hirdetés

EGÉSZSÉG

Novák Hunor: A korai felismerés akár életmentő is lehet a Covid utáni súlyos betegségnél

A gyermekorvos szerint igen veszélyes a gyerekeknél jelentkező poszt-covid kór, ráadásul számos tünete könnyen összekeverhető más betegségekével.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy 40 gyereket vittek a Heim Pál Gyerekkórházba a Covid-fertőzés utáni súlyos tünetekkel, de 21 gyereket a Semmelweis Egyetemen is kezelnek hasonló tünetekkel.

Szombat este Novák Hunor gyermekorvos is beszélt a koronavírus utáni gyerekbetegségekről YouTube-csatornáján. A szakember azt mondta, a MIS-C nevű, poszt-covid betegség egyik legfontosabb ellenszere, ha időben észreveszik, így tisztában kell lenni a korai jelekkel is.

Mint említette, 2021 elejéig több tucatnyi gyereket kezeltek több szervrendszert érintő gyulladásos szindrómával, többségüknél súlyos lefolyású volt a kór, és intenzív ellátást igényelt. A betegség mindig néhány héttel a Covid-fertőzés után alakult ki.

Az okáról jelenleg még nincs pontos információja az orvosoknak, de az elmondható, hogy a fertőzés után valamiért abnormális immunreakció alakul ki az érintett fiataloknál.

Az esetek mindegyikében magas lázzal járt a betegség, de gyakori tünet még a hasi panasz, a szemgyulladás és a kiütéses tünetek is. Előfordulhat ezen kívül szapora légzés, ajak- és nyelvduzzadás, fejfájás, fáradtság vagy a testben kialakuló más gyulladásos tünetek is. A koronavírus-fertőzésen átesett gyerekeknél ezekre a tünetekre fokozottan oda kell figyelni.

A betegséget azért nem egyszerű kiszűrni, mert - ahogy a neve is mutatja - a gyerekeknek szinte bármelyik szervét megtámadhatja, így elsőre könnyen összetéveszthető más, enyhébb vagy akár súlyosabb betegségekkel is.

hirdetés
Novák Hunor legfontosabb üzenete, hogy a korai felismerés akár életmentő is lehet a MIS-C esetében. Ezért különösen fontos, hogy a korábban említett tünetek jelentkezésekor a szülők mindenképp keressék fel a gyerekorvost.

Korábbi esetekről ITT, ITT és ITT lehet olvasni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
EGÉSZSÉG
A Rovatból
hirdetés

Ekkor kaphatod meg a koronavírus elleni oltást – egy netes kalkulátor kiszámolja

Csak néhány kérdésre kell válaszolni, és az online számológép a jelenlegi oltási tempó és vakcinamennyiség alapján megmondja, mikor kerülhetsz sorra és mennyien lehetnek előtted.
Címkép: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. február 17.

hirdetés

Megjelent az interneten egy olyan oldal, ahol néhány adat megadása után kiszámolják neked, hogy várhatóan mikor kerülhetsz sorra a koronavírus elleni oltásban, ha regisztráltál, és hányan vannak még előtted. Már a facebookozók körében is elkezdett terjedni az Omni Calculator névre hallgató online számológép, amely a Nemzeti Népegészségügyi Központ által közzétett prioritási sorrendet, a Központi Statisztikai Hivatal hetente frissülő oltási hajlandóság felmérését és a már beoltott lakosok számának alakulását veszi alapul.

Csak néhány kérdésre kell válaszolni ahhoz, hogy kiderüljön, nagyjából mikorra számíthatsz a vakcinára.

• Hány éves vagy?

• Idősek otthonában élsz/dolgozol?

• Várandós vagy?

hirdetés

• Egészségügyben dolgozol?

• Kritikus infrastruktúrában dolgozol?

• Krónikus betegségben szenvedsz?

• Rendvédelmi/közigazgatási szervnél dolgozol?

Ezután ki lehet választani, hogy mi alapján számolja a kalkulátor az oltási kapacitást: a legfrissebb napi adat, hétnapos csúszóátlag, a napi átlag, vagy a beoltottak száma per nap/per hét/per hónap/per év alapján.

A megadott paraméterek alapján a kalkulátor végül megmondja, hogy nagyjából hányan várakoznak előtted a vakcinára, és várhatóan mikor kaphatod meg az első, illetve a második oltást.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a számológép a mostani oltási tempót és a jelenleg rendelkezésre álló vakcinamennyiséget veszi figyelembe, ezért a becslés folyamatosan változhat majd a vakcinamennyiség növekedésével/csökkenésével és az oltási tempó gyorsulásával/lassulásával.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
EGÉSZSÉG

Vakcina kérdezz-felelek: melyik vakcinával oltatná be magát a kutató-biológus?

A Szeretlek Magyarország új videósorozatában bárki bármit megkérdezhet a szakértőktől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 21.

hirdetés

Járókelőket kértünk meg, mondják el, mit kérdeznének egy kutató-biológustól a vakcinákról, ha lehetőségük lenne rá.

Aztán megkerestük a Németországban élő Dr. Boros Gábort, akinek molekuláris kutató-biológusként nagy szerepe volt a Pfizer/BioNtech oltóanyagának létrehozásában, és aki készséggel válaszolt a kérdésekre.

VIDEÓ:Vakcina kérdezz-felek 1. rész

Magyarországon jelenleg 5 különböző vakcina kapta meg a hatóságok engedélyét. A Pfizer/BioNTech és a Moderna mRNS alapú oltóanyagát, az AstraZeneca/Oxford és a Szputnyik V vektorvakcinákat, valamint szerdától már a kínai Sinopharm elölt vírust tartalmazó oltását is használják.

Ha önnek is van olyan kérdése bármelyik oltóanyaggal kapcsolatban, amelyre szeretné megkapni a választ egy szakembertől, küldje el nekünk egy rövid videóban, amit akár a telefonjával is rögzíthet, az [email protected] címre.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
EGÉSZSÉG

Önként vállalta az angol fiú, hogy megfertőzzék a koronavírussal: „Ha nagyon beteg leszek, akkor is megéri”

A 18 éves fiú egyike annak a 90 önkéntes fiatalnak, akik egy eddig egyedülálló kísérletben vesznek majd részt.
Fotó: Alastair Fraser-Urquhart/Facebook - szmo.hu
2021. február 18.

hirdetés

Márciusban indul Angliában az első olyan emberkísérlet a világon, amely során szándékosan fertőznek meg embereket a koronavírussal vizsgálati célból - írja az Independent.

A brit kormány vakcina-munkacsoportja által vezetett kutatás a londoni Royal Free Hospital kórházban zajlik majd

90 fiatal önkéntes részvételével, akiknek az orrába fecskendezik majd a vírust, és figyelemmel kísérik, hogyan reagál rá a testük. A tudósok azt remélik, hogy a kísérlet eredményei hasznosak lehetnek az új kezelések, gyógymódok és oltások kifejlesztéséhez.

A programban csak fiatal felnőttek vesznek részt, hiszen náluk a legkisebb a kockázata a súlyos megbetegedésnek. Ugyanakkor egy becslés szerint 100-ból egy 18-30 közötti embernél hosszabb távon megmaradhatnak a vírus olyan kellemetlen velejárói, mint például az íz- és szagvesztés, a rendszeres légszomj és a durva fáradtság. Ez a kockázat az önkénteseknél is fennáll, ráadásul nem lehet tudni előre, hogy hogy fogják viselni a fertőzést.

A résztvevőknek 16 napig kell karanténban maradniuk, többször tesztelik majd őket, és persze számos vizsgálatot végeznek majd rajtuk. Szolgálataikért 4500 fontot fizetnek, ami 1,8 millió forintnak felel meg.

Ez azonban nem a pénzről szól, hanem sokkal több annál - mondja az egyik önkéntes, Alastair Fraser-Urquhart. Arra a kérdésre, hogy miért jelentkezik egy egészséges 18 éves fiú arra, hogy megfertőzzék egy olyan vírussal, ami már milliókat ölt meg és rengeteg embernek okozott komoly egészségügyi problémákat, azt mondta, hogy nincs jó válasza.

hirdetés
Bár a kísérlet nyilván sok kockázattal jár, szerinte sokkal fontosabb az, hogy nagyon hasznos lesz a járvány elleni harchoz.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
EGÉSZSÉG
A Rovatból
hirdetés

Azt hitte, hogy terhes, pedig valójában petefészekrákja volt egy 18 éves angol lánynak

Akkor derült ki, hogy valójában mekkora a baj, amikor méhen kívüli terhesség gyanújával megműtötték a fiatal egyetemistát.
Képünk illusztráció, fotó: Unsplash/Eric Ward - szmo.hu
2021. február 27.

hirdetés

Kénytelen volt felfüggeszteni egyetemi tanulmányait a pozitív terhességi teszt után egy 18 éves angol lány, de később kiderült, hogy valójában petefészekrákja van, írja a Daily Star.

Becky Brothwooddal háziorvosa közölte, hogy várandós. A fiatal lány erre azt mondta, hogy az "lehetetlen". A harmadik fogamzásgátló injekciónál kezdett arra gyanakodni, hogy valami nincs rendben: gyakran hányt, folyamatosan fáradt volt és sokszor panaszkodott puffadásra.

Az orvos ekkor még a tünetek alapján úgy gondolta, hogy valószínűleg méhen kívüli terhesség állhat fenn az egyetemistánál, ezért azonnal a sürgősségi osztályra küldte, ahol meg is műtötték. Becky akkor tudta meg, hogy valójában daganata van, amikor felébredt az altatásból.

Az orvosok ráadásul semmi jóval nem kecsegtették a rémült lányt, ugyanis akkora tumor nőtt az egyik petefészkére, ami túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy eltávolítsák. A második műtét csak megerősítette a diagnózist, így végül egy hónappal később, 2015 februárjában kezdték meg Beckynél a kilenchetes kemoterápiát.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: