a szövetség tagjainak választása. Rutte kritikus időszakban veszi át a vezetést októberben, alig egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt.


Mark Rutte lesz a következő NATO-főtitkár, miután a szövetség mind a 32 tagja egyetértett, hogy a leköszönő holland miniszterelnök kövesse Jens Stoltenberget a védelmi szövetség élén

Magyarország és Szlovákia keddi pozitív nyilatkozata után csütörtökön Románia is megerősítette Rutte támogatását,

Klaus Iohannis román elnök pedig visszalépett a jelöltségtől, erről értesítve szövetségeseit is.

Orbán Viktor korábban Iohannis mögé állt, de végül azt mondta, hogy csak akkor támogatja Ruttét, ha az bocsánatot kér korábbi, a magyar kormányt bíráló kijelentései miatt. Végül anélkül is megszavazta, hogy Rutte bocsánatot kért volna.

További feltétele volt, hogy Magyarországnak ne kelljen részt vennie az ukrajnai műveletekben, és pénzzel se kelljen azokat támogatnia, csakhogy ez eddig sem volt kötelező.

A Politico arról ír, hogy Rutte kritikus időszakban veszi át a NATO vezetését október 2-án, alig több mint egy hónappal az amerikai választások előtt, amelyek meghatározzák a katonai szövetség sorsát. Donald Trump ugyan nem akar kilépni a NATO-ból, de azzal fenyegetőzött, hogy újraválasztása esetén csökkenti az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket.

Ruttét sokan olyan politikusnak tartják, aki szót ért a populistákkal, és megválasztása is azt bizonyítja, hogy képes alkut kötni a legkülönbözőbb hátterű politikusokkal.

Rutte megválasztása azt is jelenti, hogy az utódlás kérdése tisztázódik július előtt, amikor a NATO vezetői Washingtonba utaznak, hogy megünnepeljék a szövetség 75. évfordulóját.

Rutte intenzíven kampányolt a NATO vezetői posztjáért tavaly november óta. Korábban bírálták, mert nem volt elég aktív a kelet-európai országok támogatásának megszerzésében, akik nem felejtették el, hogy

2014 előtt támogatta az orosz Északi Áramlat 2 gázvezeték-projektet.

Rutte 14 éves miniszterelnöksége alatt az EU ötödik legnagyobb gazdaságának védelmi kiadásait nem sikerült a NATO által kitűzött, a GDP 2 százalékában meghatározott szintre emelni. A NATO legfrissebb adatai szerint Hollandia idén végre teljesíti ezt a célt.

Nem csak Trump megválasztása teremthet viszont feszültséget a védelmi szövetségen belül. Orbán és kevésbé látványosan, de a szlovák Robert Fico is folyamatosan megértőnek mutatkozott Oroszország szempontjai iránt.

A szélsőjobboldali-putyinista csoport erősödhet, különösen Hollandiában, ahol Geert Wilders lesz a kormány meghatározó embere, és Franciaországban, ahol Marine Le Pen pártja nagyon jól áll a választások előtt.

A NATO keleti szárnya, Oroszország szomszédjai keményebb kiállást várnak az agresszorral szemben, miközben mellőzöttnek érzik magukat a szövetségen belül. A Politico szerint követelni fogják, hogy legalább egy-két keleti főtitkárhelyettes legyen a 8-ból, mivel most kettő van az Egyesült Államokból, egy-egy Németországból, Hollandiából, Nagy-Britanniából, Olaszországból és Franciaországból.

A NATO ezen a héten ünnepelte, hogy 23 tagország elérte a GDP 2 százalékának megfelelő védelmi kiadásokat, ami rekord.

Ez azonban azt jelenti, hogy a szövetség egyharmada még mindig nem fizet be annyit, mint amennyit 10 éve megígért.

A dél-európaiak teljesítenek legrosszabbul, akik viszont határozottan kiállnak az Oroszországgal szembeni keményebb fellépés mellett.

„Mediterrán barátaink gyenge teljesítménye tökéletes fegyver Trump számára”

- mondta egy magas rangú diplomata a Politicónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
44 évesen meghalt Haberland Attila
A neves reklámszakember, az Artificial Group vezetője 25 éve alapította első vállalkozását.


44 éves korában meghalt Haberland Attila, az Artificial Group vezetője – írja a Kreatív.

Kollégái azt írják:

„Élete 44 éve során nagyon ritkán adott interjút, mert mindig azt gondolta, hogy nem a személye érdekes, hanem a produktum, amit létrehozott.”

Hozzáteszik: „19 évesen alapította első vállalkozását az Art Modelst. Az általuk felfedezett modellek számtalan nemzetközi magazin címlapjain és kifutóin voltak láthatóak. Később stylistként hazánk legelismertebb divatfotósaival dolgozott együtt.”

„Az Artificial Group-ot 20 éve alapította társaival, ami egy 4 fős kreatív stúdióból mára a hazai kreatív ipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált”

– írják.

„Értett a számokhoz, de mindig az embereket nézte. Azt mondta, hogy nem reklámügynökséget szeretne építeni, hanem egy erős, összetartó közösséget, ahol tehetséges alkotók egymást inspirálva hoznak létre olyan dolgokat, amik tényleg hatással tudnak lenni az emberekre. Csak a végeredmény számít és a konzisztens minőség. Ez lett a közös értékrend.”

„Üzletember, aki sosem tévesztett fókuszt: imádta a feleségét, akit élete szerelmének tartott, és a srácait, akikért bármit megtett volna”

– búcsúznak munkatársai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem – a lovak érdekében – nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem
Tuzson Bence még kompromisszumos helyszínt javasolt a Pride-nak, de Lázár János már teljes tiltásról beszél. A miniszter szerint a szükséges törvények már megvannak.


Tuzson Bence igazságügyi miniszter még úgy gondolta, a belváros helyett a Kincsem Park lenne megfelelő helyszín a rendezvénynek.

Lázár János viszont ezt is túl megengedőnek tartja.

Az építési és közlekedési miniszter a fiával közösen készített videóban beszélt arról, mit gondol a Pride-ról. Azt mondta, a kormány már meghozta az összes szükséges jogszabályt, hogy ne lehessen megrendezni a felvonulást.

„Ezért aztán nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem. Most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat. Bátorságot kérek és kívánok mindenkitől”

– fogalmazott a miniszter.

A videóban azt is elmondta, Mezőtúrra indul, „azokhoz az emberekhez, akiknek elegük van a pride-ozásból, sokkal inkább érdekli őket az ország sorsa és jövője”.

Az Országgyűlés március 18-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely a gyerekek védelmére hivatkozva tiltaná be a Pride-ot. A jogszabály szerint nem lehet olyan gyűlést tartani, amely „népszerűsíti a homoszexualitást”. A szervezőkre és a résztvevőkre akár 200 ezer forintos büntetést is kiszabhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Cigisdoboz nagyságú jég esett Tapolcán – károkat okozhatott a hatalmas vihar Nyugat-Magyarországon
Fákat tépázott meg és a mezőgazdaságban is gondot okozott a hatalmas jég és az erős szél.


Ahogy arról délután beszámoltunk, nyugat felől két szupercella is érkezett az országba, jelentős viharokat okozva elsősorban a Nyugat-Dunántúlon.

Miután az ítéletidő letarolta Szentgotthárd és Körmend térségét, tovább húzódott, és Tapolca vonalában is nagyot aratott. Ahogy az Időkép írja, a jégeső megtépázta a fákat, és a mezőgazdaságban is károkat okozhatott.

Tapolcán elég komoly jégverés volt, néhol diónál nagyobb jég esett, amely kárt tett a fákban, veteményesekben, folyamatosan hullottak a falevelek az utakon.

Cigisdoboznyi jég is esett:

Fotó: Brigi Ta / Időkép

5-6 centis jégdarabok hullottak:

Fotó: Jakabné Bocz Alexandra / Időkép

Pacsán is komoly jégeső esett:

Fotó: Csocso9999

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elon Musk durván nekiment Trumpnak, „undorító förtelemnek” nevezte az elnök költségvetési törvénycsomagját
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.


Elon Musk ismét hangot adott a dühének, ezúttal a Trump-féle költségvetési törvény miatt. Az X-en élesen bírálta a csomagot, amit szerinte teljesen elfogadhatatlan formában fogadtak el

„Sajnálom, de ezt már nem tudom tovább tűrni. Ez a hatalmas, felháborító, zsíros koncessziókkal telepakolt kongresszusi költségvetési törvény undorító förtelem. Szégyelljék magukat azok, akik megszavazták: tudják, hogy rosszat tettek. Tudják”

– idézi a világ leggazdagabb emberét a 444.

A törvényjavaslat a képviselőházon már átment, most a szenátuson a sor. Trump eközben igyekszik nyomást gyakorolni a republikánusokra, hogy szavazzák meg a csomagot.

Musk szerint a törvénycsomag hatalmasra növelné a költségvetési hiányt, egészen 2,5 billió dollárra. Azt állítja, hogy ez elviselhetetlen, fenntarthatatlan adósságot jelent majd az amerikai állampolgároknak.

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt is reagált Musk szavaira. Azt mondta: „Nézze, az elnök pontosan tudja, hogy Elon Musk hogyan viszonyult ehhez a törvényhez. Ez nem változtat az elnök véleményén. Ez egy nagy, gyönyörű törvény, és ő kitart mellette.”

A tervezet több fontos pontot tartalmaz: meghosszabbítaná a 2017-ben bevezetett adókedvezményeket, növelné a védelmi költségvetést, fedezetet adna a tömeges kitoloncolási tervekhez, és emelné az adósságplafont 4 ezer milliárd dollárra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: