KULT
A Rovatból

Bepillantás egy bérgyilkos elméjébe – David Fincher egyik legszemélyesebb filmje A gyilkos

David Fincher legújabb filmje nagyon hasít a Netflixen. Michael Fassbender az érzelemmentes, névtelen gyilkos szerepében brillírozik, miközben könnyeden bemutatja a nézőknek a munkáját.


Nem azt mondom, hogy A gyilkos David Fincher legjobb alkotása, de nagyon érdekes, hogy miért választotta ezt a képregényadaptációt a következő munkájának. A történet papírvékony: Michael Fassbender egy névtelen bérgyilkost alakít, aki végigvezet minket egy bérgyilkosság előkészítésén és megvalósításán.

Az első húsz percben látjuk és - belső monológok segítségével - halljuk Fassbendert minden pillanatban.

Többször említi is, hogy ebben a munkában az unalom a legnagyobb ellenség. Sajnos a hosszas előkészület egy hibával végződik és gyorsan el kell tűnnie a helyszínről. Amikor hazaér, káoszt talál az otthonában, betörtek hozzá és a barátnőjét majdnem megölték. Ezután bosszúhadjáratot indít munkáltatója és mindenki ellen, aki benne volt ebben a gyilkossági kísérletben.

Ezt a történetet már számtalanszor hallottuk, klasszikus bosszúfilm is lehetne, de így, ilyen formában csak David Fincher tudta bemutatni. A rendező pont olyan, mint a névnélküli bérgyilkosunk: módszeres, átgondolt, maximalista, szinte gépiesen próbál a tökéletességre törekedni, de a külső körülmények mindig hátráltatják

Ez a filmen is érződik, mert amikor gyilkosunk hibázik, improvizálnia kell, az pedig még több hibához vezet.

Az is érdekes, hogy a bérgyilkos a belső narrációban sokszor ellentmond önmagának. Dicséri magát, hogy mennyire kifogástalan a munkája és pont akkor hibázik. Vagy azt mondja, hogy csak azokat a csatákat vívja meg, amiért megfizetik, és mégis becsúszik egy-egy pro bono gyilkosság.

Állítása szerint érzelemmentesen kell viselkedni, az empátiát ki kell ölni, de az egész film egy bosszúhadjárat története, mert bántották a szerelmét. Ha figyelmesen követjük, hogy mit gondol és mit cselekszik „főhősünk”, akkor gyorsan észrevehetjük ezt a kettősséget, ami néha már-már humoros is lesz.

Érdekes döntés volt egy magát érzelemmentesnek mondó bérgyilkost megtenni főszereplőnek. Mivel egyáltalán nem szimpatikus, vagy karizmatikus Fassbender karaktere, így elég távolságtartó lesz a néző vele szemben, hiszen még a nevét se tudjuk. Minden reptéren vagy bankban más néven szólítják. Ettől mi is érzelemmentesen állunk hozzá, és nem tudunk neki úgy drukkolni, mint egy klasszikus főszerepelőnek, mivel ő egy bérgyilkos, aki néha ártatlanokat is veszélybe sodor, hogy elérje céljait.

Fincher direkt közel enged hozzá és egyszerre elidegenít minket tőle.

Fassbender hihetetlenül tehetséges színész. Gyakorlatilag a film minden képkockáján remekel, nincs jelenet, amiben ne szerepelne, alig kommunikál más karakterekkel, kizárólag a nézővel van tényleges kommunikáció egy monológ keretein belül. Ez a belső narráció szinte egy meditatív hangulatot kölcsönöz a filmnek. Halljuk minden gondolatát, ha beteszi a fülébe a fülhallgatóját, halljuk milyen zenét hallgat, látjuk mik a céljai, mindent részletesen leír nekünk, belelátunk szinte az elméjébe.

David Fincherrel is nagyon hasonló a helyzet. Sokan bálványként imádják a tökéletesen megkomponált filmjei miatt, de ha kicsit utánanézünk ezeket erősen Stanley Kubrick féle módszerekkel éri el. A jeleneteket felveszik számtalanszor, sokszor szinte kínozza a színészeit, hogy kihozza belőlük a maximumot. Ezért is illik Fincher annyira A gyilkos rendezőszékébe, ezért választotta ezt a projektet.

Igazából nem is Fassbender a főszereplő, hanem a rendező és a módszeres perfekcionizmusa, ahogy mindent lassan, részletesen, metodikusan ad elő. A képi világ tűéles, tökéletesre komponált, mindig látjuk, amit kell. Erik Messerschmidt operatőr, nevéhez méltó német precizitással varázsolja el a nézőket, és nagy kár, hogy idehaza nem jutott el a mozikba, pedig megérdemelné a nagyvásznat.

Messerschmidt nagyon ért a steril, letisztult képek bemutatásához. Elég, ha előző munkáit megnézzük: a szintén Fincher-féle Mindhunter, vagy a Ridley Scott féle A farkas gyermekei sorozatot.

Zenei fronton is ismerős alkotópárost kért fel a rendező. Atticus Ross és Trent Reznor Oscar-díjas alkotók szinte minden Fincher-projektben benne vannak, a Social Network óta. Ők is követik az előírt minimalista előadásmódot, zenéjük sokszor háttérelemekből építkezik, szívdobogással, fémes zörgésekkel.

Reznor nagyon ért az ilyen típusú instrumentális zenéhez. Elég zenekarára, a Nine Inch Nails-re gondolni, ők is sok kísérleti albumot adtak ki az utóbbi időben.

Miért mondja mindenki a filmre, hogy unalmas? Mert az. Direkt koncepció, hogy bemutassák a gyilkost. Nem egy konkrét gyilkosságot akar elénk tárni, hanem egy ilyen furcsa elme működését éljük át. Egy hosszabb tényleges akciójelenet van a kétórás játékidőben, mondjuk az elég látványos és erőszakos lett, de ezen kívül

a film végeláthatatlan utazásokból, tervezésekből és menekülésekből áll.

Ez a kalandos bosszú több országon átívelő embervadászattá válik, de akkor sem engedi el a néző kezét. Egészen közel maradunk Fassbenderhez és nem vágja be gyorsan az országok látványosságait, pedig mindent tényleg valós helyszíneken vettek fel. Ez természetesen erősen megdobta a büdzsét. A Netflix nem szereti a költségvetéseit nyilvánosságra hozni, de a képi világ, a színészek és a rendezőnek köszönhetően ez simán egy 150-170 milliós projektnek tűnik.

Apropó színészek: Fassbender mellett még kiemelkedően teljesít Tilda Swinton, aki egy másik bérgyilkost alakít. Nincs nagy szerepe, de egy hosszabb jelenete van főszereplőnkkel, amiben maradandó a hölgy alakítása.

A markáns orgánummal rendelkező Charles Parnell alakítja a gyilkosságokat szervező ügyvédet, akinek köszönheti címszereplőnk, hogy elindulhatott a retorzió túráján.

Megértem azokat a nézőket, akik azt mondják A gyilkosra, hogy unalmas és nem történik benne semmi. Valamelyest igazuk van, de nem ilyen egyszerű a képlet. Ezzel a filmmel ugyanis Fincher bemutatja a konkrét munkafolyamatát egy film cselekményén keresztül.

Láthatjuk, hogyan dolgozik egy maximalista, aki önmaga legnagyobb ellensége.

Hiába tervez meg előre mindent, valami sose sikerül úgy, hogy az tökéletes legyen. Nem egy tipikus közönségfilm, sokaknak lassú és unalmas lesz, nem is Fincher legjobb rendezése, de az egyik legszemélyesebbnek tűnő története. A gyilkos megnézhető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Még a fal is ugyanott rohad, mint eredetiben” – Láncfűrésszel próbálták elűzni A mi kis falunk stábját Pilisszentlélekről, de jön a 10. évad
A mi kis falunk közönségtalálkozón kiderült, miért hiúsult meg majdnem Reviczky Gábor és Udvaros Dorottya randevúja, ki szerepelt a legtöbb epizódban, és melyik karakter kap hamarosan saját spinoff sorozatot.


2017-ben indult útjára A mi kis falunk, és március 7-én szombattól kerül képernyőkre a 10. évad. A kerek számot exkluzív mozifesztivállal ünnepelték az alkotók és az RTL csatorna. A Cinema City országszerte több moziban tartott különleges vetítést, ahol a rajongók az új évad első és negyedik epizódja mellett egy összeállítást nézhettek meg a forgatási bakikból.

Sokszor bosszankodok azon, hogy a magyar tévékbe kerülő sorozatok zöme A séf meg a többiektől kezdve a Renitensen át a Pokoli rokonokig mind külföldi produkciók másolása. Ebben a tengerben üde kivétel A mi kis falunk. Habár ez is egy külföldi ötlet, a szlovák Horná Dolná remake-jeként indult, de a sorozatot megálmodó Kapitány Iván elmondása szerint már az első évad után eltértek az eredeti történettől, sőt, a magyar változat túlélte az eredetit, ami 6 évad után véget ért.

Tehát amit a második évad óta látunk, azt lehet szeretni vagy utálni, de legalább a miénk.

Az alkotók úgy döntöttek, a 10. évad elején meglepik a rajongókat egy ünnepi különkiadással. Egy "mi lett volna, ha" típusú epizóddal indul az új etap. Majdnem minden sitcomban élnek ezzel a megoldással. Láthattuk például a Jóbarátokban, amikor a szereplők arról álmodoznak, hogy például mennyire alakul másként minden, ha Rachel mégis hozzámegy Barryhez. De volt ilyen az Agymenőkben is, ott az volt a központi kérdés, mi lett volna, ha Sheldonnak köszönhetően nem találkoznak egymással a főszereplők.

Itt az apropót az szolgáltatja, hogy a sorozat három naplopója, Szifon (Debreczeny Csaba), Baki (Kerekes József) és Árpi (Hevér Gábor) segítenek Kati néninek (Udvaros Dorottya) kitakarítani az iskola épületét, amit átvesz egy alapítvány, és takarítás közben megtalálják a sorozat fontosabb szereplőinek gyerekkori leckefüzetét, amiben az volt a feladat, hogy mindenki írja le, mi szeretne lenni a jövőben.

Ennek kapcsán elképzelünk egy alternatív Pajkaszeget, ahol mindenki más, mint amit megszokhattunk.

Hogy ki milyen új szerepben találja magát, azt nem spoilerezem el, legyem elég annyi, hogy más a pap, más a polgármester, a söntés mögött sem az áll, akire számítanánk, és a végén azt is megtudjuk, Kati néni milyen karrierről álmodozott.

Első ránézésre fura, hogy az első után a negyedik epizódot mutatták be az érdeklődőknek. De eléggé lekerekített a történet ahhoz, hogy ne hiányozzanak az előzmények. A cselekményt itt András püspök (Horváth Lajos Ottó) mozgatja, aki kiprovokálja, hogy János atya (Schmied Zoltán) bokszmérkőzésen csapjon össze Andrással (Mihályfi Balázs). Mindezt azért, mert a püspököt bosszantja, hogy az orvos újra az ő unokahúga Zsófia (Peller Anna) körül legyeskedik. A nem mindennapi sportesemény persze megmozgatja az egész falut.

Bevallom, vegyes érzésekkel érkeztem a vetítésre. Nem állítom, hogy láttam a sorozat összes epizódját, de az előző napokban belenéztem a 9. évadba. Egyfelől nem nagyon van magyar sorozat, amiben ennyi kiváló színészt láthatunk. Mint azt a vetítést követő közönségtalálkozón elhangzott, 64 visszatérő szereplő sorsát követhetjük. Még a kisebb szerepekben is olyan neveket láthatunk, mint Pokorny Lia, Zsurzs Kati, Tóth Enikő, Döbrösi Laura vagy Mihályfi Balázs. Sőt, kisebb epizódszerepben feltűnt mások mellett az évek során Trokán Nóra, Ábel Anita, Rohonyi Barna, Gáspár Tibor vagy Ágoston Kata.

Hozzáteszem, a Csuja Imre, Reviczky Gábor és Udvaros Dorottya hármas már önmagában elég lenne, hogy hátán vigyen bármit.

De ami a nevettetés-faktort illeti ugyanazokat a problémákat láttam, mint nagyon sok hasonló magyar produkciónál (egészen a Szomszédokig és a Família kft.-ig visszamenőleg). A játékmód sok esetben elnagyolt, túlzó, színházias. Olykor már-már ripacskodó. Az indokoltat meghaladó mértékben épít vicces arcokra, hanghordozásra, gesztusokra. Személy szerint sokkal jobban kedvelem, amikor a komédiát pókerarccal adják elő, realista megközelítéssel, mert összességében így sokkal jobban ülnek a poénok, "nagyobbat szólnak".

Persze a jópofáskodás is megengedett eszköz, de sokkal jobb, ha az a fűszer, nem a főétel.

A most látott két epizód viszont kellemes csalódást okozott. Nem mondom, hogy gyökeresen más irányt képvisel, de Bús Gábor Olivér írói csapatának sokkal jobban sikerült eltalálni az arányokat. A színészek is mintha kicsit új erőre kaptak volna. Külön kiemelném Lengyel Tamást és Bánki Gergelyt, akiknek sikerült az "álom" epizódban a megszokottól teljesen eltérő karaktert hozniuk. A negyedik epizódban pedig a show-t Dióssi Gábor lopta el, aki Saci (Sodró Eliza) szenilis apukáját hozta tökéletesen. Úgy volt rendkívül vicces, hogy egy pillanatra sem vált nevetségessé, és ezáltal a nevetés közepette is át lehetett érezni az ő szívszorító helyzetét. Ez persze nagyban köszönhető a szájába adott remek mondatoknak is.

A fesztiválsorozat központi eseménye a Cinema City Arénában tartott közönségtalálkozó volt, ahol a vetítés után Hevér Gábor beszélgetett Kapitány Iván rendezővel, a sorozat megálmodójával, és a jelenlévő színészekkel, akik érdekes adatokat, kulisszatitkokat és sztorikat osztottak meg velünk.

Például kiderült, hogy bár 4 éven keresztül minden felvétel, a belsők is Pilisszentléleken készültek, a Covid arra kényszerítette őket, hogy a belső tereket stúdióban építsék fel. Hevér Gábor szerint annyira tökéletesen sikerült rekonstruálni a szentléleki helyiségeket, hogy

még a fal is "ugyanott rohad", mint eredetiben.

Azóta a külsőkön kívül egyedül a templom/művelődésiház az, amit a helyszínen kell leforgatniuk. A falura egyébként azért esett a választás, mert nincs túl messze Budapesttől, és olyan települést kellett találniuk, ahol vagy nincs templom, vagy ha van is, nem uralja annyira a faluképet, hogy gondot okozzon kihagyni a felvételekről.

Arról is szó esett, hogy a forgatások ténye mennyire megosztotta a pilisi falu lakóit. A legelszántabb kritikusuk úgy próbálta kiutálni őket, hogy valahányszor Kapitány Iván elkiáltotta magát, hogy "felvétel", beindította a láncfűrészét. Végül az a megoldás született, hogy a rendező azt kiáltotta, "főpróba", így nyugodtan elkészülhetett az adott jelenet.

Halhattunk további érdekes statisztikákat is. Mivel a sorozatban sok a szereplő, nem csoda, hogy senki sem tűnt fel az összes epizódban. A rekorder Csuja Imre, akit eddig összesen 158 részben láthattunk, őt Bánki Gergely követi 152 megjelenéssel. Szifon és Baki figuráját legtöbbször együtt láthatjuk, ennek tükrében talán meglepő, hogy míg Debreczeny Csaba 147-szer, Kerekes József "csak" 142-szer tűnt fel.

Kapitány Iván arról is mesélt, hogy bár vígjátékról van szó, néha próbálnak komoly pillanatokat teremteni, de ez nem mindig úgy sül el, ahogy tervezik. Példának hozta azt a jelenetet, amikor Dr. Rádi János (Reviczky Gábor) randevúra hívta az Udvaros Dorottya által megformált tanárnőt, de közben állandóan elhívják a pácienseihez, ezért a légyott kudarcba fullad.

A jelenet azonban másképp alakult, mint ahogy megírták. A részleteket már maga a művésznő ecsetelte előttünk. A jelenet a szabadban játszódott, a színészek műanyag kerti székeken ültek. Udvaros Dorottya széke egyszer csak süllyedni kezdett és felborult, a művésznő pedig a földön találta magát. Reviczky Gábor riadtan, de a szerepét nem megtörve felpattant. Mint bevallotta, azért ijedt meg, mert ahová Udvaros esett, mindenütt szerszámok hevertek a földön. A művésznőt azonban nem kellett félteni, gyorsan felpattant, és befejezték a jelenetet. A kamera végig forgott, és végül így is került be az adásba. Kapitány Iván szerint talán az egyetlen jelenet volt a 10 évad során, amit elsőre tökéletesen sikerült felvenni.

Igazán jóhangulatúra sikerült az este, ahol azt is megtudhattuk, hogy Földes Eszter is csatlakozik a színászgárdához. De a legnagyobb szenzációt kétségtelenül egy még fontosabb bejelentés jelenti:

A mi kis falunk spinoff sorozatot kap, aminek Lengyel Tamás karaktere áll majd a középpontjában.

A "Gyuri" címre keresztelt széria ősztől látható majd az RTL műsorában. Így hát a rajongók immár dupla dózisban kapják a mindennapi Pajkaszeget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Nagy hatással voltak rám ezek az Orbán Viktor ellen küzdő magyar nők” – amerikai dokumentumfilm készült az Orbán-rendszerről
Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmje három nő, Oroszi Babett újságíró, Antal Nikolett aktivista és Szabó Tímea országgyűlési képviselő történetén keresztül mutatja be a demokrácia leépítését Magyarországon. A filmet most mutatták be először Budapesten.


„Végre Magyarországon is bemutatták” – így számolt be Karácsony Gergely főpolgármester az amerikai Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmjének budapesti bemutatójáról, amit kedden tartottak az Eötvös10-ben. Bár a film már számos országba eljutott, Magyarországon most láthatta először a közönség.

Alig 40 másodperc telik el Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmjéből, és a Guardian szerint a néző már érti is a tanulságot. A budapesti látképek után Orbán Viktor látható, amint Vlagyimir Putyinnal beszélget, majd kezet fog Donald Trumppal. A film üzenete a lap szerint világos: ez nem pusztán egy kelet-európai ország belügye.

A 90 perces dokumentumfilm három nő – Szabó Tímea politikus, Oroszi Babett újságíró és Antal Niko aktivista – szemszögéből mutatja be Orbán Viktor rendszerét.

Connie Field rendező korábban olyan témákkal foglalkozott, mint a dél-afrikai apartheid bukása, az amerikai polgárjogi mozgalom, valamint a vietnámi háborúban elkövetett Mỹ Lai-i mészárlás. Szerinte mostani filmje a demokrácia leépülésének veszélyére hívja fel a figyelmet.

„Az egyik legnagyobb, abszolút veszély, amellyel ma a világban szembesülünk, a demokrácia leépülése. Az emberek azt hiszik, ez a szó elvont. Nem az” - mondja.

A film a magyar ellenállás szellemiségét is bemutatja a három nő több mint egy évtizedes küzdelmén keresztül. „Számomra most a legfontosabb, hogy a közönség megértse: vissza kell vágnunk, és hogy a demokrácia minden szempontból döntő fontosságú” - fogalmaz a rendező.

„Nagy hatással voltak rám ezek a magyar nők, akik tizenkét éve folytatják ezt a küzdelmet, és soha nem adják fel. Ezt nagyon inspirálónak és reménykeltőnek találom – és remélem, az amerikai közönségem is így érzi majd.”

Bár a téma az amerikai közönséget is érdekelheti, a film forgalmazása nehézségekbe ütközött az Egyesült Államokban. Washington DC-ben több mozi sem vállalta a vetítést; a forgalmazó szerint legalább egy esetben azért, mert attól tartottak, megsértenék a Fehér Házhoz kötődő embereket. „Az egyik mozitulajdonos azt mondta, nem akarják elidegeníteni a közönségüket, vagy a közönségük egy részét, vagy a Trumpnak dolgozó embereket” – nyilatkozta Field.

Field szerint a két vezető között a legfőbb hasonlóság, hogy mindketten egy politikai vereség után tudatosan építettek fel egy hűséges választói bázist.

A rendező ugyanakkor Trumpot nagyobb veszélynek tartja, mert míg Orbán Viktor lassan, éveken át halmozta fel a hatalmat, Trump „teljes offenzívát” folytat.

„Most megpróbál egy olyan képet felfesteni nekünk, hogy ez lesz a sorsotok, ha nem figyeltek. És a legsebezhetőbbekkel kezdi, a bevándorlókkal. Orbánnak semmi ilyesmit nem kellett bevetnie.”

Field szerint azonban az Egyesült Államoknak két előnye is van Magyarországgal szemben: a hatalom tagállami megosztása és egy jól finanszírozott ellenzéki párt.

Részlet a filmből

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Titkos telefonhívás egy szupermarketben: így indult Daniel Craig 15 éves Bond-korszaka, ami több fogába és a kisujjába került
Daniel Craig a 007-es szerepétől a Tőrbe ejtve-filmek 100 millió dolláros Netflix-szerződésével búcsúzott, új és sokkal menőbb ikont teremtve.


Március 2-án lett 58 éves Daniel Craig. Leghíresebb szerepének története maga is úgy kezdődött, mint egy kémfilm: 2005 őszén, Baltimore-ban, egy Whole Foods szupermarketben tolta a bevásárlókocsit, amikor megcsörrent a telefonja. Barbara Broccoli producer volt a vonalban, és mindössze ennyit mondott: „Over to you, kiddo.” – azaz „Rajtad a sor, kölyök.”

Craig letette a telefont, a kosarat a sarokba tolta, vett egy üveg vodkát, vermutot és egy shakert, majd hazament, hogy egyedül, titokban keverjen magának egy martinit. Még senkinek sem mondhatta el, hogy ő lett a hatodik James Bond, így aznap este egyedül emelte poharát a 007-es jövőjére.

A Temzén felhajtó hadihajón tartott hivatalos bemutató után a sajtó és a rajongók egy része azonnal támadni kezdte a választást. A Daily Mirror „The Name’s Bland – James Bland” azaz A nevem Unalmas. Unalmas James” címlappal jelent meg,

bojkottra buzdító weboldalak indultak, és petíciók követelték a lecserélését.

Az ellenszél azonban gyorsan elült, amikor a mozikba került a Casino Royale. A film hatalmas kritikai és közönségsiker lett, világszinten több mint 616 millió dollárt (a mai árfolyamon körülbelül 196 milliárd forintot) hozott, és egy csapásra igazolta a producerek döntését. Craig egy földhözragadtabb és sérülékenyebb ügynököt formált meg, aki egyesek szerint közelebb állt Ian Fleming eredeti karakteréhez, mint bármelyik elődje. A sikernek azonban komoly ára volt, amit a színész a saját testén érzett meg.

A Bond-filmek forgatása Craig számára egyet jelentett a fizikai megpróbáltatásokkal, mivel a kaszkadőrmutatványok jelentős részét maga végezte.

A Casino Royale egyik prágai verekedős jelenetében kitörött két metszőfoga, a Quantum csendje forgatásán pedig egy szerencsétlen mozdulatnál levágott egy darabot az egyik ujjából,

és az arcán is szerzett egy vágást, amit nyolc öltéssel kellett összevarrni. „A kaszkadőrök mellett nevetséges lenne a kisujjam miatt nyafogni” – mondta később.

A Spectre készítése közben a térdét kellett megműteni, a Nincs idő meghalni jamaicai forgatásának elején pedig bokaszalag-szakadást szenvedett. Sam Mendes, a Skyfall és a Spectre rendezője egy interjúban tömören foglalta össze a helyzetet: „Ez nem egy különösebben egészséges módja a munkának.” A fizikai és mentális kimerültség végül egy hírhedt interjúban csúcsosodott ki.

2015 őszén, a Spectre nyolc hónapos forgatása és az azt követő sajtókörút végén Craig egy interjúban kendőzetlenül beszélt az érzéseiről.

„Most? Inkább összetörném ezt a poharat és felvágnám vele az ereimet… Ha még egy Bondot csinálnék, az csak a pénzért lenne”

– fogalmazott a Time Out magazinnak. A kijelentés nagy visszhangot váltott ki, a színész később finomított is rajta, mondván, a kimerültség beszélt belőle.

Évekkel később, a Nincs idő meghalni forgatásának utolsó napján elmondott búcsúbeszéde már egészen más húrokat pengetett. Könnyeivel küzdve köszönte meg a stáb munkáját:

„Sokan beszélnek arról, hogy mit gondolok ezekről a filmekről… de én minden egyes másodpercét imádtam… és ez életem egyik legnagyobb megtiszteltetése volt.”

A visszatérés mögött azonban nemcsak érzelmi, hanem egy nagyon is tudatos kreatív döntés állt.

Már a Casino Royale berlini premierjén felvetette Barbara Broccoli producernek, hogy szeretné, ha az ő Bond-korszakának egyértelmű lezárása lenne: a karakter halála. A producerek szerint Craig verziója a kezdetektől a „nagyobb jóért hozott személyes áldozatról” szólt, és ezt a legerősebben egy végső, önfeláldozó tett képes megmutatni. A Nincs idő meghalni végül beváltotta ezt az ígéretet, és a franchise történetében először James Bond a film végén meghalt. A film a pandémia utáni időszak egyik legnagyobb sikere lett, globálisan 774,2 millió dollárt (körülbelül 246 milliárd forintot) termelt. A Craig-éra ezzel pénzügyileg is a sorozat csúcsidőszakává vált.

A lezárás után Craig azonnal új kihívásokat keresett, és egy csapásra egy másik ikonikus karakter bőrébe bújt, teljes kreatív szabadsággal.

A Tőrbe ejtve című filmmel megszületett Benoit Blanc, a különc déli akcentussal beszélő magánnyomozó. Craig szerint a karakter hangját „egy kis Tennessee Williams és egy kis Shelby Foote” ihlette. Rian Johnson író-rendező tudatosan hagyta a nyomozó múltját homályban, hogy a rejtély, és ne a főszereplő háttértörténete vigye a filmet. A siker akkora volt, hogy a Netflix 2021-ben egy több mint 400 millió dolláros üzlet keretében megvásárolta a két folytatás jogait, amelyből Craig becslések szerint 100 millió dollárral (körülbelül 31,8 milliárd forinttal) részesült. Miközben a vásznon új szerepben lubickolt, a valóságban a brit állam is elismerte Bondként végzett „szolgálatait”.

2021-ben a Brit Királyi Haditengerészet tiszteletbeli parancsnokává nevezték ki, ami pontosan megegyezik James Bond fiktív rangjával.

Egy évvel később pedig megkapta a Szent Mihály és Szent György Rend parancsnoki fokozatát, ugyanazt a kitüntetést, amelyet a Fleming-regények szerint a 007-es is birtokolt. A filmszerepek mellett a színházhoz is visszatért: 2022 tavaszán a Broadwayn játszotta el a Macbeth címszerepét. „Az egyik ok, amiért ezek a darabok ennyire sokáig élnek, hogy ma is hozzánk szólnak” – nyilatkozta a premier napján. A nyilvános sikerek mögött azonban mindig ott volt a hírnévvel járó teher és a magánélet féltő óvása.

„A hírnév furcsa” – mondta egy interjúban, hozzátéve, hogy a Bond-szereppel járó globális figyelem érzelmileg a családját is megterhelte, miközben ő a munka minden percét élvezte. Magánéletét következetesen védi a sajtótól.

2011-ben titokban vette feleségül Rachel Weisz színésznőt, 2018-ban született meg közös kislányuk.

Craig, aki 2019 óta brit-amerikai kettős állampolgár, a Bond-univerzumot érintő kulturális vitákban is mindig egyértelműen foglalt állást.

Amikor a következő Bond neméről és bőrszínéről szóló találgatások felerősödtek, Craig egy interjúban így reagált:

„Nagyon egyszerű a válasz. Egyszerűen jobb szerepeket kellene írni nőknek és színes bőrű színészeknek.

Miért kéne egy nőnek James Bondot játszania, amikor létezhetne egy ugyanolyan jó szerep, ami kifejezetten egy nőnek szól?” A producer, Barbara Broccoli is hasonlóan vélekedik, hangsúlyozva, hogy Bond férfi karakter marad. Craig tanácsa a jövendőbeli utódjának pedig a tőle megszokott, nyers stílusban hangzott el: „Ne legyél sz*r… Fogd meg, és tedd a magadévá.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Lehetetlen” – Déry Tibor ezzel a szóval intézte el a Képzelt riport ötletét, ami aztán 386 előadást élt meg a Vígben
A „szomorú musical” sikerét az is mutatja, hogy hiába játszották folyamatosan, éveken át nem lehetett jegyet kapni rá.


53 éve a Szent István körút 14. alatt valami megváltozott. 1973. március 2-án, egy pénteki napon a Vígszínház patinás falai között berobbant egy addig ismeretlen energia: a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról bemutatója nemcsak egy új műfajt, a magyar rockmusicalt tette a nagyszínpadra, hanem egy új generációt is felfedezett.

A farmernadrágos, hosszú hajú fiatalok hirtelen otthon érezték magukat a nagypolgári színházban,

amely Marton László rendezésében mert szólni a drogokról, a kiábrándultságról, a szabadságvágyról és a közösség erejéről. A „szomorú musicalnek” nevezett előadás azonnal kultikussá vált, és egy évtizeden át tartó, 386 előadást megérő diadalmenetbe kezdett.

A történet Amerikában, egy fiktív montanai rockfesztiválon játszódik, de a levegője sűrűn idézte a korszak nagy, ellentmondásos ifjúsági mítoszait. Míg Déry Tibor, az eredeti kisregény írója egy woodstocki képes riportot nevezett meg ihletforrásként, a darab sötét, erőszakba torkolló atmoszférája sokkal inkább az altamonti Rolling Stones-koncert tragédiáját visszhangozta.

A színpadi változat ötlete Pós Sándor rádiós rendezőtől származott, aki először a Nemzeti Színháznak ajánlotta a szöveget, de ott elutasították.

A Vígszínház fiatal rendezője, Marton László azonban meglátta benne a lehetőséget, és 1972 augusztusában felkereste a Locomotiv GT frissen alakult zenekarának vezetőjét, Presser Gábort. Az alkotói folyamatba Radnóti Zsuzsa dramaturg és a dalszövegeket jegyző Adamis Anna is bekapcsolódott, de

az ötlet, hogy Déry Tibor prózájából zenés darab szülessen, kezdetben még magát az írót is meglepte. Első reakciója mindössze egyetlen szó volt: „Lehetetlen.”

A lehetetlen mégis lehetségessé vált. A Vígszínház színpadán élő rockzene szólt: a zenekari árokban kezdetben maga az LGT, később a Gemini játszott, olyan energiát adva az előadásnak, amely inkább emlékeztetett egy beatkoncertre, mint egy hagyományos színházi estére.

A dalok – a Menni kéne, a Valaki mondja meg, az Arra születtem vagy a Ringasd el magad – azonnal slágerekké váltak,

és a magyar popkultúra megkerülhetetlen darabjaivá nemesedtek. Presser Gábor és Adamis Anna olyan szövegeket és dallamokat írtak, amelyek egy egész generáció életérzését sűrítették magukba. A bemutatón a főszerepeket a színház akkori és későbbi csillagai játszották, többek között Almási Éva, Tahi Tóth László, Koncz Gábor, Kern András, Koltai Róbert és Kútvölgyi Erzsébet. A produkció olyan szoros köteléket alakított ki a zeneszerző és a színház között, hogy Presser 1978-tól a Vígszínház zenei vezetője lett.

A darab nemcsak a hangzásával, hanem a témáival is provokált. A hetvenes évek elejének Magyarországán nyíltan beszélt a kábítószerről, a másságról, a holokauszt feldolgozatlan traumájáról és az emigráns lét gyökértelenségéről. A siker elsöprő volt.

A bemutató után egy évvel a korabeli sajtó így írt: „A Vígszínház Popfesztiváljára jegyet még most sem lehet kapni, pedig tavaly március óta játsszák.”

A produkció bejárta Európát, hatalmas sikert aratott Belgrádban, Bécsben és Prágában is. A színészek számára is új élmény volt a rajongásnak az a formája, ami addig csak a rocksztárokat övezte.

„Egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ez ekkorát fog robbanni” – emlékezett vissza Almási Éva, az előadás Eszterének megformálója. A próbák hangulatát jól érzékelteti Egri Márta anekdotája, aki szerint Presser Gábor még a kiejtésbe is beleszólt, hogy a dalok hitelesebben, „rockosabban” szólaljanak meg.

„Úgy tanította be a dalszövegeket, hogy rontsunk egy kicsit a szép magyar beszéden, ne énekeljük olyan szépen artikulálva.

Nem azt mondtuk, hogy miért nem, hanem hogy mér nem?” - emlékezett vissza Egri Márta a Vasárnap című lapnak. A darab olyan mélyen beépült a színház életébe, hogy a kulisszák mögött is évtizedes kapcsolatokat teremtett. Hegedűs D. Géza, aki beugróként került a produkcióba, egy interjúban mesélt Földes Irmikéről, a fodrászról, aki akkor készítette el a frizuráját: „Irmike 51 év óta, mind a mai napig… most is bejár a színházba, mint az én fodrászom.”

A darabot övező konszenzus azonban nem volt teljes. Évtizedekkel később Uj Péter publicista egy írásában „rettenetes, ostoba, rockellenes kurzusdarabnak” nevezte, amely szerinte épp a lázadó ifjúsági kultúra ellenében szólt. Ez a vélemény is jól mutatja, hogy a Képzelt riport hatása és értelmezése máig vita tárgya, ami csak a jelentőségét hangsúlyozza.

A bemutató körüli pillanatokat Urbán Tamás fotói őrizték meg az utókornak, köztük az az ikonikussá vált kép, amelyen Déry Tibor és Marton László látható a Vígszínházban

– ezek a felvételek ma a Fortepan archívum jóvoltából bárki számára elérhetők.

Déry Tibor és Marton László a Vígszínházban

A darab utóélete legalább olyan gazdag, mint a bemutató története. 1979-ben rádiójáték készült belőle, 1986-ban pedig angol nyelven is bemutatták az Egyesült Államokban. A dalok újra és újra felcsendültek nagy koncerteken, például a 2002-es LGT Fesztiválon és a 2007-es Szigeten. A 40. évfordulón, 2013-ban a Vígszínház egy külön előadásban, a Riport a Popfesztiválról című produkcióban idézte fel a születés körülményeit, az 50. jubileumot pedig 2023-ban nagyszabású Presser-esttel ünnepelték. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról több volt, mint egy sikeres előadás: intézménytörténeti fordulópont, amely bebizonyította, hogy a rockzenének helye van a kőszínházban, dalai pedig egy nemzedék kollektív emlékezetének részévé váltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: