prcikk: „Halálfélelme volt sok embernek, rengetegen sírtak is” – gyalog menekült Ománba a magyar család Dubajból a rakéták elől | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

„Halálfélelme volt sok embernek, rengetegen sírtak is” – gyalog menekült Ománba a magyar család Dubajból a rakéták elől

Muravölgyi Dániel a medencénél pancsolt a gyerekeivel, amikor a becsapódások hangjára lettek figyelmesek. A pánik közepette a külügy segítségével hoztak sorsfordító döntést, de a határnál váratlan akadályba ütköztek.


Két dörrenés, majd sorozatban érkező rakéták hangja törte meg a medence melletti nyugalmat – egy budapesti család dubaji nyaralása így vált percek alatt rémálommá. A háborús helyzetbe csöppent családapa, Muravölgyi Dániel, állapotos feleségével és két gyermekével végül kalandos és stresszes út után, március 2-án, hétfőn este érkezett haza Budapestre.

A családfő, Muravölgyi Dániel a Blikknek mesélte el, hogy a medencénél értesültek a támadásról.

„A gyerekekkel a medencében pancsikoltunk, amikor két pukkanást hallottunk, aztán folyamatosan jöttek a rakéták. Azonnal felmentünk a szobába, és a televízióból értesültünk arról, hogy Irán rakétatámadást indított Dubaj ellen is. Minden csatornán ez ment.”

Rövidesen egy közeli hotel találatot kapott, a város felett füstfelhő gomolygott, a szálloda aulájában pedig kitört a pánik.

„Halálfélelme volt sok embernek, rengetegen sírtak is, a mi gyerekeinket közben a feleségem nyugtatgatta” – közölte a férfi.

A káosz közepette gyors döntésre volt szükség. Muravölgyi felvette a kapcsolatot a magyar külügyminisztériummal, ahol megkapta a dubaji és az ománi konzulátus telefonszámát. A konzuli munkatársakkal egyeztetve úgy döntöttek, a biztonságosabbnak ítélt Ománba menekülnek át. „Átbeszéltem velük, hogy mi legyen, és abban maradtunk, hogy Omán biztonságosabb: ez az ország a térség Svájca, amellyel szemben Iránnak nem érdemes támadást indítania.” Az első támadás után hat-hét órával már autóban ültek Omán felé.

A 160 kilométeres út a határig félelemben telt, miközben rakéták húztak el az autópálya felett, és a telefonra folyamatosan érkeztek a riasztások. „Én meg mondtam a sofőrnek, hogy ‘Go! Go!’, nehogy megálljon.”

Útközben telefonon egyeztetett Fodor Barnabással, Magyarország ománi nagykövetével, aki jelezte érkezésüket a hatóságoknak. A határátkelő azonban újabb akadályt jelentett. „Amikor odaértünk, közölték velünk, hogy a kocsikat nem engedik át. Mindenkinek ki kellett szállnia, és a csomagjainkkal gyalog mentünk át a határon.” Innen egy busszal jutottak el az ománi fővárosba, Maszkatba.

Maszkatban sikerült jegyet szerezniük egy március 5-i milánói járatra, de a bizonytalanság nem múlt el. „Mindenki azon stresszelt, hogy az ománi repülőteret is bezárják” – jegyezte meg Muravölgyi Dániel. A szállodában töltött éjszaka után újabb riadalom következett: egy hatalmas durranás után sűrű gázolajszag terjengett a levegőben, ami később egy találatot kapott tankerhajó miatt borította be a várost.

A fordulatot Fodor Barnabás telefonhívása hozta másnap reggel. „Azonnal induljunk a repülőtérre, mert egy isztambuli járatra megnyitottak még tizenöt helyet, és akik előbb odaérnek, azok szállhatnak fel a repülőgépre.” A nagykövet autójával jutottak ki a reptérre, ahol szerencséjükre még volt öt jegy.

A hatórás, Szaúd-Arábia felett vezető repülőút után Isztambulból egy budapesti járattal érkeztek haza. Történetük egy epizódja annak a válságnak, amely február 28-a óta tartja fogságban a térséget. Az iráni rakéta- és dróntámadások miatt légiközlekedési káosz alakult ki, több ezer utazó rekedt a repülőtereken. Az Öböl-menti államok szuverenitásuk megsértésének és a nemzetközi jog megsértésének minősítették a támadásokat, míg Irán azzal védekezett, hogy a csapások a térségben lévő amerikai katonai létesítmények ellen irányultak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Csalódtam a tiszásokban” – Gáspár Evelin kiosztotta a Szijjártó fórumán sípoló ellentábor tagjait
A külügyminisztérium sajtóreferense egy Instagram-videóban bírálta a Tisza Párt szimpatizánsait. Az ellentüntetők Szijjártó Péter hajdúböszörményi politikai fórumán jelentek meg.


Sípszóval és bekiabálásokkal zavarta meg egy kisebb csoport Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délutáni hajdúböszörményi fórumát. Az eseményről Gáspár Evelin, a miniszter stábjának munkatársa számolt be egy Instagram-videóban, amelyben arról beszélt, csalódott a Tisza Párt szimpatizánsaiban.

A sajtóreferens szerint a tiszások online jelenléte nincs arányban azzal, ahányan egy-egy eseményen személyesen is megjelennek.

„Én is tapasztalom, hogy az interneten nagyon nagy a hangjuk, de amikor személyesen kell képviselni a gyűlöletkeltést, akkor fogyatkozik a létszámuk” – fogalmazott a videóban.

Hozzátette, a provokációt a tiszások előre meghirdették a Facebookon, ehhez képest szerinte mindössze 5-6 fő jelent meg.

A beszámoló szerint Szijjártó Péter nyugodtan kezelte az ellentüntetőket.

„Péter intelligensen kezelte őket, és kiemelte, hogy mindenkinek joga van idejönni. Sőt, megdicsérte az ízlésüket is, hiszen a mi rendezvényünkre jöttek el”

– mondta Gáspár.

Becslése szerint a fórumon mintegy 300 Fidesz-szimpatizáns vett részt, és az esemény a „szájkaratézáson” kívül rendben lezajlott.

A videó végén Gáspár Evelin a választások utáni időszakra is utalt: „Fontos megérteni, hogy április 13-án is fel fog kelni a Nap, és nem lehet ilyen gyűlöletkeltésben élni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Magyar Péter szerint g.ci nagy háború lesz Európában
A külügyminiszter a Patrióta által nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagált, amelyen állítólag a Tisza Párt vezetője ezt mondta volt barátnőjének, Vogel Evelinnek. Szijjártó szerint Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált a Patrióta csütörtökön közzétett hangfelvételére, amelyen állítólag Magyar Péter és volt barátnője, Vogel Evelin beszélgetnek. A felvételen Vogel azt mondja: „lehet, jobb lenne a világ, ha a humoristák lennének politikusok. Csak színészek ne legyenek, mert akkor háború lesz”. Magyar Péter erre ezt válaszolta: „Így is az lesz, g*ci nagy háború lesz”. 

Szijjártó szerint ez a kijelentés azt a kormányzati álláspontot igazolja, amelyet már évek óta hangoztatnak. Úgy fogalmazott:

„A Tisza Párt elnöke szerint »g*ci nagy háború« lesz Európában. Erről beszélünk évek óta: Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani. Nekünk egy feladatunk van: kimaradni a háborúból! Az elmúlt négy évben ez sikerült, mert nap mint nap nemet mondtunk Brüsszelnek és Kijevnek”.

A miniszter a bejegyzését azzal a gondolattal zárta, hogy egyedül a jelenlegi vezetés képes megvédeni az országot a háborútól, mert ehhez „szuverén nemzeti kormányra van szükség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megvan a Fidesz–KDNP hivatalos eredményváró helyszíne
A Fidesz–KDNP szerda este jelentette be, hogy a Bálna Kulturális Központban tartja a vasárnapi választás eredményváróját. Ezzel szemben a Tisza Párt már hétfőn tudatta, hogy a Parlamenttel szemben, a budai rakparton várja a szimpatizánsokat.


A kormánypártok közölték, hogy a Bálna Kulturális Központban tartják a közös eredményvárójukat – írta a HVG. A sajtóinformációk szerint a Bálna honlapján az is megjelent, hogy az épület csütörtöktől vasárnapig zárt körű rendezvény miatt nem látogatható.

A Fidesz immár negyedik alkalommal választotta az épületet az eredményváró helyszínéül, amely 2014 óta ad otthont a párt választási rendezvényeinek.

A Tisza Párt már hétfőn bejelentette, hogy a Parlamenttel szemben, a budai oldalon, központi helyszínként a Batthyány téren és a rakpartokon várják az eredményeket.

A felfokozott hangulat miatt elemzők rekordközeli részvételre számítanak vasárnap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izrael a tűzszünet másnapján indított hatalmas támadást Libanon ellen, több mint 250-en meghaltak
A háború eddigi legnagyobb összehangolt csapását mérték libanoni célpontokra. A támadás után Irán és a Hezbollah is megtorlást helyezett kilátásba, veszélyeztetve a friss fegyvernyugvást.


A háború eddigi legnagyobb légicsapását mérte Izrael Libanonra, a libanoni Polgári Védelem szerint legalább 254-en haltak meg – írta a The Guardian. Válaszul Irán és libanoni szövetségese, a Hezbollah megtorló akciót helyezett kilátásba, az iráni parlament elnöke pedig kijelentette: így nem látják értelmét folytatni a béketárgyalásokat.

A támadás alig egy nappal azután történt, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal. A fegyvernyugvás feltétele a kereskedelmi szempontból kulcsfontosságú Hormuzi-szoros azonnali és biztonságos megnyitása volt. A bejelentés hatására az olajárak zuhanásba kezdtek, de az izraeli vezetés rögtön jelezte, hogy a megállapodást nem mindenhol tartja be.

Trump szerint a libanoni front egy „külön ütközet”.

Az amerikai elnök megerősítette, hogy a tűzszünet nem terjed ki Libanonra. Az amerikai haderő a térségben marad, a Pentagon pedig jelezte: készen állnak a hadműveletek folytatására, ha Irán megszegi a megállapodást. Izrael a szerdai, több mint száz célpontot érintő hadműveletet a háború „legnagyobb összehangolt csapásának” nevezte.

A támadás után az iráni parlament elnöke, Mohammed Bager Qalibaf közölte, hogy Izrael a tűzszüneti megállapodás több pontját is megsértette, amikor fokozta a Hezbollah elleni háborúját.

Az Iráni Forradalmi Gárda közölte: „ha a Libanon elleni agresszió nem szűnik meg azonnal, választ fogunk adni.”

A fejlemények veszélybe sodorták a péntekre tervezett béketárgyalásokat.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk