FELFEDEZŐ
A fideszes politikus a fővárost bírálta, de a színész szerint a lapátot sem tudja rendesen fogni. A hóeltakarításból pillanatok alatt személyes üzengetés lett.
FELFEDEZŐ
A Kutyapárt által indított hagyomány idén is vidám perceket hozott a képviselőknek. A nevetés után azonban jön a feketeleves: a jövő évi költségvetés kőkemény vitája.
FELFEDEZŐ
A közéleti influenszer szerint „az utasok egy része pánifélelemben nézi, hogy az elmebeteg mit csinál, a másik része meg ünnepli, hogy hajót ilyen virtuóz módon még nem vezetett senki”. Új videójában a Szőlő utcai ügy új fejleményeire is reagált.
FELFEDEZŐ
Szentkirályi Alexandra egy kamu iMessage-beszélgetést posztolt a miniszterelnökkel. A Trump-találkozót dicsérő üzenetben olyan szlenget használtak, amitől felrobbant a TIkTok.
FELFEDEZŐ
Bejegyzésében erőszakot legitimáló mintát emlegetett, és külföldi finanszírozásról írt. Közben egy fővárosi fideszes képviselő a támogatásról szóló állítását vitatta, Szentkirályi a helyzet elmérgesedésétől tart.
FELFEDEZŐ
Korábban ugyan arról volt szó, hogy az idén nyílt lapokkal játszik a kormánypárt Kötcsén, a sajtó viszont továbbra se mehet a kordonon túl.
FELFEDEZŐ
A főváros 380 új buszt vásárolt volna, köztük a leégett járművek helyett is. A kormány kilenc hónap után, indoklás nélkül utasította el a kérelmet.
FELFEDEZŐ
Hétfő hajnalban szálltak le a gépről, a többi utas legnagyobb meglepetésére. Állítólag még össze is vesztek leszállás közben.
FELFEDEZŐ
A politikus azt mondja, csak előre megírt szöveget olvashatnak fel a képviselők, és mindent WhatsApp-on kapnak.
FELFEDEZŐ
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint a bécsi Pride kapcsán elhangzott vádak sokakat megbélyegeztek, akik békésen tüntettek a szabadságukért a 30. Budapesti Pride-on.
FELFEDEZŐ
A fideszes politikus szerint elfogadhatatlan, hogy szülőknek kelljen kerülgetniük bizonyos városrészeket. Arra kérte követőit, inkább azt mutassák meg, mire büszkék az életükben.
FELFEDEZŐ
A férfi múlt héten még összekötözve feküdt a Skoda csomagtartójában, most viszont már Szentkirályival nevetgél. Happy end, bónusz ikszeléssel.
FELFEDEZŐ
Éppen Strasbourgban buszozott a reptérre, miközben összefoglalta az eseményeket. Elmondása szerint a vele utazó fideszes EP-képviselők meglehetősen szomorúak voltak.
FELFEDEZŐ
A fideszes politikus szerint a Facebook eltávolította a bécsi Pride-on készült fotóit még úgy is, hogy egyes részleteket kitakart.
FELFEDEZŐ
A miniszter szerint provokatív, de valós veszélyre hívja fel a figyelmet Szentkirályi kampányvideója. A csomagtartóban fekvő férfi jól van, már nem kormánytisztviselő.
FELFEDEZŐ
„Kik jönnek, Tóni?” - mondja a videóban Rainer-Micsinyei Nóra, miközben Molnár Áron megkötözve fekszik a csomagtartóban.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt vezetője szerinte a Harcosok Klubjában zavart okozott a volt kormányszóvivő videója. Posztjában Szentkirályi Alexandrát a Fidesz utolsó bukott női politikusának nevezte.
Népszerű
Ajánljuk