SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„A pénz nem számított” - 85 éves Medveczky Ilona, aki egy vagyont fizetett a hercegnői címért

A díva a hetvenes években kötött érdekházasságot, hogy nyugati karrierjét, többek közt Las Vegasban, építhesse. Az így szerzett osztrák útlevéllel megkerülte a Kádár-rendszer utazási korlátozásait.


Ma 85 éves Medveczky Ilona, a díva, akinek életútja a kőbányai MÁV-telep szobakonyhájából a Las Vegas-i reflektorfényig és egy német hercegi címig ívelt.

Története egy makacs gyermeki elhatározással kezdődött.

Egy családi összejövetelen, mindössze háromévesen, a zongora alól kimászva jelentette ki, hogy ő „pinadonna” lesz.

A gyermeki félrehallásból fakadó szóért ugyan atyai pofon járt, de a szándék kőbe vésődött. Ahogy egy korábbi, mélyen személyes interjúban felidézte, a célja már akkor is megkérdőjelezhetetlen volt.

A gyermekkori álmot kőkemény munka követte. Hétévesen már az Erkel Színház színpadán statisztált, miközben felvették az akkor induló Állami Balettintézetbe. Az élete a Balettintézet, az Opera és az Erkel háromszögében telt, hajnali gyakorlással, éjfélig tartó próbákkal, ami katonás fegyelmet és rendkívüli állóképességet követelt.

A klasszikus balettben szerzett alapozás adta meg azt a tartást, amely egész pályáját végigkísérte, de hamar rájött, hogy az ő útja másfelé vezet.

A Pécsi Balett alapító évfolyamától a pesti éjszaka csillogóbb, de egyben kockázatosabb világába lépett át. A Maxim Varieté, az Éden Bár és a Moulin Rouge színpadain találta meg igazi műfaját, a revüt, ahol egyetlen este alatt többet keresett, mint édesapja egy hónap alatt.

A tehetségére egy impresszárió is felfigyelt, aki megnyitotta előtte a nyugati világ kapuit. Előbb Nyugat-Berlinbe, majd onnan San Franciscóba, Los Angelesbe és Las Vegasba szerződött.

A hatvanas-hetvenes években magyar művész számára ez ritka kiváltságnak számított.

A nemzetközi karrier csúcsán a New York-i operaházban látott egy előadást a frissen disszidált Mihail Barisnyikovval, ami végleg megerősítette abban, hogy a revü az ő igazi terepe. A magyar közönség eközben a filmvászonról ismerte meg: A veréb is madár, Az oroszlán ugrani készül és a Csak semmi pánik című filmek tették országosan ismertté.

Évtizedekkel később, a 2000-es években a Szombat esti láz című televíziós műsor zsűritagjaként egy új generáció számára is a díva megtestesítőjévé vált.

A nemzetközi karrier fenntartásának azonban komoly ára és akadálya volt a vasfüggöny.
Medveczky Ilona erre is talált egy pragmatikus, üzleti logikán alapuló megoldást.

1974-ben névházasságot kötött Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceggel. A frigy nem a romantikáról, hanem a szabadságról szólt: osztrák állampolgárságot és szabad mozgást biztosított számára egy olyan korban, amikor ez a legtöbb magyar számára elérhetetlen volt.

„Egy vagyont fizettem a hercegnői címért, de a pénz nem számított” – mondta.

A házasságban soha nem éltek együtt, és 2004-ben hivatalosan is elváltak, de a hercegnéi cím és a vele járó mozgástér évtizedekre meghatározta az életét.

A rendszerváltás után hazatért, és a hazai társasági élet állandó szereplője lett, 2007-ben például a budapesti Sisi-bál díszvendégeként tündökölt. Az állami elismerés sem maradt el: 2004-ben Érdemes Művész lett, 2020-ban pedig a közönség a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választotta.

A legmagasabb szakmai kitüntetés, a Kossuth-díj hiányát azonban máig fájlalja. „Érdemes művész vagyok és tagja a Halhatatlanok Társulatának – utóbbira különösen büszke vagyok…” – nyilatkozta a 24.hu által szemlézett HOT! magazinnak.

Medveczky Ilona ma is aktív szereplője a nyilvánosságnak. Novemberben jelent meg a Karizs Tamás által jegyzett életrajzi interjúkötete, amely azonnal a figyelem középpontjába került. Februárban a könyv anyagi vonzatai körül indult vita, amikor a művésznő sérelmezte, hogy a kötetért honorárium helyett csupán 50 tiszteletpéldányt kapott. Nemrég a TV2 Tények Plusz stábjának exkluzív betekintést engedett otthonába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A kórházból jelentkezett Rubint Réka a 7. kemoterápiás kezelése után
A fitneszedző egy rövid Instagram-sztoriban számolt be arról, hogy túlesett a hetedik kemoterápiáján. A kezeléssorozat egy ritka daganat miatt szükséges, amelynek korábban súlyos szövődményei is voltak.


„Szeressétek egymást és becsüljetek meg minden egyes pillanatot” – ezzel az üzenettel jelentkezett a kórházból Rubint Réka, miután szombaton megkapta a hetedik vénás kemoterápiás kezelését. A fitneszedző a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be a fejleményről, erről beszámolt a 24.hu.

A fitneszedző idén április elején, a TV2 Napló című műsorában beszélt először a nyilvánosságnak arról, hogy egy ritka és agresszív daganattal küzd, amely a tüdőartériát is érinti.

„Én nem szeretném eltemetni a Rékát, abba én is belehalnék” – mondta korábban férje, Schobert Norbi.

A diagnózis a családját is megviselte, Norbi a hír hallatán összeomlott, és a nyugtatókat whiskyvel vette be. A betegség súlyosságát jelzi, hogy Réka kezelőorvosa szerint negyvenéves pályafutása alatt is alig találkozott még ilyen esettel.

A mostani kemoterápiás ciklust megelőzően Réka többek között sugárkezelést is kapott, ami súlyos komplikációval járt: majdnem kilyukadt a légcsöve.

A nehézségek ellenére nemrég egy biztató fejleményről is beszámolt, egy fotón mutatta meg, hogy a kezelések után újra nőni kezdett a haja.

Rubint Réka a Nők Lapjának adott exkluzív interjújában arról is beszélt, hogy a jövőben a felépülését követően másoknak szeretne majd segíteni a gyógyulás útján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex kitálalt a Fidesz kampányáról, és elárulta, mi történt a drograzzián
ByeAlex a Telexnek adott interjúban beszélt a tavaly novemberi házkutatásról, ahol önként adta át a nála lévő kábítószert. A zenész a Fidesz propagandáját is bírálta, és Jaber szerepvállalását egy vicc nélküli South Park részhez hasonlította.
DP - szmo.hu
2026. április 18.



„Én írok, nem bántok” – mondja ByeAlex, aki önként adta át a nála lévő kábítószert a rendőröknek, miközben a közéletet elárasztó propagandáról és a kampány szerinte kínos pillanatairól beszélt. A Telexnek adott videós interjújában a zenész a drogpolitikáról, a művészi önvédelemről és a 2026-os választás celebfrontjáról is beszélt.

ByeAlex elmondta, a választás előtt tudatosan kerülte, hogy a Fidesz vagy a Tisza nevét leírja, mert szerinte előadóként pártnevekkel dobálózni szánalmas. Inkább a szavazáson való részvételre buzdította a követőit, értékrendjét pedig metaforákon keresztül fejezte ki a zenéjében.

A tavaly novemberi házkutatásról új részleteket is megosztott: önként adta át a nála lévő kábítószert, és elmondása szerint most elterelésre kell járnia. Bár a rendőrök munkáját nem kritizálta, a fellépőkkel és klubokkal szembeni bánásmódot ijesztőnek tartja, és jegyzőkönyvekben olvasott bekamerázott backstage-ekről is említést tett. A zenész a kormányzati kommunikációt is bírálta.

„Gimisként az Origón olvastam a híreket, ma meg már szemrebbenés nélkül hazudnak, többek között rólam is.”

„A háborús riogatásból is elegem lett, nem akartam már Zelenszkij képét nézegetni, bohócot csináltak az európai szövetségeseinkből” – fogalmazott az interjúban. Különösen mélyen érintette, hogy a rapper Jaber a Fidesz mellett állt ki a kampányban.

„Mi otthont adtunk neki a zeneiparban. Megérte ez neki, hogy most meg cringelnek rajta?” – tette fel a kérdést, az egészet pedig egy „South Park részhez hasonlította, ami nem is vicces”.

A zenész közéleti szerepvállalása tavaly nyáron vált igazán láthatóvá, miután megjelent Az én országom című dala. Nem sokkal később lemondták az ő és a Margaret Island fellépését az állami Szent István-napi rendezvénysorozaton, a szervezők a „politikamentességre” hivatkoztak. ByeAlex erre válaszul a gázsiját a Heim Pál Gyermekkórház Alapítványának ajánlotta fel.

A novemberi házkutatás után a drogügyi kormánybiztos is megszólalt. Horváth László szerint „minden nagyon kis cucc mögött a szervezett bűnözés áll”, és a közszereplők felelősségét hangsúlyozta.

ByeAlex az interjúban arról is beszélt, miért nem lépett fel a választások előtt két nappal tartott Rendszerbontó Nagykoncerten, noha felkérték.

„Azért nem vállaltam, mert tudtam, hogy nem tudom kontrollálni azt, ami ott történni fog, mások tetteiért pedig nem szeretek felelősséget vállalni.”

Eckü Gulyás Gergelynek címzett performanszával kapcsolatban például megjegyezte: "a nagyapám mondta nekem mindig, hogy keresett a rém”.

A zenész felidézte, hogy karrierjét a közmédiának, a 2013-as A Dal című műsornak köszönheti, de szerinte a viszonyuk megváltozott. Állítása szerint a Petőfi Rádió nem játssza a dalait az Az én országom megjelenése óta. „Amit ma a fiatalok közmédiának ismernek, és röhögnek rajta, régen nem ilyen volt. Napjainkban pedig Dopeman a nap előadója a rádión. Remélem megváltozik a közmédia” – mondta.

A beszélgetést azzal zárta, abban bízik, a magyar embereket többször már nem lehet madárnak nézni, és hozzátette: „Most még jobban szeretek magyarnak lenni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Orbán Viktor egy mocskos áruló és mezőgazdasági proli
Az újságíró keményen kritizálta a leköszönő miniszterelnököt. Úgy véi, Orbán tönkretette az országot a pénz- és földéhségével.


Havas Henrik egy hosszabb posztban írt Orbán Viktorról a Facebook-oldalán „ORBÁN VIKTOR TÉVÚTON JÁR” címmel.

Az újságíró szerint a véleményét az váltotta ki, hogy az ATV-ben hallotta, amint a miniszterelnök a jobboldalra való támaszkodásról beszélt.

Havas szerint Orbán Viktor „pontosan azért bukott meg, mert hitt ebben a minden alap nélküli fantazmagóriában.”

Szerinte nincs egységes jobboldal, majd hozzáteszi: „én például, mint MDF-hívő odatartoznék, de hát erről szó sem lehetett.” Felteszi a kérdést, hogy Antall József után hogyan hihetett volna Orbán Viktorban, akit szélhámosnak nevez.

„Hogy hihettek benne azok, akik elhitték neki, hogy egy polgári Magyarországot épít?”

– írja, majd felsorolja azokat a személyeket és jelenségeket, mint Mészáros Lőrinc, Tállai András, az egész NB I., valamint a kulturális élet szereplői, Ókovács Szilveszter, Rákay Philip és Győzike, akik szerinte cáfolják a polgári Magyarország építését.

Havas Henrik így szólítja meg a miniszterelnököt:

„Miniszterelnök úr, maga egy mezőgazdasági proli.

Ismerem a típusát, én jártam az országot, kívülről-belülről ismerem a típusát, a jelszó az, hogy kell, minden kell, föld, kastély, minden, ami állami közbeszerzésen megszerezhető! Higgye el, hogy értem, amikor azt mondta, hogy ha nincs rendszerváltás, a felcsúti TSZ-ben legfeljebb kombájnt vezethetne!”

Úgy véli, bár a magyar arisztokráciának is vannak bűnei, de elfogadhatatlan, „hogy az őseink kultúrájához illeszkedő emberek helyére beülteti Lázár Jánost vagy éppen Lölőt és Andit.”

Havas azt üzente Orbánnak:

„Igen, ön tette tönkre ezt az országot, mert nem tudott megszabadulni a pénz-és földéhes elődeitől. Én nem kívánok önnek semmi rosszat, csak végre tűnjön el!

Hagyja békén kedvencét, a magyar sportot, és tartsa távol magát az olyan idegen területektől, mint a kultúra! Ami a külpolitikát illeti, gondolkodjon el azon, hogyan tudta elbaszni kapcsolatainkat az egyetlen országgal, nemzettel, a lengyelekkel, akik valóban szeretnek minket!”

A poszt végén személyesebb vádakat is megfogalmaz. Véleménye szerint „gusztustalan, amit Orbán Viktor a családjával művelt”. A legsúlyosabb árulásnak mégsem ezt tartja.

„Egy ember cserélhet feleséget, még hazát is, de a gyerekkori futballcsapatát nem árulhatja el!” – idézi egy korábbi írását.

Felidézi, hogy korábban együtt jártak Újpest-meccsre a Megyeri útra, ezzel szemben Orbán Viktor később a Ferencváros stadionját avatta fel. Havas a posztot azzal zárja:

„Megismétlem: te egy mocskos áruló vagy. Nemcsak a csapatunkat árultad el, de a hazánkat is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Curtis: A napi politikában nem vettem részt, nem gyártottam politikai tartalmakat, így azokat nem is törölhettem
Az énekes először szólalt meg a nyilvánosságban a Fidesz veresége óta. Azt írja, ő választotta ezt az utat, és vállalnia kell afelelősséget, de reméli, lassan csillapodnak a kedélyek.


„5 nap telt el a választások óta, és úgy látom, hogy az indulatok nehezen csillapodnak” - kezdi mai üzenetét Curtis.

Majd így folytatja: „Hogy csalódott vagyok-e? Természetesen! Én akkor is vállaltam a politikai nézeteimet, amikor még az RTL alkalmazásában álltam, és most is következetes vagyok – sokakkal ellentétben”.

„Érzékelem a felém irányuló mérhetetlen indulatot. Megértem, és bánt is, nem tagadom! Én döntöttem úgy, hogy ezt az utat választom, nekem kell viselnem a felelősségét.”

Szerinte az, hogy ez az út jó vagy rossz, szubjektív megítélés kérdése. Hozzáteszi, düggetlenül a választás végkimenetelétől, azért szorít, hogy a megosztottság véget érjen, és újra egy erős nemzetként tekinthessünk magunkra.

„Annyit a saját védelmemben még elmondanék, hogy a napi politikában nem vettem részt, nem gyártottam politikai tartalmakat, így azokat nem is törölhettem” - írja.

Szerinte mostmár a koncertezés lesz fókuszban, amit nagyon várun a zenekarával. „Remélem, lassan csillapodnak a kedélyek, és találkozhatunk valamelyik fesztiválon!” - fogalmaz még.


Link másolása
KÖVESS MINKET: