ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5+1 ok, amiért szeretjük az Apple Pay-t!

Az elmúlt hetek egyik legnagyobb dobása az elsőként az OTP Banknál elinduló új fizetési megoldás, az Apple Pay. Összegyűjtöttünk néhány érvet, hogy miért érdemes nektek is használnotok!


Naptár, jegyzetfüzet, számológép, telefonkönyv, óra, fényképezőgép - csak pár dolog, ami 10-15 évvel ezelőtt nem a telefon menüjében, hanem a táskánkban lapult, teljes valójában. Aztán megjelentek az okostelefonok és a fentiek mellett számos más eszköz és kütyü lett elérhető a mobilunkon. Egészen napjainkig az utolsó eszköz, ami a zsebünkben maradt, az a pénztárcánk, de már ennek is vége, a legtöbben már okoseszközükkel állnak a kasszához.

Akik ebből eddig kimaradtak, azok az Apple-felhasználók voltak, de mára már ők is fellélegezhetnek, ugyanis május 21-től kishazánkban is elindult az Apple saját mobilfizetési megoldása, az Apple Pay. Ezt a fizetési módszert pedig elsőként az OTP Bank tette lehetővé ügyfelei számára, a Mastercarddal együttműködve. Az érdeklődés tagadhatatlan, hiszen pár nap alatt több tízezren regisztrálták kártyájukat.

A hírnek mi is nagyon örültünk, el is mondjuk miért érdemes nektek is használnotok.

1. Biztonságos

A mobilfizetés ugyanolyan biztonságos, mintha kártyával fizetnétek. Az Apple Pay-jel úgy fizethettek a boltokban, hogy a terminálhoz a bankkártyátok helyett a kütyütöket kell odaérintenetek (iPhone, Apple Watch). A hagyományostól eltérően viszont nem PIN-kódot kell beütnötök, hanem előbb az eszközt kell feloldani, ami iPhone esetében lehet a Face ID arcfelismerés, vagy a Touch ID ujjlenyomat-olvasó. Így ezek megakadályozzák, hogy fizetni tudjanak helyettetek.

Ami még jó, hogy a kártyaadatokat sem a mobileszköz, sem az Apple szervere nem tárolja, ehelyett a digitalizáció során egy egyedi azonosítót (Device Account Number) rendel hozzá a rendszer a bankkártyához, és titkosítva ezt tárolja a készülék biztonsági moduljában (Secure Element). Minden fizetéshez egyedi, alkalmanként változó biztonsági kulcs is tartozik.

2. Online fizetés egyszerűen

Az Apple Pay segítségével nem csak NFC chippel tudtok fizetni, hanem online is van rengeteg olyan oldal, ahol van lehetőség az Apple Pay használatára. Ahhoz, hogy ezeken az oldalakon tudjatok fizetni, olyan Ipad vagy Macbook eszköz kell, amiben van Touch ID vagy Face ID. Így nem kell megadnotok semmilyen bankkártyainformációt, elég az ujjlenyomat, az arcfelismerés vagy a jelkódotok feloldása és meg is van a fizetés.

3. Gyors

Persze ez a legevidensebb, de tényleg fényévekkel gyorsabb mobilon csippantani, mint a pénztárcába könyékig nyúlva apróért kutatni. A mobilok ma már szinte hozzánőttek az ember kezéhez, így legyen szó buszozásról vagy sorban állásról, biztos, hogy 10-ből 9 ember kezében ott lesz unaloműzőként a telefon. Innen pedig aztán tényleg csak egy lépés egy pillanatra felnézni a képernyőről és lecsippantani a bevásárlást. Ráadásul az iPhone 6 vagy annál újabb típusú telefonok esetében nem kell a PIN-kóddal bajlódni, a Touch ID ujjlenyomat-olvasó, a Face ID arcfelismerő vagy a jelkód használatával még gyorsabb lett a vásárlási folyamat.

4. Több eszközről is használható

Az Apple Pay minden iPhone 6 vagy annál újabb telefonon használható, sőt, Apple Watch segítségével is lehetséges egyetlen érintéssel fizetni az üzletekben. Így ha mind a kettővel rendelkeztek, csak azon kell a kassza előtt gondolkozni vajon a telefonnal vagy az órával fizetés lesz a gyorsabb?

5. Az összes kártyátok egy helyen

Van 2-3 kártyátok? Adjátok hozzá az összeset az Apple Pay-hez és onnantól kezdve bármelyikkel tudtok fizetni, nem kell azon aggódni, hol vannak a kártyáid, hiszen mindegyiket megtalálod egy helyen a telefonodban.

5+1. Offline is használható

Az ember mobilinternete sajnos véges és a sok közösségi médiahasználat igencsak le tudja csökkenteni a rendelkezésünkre álló GB-jainkat. Ha éppen a kassza előtt kapnátok az SMS-t, hogy elfogyott a keretetek, nincs okotok aggodalomra! Apple Pay-jel internetkapcsolat nélkül ugyanis 10 db tranzakciót hajthattok végre az adott iPhone-nal, vagy Apple Watch-csal, így nem kell rögtön újabb mobilinternetet vásárolnotok.

Hogyan működik?

Az Apple Pay aktiválásához mindössze egy iPhone 6 vagy annál újabb okostelefonra lesz szükséged. Az Apple Pay-t egyszerű beállítani: az OTP Bank által kibocsátott Mastercard és Maestro betéti- és hitelkártyák néhány lépésben digitalizálhatók az OTP SmartBank vagy a Simple by OTP appokon keresztül, vagy akár közvetlenül az Apple Wallet alkalmazásban. Tehát sem speciális SIM-kártyára, sem plusz díj befizetésére nincs szükségetek.

Ha sikerült regisztrálnotok a kártyátokat, így tudtok fizetni:

- iPhone-nal (Face ID-s verziók)

Nyomd meg kétszer az oldalsó bekapcsoló gombot, majd nézz a kijelzőre, hogy a Face ID-val (vagy akár a jelszavaddal) engedélyezd a fizetést, ezt követően tartsd közel a telefont a terminálhoz.

- iPhone-nal (Touch ID-s verziók)

Azt az ujjad helyezd a telefon fő gombjára, amelyikkel a Touch ID működik és hagyd rajta, így tartsd közel a készüléket a terminálhoz és engedélyezd a fizetést.

- Apple Watch-csal

Nyomd meg kétszer az oldalsó gombot és tartsd az óra kijelzőjét néhány centiméterre a POS termináltól. A sikeres tranzakciót enyhe rezgés jelzi.

Interneten Safari böngészőből:

iPhone-on vagy iPad-en:

- Fizetési módként válaszd az Apple Pay-t.

- Ellenőrizd a számlázási, szállítási adataidat és elérhetőségeidet. Ha másik kártyával szeretnél fizetni, a bankkártya melletti ikon segítségével módosíthatod azt.

- Ha szükséges, add meg a számlázási, szállítási adataidat, vagy elérhetőségedet. Az Apple Pay ezeket eltárolja, így nem kell újra beírnod.

- Hagyd jóvá a fizetést (Face ID-val az oldalsó gomb (side button) kétszeri megnyomásával, Touch ID-val, vagy jelkóddal, Apple Watch esetén az oldalsó gomb (side button) kétszeri megnyomásával.)

Touch ID-s Mac

- Fizetési módként válaszd ki az Apple Pay-t.

- Ellenőrizd a számlázási, szállítási adataid és elérhetőségedet. Ha másik kártyával szeretnél fizetni, a bankkártya melletti ikon segítségével módosíthatod azt.

- Ha szükséges, add meg a számlázási, szállítási adataid, vagy elérhetőségedet. Az Apple Pay ezeket eltárolja, így nem kell újra beírnod.

- Hagyd jóvá a fizetést

- Kövesd a Touch Bar-on megjelenő utasításokat, és helyezd az ujjad a Touch ID szenzorra. Ha a Touch ID ki van kapcsolva, a Touch Bar-on lévő Apple Pay ikon segítségével kapcsolhatod be.

Egyéb Mac modellek esetén

- A fizetés jóváhagyásához iPhone vagy Apple Watch készülék szükséges. Győződj meg róla, hogy az összes készüléken ugyanazzal az Apple ID-val vagy bejelentkezve.

- Ellenőrizd, hogy a Mac-en be van-e kapcsolva a Bluetooth.

- Fizetési módként válaszd ki az Apple Pay-t.

- Ellenőrizd a számlázási, szállítási adataidat és elérhetőségedet. Ha másik kártyával szeretnél fizetni, a bankkártya melletti ikon segítségével módosíthatod.

- Ha szükséges, add meg a számlázási, szállítási adataidat, vagy elérhetőségedet. Az Apple Pay ezeket eltárolja, így nem kell újra beírnod.

- Hagyd jóvá a fizetést (Face ID-val az oldalsó gomb (side button) kétszeri megnyomásával, Touch ID-val, vagy jelkóddal, Apple Watch esetén az oldalsó gomb (side button) kétszeri megnyomásával)

További információkat az Apple Pay-ről ezen az oldalon találtok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: