A bíróság hallgatta meg egy diák vallomását arról, hogy viszonya volt az egyik tanárnőjével - írja a Metro. A fiú akkor 15 éves volt, a nő 35, és aki a tanára volt az egyik Manchester közeli középiskolában. A fiú és éves Deborah Lowe-val viszonya flörttel indult, aztán számot cseréltek, hogy telefonszexelhessenek.
"Jól ment neki, elmondta mit csinál, és azt is, mit szeretné, hogy én csináljak"
– mesélte a fiú.
A telefonos kapcsolat folytatódott, majd egy hónappal később Lowe lakásában szexeltek, aztán az autójában és a lakókocsijában is , a tanárnő a fiú elmondása szerint azt szerette, ha közben kurvának nevezi.
"Akkor 15 éves voltam, de komolyan, nem ez minden diák fantáziája, hogy lefeküdhessen az egyik tanárával?" - tette fel a költői kérdést a fiatal.
A fiú szerint 17 éves koráig tartott a kapcsolatuk, és végül úgy buktak le, hogy Lowe küldött egy kártyát a fiatalnak, amibe azt írta, hogy „kinek másnak lehetnék a kurvája?”. A fiú anyja megtalálta a lapot, és értesítette a rendőröket.
A tanár igyekszik menteni a helyzetét, ő így nyilatkozott a viszonyról:
a viszony nem akkor történt, ahogy azt a fiú állítja, mikor 15 éves volt, hanem mikor 17 éves, azután hogy a fiú otthagyta az iskolát.
A bíróság hallgatta meg egy diák vallomását arról, hogy viszonya volt az egyik tanárnőjével - írja a Metro. A fiú akkor 15 éves volt, a nő 35, és aki a tanára volt az egyik Manchester közeli középiskolában. A fiú és éves Deborah Lowe-val viszonya flörttel indult, aztán számot cseréltek, hogy telefonszexelhessenek.
"Jól ment neki, elmondta mit csinál, és azt is, mit szeretné, hogy én csináljak"
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lokáció helyett rezsi: az energiahatékonyság lett a lakásbefektetések új mércéje
Míg korábban az számított igazán, hogy melyik kerületben, melyik utcában vagy milyen panorámával érhető el egy lakás, ma egyre többen teszik fel a kérdést: mennyibe fog kerülni hosszú távon élni benne, és mennyire lesz ellenálló a jövő változásaival szemben?
A budapesti ingatlanpiacon az elmúlt években lassan, de egyértelműen átalakultak a vásárlást meghatározó szempontok. Míg korábban az számított igazán, hogy melyik kerületben, melyik utcában vagy milyen panorámával érhető el egy lakás, ma egyre többen teszik fel a kérdést: mennyibe fog kerülni hosszú távon élni benne, és mennyire lesz ellenálló a jövő változásaival szemben? A rezsi, az energiafelhasználás kiszámíthatósága és a környezeti alkalmazkodóképesség mára olyan tényezővé vált, amely sok esetben felülírja a klasszikus lokációs előnyöket.
Befektetés, amelynél nem kell a rezsiköltségek elszállásától félni
A 2020-as évek közepére világossá vált: egy lakás valódi értékét nemcsak a vételár határozza meg, hanem az is, milyen költségekkel üzemeltethető öt, tíz vagy húsz év múlva. Az energiahatékonyság pontosan ezért vált az értékállóság egyik legfontosabb mutatójává, amit a szigorodó előírások és az „A” energetikai besorolás elvárásai is megerősítenek.
Az alacsony rezsijű, korszerű gépészettel felszerelt otthonok nemcsak a tulajdonosok mindennapi terheit csökkentik, hanem befektetési szempontból is stabilabbak: kiszámíthatóbb költségekkel könnyebben bérbe adhatók, és kevésbé érzékenyek az energiaárak ingadozására. Egy ilyen lakás hosszú távon nem veszít az értékéből pusztán azért, mert drágává válik benne élni.
Városi megújulás a barnamezős területeken keresztül
A modern városfejlesztés egyik kulcskérdése, hogy hogyan lehet új lakónegyedeket létrehozni anélkül, hogy zöldterületek tűnnének el. Erre kínálnak megoldást a barnamezős beruházások, amelyek elhagyott ipari területeket alakítanak át élhető városrészekké.
A REZIDEO fejlesztésében megvalósuló dél-budai Revital Park lakópark pont ilyen szemlélettel születik meg: egykori iparterület helyén jön létre egy új városrész, ahol az építészeti, energetikai és tájépítészeti megoldások a magas életminőséget a hosszú távú értéknövekedéssel ötvözik. A hangsúly nem a sűrű beépítésen, hanem a szellős elrendezésen, a jó levegő biztosításán és a zöldfelületeken van: ezek kivételesen élhetővé teszik az itt létrejövő otthonokat, ami már önmagában is komoly értéknövelő tényező.
Alacsony rezsi, szigorúan számokkal alátámasztva
Az energiahatékonyság a Revital Park esetében nem elméleti kérdés. A geotermikus, talajszondás hőszivattyús rendszer a Föld állandó hőjét használja fűtésre és hűtésre, stabil működéssel és alacsony fogyasztással. Ezt egészítik ki a napelemes rendszerek, amelyek a közös terek energiaigényének jelentős részét fedezik.
A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy egy átlagos méretű lakás éves fűtési és melegvíz-költsége töredéke lehet egy hagyományos rendszerrel működő ingatlanénak. Hosszú távon ez pedig évente százezres nagyságrendű megtakarítást, évtizedes távlatban pedig több millió forintos előnyt jelenthet – ami közvetlenül megjelenik az ingatlan piaci értékében is.
Klímaálló környezet a város közepén
A zöldfelületek szerepe ma már messze túlmutat az esztétikán. A hőhullámok gyakoribbá válásával a mikroklíma javítása konkrét életminőségi és gazdasági kérdés lett. A nagyobb épülettávolságok, az esőkertek, a többszintes növényállomány és az árnyékos sétányok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyári hőség kevésbé terhelje a lakókat – és az épületek hűtési igénye is alacsonyabb maradjon.
A mennyezeti felületfűtés és hűtés, illetve a hőpufferként működő üvegezett erkélyek tovább finomítják ezt az egyensúlyt: egyenletes hőérzetet biztosítanak, huzat és felesleges energiafelhasználás nélkül.
Több mint lakás: időtálló befektetés
A REZIDEO szemlélete ebben a környezetben válik igazán érthetővé. Nemcsak lakásokat fejlesztenek, hanem olyan átgondolt lakókörnyezeteket, ahol a műszaki megoldások, a városi szövet és a hosszú távú üzemeltetés egy rendszerben valósul meg. 2026-ra ugyanis egyre világosabb: valódi érték azoknál az új ingatlanoknál keletkezik, amelyek egyszerre kínálnak alacsony rezsit, klímaálló környezetet és hosszú távú pénzügyi biztonságot. Az ilyen otthonok nemcsak élhetőbbek, hanem befektetésként is stabilabbak – és ez az a kombináció, amely a következő években igazán meghatározza majd a budapesti lakáspiacot.
A budapesti ingatlanpiacon az elmúlt években lassan, de egyértelműen átalakultak a vásárlást meghatározó szempontok. Míg korábban az számított igazán, hogy melyik kerületben, melyik utcában vagy milyen panorámával érhető el egy lakás, ma egyre többen teszik fel a kérdést: mennyibe fog kerülni hosszú távon élni benne, és mennyire lesz ellenálló a jövő változásaival szemben? A rezsi, az energiafelhasználás kiszámíthatósága és a környezeti alkalmazkodóképesség mára olyan tényezővé vált, amely sok esetben felülírja a klasszikus lokációs előnyöket.
Befektetés, amelynél nem kell a rezsiköltségek elszállásától félni
A 2020-as évek közepére világossá vált: egy lakás valódi értékét nemcsak a vételár határozza meg, hanem az is, milyen költségekkel üzemeltethető öt, tíz vagy húsz év múlva. Az energiahatékonyság pontosan ezért vált az értékállóság egyik legfontosabb mutatójává, amit a szigorodó előírások és az „A” energetikai besorolás elvárásai is megerősítenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
60 km/h-s becsapódás, azonnali eszméletvesztés: kutató-mentők részletezték, mi történik azzal, aki most a Dunába esik
A szakértők drámai részleteket közöltek az eltűnt Egressy Mátyás ügyében. A magasból a vízbe csapódó testet olyan erők érik, amelyek a belső szerveket is megrepeszthetik.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO egy Facebook-posztban ismertette a dunai keresési műveletek körülményeit, miután kiderült, hogy a szombat hajnalban eltűnt 18 éves Egressy Mátyás feltehetőleg a folyóba esett. Bár a jelenleg is zajló kutatásban nem vesznek részt, szakmai felelősségüknek érezték, hogy tárgyilagos tájékoztatást adjanak a kihívásokról.
Mint írják, a becsapódás élettani hatásai rendkívül súlyosak.„A jelenlegi alacsony vízállás miatt a hidak pályaszintje és a vízfelszín közötti távolság meghaladja a 15–20 métert. Ebben a magasságban a szabadesés ideje mindössze 1,5–1,7 másodperc, ami alatt a test irányíthatatlanul gyorsul fel közel 60 km/h-s sebességre.
A víz felületi feszültsége ilyen sebességnél »falként« viselkedik. Az érkező testet érő lassulási erő (G-erő) olyan mértékű, amely képes a belső szerveket (májat, lépet) megrepeszteni, és szinte minden esetben azonnali eszméletvesztést okoz.”
A szolgálat szerint a környezeti tényezők és a folyó dinamikája is a keresés ellen dolgozik. A Duna vízhozama Budapestnél jelenleg körülbelül 1070 m³/másodperc, a sodrás sebessége pedig 2–3 km/óra, ami azt jelenti, hogy a keresési terület percről percre nő, és a keresett személy órákkal az esemény után már kilométerekre lehet a beesési ponttól. Emellett a víz hőmérséklete is extrém alacsony.
„A víz jelenleg mindössze 0,4–1 °C-os. Ilyen hőmérséklet mellett a testet azonnali hidegsokk éri, ami kontrollálhatatlan légzési reflexet vált ki. Az izmok percek alatt lehűlnek, ami a fizikai mozgásképtelenséghez (hipotermiához) és a szív leállásához vezet.”
A látótávolság szintén minimális, a szolgálat állítása szerint a folyó vize nem áttetsző, 20–30 centiméteres mélység alatt a felszínről már semmi nem látható. Mivel a tüdő vízzel telítődik, a test általában a meder közelében sodródik, ami a technikai eszközök alkalmazását is megnehezíti.
Összegzésükben kiemelik, hogy a keresési műveletek hatékonysága nagyban függ az információszerzés gyorsaságától. Amikor egy felvétel vagy tanúvallomás csak órákkal később válik elérhetővé, a kutatási terület mérete már több tíz kilométeres szakaszra duzzadhat. Hozzáteszik, hogy sajnos
az eltűnt személy felszínre emelkedése hetekig is eltarthat.
Továbbra sem találják Egressy Mátyást
A 18 éves Egressy Mátyást január 17-e, szombat hajnal óta keresi a rendőrség. A fiú egy V. kerületi szórakozóhelyről indult haza 2:15 körül a XI. kerületbe, de nem érkezett meg. A BRFK hivatalos felhívást adott ki, majd január 20-tól a Dunán is megkezdték a kutatást, a munkát a jégzajlás nehezíti. Hivatalosan továbbra is eltűnt személyként tartják nyilván.
Sajtóértesülések szerint egy dunai hajó kamerája rögzítette, amint vasárnap reggel 6:37-kor egy személy a Lánchídról a vízbe esik. A rendőrség vizsgálja az összefüggést az eltűnéssel. A család és az MTK Park Teniszklub közös közleményben jelezte, hogy nagy valószínűséggel Mátyás látható a felvételen, ugyanakkor a hatóságok a megtalálásig eltűntként kezelik az ügyet. Korábban egy kulcscsomót is találtak a hídon, amelyet az édesapa azonosított. Az Ötkert nevű szórakozóhely belső vizsgálata szerint Mátyás önállóan, külső beavatkozás nélkül hagyta el a helyet, a hatóságokkal együttműködnek.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO egy Facebook-posztban ismertette a dunai keresési műveletek körülményeit, miután kiderült, hogy a szombat hajnalban eltűnt 18 éves Egressy Mátyás feltehetőleg a folyóba esett. Bár a jelenleg is zajló kutatásban nem vesznek részt, szakmai felelősségüknek érezték, hogy tárgyilagos tájékoztatást adjanak a kihívásokról.
Mint írják, a becsapódás élettani hatásai rendkívül súlyosak.„A jelenlegi alacsony vízállás miatt a hidak pályaszintje és a vízfelszín közötti távolság meghaladja a 15–20 métert. Ebben a magasságban a szabadesés ideje mindössze 1,5–1,7 másodperc, ami alatt a test irányíthatatlanul gyorsul fel közel 60 km/h-s sebességre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A hortobágyi puszta friss haván vágtáznak a lovak, a csendet csak a paták dobogása töri meg.
A lélegzetelállító pillanatokról a Mátai Ménest kezelő szervezet tett közzé egy videót a Facebook-oldalán.
"Havas puszta, csendet megtörő vágtázás. Kihajtottuk a ménes egy részét, az érintetlen hótakarót pillanatok alatt ezernyi patanyom szelte kilométereken át – a puszta újra életre kelt"
– írták a bejegyzésben. A felvételt január 18-án a Sokszínű Vidék is bemutatta.
A látvány egy több száz éves, ma is működő állami ménesnek köszönhető.
A Mátai Ménes közel 270 lovával Magyarország egyik jelentős lótenyésztő központja. Állami ménesként a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezeli. Legfontosabb feladata a 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánított nóniusz fajta génmegőrzése, valamint a mai igényeknek megfelelő, holsteini fajtára alapozott magyar sportló tenyésztése. Emellett a ménesnek a természetvédelmi területek kezelésében is meghatározó a szerepe.
A puszta jelképének számító hortobágyi ménes több mint 300 éves, egykor Debrecen alapította, és ma is az ország egyik legjelentősebb ménese. A látogatók körében a legnépszerűbb program a pusztai kocsikázás és a csikós bemutató. Ha leesik a hó, különleges látványt nyújtanak a lovak, ahogyan ez a napokban is történt.
A hortobágyi puszta friss haván vágtáznak a lovak, a csendet csak a paták dobogása töri meg.
A lélegzetelállító pillanatokról a Mátai Ménest kezelő szervezet tett közzé egy videót a Facebook-oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőrségi körözés alatt álló Kunu Márió dalával turbózták fel Orbán Viktor TikTok-videóját
A Mario művésznéven tevékenykedő R&B-énekes ellen garázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot múlt héten. A Kimaradás című dalával jelzi a miniszterelnök, hogy kimaradna a háborúból.
Miközben a rendőrség egy hete garázdaság miatt körözi Kunu Máriót, Orbán Viktor miniszterelnök épp az ő „Kimaradás” című dalával üzent a TikTokon a háborúból való kimaradásról.
FRISSÍTÉS: Kunu Márió időközben eltűnt a rendőrségi körözési listájáról. Részletek a cikk alján.
„Szánjunk két percet a kimaradásnak… Mi ki akarunk maradni. Nem egyszer kell kimaradni, itt minden héten ki kell maradni” – hangzik el a kormányfő hangja a videóban.
Közben a dalból a következő részlet hallható:
„Belekényszerítesz
Sajnálom hogy ez a hibám, hogy nagyon szeretem a kimaradást
Megrészegítesz
Igyál egyet ne variálj aztán tedd be tőlünk a politikát
Sokan nem tudják
Hogy ilyen a genetikánk egyszerre muzsikál meg hajat is vág, de majd megtudják.”
A Márió és Ferike előadásában megjelent Kimaradás című dal tavaly júliusban jelent meg.
Arra a pikáns részletre, hogy a miniszterelnöki videóban egy körözés alatt álló zenész dala szól, a 444.hu hívta fel a figyelmet.
Kunu Márió ellen január 13-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki elfogatóparancsot garázdaság miatt. De nem ez az első ütközése a törvénnyel:
2020-ban közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért felfüggesztett börtönt és pénzbírságot kapott, 2022-ben zaklatás, 2023-ban és 2024-ben pedig kábítószer-birtoklás miatt is kereste a rendőrség.
Kép: police.hu
FRISSÍTÉS!
Nem sokkal cikkünk (és más lapok cikkeinek) megjelenése után váratlanul eltűnt a rendőrség honlapjáról a Kunu Márió körözéséről szóló felhívás. Egyelőre nem adtak magyarázatot arra, hogy miért került le a körözés az oldalról, és hogy elfogták-e a zenészt, megszüntették-e az eljárást, vagy adminisztratív ok áll a háttérben.
Lapunk kérdéseket küldött a rendőrségnek. Válaszuk esetén cikkünket frissítjük.
A zenésznek nem ez az első összetűzése a törvénnyel: 2020-ban közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért felfüggesztett börtönt és pénzbírságot kapott, 2022-ben zaklatás, 2023-ban és 2024-ben pedig kábítószer-birtoklás miatt is kereste a rendőrség.
Nem ez az első alkalom, hogy a kormányzati TikTok-videók zeneválasztása vitát vált ki. 2022-ben Szentkirályi Alexandra akkori kormányszóvivő egy obszcén szövegű kazah rapszámmal népszerűsítette a határkerítést, amiért később magyarázkodnia kellett. Tavaly pedig Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár egyik videójához pedig a The Weeknd „Lassan akarlak megdugni a lámpafénynél” szöveget tartalmazó nótáját választották, ahol diáklányok rajongják körbe.
Marióról legutóbb azért írtunk, mert nyilvánosan összebalhézott, majd lökdösődött a Fekete Vonatból ismert Beattel. Mario akkori nyilatkozata szerint konfliktus mögött egy pénzügyi vita állt.