KÉK HÍREK
A Rovatból

Zsarolták, bántották, megerőszakolták – Cassie mindent kitálalt Diddyről a bíróságon

A rapper volt barátnője tíz éven át tűrte a borzalmakat. Most döbbenetes részleteket osztott meg a testi és lelki bántalmazásokról, amelyek örökre megváltoztatták az életét.


Casandra „Cassie” Ventura tanúvallomást tett Sean „Diddy” Combs perében, amelyben többek között nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják a rappert. A bíróságon részletesen beszélt arról, hogy tízéves kapcsolatuk alatt milyen bántalmazások érték.

Az énekesnő vallomása szerint Combs gyakran arra kényszerítette, hogy más férfiakkal létesítsen szexuális kapcsolatot, miközben ő nézte és videóra vette az aktust.

Ventura elmondta, hogy ez körülbelül száz alkalommal történt meg, és ezekre úgy tekintett, mint amiket a férfi elvárt tőle. Hozzátette, ha nemet mondott, mindig veszekedés lett a vége, és ott volt az erőszak lehetősége. Elmondása szerint Combs akkor vetette fel először ezeket a találkozókat, amikor ő 22 éves volt.

A bíróságon beszélt arról is, hogy az ilyen események után gyakran fertőzéseket kapott, mégis részt kellett vennie bennük akkor is, amikor fájdalmat érzett. Elmondása szerint ha elment, Combs vagy valamelyik alkalmazottja utánament és visszavitte őt hozzá.

Ventura kitért arra is, hogy a rapper olyan felvételeket tárolt a telefonján, amelyeken ő más férfiakkal szexel. Elmondása szerint kérte Combst, hogy törölje ezeket a videókat, amibe bele is egyezett, de később látta, hogy azok továbbra is megvoltak. Azt mondta:

„Féltem a karrierem és a családom miatt. Szörnyű és undorító, senkivel nem lenne szabad ezt tenni.

Tönkretehetett volna mindent, amiért dolgoztam, ribancnak tűntem volna. Nem akartam rajta lenni azokon a videókon.”

A tárgyaláson bemutatott egy sms-t is, amelyben arról írtak, hogy Combs azt akarta, az ilyen szexuális aktusok során senki ne használjon drogokat. Ventura azonban inkább ketamin hatása alatt vett részt ezekben, mert így jobban el tudta távolítani magát a történtektől.

A kapcsolatuk 2018-ban ért véget. Ventura azt mondta, egy beszélgetésre ment el Combs lakására, de a vacsora után a férfi felvitte őt a nappaliba, ahol megerőszakolta. Állítása szerint hiába zokogott és kérte, hogy ne tegye, a rapper nem állt meg.

Ventura a tárgyaláson fotókat is bemutatott, amelyeken sérülései láthatók:

duzzadt ajkai, véraláfutásai és egy felszakadt szemöldök. Ez utóbbit akkor szerezte, amikor Combs ellökte, és az ágy sarkának esett. Elmondása szerint két barátnője akadályozta meg, hogy újabb bántalmazás történjen. A nő üzenetváltásokat is megmutatott, amelyekben a történtek után szembesítette a rappert. Combs a felszakadt seb miatt plasztikai sebészhez vitte őt.

Ventura korábban 20 millió dolláros egyezséget kötött a rapperrel, hogy ne kelljen bíróság elé vinni az ügyet.

Ennek ellenére most tanúskodott, és azt mondta: „nem tudta többé elviselni a bűntudatot és a szégyent”, és úgy érezte, „ami rossz, az rossz, ami helyes, az helyes”.

A bíróság korábbi napján bemutattak egy biztonsági kamera felvételt is, amelyen látszik, hogy Combs bántalmazza Venturát: megüti, és a hajánál fogva rángatja.

A tárgyalás várhatóan nyolc hétig tart, és ha a bíróság bűnösnek találja Combst, akár élete végéig börtönben maradhat.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyethalt a motoros, aki elé őz ugrott, majd a hozzá siető mentő is karambolozott Szombathelyen
Az 51 éves motoros halálával végződő balesethez riasztott mentőegység maga is balesetet szenvedett Szombathelyen. A Brenner Tóbiás körúton egy Opellel ütköztek, a karambolban mindkét sofőr megsérült.
M.M. / Kép: RTL - szmo.hu
2026. március 22.



Egyetlen pillanat alatt történt a tragédia pénteken Rábahídvég közelében: egy motoros elé őz ugrott, a férfi átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A motoros a helyszínen meghalt.

A BMW motorkerékpár Rábahídvég felől tartott Sorokpolány irányába a 8704-es úton, amikor a vad az úttestre lépett. A motoros az ütközés után elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a bal oldalra, és egy szemből érkező Renault-nak csapódott

– írta a 112 Press. Mindkét jármű az árokba sodródott, a Renault pedig teljesen kiégett, a lángok az aljnövényzetre is átterjedtek.

Az 51 éves szombathelyi férfi az ütközés pillanatában életét vesztette, az életének megmentésére nem volt reális esély. Az autóban utazó két nőt kórházba szállították, sérüléseikről ellentmondóak a sajtóinformációk: az egyik portál súlyos, a másik könnyebb sérülésekről írt.

A tragédiát egy újabb baleset követte: a helyszínre siető, megkülönböztető jelzést használó mentőautó Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körúton ütközött egy Opellel, amely a Jáki útról hajtott ki elé. Ebben a balesetben mindkét jármű sofőrje megsérült.

Az utat a helyszíni szemle idejére teljesen lezárták, a mentésben vasvári tűzoltók is részt vettek. A balesetet okozó őz a helyszínen elpusztult.

Vasárnap délelőttig nem érkezett újabb hivatalos tájékoztatás a sérültek állapotáról vagy a balesetek körülményeinek vizsgálatáról.

Via RTL Híradó


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia! A síneken feküdt, a mozdonyvezető már nem tudott fékezni – gázolt a Mecsek InterCity
A balesetet a vonat vezetője jelentette fél hat után a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az InterCity utasait a MÁV pótlóbuszokkal szállította tovább Simontornya felé.


A Déli pályaudvarról Pécsre tartó Mecsek InterCity Pincehelynél elgázolt egy embert szombat kora este. Az esetet a mozdonyvezető jelentette fél hat után – írja a Teol A vonat utasait pótlóbuszokra kellett átszállítani.

Farkas Kinga, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta a lapot, hogy

a bejelentés szerint a pincehelyi vasútállomástól mintegy 500 méterre egy ember feküdt a síneken, a vonat pedig már nem tudott időben megállni. A MÁV közlése szerint a baleseti helyszínelés idejére Tolnanémedi és Pincehely között lezárták a vasúti pályát, ezért a pécsi fővonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kellett számolniuk.

A vasúttársaság pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállítására, amelyek Pincehelyen a vasútállomásnál, Tolnanémediben a községházánál, Simontornyán pedig szintén a vasútállomásnál álltak meg.

A MÁV hivatalos tájékoztató oldalán vasárnap délután már nem szerepelt korlátozás a Tolnanémedi és Pincehely közötti szakaszon, ami arra utal, hogy az éjszaka folyamán a helyszínelés befejeződhetett és a forgalom helyreállhatott. A vasúttársaság és a rendőrség egyelőre nem közölt további részleteket az esetről.

A pécsi fővonalon nem ez az első hasonló eset az idén. Január elején Keszőhidegkút-Gyönk közelében gázolt el egy embert a Mecsek InterCity, akkor a helyszínelés után nagyjából másfél órával tudott továbbhaladni a szerelvény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET: