JÁTÉK
A filmvásznon és a színpadon is tarol a táncos-zenés műfaj, a musical. Ebben a kvízben 10 híres musicalt kell felismerni.
JÁTÉK
A hétfőn, 55 évesen elhunyt színművész a Flódni improvizációs színház színpadán lépett fel szeretett kollégái társaságában, akik a közönséggel együtt tapsolták meg teljesítménye miatt.
JÁTÉK
Pelsőczy Réka rendezésében nincs egyetlen unalmas perc, és közben el kell gondolkoznunk azon, miért vált ilyen otthonossá számunkra ez a bántalmazó ország.
JÁTÉK
Szinetár Miklós karrierjét Major Tamás indította el, akit az sem zavart, hogy a fiatal tehetség nem tett érettségit. A rendező 17 évesen nyert felvételt a Színművészeti Főiskola színházrendezői szakára 1949-ben.
JÁTÉK
Az amerikai Dan Rose darabja a világon elsőként Budapesten látható, és alaposan odapirít a konzervatívoknak és a liberálisoknak is. Kőkemény dilemmák és meglepő döntések a Thália színpadán.
JÁTÉK
A Vígszínházban szeretnek megemlékezni a jubileumokról. A színház 125 éves fennállását négy részes tévéfilmmel ünnepelték, 2023-ban megünnepelték a Játszd újra, Sam 40 éves jubileumát. Most egy másik ikonikus előadás, a 25 éve műsoron tartott Képzelt beteg megünneplésére került sor.
JÁTÉK
A modell-színésznő 48 kilóra fogyott, esténként pedig zokogott magánéleti problémái miatt, miközben vígjátékot forgatott.
JÁTÉK
Kollégái, barátai és pályatársai összetört szívvel köszönnek el a fiatal színésznőtől. Koós Boglárka számos színházban és a képernyőn is bizonyította tehetségét.
JÁTÉK
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!
JÁTÉK
A Jászai Mari-díjas színész felejthetetlen alakításokat nyújtott színpadon és filmen, rendezőként és képzőművészként is alkotott.
JÁTÉK
Egy naiv lány a szerelemről álmodik Manhattan forgatagában, miközben újra és újra csalódik – a Szolnokról érkező előadás érzékenyen és látványosan mesél sorsokról, álmokról és a reményről.
JÁTÉK
Mi történik, ha egy lakásban él együtt a nagyi, a szülők és a Z generációs kamasz? Félreértések, feszültségek – és rengeteg humor. A Kortársas című improvizációs előadás nemcsak szórakoztat, de finoman tükröt is tart: megmutatja, hogy egy kis figyelemmel és nevetéssel a generációs szakadékok is áthidalhatók.
JÁTÉK
85 éves korában hunyt el a híres bábszínész. A Budapest Bábszínház közleményben tudatta a hírt, és egyben megható sorokkal búcsúzott tőle.
JÁTÉK
Ha egy igazán lendületes, szórakoztató nyári estéhez keresel programot, ne menj messzire: a Miskolci Nemzeti Színház színészei igazi mediterrán életérzést varázsolnak a budai lombok alá. A Csetepaté Chioggiában friss szemlélettel, remek szereposztással és rengeteg humorral kel új életre.
JÁTÉK
A színész-rendező a 70. születésnapja apropóján nyilatkozott az életéről. Elárulta, hogy csak három nő volt az életében, aki igazán megdobogtatta a szívét.
JÁTÉK
Makranczi Zalán a Palikék Világa műsorában mesélt arról, milyen érzés Szinetár Dóra családjához tartozni. Azt is elárulta, hogyan zajlanak náluk a vasárnapi ebédek.
JÁTÉK
A színpadi adaptáció 2026 februárjában debütál az Erkel Színház megújuló évadának részeként – Marics Peti is színpadra lép benne.
Népszerű
Ajánljuk