HÍREK
A Rovatból

Egy kaptafára készült nyilatkozatok alapján dönthettek az érvénytelen szavazatok újraszámolásáról az NVB-nél

A Vitézyék indítványának mellékleteiben szereplő űrlapok gyakran hiányosak voltak, néhol a tanúk neve is lemaradt, és az sem derült ki mindig, hogy melyik párt delegáltja nyilatkozott, de ahol igen, ott a Fideszt említették. Az NVB mégis bizonyítékként fogadta el ezeket.


Az Átlátszó birtokába került dokumentumok szerint több mint kétszáz fővárosi szavazatszámláló bizottsági tag egy előre megírt formanyomtatvány kitöltésével nyilatkozott, hogy érvénytelenítették a Vitézy Dávidra és a szavazólapokról kihúzott Szentkirályi Alexandrára leadott kettős szavazatokat.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azonban ezek alapján, különösebb vizsgálat nélkül rendelte el az újraszámlálást.

A Vitézyék indítványának mellékleteiben szereplő űrlapok gyakran hiányosak voltak, néhol a tanúk neve is lemaradt, és az sem derült ki mindig, hogy melyik párt delegáltja nyilatkozott, de ahol igen, ott a Fideszt említették.

Az NVB mégis bizonyítékként fogadta el ezeket a bejelentéseket, és azokra alapozta az újraszámlálásról szóló döntését.

Egy neve elhallgatását kérő NVB-tag az Átlátszónak nyilatkozott, hogy az utolsó pillanatban kapták meg Vitézy Dávid indítványát és a hozzá csatolt nyilatkozatokat a testület újraszámlálásról döntő ülése előtt.

Elmondása szerint a szavazatszámlálási bizottsági tagok annak ellenére, hogy helyben aláírták az érvénytelenített szavazólapokat, most azt állítják, rosszul ismerték a szabályokat.

Az NVB-tag hozzátette:

„A nyilatkozatokat adó szavazatszámlálási bizottsági tagok annak ellenére, hogy ott helyben még aláírtak minden egyes érvénytelenített szavazólapot, most már úgy emlékeznek, hogy a szavazókörben rosszul tudták ezt a szabályt. Pedig az urnazárás előtt a Fővárosi Választási Iroda kiküldött egy tájékoztatást kifejezetten erre az esetre, hogy ha Szentkirályi Alexandrára van adva egy szavazat, az olyan, mintha a lap szélére lenne téve, tehát nem befolyásolja az érvényességet, és ha van még egy jelölt mellett is X, akkor az egy érvényes szavazat. Ehhez képest kéne azt elhinni, hogy ilyen sok szavazókörben ezt rosszul tudta az összes tag, és senki nem mondta jegyzőkönyvbe, hogy ez nem oké.

Ugyanakkor, ha a Vitézy által leadott nyilatkozatok között akár csak egy olyan is akad, amelyik szavazókörben egyébként nem történt ilyen eset, akkor hamis tartalmú irattal csikartak ki választási jogorvoslatot”

A nyilatkozatokra azért volt szükség, mert újraszámlálást csak jogszabálysértésre hivatkozva lehet elrendelni. A Vitézy-stáb tagjai a 24.hu-nak elismerték, hogy próbáltak szavazóköri delegáltakat rávenni, ismerjék el, hogy jogszabálysértés történt az érvénytelen szavazatok megállapításánál.

Amikor felvetették, hogy ezt hogyan tudják megoldani, mivel a számlálás végén a szavazatszámlálási tagnak alá kell írnia a jegyzőkönyvet, amit nem írhatott volna alá, ha szabálytalanságot tapasztal, azt válaszolták: „nem lesz könnyű.”

Az Átlátszónak nyilatkozó választási jogi szakértő szerint az újraszámlálás elrendelésével önmagában nincs probléma, hanem annak végrehajtásával, ami választási csalásra is alkalmat adhat.

Az NVB úgy döntött, hogy nem a leplombált urnákat kéri be, hanem csak az érvénytelen szavazólapok kötegeit.

Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a szavazólapok kikerülnek a sokpárti felügyelet alól, így előfordulhat akár az, hogy szavazólapok kerülnek ki vagy be a kötegekbe.

Az NVB-tag szerint, ha az urnabontástól az újraszámlálásig minden mozzanatnál ott lehetnének a pártdelegáltak, akkor ilyen csalásra észrevétlenül nem lenne lehetőség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas tömeg várakozik Ferihegyen – óriási a káosz a globális leállás miatt
A beszámolók szerint a tömeg folyamatosan nő, de már a bejárati ajtóban állnak az emberek. Egyelőre nem tudni, mikor oldódik meg a helyzet és áll helyre a rend.


Teljes káosz alakult ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy globális informatikai hiba miatt. A probléma miatt nem működik többek között a poggyászfelvevő rendszer sem, ami előtt egyre nagyobb tömeg torlódik fel. Az utasok nem tudják leadni a bőröndjeiket.

A helyszíni beszámolók szerint

a tömeg egyre csak nő, és az emberek már a bejárati ajtóknál várakoznak a melegben.
A poggyászfelvételen kézzel próbálják megoldani a helyzetet: egyesével írják fel a csomagokat, majd manuálisan szállítják őket a gépekhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter olyat csinált Strasbourgban, amit egész biztosan nem szokás
A Tisza Párt alelnöke nem bírt ülve maradni, átmozgatta inkább magát. Nem is akárhogyan.


Magyar Péter is kiutazott Strasbourgba, ahol fontos döntések születtek az Európai Parlamentben. A politikus az első plenáris ülés első hetén végig jelen volt, és folyamatosan beszámolt a részletekről a közösségi oldalán.

A hét végére azonban láthatóan már nehezen viselte az üléseket, ugyanis Magyar szó szerint fejre állt.

A strasbourgi eseményekről a TISZA Párt alelnöke is folyamatosan beszámolt a Facebook-oldalán. Többek között arról is posztolt, amikor személyesen találkozott Ursula von der Leyennel. A találkozó után pár órával arról írt, hogy véget ért az első plenáris hét Strasbourgban, majd kiemelte:

„Néha úgy éreztük, hogy feje tetejére állt a világ”

Majd egy képpel is illusztrálta, hogy ezt szó szerint értette:

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ilyen árak vannak a Hungaroringen: 1950 forint egy korsó sör, egy limonádé 1700
A legolcsóbb innivaló a szénsavas vagy szénsavas víz: 700 forintért a miénk lehet egy flakonnal.


Mindig beszédesek a Forma–1-es Magyar Nagydíj árai: érdekes lenne például egy grafikon, amely megmutatja, hogyan változtak az árak 1986 óta. Valószínűleg egy meredeken felfelé ívelő görbét látnánk, hiszen árcsökkenést egyik évről a másikra aligha tapasztalhatnánk.

Az emberek ilyenkor leginkább hot dogot vagy hamburgert esznek.

Egy klasszikus hot dog már akár 1500 forintért is kapható, de a Blikk látott olyat is, ami 2700 forintba került.

A hamburgerek ára körülbelül a duplája: 3500 forintnál olcsóbbat nem volt, a legdrágább pedig 5500 forint – remélhetőleg ez volt a legfinomabb is. A saslik még ennél is drágább, 5600 forintért kapható. A gyros árskálája is széles, 3700-től 5500 forintig terjed. Ha valaki nem akar sokat költeni, a sima lángos 1600 forintért (ez az összeg az olcsóbb jégkrémek ára is, a drágábbak 2000 forintba kerülnek), a sült burgonya 1900 forint.

Ami az italokat illeti: a koktélok, például a mojito vagy a gin tonic ára kereken 5000 forint.

Egy korsó sörért 2000 forintot (na jó, csak 1950) kérnek.
Ez az ár legalább egységes volt minden boltban. A félliteres üdítőkért is egységesen 1150 forintot kell fizetni, míg a legolcsóbb és egyben legegészségesebb választás egy flakon ásványvíz volt – szénsavas és szénsavmentes egyaránt – 700 forintért. Ritkaság az árlapokon a háromjegyű szám, tehát ez a legolcsóbb.

A legkülönfélébb F1-es ereklyék boltjaiban már az ötjegyű számok voltak a jellemzőek, egy sima, fehér, Hungaroring-emblémás póló kerül 10 000-be, de a Ferrari pólójának ára már 36 000, a Red Bullé 41 000 forint.

Nem olcsó, bár nyilván beépülnek az árakba a kitelepülés és főleg a frekventált helyen való üzletbérlés költségei. De akkor is: a belépőkkel együtt egy nagyvonalú családapa simán Mogyoródon hagyhat ezen a hétvégén egy havi fizetést.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: „Ha nem Magyarországon élsz, ezt nem hiszed el”
A Tisza Párt politikusa péntek délután Facebook-bejegyzésben írta meg, hogy félmillió forintot adományozott a Bethesda kórháznak. Az intézmény valamiért mégsem említette meg Magyar támogatását, miközben a Ferencvárosi Torna Club 10 milliós dolgozói-sportolói adományát külön hangsúlyozták közleményükben.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. július 19.



A Tisza Párt politikusa péntek délután Facebook-bejegyzésben számolt be róla, hogy napok óta jönnek a hírek, hogy egyre több kórházban kell elhalasztani sürgős műtéteket, daganatos betegek kezelését, mert forráshiány miatt a kórházak nem tudják megjavítani a klímaberendezéseket és néhol 40 fok van a műtőkben és a kezelőhelyiségekben.

Magyar Péter azonnal megosztotta a kórház adománykérő üzenetét és félmillió forinttal támogatta a klíma javítását, miközben másokat is adakozásra biztatott.

A Magyar Hang foglalta össze, hogy a Bethesda valamiért mégsem említette meg Magyar támogatását, miközben a Ferencvárosi Torna Club 10 milliós dolgozói-sportolói adományát külön hangsúlyozták közleményükben, de kitértek egy névtelenséget kérő mecénás nagy összegű utalására is. Közleményükben ezt írták: „Mi egyet ígérhetünk: minden felajánlott támogatásról be- és elszámolunk, és a gyermekek és gyógyítók körülményeit tesszük belőle jobbá!”

A politikus többek között erről is írt a posztjában, amelyet így kezdett:

"Ha nem Magyarországon élsz, ezt nem hiszed el".

Majd leírta, hogy a kórház kirakott egy posztot, amelyben hálálkodik a saját fenntartójának, a Református Egyháznak, hogy miután hír lett az ügyből, végül kifizetik a javítás költségét. "Szintén köszönetet mondtak egy, állami pénzzel kitömött sportklubnak a támogatásért", azaz az FTC-nek, amely végül 10 millió forintot gyűjtött össze a támogatásra.

A fentiek persze nem oldják meg a hasonló problémákat az állami fenntartású kórházakban. Az előző posztom alatt számtalan honfitársunk számolt be elhalasztott sürgős műtétekről és kezelésekről.

Eközben az egészségügyi államtitkár és a belügyminiszter hallgat és még mindketten a helyükön vannak. És persze a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének vezetői “jól megérdemelt” luxus pihenésüket töltik yachtokon és eldugott szigeteken.

- zárta bejegyzését Magyar Péter.

Link másolása
KÖVESS MINKET: