HÍREK
A Rovatból

A kormányszóvivő is beállt zsákot pakolni – megkezdték az árvízi védekezést, félezer embert átvezényelt a Vízügy

Vitályos Eszter maga is beszállt a védekezésben. A vízügyesek a katasztrófavédelemmel, a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a honvédséggel is egyeztettek.


„Megkezdtük az árvízi védekezést” – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő vasárnap.

A Facebookra feltöltött videóban Vitályos Eszter közölte: Leányfalura tart, ahol a pócsmegyeri rév parkolójában megkezdődött az árvízi védekezés. A felvételek szerint a munkában a kormányszóvivő is részt vesz.

Vitályos a bejegyzésben jelezte, hogy köszönik minden önkéntesnek és hivatásos szakembernek a kitartó munkát, és várnak mindenkit a gáton. A kormányszóvivő Visegrádra érkezve azt írta:

„Az árvíz nem játék! A legfrissebb előrejelzések már azt mutatják, hogy a várható vízállás megközelíti a 2013-ban mért legmagasabb szintet!”

Hozzátette, kér mindenkit, hogy vegyék komolyan a kialakult helyzetet, az árterületen élők kezdjék meg értékeik, állataik biztonságba helyezését.

„Továbbra is teljes erővel zajlik az árvíz elleni védekezés, felkészülés, minden településen azért dolgozunk, hogy megvédjük az itt élőket” – tette hozzá Vitályos Eszter.

Közben az Országos Vízügyi Főigazgatóság azt közölte vasárnap az MTI-vel, hogy több mint félezer átvezényelt szakember érkezik folyamatosan a leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában.

Mint írták, az önállóan védekező települések támogatására harminc műszaki irányítójuk foglalja el a szolgálati. A vízügy folyamatosan egyeztet a társszervezetekkel is a szükséges segítségről.

A közlemény kitért arra, hogy a ciklon miatt továbbra is rendkívül esős az időjárás a Duna vízgyűjtőjén, elsősorban az Alpok északkeleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és ez várhatóan így lesz az előttünk álló napokban is. A ciklon mozgása és alakulása azonban nagyon bizonytalan, a legkorszerűbb előrejelző eszközök prognózisait is képes felülírni, ezért kiszámíthatatlan, milyen mértékben érinti a várható csapadék az egyes részvízgyűjtőket.

Az elmúlt 24 órában a legtöbb eső a Bécsi-medencére, valamint a Traun és az Enns vízgyűjtőjére esett, a vártnál jóval jelentősebb mennyiség, ugyanakkor más vidékeken alulmúlta az előrejelzettet. A következő egy napban ugyanezeken a területeken várható további jelentős csapadék, majd előreláthatólag a zóna nyugatabbra, tehát a Felső-Duna és az Inn vízgyűjtője fölé helyeződik át.

Az éppen aktuális meteorológiai előrejelzés alapján a következő hat napban a Dunán Adonyig a III. fok szintje fölötti, lejjebb több helyen az I. és II. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállásokra lehet számítani.

A Lajtán akár a valaha mért legmagasabb értéket (LNV-t) megközelítő, míg a Rábán és a Murán a II. fok szintje körüli tetőzésekre számítanak.

Budapesten az alsó rakpartot a jövő hét kedden érheti el a víz.

„A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT) folytatja az árvízvédelmi munkák koordinálását. Több mint félezer munkatársunk indult útnak és érkezik folyamatosan az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-dunántúli (ÉDUVIZIG) és Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) területére, hogy segítse az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő kollégáik munkáját”

– emelte ki a közlemény.

Az OMIT vasárnap reggeli ülésén is részt vettek a társszervek – a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, illetve a polgárőrség – képviselői, folyamatos a kapcsolattartás annak érdekében, hogy az esetleg szükséges segítségnyújtásról egyeztessenek a vízügyi szakemberekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
44 évesen meghalt Haberland Attila
A neves reklámszakember, az Artificial Group vezetője 25 éve alapította első vállalkozását.


44 éves korában meghalt Haberland Attila, az Artificial Group vezetője – írja a Kreatív.

Kollégái azt írják:

„Élete 44 éve során nagyon ritkán adott interjút, mert mindig azt gondolta, hogy nem a személye érdekes, hanem a produktum, amit létrehozott.”

Hozzáteszik: „19 évesen alapította első vállalkozását az Art Modelst. Az általuk felfedezett modellek számtalan nemzetközi magazin címlapjain és kifutóin voltak láthatóak. Később stylistként hazánk legelismertebb divatfotósaival dolgozott együtt.”

„Az Artificial Group-ot 20 éve alapította társaival, ami egy 4 fős kreatív stúdióból mára a hazai kreatív ipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált”

– írják.

„Értett a számokhoz, de mindig az embereket nézte. Azt mondta, hogy nem reklámügynökséget szeretne építeni, hanem egy erős, összetartó közösséget, ahol tehetséges alkotók egymást inspirálva hoznak létre olyan dolgokat, amik tényleg hatással tudnak lenni az emberekre. Csak a végeredmény számít és a konzisztens minőség. Ez lett a közös értékrend.”

„Üzletember, aki sosem tévesztett fókuszt: imádta a feleségét, akit élete szerelmének tartott, és a srácait, akikért bármit megtett volna”

– búcsúznak munkatársai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem – a lovak érdekében – nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem
Tuzson Bence még kompromisszumos helyszínt javasolt a Pride-nak, de Lázár János már teljes tiltásról beszél. A miniszter szerint a szükséges törvények már megvannak.


Tuzson Bence igazságügyi miniszter még úgy gondolta, a belváros helyett a Kincsem Park lenne megfelelő helyszín a rendezvénynek.

Lázár János viszont ezt is túl megengedőnek tartja.

Az építési és közlekedési miniszter a fiával közösen készített videóban beszélt arról, mit gondol a Pride-ról. Azt mondta, a kormány már meghozta az összes szükséges jogszabályt, hogy ne lehessen megrendezni a felvonulást.

„Ezért aztán nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem. Most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat. Bátorságot kérek és kívánok mindenkitől”

– fogalmazott a miniszter.

A videóban azt is elmondta, Mezőtúrra indul, „azokhoz az emberekhez, akiknek elegük van a pride-ozásból, sokkal inkább érdekli őket az ország sorsa és jövője”.

Az Országgyűlés március 18-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely a gyerekek védelmére hivatkozva tiltaná be a Pride-ot. A jogszabály szerint nem lehet olyan gyűlést tartani, amely „népszerűsíti a homoszexualitást”. A szervezőkre és a résztvevőkre akár 200 ezer forintos büntetést is kiszabhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Cigisdoboz nagyságú jég esett Tapolcán – károkat okozhatott a hatalmas vihar Nyugat-Magyarországon
Fákat tépázott meg és a mezőgazdaságban is gondot okozott a hatalmas jég és az erős szél.


Ahogy arról délután beszámoltunk, nyugat felől két szupercella is érkezett az országba, jelentős viharokat okozva elsősorban a Nyugat-Dunántúlon.

Miután az ítéletidő letarolta Szentgotthárd és Körmend térségét, tovább húzódott, és Tapolca vonalában is nagyot aratott. Ahogy az Időkép írja, a jégeső megtépázta a fákat, és a mezőgazdaságban is károkat okozhatott.

Tapolcán elég komoly jégverés volt, néhol diónál nagyobb jég esett, amely kárt tett a fákban, veteményesekben, folyamatosan hullottak a falevelek az utakon.

Cigisdoboznyi jég is esett:

Fotó: Brigi Ta / Időkép

5-6 centis jégdarabok hullottak:

Fotó: Jakabné Bocz Alexandra / Időkép

Pacsán is komoly jégeső esett:

Fotó: Csocso9999

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elon Musk durván nekiment Trumpnak, „undorító förtelemnek” nevezte az elnök költségvetési törvénycsomagját
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.


Elon Musk ismét hangot adott a dühének, ezúttal a Trump-féle költségvetési törvény miatt. Az X-en élesen bírálta a csomagot, amit szerinte teljesen elfogadhatatlan formában fogadtak el

„Sajnálom, de ezt már nem tudom tovább tűrni. Ez a hatalmas, felháborító, zsíros koncessziókkal telepakolt kongresszusi költségvetési törvény undorító förtelem. Szégyelljék magukat azok, akik megszavazták: tudják, hogy rosszat tettek. Tudják”

– idézi a világ leggazdagabb emberét a 444.

A törvényjavaslat a képviselőházon már átment, most a szenátuson a sor. Trump eközben igyekszik nyomást gyakorolni a republikánusokra, hogy szavazzák meg a csomagot.

Musk szerint a törvénycsomag hatalmasra növelné a költségvetési hiányt, egészen 2,5 billió dollárra. Azt állítja, hogy ez elviselhetetlen, fenntarthatatlan adósságot jelent majd az amerikai állampolgároknak.

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt is reagált Musk szavaira. Azt mondta: „Nézze, az elnök pontosan tudja, hogy Elon Musk hogyan viszonyult ehhez a törvényhez. Ez nem változtat az elnök véleményén. Ez egy nagy, gyönyörű törvény, és ő kitart mellette.”

A tervezet több fontos pontot tartalmaz: meghosszabbítaná a 2017-ben bevezetett adókedvezményeket, növelné a védelmi költségvetést, fedezetet adna a tömeges kitoloncolási tervekhez, és emelné az adósságplafont 4 ezer milliárd dollárra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: