TUDOMÁNY

Lehet, hogy ötven éve életet találtunk a Marson, de elpusztítottuk

Egy német tudós elmélete szerint már régen találtunk földönkívüli élőlényeket, amiket azzal a lendülettel el is pusztítottunk egy ártalmatlannak hitt kísérlet során.

Link másolása

Miközben az emberiség komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy éet nyomaira bukkanjon a Marson, lehet, hogy már ötven éve megtaláltuk, amit keresünk. Könnyen elképzelhető azonban, hogy elpusztítottuk az általunk felfedezett első földönkívüli életformát, amit felfedeztünk, írja az IFL Science.

Még jóval a Curiosity érkezése előtt két leszállóegység elérte a Mars felszínét. A NASA Viking projektje során ezek készítették a vörös bolygó felszínéről az első fotókat, majd különböző biológiai vizsgálatokat végeztek kifejezetten az élet jelei után kutatva a talajon.

Az eredmények meglehetősen váratlanok voltak, és zavarba ejtették a tudósokat. A kísérletek többsége nem volt ígéretes. Egyik részükben klórozott szerves anyagok nyomaira bukkantak, bár akkoriban úgy vélték, hogy ezek a Földről behurcolt anyagok lehetnek.

Az egyik alkalommal tápanyagokat és radioaktív szenet tartalmazó vizet adtak a marsi talajhoz. Úgy vélték, hogy ha lenne élet a közelben, akkor a mikroorganizmusok elfogyasztanák a tápanyagokat, és gázként kibocsátanák a radioaktív szenet. Míg az első kísérletben valóban találtak ilyen radioaktív gázt, a későbbi eredmények vegyesek voltak: a keverék második és harmadik befecskendezése már nem vezetett több gáz termelődéséhez. A kezdeti pozitív eredményt a perklorátnak tulajdonították, egy tűzijátékokban és rakétaüzemanyagban használt vegyületnek, mely metabolizálhatta a tápanyagokat.

Egészen más véleményen van azonban Dirk Schulze-Makuch. A Berlini Műszaki Egyetem asztrobiológusa szerint a víz hozzáadása a kísérlethez hiba volt, és lehet, hogy elpusztította azokat a mikrobákat, amelyeket meg akartunk találni. A német tudós a BigThink júniusi számában megjelent írásában példákat hoz fel a legszélsőségesebb földi környezetben talált életre, mely teljes egészében sós kőzetekben fordul elő, és a levegőből nyeri a nedvességet. Ha ezekre a mikrobákra vizet öntenénk, elpusztulnának, ami talán megmagyarázza, hogy a további tápanyag-injekciók miért nem eredményezték a radioaktív gáz kimutatását a Marson.

Schultz-Makuch már korábban is felvetette, hogy a marsi élőlényeknek sejtjei hidrogén-peroxidot tartalmaznak, ami egyúttal megmagyarázná az évtizedekkel ezelőtti felszíni kísérletek eredményeit. A tudós elméletét alátámasztja, hogy épp azt az eredményt kapták ötven évvel ezelőtt a tudósok, ami a feltételezett hidrogén-peroxidot tartalmazó marsi sejtek és a szerves molekulák kapcsolatba kerülése után várható volt.

Ha valóban így történt, akkor az azt jelentené, hogy megtaláltuk a marsi életet, majd azonnal el is pusztítottuk, ahogy a sci-fi filmek gonosz űrlényei szokták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Látványos csillaghullás lesz vasárnap hajnalban
2046-ig nem lesz hasonló jelenség. A koránkelők csíphetik el a legszebb látványt.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében azt írja, hogy

idénre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló nem valószínű, hogy lesz 2046-ig.

A tájékoztatás szerint a leggazdagabb hullást a koránkelők csíphetik el, hajnal 3 és 4 óra között.

via MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Megfejtették a négy lábon járó család titkát
Sokáig senki sem értette, hogy a törökországi Ulas család tagjai miért nem tudnak két lábon sétálni. Voltak tudósok, aki evolúciós visszafejlődésre gyanakodtak, ám kiderült, hogy más az ok.

Link másolása

Sikerült megfejteni, hogy a Törökországban élő Ulas család tagjai miért járnak négy lábon – írja a Unilad. A család rejtélye legalább azóta foglalkoztatja a kutatókat, hogy a BBC 2006-ban bemutatta a róluk szóló, A négy lábon járó család (The Family That Walks on All Fours) című dokumentumfilmet.

Az Ulas család 19 tagjából hat testvér csak négy lábon tudott járni.

Török kutatók úgy spekuláltak, hogy evolúciós visszafejlődésről lehet szó, ugyanakkor a család járása eltért attól, ahogy a főemlősök, vagy az előemberek jártak négy lábon: kezükön ugyanis nem az öklükre, hanem a tenyerükre támaszkodnak. Ilyen járást sehol máshol nem figyeltek még meg, ami csak fokozta a rejtélyt.

Végül az Aarhus Egyetem dán tudósainak sikerült bebizonyítania, hogy a család tagjainak életét egy nagyon ritka, örökletes tünetegyüttes nehezíti meg. A kisagyi ataxia, értelmi fogyatékosság és egyensúlyzavar szindróma (Cerebellar Ataxia, Mental Retardation and Dysequilibrium Syndrome, CAMRQ) kiváltó oka egy genetikai elváltozás, ami a szervezet proteinjeit a zsírok megfelelő elosztásában gátolja. Ennek következménye többek között a rossz egyensúly, ami miatt sokáig nem tudtak felegyenesedve járni a családtagok.

A család négy lábon járó gyerekei közül egy elhunyt, a többiek viszont mostanra fizioterápiás segítséggel megtanultak két lábon sétálni, noha az egyensúlyuk továbbra is rossz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Videóban mutatta be a NASA, milyen lehet átmenni egy fekete lyukon
A szimulációban láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is. Az is kiderült, hogy inkább a szupermasszív fekete lyukba lenne jobb belezuhanni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Szimulációt készített az amerikai űrhivatal arról, hogy milyen érzés lehet egyenesen egy fekete lyuk közepébe repülni.

Jeremy Schnittman, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának asztrofizikusának videója azt mutatja be, hogyan nézhet ki, ha valaki átrepül a fekete lyuk eseményhorizontján. Ez az a pont, ahonnan már nincs visszaút, ugyanis a gravitációs vonzás már túl erős ahhoz, hogy menekülni lehessen.

A szimuláció során láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is, amikor a fekete lyuk által beszippantott tárgy végtelen hosszúra nyúlik, végül pedig darabjaira hullik.

Schnittman azután döntött a videó elkészítése mellett, hogy rengetegen kérdezték arról, mi történhet a fekete lyukba repüléskor.

„Két különböző forgatókönyvet szimuláltam: az egyikben egy kamera - egy vakmerő űrhajós helyettesítője - épphogy csak elkerüli az eseményhorizontot, és visszacsapódik, a másikban azonban átlépi a határt, megpecsételve ezzel a sorsát”

– mondta a kutató.

A tudós kitért arra is, hogy ha már választani lehetne, akkor inkább a szuerpmasszív fekete lyukba lenne érdemes belezuhanni. Ugyan a túlélésre ebben sem lenne esély, de legalább gyorsabban bekövetkezne a vég.

A lenyűgöző szimulációt itt lehet megnézni:

via Unilad

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Geomágneses viharra figyelmeztetnek a szakértők, szombaton lesz a legintenzívebb
A csütörtöki napkitörés szele szombaton éri el a Földet. Ha még napkelte előtt ideér, akkor akár szabad szemmel is látható lesz a sarki fény.

Link másolása

A csütörtök reggeli X2.2-es intenzitású napkitörés az előzetes várakozásoknál hevesebb turbulenciákat okozhat majd a Föld mágneses terében. A NOAA űridőjárással foglalkozó osztálya, az SWPC friss előrejelzésében extrém, 8,33-as Kp indexet vár a szombat reggeli órákra – írja az idokep.hu.

G4-es erősségű geomágneses viharra adtak ki figyelmeztetést, amire legutóbb 2005-ben volt példa.

Hazánkból általában 5-6-os Kp index esetén hosszú expozíciós fényképezőgépekkel már látható a sarki fény, ennél magasabb érték esetén nem kizárt, hogy akár szabad szemmel is látható legyen a jelenség.

A legintenzívebb időszak szombaton reggel 8 és 11 óra között várható, de már az azt megelőző három órás időablakban is 7-es értéket várnak a szakemberek. A jelenség megfigyelésében így a korai napkelte lesz a legnagyobb akadály.

Ugyanis holnap Budapesten 5:12-kor kel a Nap, viszont körülbelül már másfél órával korábban világosodni kezd. Az égboltot ráadásul szórványos felhőzet is takarhatja.

Az ideális megfigyelőhely Amerikában lesz, de kis szerencsével már az éjjeli órákban látható lesz a jelenség hazánkból is.

A Nap péntek reggel újabb, X3.98-as kitörést produkált, így további turbulenciák várhatók a következő napokban a Föld mágneses terében.

A kitörésről látványos grafikát készített a HUXt napszél-modellje, amelyet itt lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk