SZTÁRVILÁG
Az autós újságíró szerint a műsor szabálykönyve nem hosszú, és világosan is fogalmaz, aszerint pedig Hajdú hibázott. Azt is problémának tartja, hogy a műsorvezető túl komolyan vette a játékot.
SZTÁRVILÁG
A család értesítést kapott a fejleményről. A végső azonosítás eredménye péntek délután várható, de több jel is utal arra, hogy Travis Decker holttestére bukkanhattak rá.
SZTÁRVILÁG
A 43 éves gyilkos a 8 éves unokahúga szeme láttra végzett testvérével. Utána ő maga hívta a segélyhívót, a rendőrségen pedig beismerte tettét.
SZTÁRVILÁG
A gyanúsított, Tyler Robinson partnere is segíti a nyomozókat, de nem tudott a támadásról. Utah szerint a közösségi média is szerepet játszhatott az ügyben.
SZTÁRVILÁG
F. János párja korábban nyilvánosan kiállt férje mellett. A börtönlátogatás után viszont már máshogy látja a helyzetet.
SZTÁRVILÁG
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.
SZTÁRVILÁG
Shane Devon Tamura öt embert ölt meg, köztük egy rendőrt. Krónikus traumás enkefalopátiában szenvedett, és mély gyűlölettel volt az NFL iránt.
SZTÁRVILÁG
A gyilkosság után nyom nélkül eltűnt, több száz rendőr keresi. A hatóságok 5000 eurós nyomravezetői díjat is felajánlottak, de a férfit eddig nem sikerült elfogni.
SZTÁRVILÁG
Egyelőre csak feltételezik, hogy az erőszakos férfi Magyarország felé menekült. Azt írják róla, hogy különösen intelligens, de legalább ugyanennyire veszélyes és kiszámíthatatlan is.
SZTÁRVILÁG
A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a férfit fegyházbüntetésre, emellett állapítsa meg, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
SZTÁRVILÁG
A rendőrség tagadja, hogy sorozatgyilkos garázdálkodna az austini Lady Bird Lake környékén, de a lakók egyre jobban rettegnek.
SZTÁRVILÁG
A szörnyű gyilkosságért már egyszer elítélt Muki most saját testvérét akarta megfojtani. A bíróságon sírva tagadta, hogy a halálát kívánta volna.
SZTÁRVILÁG
A 36 éves férfi az elmemegfigyelőben az anyjának azt mondta, gyakran álmodik a megfojtott kislányáról.
SZTÁRVILÁG
Az is kiderült, hogy a férfi ekkor még mást állított, miközben pontosan kiismerte magát a helyszínen.
SZTÁRVILÁG
A nő Bács-Kiskun vármegyében él, nehéz körülmények között, ugyanis csak az általános iskolát végezte el, most a közmunkaprogramban vesz részt.
SZTÁRVILÁG
A férfi előbb beismerte a gyilkosságot, most azonban már azt mondja, hogy ezt kényszer és fenyegetés hatására tette. Az ügyvédje szerint F. Jánosnak Tegretolt kellett szednie a gyermekotthonban.
Népszerű
Ajánljuk