TUDOMÁNY
Egy oxfordi professzor sokkoló elmélettel állt elő. Szerinte a felfedezés azt jelentené, hogy az emberiség pusztulása szinte garantált.
TUDOMÁNY
A New York-i aukción kínált kődarab 25 kilót nyom, és nagyjából 1 milliárd forintért bárki hazaviheti. A marsdarabka 225 millió kilométert tett meg egy aszteroidabecsapódás után a Sotheby's aukciójáig.
TUDOMÁNY
A szakemberek szerint a két égitest párosát nemcsak szabad szemmel, hanem binokulárral is érdemes megfigyelni, ugyanis most kifejezetten esztétikus lesz a vöröses Mars és a kékesfehér Regulus látványa.
TUDOMÁNY
A jelenséget egy napkitörés váltotta ki, a fényt a SuperCam és a Mastcam-Z műszerek is észlelték. A NASA kutatói szerint ez a felfedezés új távlatokat nyithat a sarki fények kutatásában.
TUDOMÁNY
Trump szerint már az ő elnöki ciklusában elindul az emberes Mars-misszió, de közben Kína és Oroszország sem tétlenkedik: előbbi vizet keres a Holdon, utóbbi azt állítja, egy új plazmahajtóművel egy hónap alatt érheti el a vörös bolygót.
TUDOMÁNY
A 34 éves brit vásárló azonban egyáltalán nem szontyolodott el a csekély összeg miatt. Sőt megnyugtatták, hogy egyszeri hibáról volt szó, nem változott a Mars csoki kinézete.
TUDOMÁNY
A SpaceX Super Heavy rakétájának visszatérte hatalmas technikai bravúr, és egy nagy lépést jelent a Mars meghódításához is.
TUDOMÁNY
A kutatásban bizonyára nagy előrelépés történhetett, ugyanis az üzletember korábban azt nyilatkozta, öt éven belül landolhat az első űrhajó a Marson, az első ember pedig hat éven belül érkezhet meg a planétára.
TUDOMÁNY
A NASA marsjárója évmilliárdokkal ezelőtt élt mikrobák nyomait találhatta meg egy kőzetben.
TUDOMÁNY
Csak akkor kell aggódni, ha mozognak, de egyébként van logikus tudományos magyarázat a fura képződményekre.
TUDOMÁNY
A Mars Sample Return büdzséje az eredetileg tervezett 4,4 milliárd dollár helyett 8-11 milliárd dollár lehet. A misszió akkora összegeket emészthet fel, hogy a Vénusz tanulmányozására irányuló küldetést már törölték is a pénzhiány miatt.
TUDOMÁNY
Egy német tudós elmélete szerint már régen találtunk földönkívüli élőlényeket, amiket azzal a lendülettel el is pusztítottunk egy ártalmatlannak hitt kísérlet során.
TUDOMÁNY
A négy önkéntes nem fog unatkozni, lesz részük korlátozott erőforrásokban, meghibásodásban, komunikációs gondokban és más olyan kihívásokban, amikkel a Marson is számolni kell majd.
TUDOMÁNY
A vadonatúj módszer a súlyos betegek kezelésében is hasznos lehet. Az emberek régóta irigylik az állatok téli hibernációs képességét, most egy lépéssel közelebb jutottak a titkához.
TUDOMÁNY
A rendszer nagyon bonyolult, 819 napos ciklusokra bomlik, de a Mars kulcsot adott a megfejtéshez.
Népszerű
Ajánljuk