prcikk: Sokkoló eredmény: a gyerekeid száma az életed hosszát is befolyásolhatja egy friss kutatás szerint | szmo.hu
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Sokkoló eredmény: a gyerekeid száma az életed hosszát is befolyásolhatja egy friss kutatás szerint

Finn kutatók szerint a gyerekszám és az öregedés között lehet kapcsolat, és a szélsőségek nem néznek ki túl jól.


Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis

a gyermekszám és a szülés időzítése összefügghet azzal, milyen gyorsan öregszik biológiailag valaki, és mekkora az esélye a rövidebb élettartamra.

Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.

Az egyik ilyen az úgynevezett „eldobható test” elmélet, ami leegyszerűsítve azt mondja:

az élőlényeknek véges erőforrásaik vannak, például idejük és energiájuk, és ebből kell gazdálkodniuk.

Ha ebből sok megy el a szaporodásra, kevesebb marad a test fenntartására, javítására, regenerálására.

Mikaela Hukkanen biológus, a kutatás egyik szerzője ezt úgy fogalmazta meg, hogy evolúciós nézőpontból az organizmusok korlátozott készletekből dolgoznak. Ha ezekből túl sokat fordítanak reprodukcióra, az elvonhatja az energiát a szervezet karbantartásától és a javító mechanizmusoktól, ami végső soron rövidebb élettartamhoz vezethet.

Azt eddig is tudtuk, hogy a több gyerek például későbbi anyagi helyzetre is hatással lehet, és több korábbi vizsgálat is kapcsolatot talált a gyerekvállalás bizonyos jellemzői és az egészség között. Csakhogy ezek a kutatások többnyire egy-egy tényezőt néztek külön: például azt, hány éves volt egy nő az első szülésekor, vagy hogy összesen hány gyereke született.

A mostani kutatás ennél jóval komplexebb képet próbált összerakni a gyerekvállalási előzményekről és a halandóságról.

A kutatók 14 836 nő adatait elemezték, akik mind ikrek voltak,

mert így próbálták csökkenteni a genetikai különbségek torzító hatását. A résztvevők közül 1054 nőnél a biológiai öregedés jeleit is külön vizsgálták. A nőket hét csoportba osztották aszerint, hogy hány élve született gyerekük volt, és mikor szültek. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy

a legrosszabb mutatókat két csoport produkálta: azok, akiknek egyáltalán nem született gyerekük, illetve azok, akik a legmagasabb gyermekszámú csoportba tartoztak, ahol az átlag 6,8 gyerek volt.

Vagyis a kutatás alapján nem az látszik, hogy minél több gyerek, annál jobb, de az sem, hogy a nulla gyerek valami biológiai wellnessprogram lenne. Inkább az rajzolódott ki, hogy valahol középen van az a sáv, ahol a szervezet szempontjából a legkedvezőbbek voltak az eredmények.

A kutatás szerint

a legalacsonyabb biológiai öregedési mutatókat és halálozási kockázatot azoknál találták, akiknek átlagos számú, vagyis nagyjából két-három gyerekük született, és a terhességeik jellemzően 24 és 38 éves koruk közé estek.

Azoknál a nőknél, akik fiatalon szültek, szintén gyorsabb biológiai öregedésre és rövidebb élettartamra utaló jeleket találtak. Itt viszont jött egy fontos csavar: amikor a kutatók más tényezőket is figyelembe vettek, például az alkoholfogyasztást vagy a testtömegindexet, ez az összefüggés nagyrészt eltűnt. Vagyis ebben az esetben elképzelhető, hogy nem maga a korai gyerekvállalás, hanem a vele együtt járó egyéb körülmények játszanak nagyobb szerepet.

A gyermektelen nőknél és a nagyon sok gyereket vállalóknál viszont az összefüggés akkor is megmaradt, amikor ezeket a tényezőket kiszűrték. Ez azért érdekes, mert

az evolúciós elmélet, amire a kutatók részben támaszkodnak, önmagában nem ad magyarázatot arra, miért társulna a gyermektelenség rosszabb kimenetelekkel.

Erre a szerzők is csak óvatos magyarázatot adnak: szerintük lehet, hogy olyan, ebben a kutatásban nem mért tényezők állnak a háttérben, mint például korábban fennálló egészségügyi problémák. Ezek egyszerre befolyásolhatják azt, hogy valaki vállal-e gyereket, és azt is, milyen lesz az egészségi állapota későbbi életében.

Miina Ollikainen epigenetikus, a tanulmány másik szerzője azt mondta, hogy aki biológiailag idősebb a naptári koránál, annál nagyobb a halálozás kockázata. A kutatás eredményei pedig azt mutatják, hogy az életút során hozott döntések tartós biológiai lenyomatot hagyhatnak, és ezek jóval az öregkor előtt mérhetők.

Ollikainen szerint bizonyos elemzésekben

a fiatal kori gyerekvállalás is kapcsolatba került a biológiai öregedéssel.

Szerinte ez is illeszkedhet az evolúciós logikába: a természetes szelekció kedvezhet a korábbi szaporodásnak és a rövidebb generációs időknek, még akkor is, ha ennek később egészségügyi ára van.

Persze ettől még nagyon nem ott tartunk, hogy valaki egy ilyen tanulmány alapján Excel-táblában kezdje optimalizálni a családtervezését. A kutatás ugyanis nem ok-okozati kapcsolatot bizonyít, csak azt mutatja meg, hogy nagy csoportokban bizonyos mintázatok együtt járnak egymással. Az ilyen eredmények inkább arra jók, hogy újabb biológiai kutatások induljanak, vagy hogy a közegészségügyi gondolkodás árnyaltabb legyen.

A szerzők azt is hangsúlyozták, hogy az élettartamot és a biológiai öregedést rengeteg más tényező is befolyásolja. Ráadásul ezt a kutatást sem lehet kiragadni minden más eredmény közül, mert vannak olyan vizsgálatok is, amelyek a szülővé válás előnyeit mutatják ki.

Ollikainen ezért külön kiemelte, hogy egyetlen nőnek sem kellene ezek alapján megváltoztatnia a saját terveit vagy vágyait a gyerekvállalással kapcsolatban.

A kutatás a Nature Communications folyóiratban jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Több mint 710 milliárdot fizettek be: így járulnak hozzá a kiskereskedelmi óriások a költségvetéshez
A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.


A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.

A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.

A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint

  • a családi pótlék (305 milliárd),
  • a teljes háziorvosi ellátás (300 milliárd),
  • az összes rendelőintézeti járóbeteg szakrendelés (200 milliárd),
  • a gyermekvédelmi alap- és szakellátás: (140 milliárd),
  • a rokkantsági és rehabilitációs ellátás (480 milliárd), vagy
  • a rendőrség működtetése fizetésekkel együtt (655 milliárd forint)
  • és – amint látszik – olykor akár ezek kombinációit is fedezni tudta volna.

Mindezekhez képest a hat nagy kiskereskedelmi lánc összevont mérlege 24,5 milliárd forint veszteséget mutatott 2024-ben, egy részük egyetlen fillér profitot sem termelt.

Ez a hat társaság együtt és külön-külön is teljesítik a magyar embereknek azt az elvárását, hogy a Magyarországon működő cégek maradéktalanul kivegyék a részüket a közteherviselésből.

A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az, hogy melyik csuklódon hordod a karórádat, többet elárul rólad, mint gondolnád
Praktikus okokból alakult úgy, hogy az emberek rendszerint a bal csuklójukon hordják, és ez gyakran mélyebb jelentést hordoz. Pszichológusok szerint ez a szokás önálló gondolkodásra és a konvencióktól való eltérésre utalhat.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)

Hanem az óraviselés módjára.

Az, melyik csuklódon viseled az órádat, többet elárulhat rólad, mint a kedvenc színed, mivel finoman utalhat a személyiségedre.

Mit kell figyelni a karóra esetén?

A legtöbben a bal kezükön viselik. Akik a jobb karjukon viselik a karórát, valami pluszt fejezhetnek ki vele.

Mielőtt azonban rátérnénk a „jobbosok” titkaira, érdemes megérteni, miért lett a bal csukló az íratlan szabály.

A legtöbb ember jobbkezes.

Emiatt egyrészt a kevésbé használt bal csuklón az óra kisebb eséllyel sérül meg a mindennapi tevékenységek során, másrészt amíg a jobb kezüket használják (például kapaszkodásra egy közlekedési eszközön) a bal kéz szabadon marad, és könnyebb rápillantani az óra számlapjára.

A klasszikus karórákat úgy tervezték, hogy a felhúzókorona a jobb oldalon legyen, ezért a domináns kézzel kényelmesebb állítani őket.

Ez az ipari szabvány és a szokás évtizedek alatt szinte észrevétlenül rögzült.

Ha ez a norma, miért döntenek mégis sokan a jobb csukló mellett? A legkézenfekvőbb ok a balkezesség.

Aki a bal kezét használja írásra vagy más mozdulatokhoz, annak egyszerűen praktikusabb, ha a jobb csuklóján van az óra.

A divat világában viszont a jobb kézen hordott óra mást üzen. Az önkifejezés egyik finom formája. Egyediségre utal.

Hírességek és vezetők gyakran tudatosan választják ezt a megoldást, hogy jellegzetes megjelenésük részévé tegyék.

Egyes spirituális nézetek szerint a kezek különböző energiákat képviselnek. A bal kéz a befogadó, a jobb a cselekvő, teremtő oldalunkat jelképezi.

Aki tehát a jobb csuklóján hordja az órát, szimbolikusan azt fejezheti ki, hogy aktívan, vezető szerepben irányítja a saját idejét.–

Pszichológusok szerint is beszédes lehet ez a szokás. A jobb kézen viselt óra arra utalhat arra, hogy az illető önállóan gondolkodik, a szokásokat nem követi vakon, és valószínűleg más területeken is kreatív, szokatlan szemléletű.

Az pedig, hogy valaki soha nem hord órát, annak a jele lehet, hogy megelégszik a telefon kijelzőjével vagy nem tudja értelmezni a számlapot, mint Kőgazdag Aurél.

Bár a legtöbb klasszikus karórát még ma is jobb oldali koronával gyártják, léteznek kifejezetten balkezeseknek szánt modellek, ahol a felhúzó a másik oldalon kap helyet.

Sőt, akadnak olyan különleges darabok is, ahol a korona nem is a megszokott helyen van. Az okosórák pedig végképp szabadságot adnak: a beállításokban egyszerűen átállítható a viselési oldal és a gombok tájolása. A gyártók kiemelik, hogy a pontos mérésekhez – például a lépésszámláláshoz – érdemes megadni, hogy a domináns vagy a nem domináns csuklónkon viseljük-e az eszközt.

A karóra egyébként a 20. század elején, különösen az első világháború alatt terjedt el a férfiak körében, majd a harcok után vált a mindennapok részévé. Ez az időszak erősítette meg a már említett praktikus, bal csuklós viselési szokást.

Hogyan dönts tehát? Gondold végig, melyik a domináns kezed, milyen tevékenységeket végzel napközben, és mi a célod: a kényelem vagy a stílusos önkifejezés.

Ha okosórát vagy aktivitásmérőt hordasz, ne felejtsd el beállítani a megfelelő csuklót a menüben, és viseld az eszközt a csuklócsontod felett, nem túl szorosan, a legpontosabb adatokért.

Végül a legfontosabb: nincs „jó” vagy „rossz” oldal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, melyik életkorban érezzük magunkat a legnyomorultabbnak
Egy 132 országra kiterjedő kutatásban azonosították az emberi boldogtalanság mélypontjának idejét.
Sz.E., Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 10.



Ha a negyvenes éveid végén úgy érzed, mintha elfogyott volna a lendület és egyre nagyobb rajtad a nyomás, nem képzelődsz.

A statisztikák szerint épp ekkor a legnehezebb az emberi lét.

Egy friss kutatás szerint a boldogságunk U-alakú görbét követ, amelynek mélypontja átlagosan 47 éves korunk körül jön el. A jó hír az, hogy innen már csak felfelé vezet az út.

David Blanchflower, a Dartmouth College professzora több mint félmillió ember adatait elemezte 132 országból, hogy feltárja a jelenség hátterét. „A boldogság életünk során egy U-alakú görbét ír le” – erősítette meg a kutató. A görbe fiatal korunkban magasról indul, majd mkire kozépkorúak leszünk, a mélypontra zuhan, hogy aztán idősebb korunkra újra emelkedni kezdjen.

Egy apró eltérés azonban akad a fejlett és kevésbé fejlett gazdasággal rendelkező országokban.

A fejlett országokban élők boldogságszintje átlagosan 47,2 éves korban éri el a mélypontját, míg a fejlődő országokban ez 48,2 év körül következik be

– derül ki a National Bureau of Economic Research tanulmányából.

Az okok összetettek.

Ebben az életkorban sokan az úgynevezett szendvicsgeneráció tagjai, akik egyszerre gondoskodnak idősödő szüleikről és saját gyerekeikről, ami komoly érzelmi és anyagi terhet ró rájuk.

Emellett a karrier szempontjából is kritikus időszakról van szó: sokan ekkorra jutnak el középvezetői szintre, ahol nő a felelősség, de nem feltétlenül az elégedettség.

Gyakran úgy érzik, elérték a csúcsot, és a nyugdíj még nagyon messze van. Ehhez társul az önreflexió is, a múltbeli döntések mérlegelése és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság.

A mélypont azonban nem végállomás.

Ahogy haladunk előre az életben, a boldogságunk újra növekedni kezd, mivel idővel reálisabban látjuk önmagunkat, jobban értékeljük azt, amink van, és kevésbé hasonlítjuk magunkat másokhoz.

Fontos ugyanakkor látni, hogy a klasszikus U-alakú görbe nem mindenhol és minden körülmények között érvényesül. A legfrissebb adatok szerint több országban, különösen a járvány után, a fiatalabb korosztályok jólléte is csökkent, ami átrajzolhatja a megszokott életkori mintázatot.

Szakértők szerint nem kell drasztikus változtatásokra gondolni, sokszor apró döntések is elegek ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat.

„A tudatos jelenlét és a hála gyakorlása kulcsszerepet játszik a közérzet javításában” – hangsúlyozzák a pszichológusok, akik szerint már napi néhány perc célzott gyakorlat is érezhető változást hozhat.

A hála-napló vezetése vagy a rendszeres, akár rövid testmozgás beiktatása bizonyítottan csökkenti a stresszt és növeli az elégedettséget.

A lényeg, hogy a mélypontot ne végállomásként, hanem egy új, tudatosabb életszakasz kezdeteként fogjuk fel.

Via RNZ


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Több mint 710 milliárdot fizettek be: így járulnak hozzá a kiskereskedelmi óriások a költségvetéshez
A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.


A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.

A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.

A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint

  • a családi pótlék (305 milliárd),
  • a teljes háziorvosi ellátás (300 milliárd),
  • az összes rendelőintézeti járóbeteg szakrendelés (200 milliárd),
  • a gyermekvédelmi alap- és szakellátás: (140 milliárd),
  • a rokkantsági és rehabilitációs ellátás (480 milliárd), vagy
  • a rendőrség működtetése fizetésekkel együtt (655 milliárd forint)
  • és – amint látszik – olykor akár ezek kombinációit is fedezni tudta volna.

Mindezekhez képest a hat nagy kiskereskedelmi lánc összevont mérlege 24,5 milliárd forint veszteséget mutatott 2024-ben, egy részük egyetlen fillér profitot sem termelt.

Ez a hat társaság együtt és külön-külön is teljesítik a magyar embereknek azt az elvárását, hogy a Magyarországon működő cégek maradéktalanul kivegyék a részüket a közteherviselésből.

A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk